MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

CZIFRA MIKLÓS

“Mindenki imádta a 80-as éveket, legyen szó filmről, divatról, autókról vagy zenéről.” Czifra Miki nevét elsősorban a Leander Kills és az Amigod soraiból ismerhetik a hazai zenei szcéna pulzálását figyelemmel követő hallgatók, a sokoldalú gitáros azonban számos egyéb és műfajilag meglehetősen eltérő stílust képviselő formációban pengetett az elmúlt két évtizedben: a Kőbányai Zenei Stúdió falai között pallérozott Miki többek között tagja volt a dallamos rockban járatos Snake Heartnak, egy ideig fellépett az Omennel, játszott népzenei hatású muzsikát a Balkan Fanatic keretei között, de belekóstolt a modern punkos ízekbe is a Poison Alley és a New Dead Project segítségével. A gitáros kísérletező kedve azóta sem lanyhult, egy ideje már a Quixotic nevű synthwave-alakulatban is szerepel, de a most felbukkant Mohican3 projektben szintén érdekelt. Friss interjúnkban arra kértük Mikit, hogy főleg utóbbi két zenei társulásról meséljen.

Habár a legtöbben rockgitárosként tartanak számon, egy ideje már lehet tudni rólad, hogy szívesen kirándulgatsz más zenei közegekbe is. 2018 óta például tagja vagy a Quixotic synthwave bandájának. Mikor ismerkedtél meg Miklósy Krisztiánnal, azaz Quixotic-kal és hogyan került szóba a közös meló?

Először is köszönöm a lehetőséget, nagyon megtisztelő a Music Media hasábjain szerepelni! Krisztiánnal 2012-ben ismertük meg egymást, a barátnőink egy helyen dolgoztak. Sokat trécseltek rólunk, és kiderült, hogy én gitározom, Krisztián meg DJ producer és pont keres egy jó gitárost, aki megvalósíthatná az elképzeléseit az akkor még Magyarországon egyáltalán nem ismert synthwave zenéjében. Ezután Krisz meg is keresett azzal, hogy szeretne a dalába egy igazi klasszik ‘80-as évekbeli gitárhős-szólót, én pedig miután meghallgattam a demóját, szinte azonnal igent mondtam rá, mert nagyon tetszett ez az új köntösbe burkolt ‘80-as évekbeli szintizene. Az első közös munkánk, az Escape From Budapest fel is került egy magyar Hungarian Synthwave Allstars válogatásra 2015-ben, a többi már történelem…
 
A synthwave műfaj iránti rajongásod honnan eredeztethető? ‘80-as évekbeli gyerekként nem tudtad és nem is akartad kinőni az akkori hatásokat vagy később kerültél kapcsolatba ezzel a világgal?

‘79-es születésű vagyok, így akaratlanul is belecsöppentem a ‘80-as évek zenei történéseibe. Igazából nagyon szerettem az akkori zenéket, egész nap az MTV meg a Super Channel ment. Ezeken a zenéken meg a VHS filmeken szocializálódott a mi generációnk (régen minden jobb volt!). A synthwave-stílussal Krisztián ismertetett meg, miután átküldte a demóját. Emlékszem, egy Electric Youth számot mutatott meg, és annyira kibaszottul elvarázsolt a zene, hogy teljes mértékig megfertőzött ezzel a stílussal! (nevet) Aztán magamtól elkezdtem kutakodni a Youtube-on és egyre több ilyen kaliberű zenét találtam meg. Le Matos, Carpenter Brut, Lazerpunk, Fm-84, The Midnight, Miami Nights 1984, és még sorolhatnám…
 
Élőben lehetőségetek volt olyan prominens előadók színpadán fellépni, mint a Carpenter Brut vagy a Perturbator. Belülről, zenészként miben más egy rockbuli és egy synthwave-koncert?

Mind a kettőnek megvan a maga varázsa. A Quixoticban hárman vagyunk a színpadon, Krisz, Rita meg én. Abban más, hogy folyamatos a kivetítés a hátunk mögött, régi ‘80-as évekbeli filmjelenetekből meg sorozatokból, mindig az adott dalnak a hangulatához igazítva. Nyilván a közönség is más, mint egy rockbulin, más energiák szabadulnak el egy elektronikus bulin, mint egy rock- vagy egy metálkoncerten. Ezért is imádok ennyiféle stílusban mozgolódni, mert más impulzusok érnek, amik segítenek abban, hogy újult erővel térjek vissza az aktuális produkcióhoz.

Biztos, hogy különös körültekintéssel kell eljárni, ha az ember ilyen közegbe torzított gitárt akar integrálni. Mire kellett leginkább figyelni a gitár textúrái és a szintetizátorok uralta hangszerelés összeházasításakor?

Abszolút barátja a torzított gitárnak a szinti, de ez már beigazolódott a szintirock bandáknál is, elég a Europe Final Countdown dalára gondolni. Tökre ugyanazokat a preseteket használom, mint a többi bandáimnál. Nyilván a Quixoticban inkább szőnyegszerű effektként funkcionál sokszor a torzított gitár a kíséretnél és az se baj, ha sokszor kicsit belevész a zenébe, viszont a szólóra akkor is van egy jó hangos presetem! (nevet)
 
A Flamingo Drive-In album Highway Violence dalára készült egy baromi látványos rövidfilm, ami januárban került bemutatásra. Milyen volt a forgatás?

A klipet már 2020 márciusában elkezdték forgatni Krisztiánék a mihasznafilmes srácokkal, Nagy Viktorral és Lerch Petivel, akik a világ legtüneményesebb emberei, imádom őket! Volt szerencsém velük dolgozni már korábban is. Szóval a klip forgatókönyvét Krisz álmodta meg, és Viktor meg CH forgatták le. Közel 20 napig tartott a forgatás 120 ember közreműködésével, 20 autót szerepeltetve, köztük olyan ikonikus járművekkel, mint a Knight Rider Kittje vagy a Vissza Jövőbe DeLoreanje. A gitárszólót nyár végén vettük fel a fóti homokbányában. Igazi ‘80-as évekbeli életérzés volt, fent a nagy homokdűnén pózoltam a neonpiros Ibanezemmel és egy drón vette a jelenetet. A végeredmény szerintem önmagáért beszél, állítom, hogy az idei év legjobb klipje készült el, nemcsak itthon, hanem európai viszonylatban is. Aki nem látta volna, az mindenképp nézze meg! 
 
Ahogy mondtad is, a film tele van utalással a ‘80-as évek retro dolgaira. Te magad is bírod annak az érának a filmjeit és sorozatait? Ha igen, melyek a favoritok?

Abszolút, a mai napig nézem őket rendszeresen. A teljesség igénye nélkül: Vissza a jövőbe I-II-III, Beverly Hills-i zsaru, Star Wars IV-V-VI, Kockázatos üzlet, Hóbortos Hétvége,Top Gun, Cocktail, Amerikai Ninja, Kickboxer, Ölve vagy halva, Terminator, Kommandó, Száguldó bosszú, Meglógtam a Ferrarival, Golfőrültek, Mad Max, Jobb, ha hulla vagy, Rambo, Cobra, ET, BMX Banditák, Amerikába Jöttem, Kincsvadászok, Die Hard, Szárnyas fejvadász, Szellemirtók, Bolygó Neve Halál, Ninja 3, Howard a kacsa, Rendőrakadémia, Legénybúcsú…. A sorozatokkal ugyanez a helyzet: Knight Rider, Magnum, Miami Vice, Hazard megye lordjai, Dallas, Shogun, MacGyver. Igaz, nem ‘80-as évekbeli sorozat, de még ide sorolnám a Stranger Things 3 évadát is! 
 
A Turbo Interceptor dalban elég látványos módon visszautalsz a Bikini Ki visz majd haza című dalára. Ez honnan jött? 

Onnan, hogy ez a Bikini Ki visz majd haza feldolgozása! (nevet) Krisztián egyik korai munkája volt, átemelte a jellegzetes gitártémákat az eredeti dalból annyi különbséggel, hogy itt szintivel játssza azokat. Az eredeti autentikus Daczi Zsolt-féle szólót viszont egy az egyben meghagyta. Volt szerencsém ismerni Zsoltit, amikor az Omen zenekarba helyettesítő gitárost kerestek, én lettem az a szerencsés, akit a jelöltek közül kiválasztott. Nagyon megtisztelő volt. Amikor rákerült az albumra az én gitározásommal, tisztelegve Zsolti legendás gitározása előtt, hangról hangra ugyanúgy próbáltam visszaadni ezt a zseniálisan megírt szólót.   

A synthwave mint elektronikus mikroműfaj komoly felfutást produkált az elmúlt 10-15 évben. Mit gondolsz, miért tudta megvetni a lábát ez a zene a 21. század közegében, miközben a zeneipar lassú, de annál biztosabb tönkremenetele közben sok más retro-ízű stílus csak veszített a közönségéből?

Szerintem valahol mindenki imádta a ‘80-as éveket, legyen szó filmről, divatról, autókról vagy zenéről. Aki mást mond, az hazudik! Felnőtt az a generáció, aki akkor volt gyerek, most pedig újraélik és megvalósítják ifjúkori álomvilágukat. Jó példa a Duffer testvérek Stranger Things sorozata, ahol rengeteg utalással tisztelegnek ‘80-as évek filmjei, rendezői és nem utolsósorban szintihangzásai előtt, de mi is ezen az elven, egy ugyanennyire alapos szerelmes levélnek készítettük a klipünket. Viszont nálunk annyi különbség azért van, hogy mi valójában egy nem létező idilli hollywoodi ‘80-as éveket ismertünk meg anno, legtöbbünk a rendszerváltás után a ‘90-es évek elején pótolta VHS kazettákon a korszakot. Ez egy őszinte nosztalgiafaktor, amiben mindenki talál valami szerethetőt, viszont szerintem ezen túlmutat az a tény, hogy ha valami jó, az időtlenül jó és ebben évtizedben rengeteg jó, új és izgalmas dolog készült. A synthwave ezt próbálja felidezni új köntösben, viszont szerintem emelett azért feladatunk, hogy mi is olyat probáljunk alkotni, ami kiállja majd az idő próbáját, ezzel biztosítva a stílus jövőjét.
 
Mit szeretsz legjobban ebben a zenében?

Az időutazást. Sóvárgás vissza egy képzeletbeli fantáziaszigetre, ahol minden szép és jó volt. 
 
Jelenleg egy saját instrumentális synthwave-projektben is gondolkozol. Mesélnél erről? Miben lesz más, mint például a Quixotic zenéje?

Ez még csak egy távolabbi terv, de igen, szeretnék egy ‘80-as évekbeli, de attól kicsit modernebb, metálosabb, instrumentális zenei anyagot megvalósítani. Annyiban lenne más, hogy itt ténylegesen a gitár kapná a főszerepet, és a szintik csak az aláfestést, az atmoszférát teremtenék meg. Egyelőre így gondolom, de még változhat menet közben az elképzelés.

A ‘80-as évek gitározására, tehát a Floyd Rose tremolóval szerelt, élénk színű superstrat gitárok és a jó sok delay korszakára már egy ideje nem ciki hivatkozni. Neked mit adtak az akkori idők gitárhősei?

Egyáltalán nem ciki, sőt a gitárgyártó cégek is, mint például az Ibanez, ahol endorser vagyok, ki is hozta újból ezeket a floydos neon gitárokat, mert soha nem látott érdeklődést tapasztalt ezekre a modellekre. Nekem is van belőle egy héthúros meg egy hatos modell. Abszolút visszajött ez a fajta zene, elég a Steel Pantherre gondolni! Mindig is olyan rock- vagy metálzenéket hallgattam, amikben technikásabb gitárszólók voltak, amikben egyenrangú volt a gitár az énekkel, és legalább akkora sztár volt a gitáros is, mint a főhős. Az első ilyen nagy rajongásom gitáros felé Slash volt. Tipikus közhely, teniszütővel a szobámban imitáltam a gitárszólókat és álmodoztam, hogy egyszer akkora gitáros leszek, mint ő. Szóval neki köszönhetem, hogy elkezdtem gitározni 1995-ben. Aztán ahogy egyre jobban merültem bele a gitározásba és szélesítettem a zenei palettát, egyre több zseniális gitárosra találtam rá. Eddie Van Halen egyedi tapping játéka, John Petrucci tűpontos matek gitározása, Paul Gilbert szupergyors alternatív pengetése, Steve Vai őrült tremolós trükkjei, Zakk Wylde ultraszéles vibrátói, Satriani bluesosabb finom játéka… Nekem ők azok, akikre a mai napig felnézek és számomra a legnagyobb gitárhősök, akiktől a mai napig sokat tanulok, mert irányt mutatnak a gitárzenében.

Nemrég kikerült a Facebook-oldaladra egy sokat sejtető fotó a Mohican3 nevű formációról. Mi is ez tulajdonképpen?

Anga Kis Miki (Subscribe, Useme) hívott fel, hogy Markó Ádámmal (Useme, Cloud 9+)  elkezdtek ötletelgetni és esetleg volna-e kedvem csatlakozni?

Átküldték a demókat, rágitároztam, és annyira jó lett a végeredmény, hogy meg is született Mohican3. Ez tulajdonképpen egy tét nélküli, boldog örömzenélés, ahol az a koncepció, hogy nincs koncepció. Azt játsszuk, ami jól esik. Kint van az első egyperces szösszenetünk, Mohican3 - The Very First  a Youtube-csatornánkon, ott meg tudja mindenki nézni-hallgatni. Már dolgozunk a következő dalon, úgyhogy nemsokára jön a folytatás!
 
A Mohican3 modern, héthúros zenéjében djent-hatások is vegyülnek. Bírod azt a vonalat is, az Animals As Leaderst, a Periphery-t, meg a többi mai bandát?

Hú, de még mennyire, egyenesen imádom! Konkrétan a Periphery All New Materials dalát meg is tanultam anno és készítettem egy cover videót, amit a Youtube-on most is fellelhető. Nagy örömömre rengetegen látták már világszerte. Nekem ez a műfaj nagyon sok erőt adott 2010-ben, amikor el voltam anyátlanodva, motiváció hiányában szenvedtem. A Periphery hozott egy olyan vérfrissítést a metálzenébe, ami már nagyon hiányzott belőle. Olyan technikai elemek kerültek bele, amik addig nem voltak benne. Jazz akkordok betorzítva hét- és nyolchúros gitárokon, mindezt megspékelve az akkordváltások közti gyors skálafutamokkal, eszeveszett tempóban és nyakatekert ritmusokkal.  Mára ez a stílus kicsit megkopott, és a gitárosok kezdenek visszatérni a hagyományos standard hathúros hangszerekhez. például Polyphia, Chon, Intervals, stb.
 
Vannak gitárosok - Al Di Meola, Steve Morse, Malmsteen -, akik mindent kipengetnek, mások viszont - Satriani, Holdsworth, Van Halen - inkább a folyékonyabb legatós játék hívei. Te magad melyik irányba tendálsz?

A kipengetős, tappingelős táborba sorolnám magam.

Szólóhangszín esetében inkább ragaszkodsz egyfajta beállításhoz, ami a legtöbb rockos közegben jó lehet, vagy szeretsz kísérletezni?

Szólóhangszínnél a klasszik bevált módszert használom. Tube Screamer az erősítő előtt, kis kórus és dual delay.
 
Hogyan éred el szólóknál a szükséges sustain-t? A gain-t emeled vagy inkább a középtartományt?

A hangszereimben kis jelű PAF Pro, illetve PAF7 hangszedők vannak, így a gain-t emelem meg, kiindulva a ritmushangzásból, és nyilván a közepet is megtolom picit, hogy éneklősebb, vastagabb hangzást érjek el.
 
Még egy dolgot árulj el: az Amigod zenekarral mi a helyzet jelenleg?

Parkolópályára lett helyezve, a rengeteg Leander Kills-fellépés miatt nem jutott rá idő, de mivel most egyáltalán nincsenek bulik és még jó ideig ez várható a pandémia miatt, lesz időnk foglalkozni az új dalokkal.

www.facebook.com/miklos.czifra.7/
 
Írta: Danev György


2021. május 12. 05:23

Minden jog fenntartva. 2021 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA