
Nemzetközi kollaboráció zenészek, zeneszerzők, producerek számára. Zeneszerzők, énekesek, zenészek és producerek jelentkezését várja a nemzetközi kollaborációkra épülő, most induló Danube Sounds program. A kiválasztott csapatok Grammy-díjas producerrel...

A járványkorlátozások betartásával április 17-én rendezik meg az idei Helyfoglaló Zenei Tehetségkutatót Miskolcon. A Helynekem Kulturális Tér és Szórakozóhelyen közönség nélkül, a szakmai zsűri előtt mutatkozhatnak be az amatőr zenekarok...

A d&b audiotechnik termékpalettájának installáció specifikus xS szériája új taggal bővült. Felmerül bennünk, hogy persze, láttunk már ilyet és valószínűleg csak egy újabb és nagyobb termék került be a portfólióba. Ez mind igaz is lehetne, ám...

Manapság senki nincs jó helyzetben a zenésszakmában. De gondoljunk bele, ha egy friss formáció 2019-ben összerántotta magát és a koncertműsorát, 2020-ban már mennének ezerrel megmutatni magukat, aztán beüt a Covid... Sok lehetőség nincs, néhány tehetségkutatón...

Az 1991-ben alapított Középeurópai Egyetem 2016-ban két új épülettömbbel bővült. Az új épületekben egy multifunkcionálisan használható Auditórium és két nagy előadóterem mellett, fejlett multimédia eszközökkel felszerelt tantermek létesültek.

EGY MEGISMÉTELHETETLEN KARRIER TÖRTÉNETE. 1978. február 10-én, a debütáló Van Halen-album megjelenésekor új időszámítás vette kezdetét az egyetemes könnyűzene történetében: aznap egy holland felmenőkkel rendelkező 23 éves fiatalember, név szerint Edward Lodewijk Van Halen...

Az NTI Audio Flexus FX100 professzionális audió analizátora kiválóan alkalmazható kutatásban, laboratóriumi tervezésben, javításban és gyártási környezetben.

Magyarország első Online DJ Kurzusa! Tanulj az ország legjobb lemezlovasaitól és sajátítsd el a tudást, hogy belőled is teljes értékű lemezlovas válhasson.

A lényeg a részletekben rejlik: a Sennheiser új IE 300 hallójáratba helyezhető fülhallgatója a gondos tervezés eredményeként útközben is árnyalt, természetes hangzásról gondoskodik. A Sennheiser tökéletesített 7 mm-es Extra Wide...

Hat felhívás, összesen 321 pályázati anyagáról döntött az eddigi összetételében utoljára összeülő NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma február közepén. A március elején hatályosított döntések alapján 198 pályázó összesen 228 millió forint támogatásban részesül a...

A Fantom 2.1 firmware teljes támogatást nyújt a Roland Model Expansions bővítményekhez, amelyek egy teljesen új hangszerré képesek átalakítani a FANTOM-odat, a rájuk jellemző, jellegzetes hangzással, funkciókkal, eredeti és új hangszínekkel. Jelenleg négy érhető el a...

Valószínűleg észrevetted már, hogy egy-egy koncerten vagy rendezvényen a hangmérnök vagy éppen rendszermérnök különös figyelmet fordít arra, hogy a mélysugárzók precíz módon, a megfelelő távolságra legyenek elhelyezve egymástól akár a...

A holnap hangjai rovatban igyekszünk olyan feltörekvő zenekarok létezésére rávilágítani, akik mindenképp érdemesek arra, hogy felkerüljenek a zenei térképre, s a pályatársak is képet kapjanak róluk, illetve a véleményükről, ami a hazai zenei életet illeti.

EGYEDI TERVEZÉS A HX CSALÁD PROCESSZORAI SZÁMÁRA. A HXTM Messenger Bag egy egyedileg igazított hordtáska kifejezetten a HX család hangszerprocesszorai számára, beleértve a HX StompTM XL, HX Stomp és HX Effects TM modelleket.

Üdvözlöm a kedves olvasókat. Ignéczi István vagyok, főállásban termelésvezető már 11 éve egy autóalkatrész gyárban. A zene szeretete már gyerekkoromban megmutatkozott, amíg a többi gyermeket a játékok érdekelték, én már akkoriban is a...

Egy nagyszabású zeneipari összefogásnak köszönhetően idén is megrendezik három városban a Fülesbagoly Tehetségkutatókat, a tavalyi évhez hasonlóan Debrecen, Budapest és Martonvásár ad helyet a könnyűzenei versenyeknek. A szervezők a...

Dolgozhatunk akár színpadon, otthon, stúdióban, vagy külső helyszíni fotózáson, a laptopunkat fixen és stabilan rögzíthetjük az igény szerinti pozícióban, köszönhetően a Gravity LTST 01 laptop állványnak.

A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió...

Bemutatkoznak a BOSS kiváló minőségű pedalboard megoldásai három különböző méretben és kialakításban, a BOSS pedálokhoz és egyéb effektekhez. A BCB-30X, BCB-90X és BCB-1000 pedálboardok könnyen konfigurálhatók, és nagy teherbírású, levehető fedéllel ellátott öntött...

Ez a kivételes hangzás mostanáig kizárólag az élvonalbeli élőkoncerteket és broadcast produkciókat jellemezte. Mostantól viszont a Sennheiser a dinamikus MD 9235 kapszula hangzását egy vezetékes mikrofon alakjában is elérhetővé teszi. Az új MD...

A Yamaha dobszerelések közül az egyik legizgalmasabb típus egyértelműen a Live Custom Hybrid Oak. A tölgyből készült testeknek önmagukban is nagyon konkrét, gyors hangja van, a Hybrid Oak esetében még egy gyanta réteg is helyet kapott ami még tovább...

Több mint fél évszázad telt el azóta, hogy Radics Béla, akit magyar gitárkirályként is emlegetnek, először fogott hangszert a kezébe. Mára alaposan megritkult azon kollégák, barátok sora, akik a tragikus sorsú gitárossal együtt zenéltek egykoron. Soldos László „Bölény” az utolsó...

A könnyűzene és a film kapcsolatát szorosabbra kötő BLEND 2020-ban indult útjára a Hangfoglaló Program és Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programja közös kezdeményezésére. A két iparág szakmai szereplőit megszólító esemény idén a...

A HX STomp™XL egy professzionális szintű erősítő és effektprocesszor, mely a HXTN modellezést egy előadásra kész pedálban nyújtja, 8 kapacitív-érintő lábkapcsolóval. Ugyanaz a SHARC®DSP chip, mely a Helix® termékek zászlóshajó modelljeiben is megtalálható, lehetővé teszi a HX...

Az 1970-es éveket írjuk. Az amerikai Gibson céget már megvásárolta a Norlin nagyvállalat. Az amerikai hangszerek utáni kereslet jócskán megcsappant és helyükre bejelentkeztek a külföldi gyártók olcsóbb hangszerei. A költséghatékonyság és a...