MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A gitárock mesterei – Hrutka Róbert – 2. rész

A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Kevés sokoldalúbb muzsikussal találkozni manapság, mint Hrutka Róbert, aki egyaránt mesterien bánik az elektromos- és az akusztikus gitárral, dalokat, emellett film-és reklám zenéket, valamint dalszövegeket ír. Számtalan nagylemez kötődik a nevéhez, amelyen gitározott, énekelt, szerzőként szerepelt, netán producelt. A punktól a funkyn, a contryn és a rockon át a nagy ívű akusztikus-szimfonikus koncertig szinte minden műfajban maximumot nyújtott. A zenében elsősorban az emóciót tartja szem előtt, igazi kihívás számára, ha a dallamok, harmóniák nem csupán megszólalnak, hanem az is, miként juthat el egyik hangtól a másikig.

Szinte lehetetlen felsorolni a számtalan produkciót, amelyben szerzőként, illetve gitárosként részt vettél. Emeljünk ki közülük a T-Monográfot! Hogyan emlékszel erre a formációra?

Tolcsvay Lacival a kilencvenes évek végén játszottam együtt, az ő zenekarában, a T-Monográfban találkoztam Jamie Winchesterrel. Egy nagyon jó lemezt, a Tamagocsit vettük fel 1998 - ’99-ben, amit Müller Péter Sziámival írt. Nagy megtiszteltetés, hogy később is számított rám: a következő lemezén gitároztam, de produceltem is. Huszonéves srácként óriási dolog volt egy legendával együtt dolgozni, arról nem beszélve, hogy még a gimiben az Első villamos című Fonográf-dal miatt vettem újra akusztikus gitárt a kezembe. Fontos útravalót kaptam Lacitól: „Látom, hogy jó úton jársz, szép dolgokat csinálsz. Olyan dalokat írj, amelyeket életed végéig felvállalhatsz és örök érvényűek maradnak! Amelyek egy szál zongorával, vagy akusztikus gitárral is jól fognak szólni.”

Térjünk rá a másik nagyon fontos tevékenységedre, a dalszerzésre. Mikor, hogyan dől el, hogy melyik előadó kapja meg az általad komponált zenét?

Tizenöt-húsz éve írok dalokat különböző előadóknak, de csak azoknak, akiket szeretek, és akikkel azonosulni tudok. Rendkívül intenzíven, szinte naponta komponálok, amely bekerül a fiókba. Miután megismertem az előadót, énekest, beszélgetek vele, kiderül milyen karakter. Ezt követően „személyre szabom” a szerzeményt és csakis ezután adom át neki, akár szöveggel együtt.

Úgy ülsz le a hangszered mellé, hogy „na, most megírok egy – jó értelemben vett – nagy slágert”?

Nem. Nem is tudok slágert írni. Mert mi is a sláger? Amit a rádiók játszanak, amit a közönség szívesen hallgat és megjegyez. Ma már a YouTube segít abban, hogy az adott dal, vagy dalok el tudjanak terjedni a közösségi médiákban, ilyen alapon más a helyzet, mint tizenöt éve. Régebben a rádióban játszott számokat még teszteltették a hallgatókkal, később megszűnt ez a gyakorlat. Négy-öt szerkesztő összeült és ők döntötték el, mi szóljon a rádióban. Ma már sokszor egyetlen ember dönt. És ez már nem a közönség ízlését tükrözi, vagyis az egész kézi vezérléssel működik. Viszonylag korán rájöttem, hogy nem ezt az utat akarom járni.  Én alkotok, nekem kell megszabni, hogy milyen lesz a világ, mert a művészet nem a közízlést akarja kielégíteni. Amúgy sem vagyok a lájkvadász típus. Inkább az élő zene erejében hiszek és szeretem, ha egy produkció a szájhagyomány útján kezd el növekedni. Ezt már többször megéltem.

Sokan azt gondolják, hogy a dalok vagy a zenék írásánál a mennyiség a minőség rovására megy, de ez nem így van. Nem merül ki a forrás. Sőt. Ha abbahagyom, eltűnik az ihlet, megszakad, megtörik a lendület. Az érzelmek soha nem egy lineáris vonal mentén, hanem a kilengések szélén erősödnek fel. Vagy fenn vagy, vagy lenn. Számomra ott születik a zene. Az ember ezt egy csalódott, vagy boldog pillanatban nap, mint nap megérzi. Van, hogy elsétálunk mellette és van, hogy megmutatja magát az a valami, amit én csak láthatatlan szépségnek hívok. Hosszú ideje már nem kell dallamokon gondolkodnom, csupán az érzelmek vezérelnek. Ha megnyitok magamban valamit, akkor ezek előbújnak. Már nem harmóniák és hangok léteznek, hanem érzések, amelyek egy pillanat alatt zenévé formálódnak.

De azt is tudom, hogyan jutottam el idáig. Gyerekkoromban nagyon zárkózott voltam. Egy gyermekkori betegségből kifolyólag megműtötték mind a két fülem és hat éves koromig hallásjavító kórházi kezelésekre jártam. Az igazi gyógymód azonban a nagymamám házában ottmaradt öreg, hamis zongora volt, amelyet gyermekként próbálgattam és nagyon jól éreztem magam a közelében. Ma már tudom, a zene volt a legfontosabb kapocs a világhoz és a zene segített levetkőzni a gátlásaimat. Emlékszem, mit mondott az orvos a szüleimnek, mielőtt az utolsó kezelés alkalmával utamra bocsátott: „megtanul majd rendesen beszélni, a hallása nagyjából rendbe jön, legfeljebb nem lesz belőle zenész”…   

Hogyan jött az életedbe a reklám-, illetve filmzenék komponálása?

Nagyon jó barátok lettünk és több zenekarban együtt muzsikáltunk Szentmihályi Gáborral. A Rapülők-korszak lecsengését követően egyrészt igény, másrészt lehetőség kínálkozott reklámzenék írására, együtt vállaltuk ezt a munkát. Abban az időben Berkes Gáboron kívül más nem foglalkozott ezzel a témával. Olyannyira megtetszett a filmszakma, hogy elhatároztam, a koncertezés mellett ez lesz az életem. Volt stúdiónk, ahol elvégezhettük a szükséges hang- és zenei utómunkákat. Később megosztottuk a feladatokat, onnantól kezdve rám a zeneszerzés hárult. Szerencsés helyzetben voltam ismét, miután elég sok világcég telepedett meg és hozott létre egyfajta európai elosztót Magyarországon. Ennek köszönhetően sok olyan világcégeknek írhattam meg a zenei arculatát, mint például a Coca Cola, amelyeket Európában és Amerikában visszavásároltak. Talán csak jókor voltam jó helyen.

A filmdalokkal kapcsolatban is megkerestek. Ilyen volt a Magyar vándor főcímdala, az Otthon itt van, amit kimondottan Roy hangjára írtam. Nagyon tetszett a szőrös hangja, többször is meghívtam énekelni; mostanra azonban eljutottam odáig, hogy egy közösen énekelt duettben már nehéz megkülönböztetni, hogy melyikünk melyik sort énekeli.

Jamie Winchesterrel újabb fordulatot vettél, közös projektben írtatok és adtatok elő dalokat.

Jamie 1988-ban telepedett le Magyarországon, mint említettem Tolcsvay Laci kísérőzenekarában zenéltünk együtt, később közös zenekart is csináltunk. Írtunk pár számot, de a koncertezésig nem jutottunk el.

Egy reklámfilmnek köszönhetően a mai Telenor elődje, az akkori Pannon GSM 2001-ben felkért egy arculatzene megkomponálására. Jamie megírta az angol nyelvű szöveget, felénekelte, és ez lett az It’s Your Life, amely nagyot robbant. A dal sikere beindította a folyamatot: égtek a telefonok és felmerült az igény, hogy csináljunk ehhez hasonló angolszász dalokat.  A kilencvenes években már írtunk ilyeneket Jamie-vel, így hát a stúdióban rögzítettünk is egy lemeznyit. Meglódult a szekér, egyik koncert jött a másik után. Mi kezdtük el itthon a ma is divatos akusztikus-szimfonikus előadásokat, ekkoriban került közel hozzám ismét az akusztikus gitár. A csapatban a zseniális Borlai Gergő dobolt, Galambos Zoli billentyűzött, Giret Gabi basszusozott és Dely Domi vokálozott, perkázott. Egytől-egyig nagyszerű zenészek. Négy nagylemez, egy DVD, két maxi CD és egy EP fémjelzi a nyolc éven át tartó együttműködésünket. Ez is inspiráló időszak volt, nem utolsó sorban megint nagyobb hangsúlyt kapott a gitár. Kicsit sokalltam a heti négy koncertet és az azzal járó utazásokat, emellett ott volt a család, a gyerekek, de a filmzenékre is kevesebb idő jutott.  Bár rengeteg zenei ötlet maradt bennünk – talán a zeneipart is elérő válság miatt is –, de 2008-ban megbeszéltük, hogy abbahagyjuk. Maradjon meg inkább szép emléknek!

Egy év múlva már kezdett hiányozni a színpad, fel is vettük az első önálló albumomat. A kísérőzenekarban azóta is Markó Ádám dobol, Fehérvári Attila basszusozik, Kalmus Felicián csellózik, Galambos Zoli zongorázik, Dely Domi vokálozik és perkázik. Azóta az új felállással több albumot rögzítettünk és számtalan koncerten álltunk együtt a színpadon. Szerencsés vagyok, hogy ilyen kiváló zenészekkel hozott össze a sors. Egyébként Jamie-vel majd tíz év után ismét összeálltunk egy szimfonikus-, illetve egy rock koncertre. Megbeszéltük, akár minden évben megismételhetjük, csak mert jó volt játszani a dalokat.

Újabban Grecsó Krisztián költővel dolgozol, akusztikus műsorral léptek közönség elé.

Krisztiánt 2015-ben ismertem meg a Kiválóságok klubjában. Előző nap, pont őt olvastam, ő pedig kifejezetten megismerkedésünk céljából látogatott el az egyik rendezvényre. Nem csupán kiváló költő-író, de a zene is közel áll hozzá; már a gimnáziumban elkezdett gitározni. Miután megismerkedtünk, megbeszéltük, hogy pár dal erejéig együtt lépünk fel egy verses-zenés rendezvényen. Az embereknek nagyon tetszett, mi is jól éreztük magunkat, hát össze is raktunk egy teljes műsort Libikóka címmel. Az első fellépéseinket látogató ötven-hatvanfős közönség csakhamar pár száz főre duzzadt, ami nem csupán az irodalmi esteken számít nagyon jó létszámnak. Első évre fecske címmel tavaly jelent meg közös albumunk, amelynek munkálatait 2019-ben kezdtük. A duó közben Tandem néven hattagú zenekarrá fejlődött, mindazonáltal, ha szükséges, ketten is fellépünk. Tavaly februárban tartottuk lemezbemutató koncertünket, és már nagyon várjuk a Covid tépázta időszak végét...

A színház legalább olyan fontos szerepet tölt be az életedben, mint a filmzenék komponálása, vagy épp a zenekarok. Miként kerültél kapcsolatba a színházi világgal?

Már a Jamie-korszak előtt kezdődött, bár a színházaknak jóval kevesebb zenét írtam, mint a filmekhez. Igazából 2010 körül gyorsultak fel az események. Felhívtak, hogy szükség lenne a munkámra, én pedig elvállaltam. Színdarabokhoz írtam zenét, de az is előfordult, hogy apróbb szerep erejéig zenészként voltam fenn a színpadon. A korszak legfontosabb hozadéka, hogy a rendezők által – a két műfaj közötti gyakori átfedés következtében – a filmes munkáim is felerősödtek. Érdekesség, és erről már beszéltünk, hogy már az ezredfordulón beleástam magam a filmes szakmába, és tulajdonképpen ez hozta magával a színházat. Bereményi Gézával írtuk a Für Anikó lemezeket, Udvaros Dorottya albumát és ő kért fel a Cseh Tamás dalok újra hangszerelésére is. Herendi Gáboron keresztül ismertem meg Tompos Kátyát, akivel már két albumot írtunk és máig koncertezünk. Ma is érkeznek a felkérések, de időhiány miatt sajnos szelektálnom kell.

(Folytatjuk)
Hegedűs István


2021. május 23. 06:52

Minden jog fenntartva. 2021 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA