Robotok és emberek
Egy időutazó imposztor, aki Brother Belmontnak mondja magát és fantasztikus hangokat csal elő a torkából; a háborút is megjárt Stalkher Jr., eszeveszetten püföli a dobbőröket; aztán ott a laza precizitású basszusos, akit egyszerűen csak Sol-ként emlegetnek, valamint egy élő mascot, bizonyos vOid; ő az egyik hathúrost bűvöli, amíg a másikat egy kibernetikus alkatrészekkel feltámasztott biodroid. Ez utóbbi nem más, mint psyKlone, az „agy”, akivel a titokzatos, ám annál izgalmasabb Divided zenekar múltjáról, jelenéről és persze a jövőjéről beszélgettünk.
Ha lefordítjuk a Divided szó jelentését, az valaminek a részekre tagolását, megosztását, széthúzást, viszály keltését jelöli. Mit szerettetek volna üzenni a zenekari névvel?
Eredetileg Divided By Zero lettünk volna, ám látva, hogy kismillió banda létezik ezzel az elnevezéssel, úgy döntöttünk, legyen csak egyszerűen Divided. Mivel meglehetősen sok stílusirányzatból merítünk, már a kezdetekkor borítékolhattuk (főleg a hazai viszonyokat ismerve), hogy eléggé meg fogja osztani a potenciális közönséget – így találó is az elnevezés. Azóta pedig kifejezetten sportot űzünk belőle, hogy újabb és újabb váratlan húzásokkal sokkoljuk az embereket.
Beszélnél a megalakulás körülményeiről és arról, hogy az említett sokszínűségből mégis milyen irányvonalat jelöltetek ki?
A zenekar ötlete 2014 tavaszán, az akkor még létező Pecsában tartott Within Temptation koncert után pattant ki a fejemből. Szerettem volna egy olyan zenekart, amely kellően modern megszólalású, bátran használja az elektronikus zenei elemeket, valamint a rock/metalon belül és azon túl is több stílus irányába nyújtózkodik. Ketten kezdtük Brother Belmont énekessel, aztán szép lassan kialakult a teljes tagság, amely 2015 óta egy rövid epizódot leszámítva változatlan. 2017-ben kétgitáros felállásra bővültünk, v0id gyakorlatilag a Modulus lemezbemutató koncertje óta játszik velünk, a második lemezre pedig már a dalírásba is bevontuk.
Akkor még nem sejtettük, hogy ennyire képlékeny irányvonalunk lesz. Az alap összetevők már a kezdetben megvoltak, a bennünket ért hatások okán adták is magukat. Olyan dalokban gondolkodtunk, amelyek könnyen befogadhatók, jó értelemben véve kommerszek, slágeresek, miközben a hangszerelés sokszínűsége miatt nem valami egydimenziós tingli-tangli sztoriról beszélünk, hanem rétegzett, komoly hangszereléssel szólalnak meg. Ebben az elegyben alapként éppúgy fellelhetők a hagyományos dallamos rock és heavy/power metal elemei, mint a szikárabb indusztriális és komorabb gótikus vonások. Emellett ott vannak a progresszív zenékből vett monumentális billentyűs díszítések és a modern, elektronikus tánczenékben valamint a synthwave-ben használt hangszínek, ritmusok, gépi zajok, de a technós szinti témák is.
A zenetörténetben nem túl gyakori jelenség, hogy egy banda szinte az eredeti felállással működik. Szerencsések vagytok, hogy megúsztátok a jövés-menést, a gyakori tagcseréket.
Igen, ebből a szempontból valóban szerencsések vagyunk. Ahogy az előbb beszéltük, 2019-ben néhány hónapig beugró dobossal játszottunk, ám viszonylag hamar rájöttünk, hogy a zenekar Stalkherrel együtt alkot kerek egészet. Ezt a rövid időszakot leszámítva stabil a csapat, csupán a színpadi alteregóink változnak lemezről lemezre, ám ez is a koncepció része.
Nézzük, ki honnan jött, mit csinál! Arra is kíváncsi lennék, vajon miért nem a saját polgári-, hanem fantázia-, ráadásul a sci-fi birodalmára utaló nevekkel szerepeltek a nyilvánosság előtt?
Kezdeném a végén, mert talán az izgalmasabb. A zenekari koncepció sarokköve, hogy külsőségekben is szeretnénk extrát nyújtani a közönségnek, hiszen akkoriban a hazai bandák közül csak nagyon kevesen figyeltek arra, miként állnak ki a színpadra. Legtöbbjük sima, egyszerű „civil” ruhában. Ezzel szemben mi a nyugat-európai és amerikai szcénát vettük alapul, nehogy már úgy nézzünk ki a színpadon, mint a szomszéd zöldséges! Miután mindannyian vonzódunk a sci-fi irodalomhoz és filmekhez – és ha már zenében is a modern hangzásra törekedtünk –, adta magát, hogy a zenekar egyfajta cyberpunk-steampunk határmezsgyén mozgó kiállással jelenjen meg. Szeretjük az olyan bandákat, akik külsőségekben is hitelesen tolmácsolják azt, amit a zenei- és a szövegvilág képvisel. A közönség koncertélményét pedig csak erősíti, ha a zenekar már eleve úgy áll színpadra, mintha egy másik világból, vagy idősíkból lépett volna elő. Erre erősít a koncerteken alkalmazott háttérvetítés, amely szinkronban működik a gépről bejátszott sávokkal, és amelyeket az élő hangszerek mellett használunk.
Hosszú út vezetett odáig, amíg kitaláltuk mindenki alteregóját, már az első, a Modulus lemezünk bookletjében is ezek a végletekig sci-fire kihegyezett karakterek szerepeltek. Miután korábban sok zenekarban megfordultunk, a hazai közönség nyilván képben van, hogy kik állnak a jelmezek/maszkok mögött. Külföldön például kifejezetten harapnak erre, hiszen némi titokzatosság is övezi a zenekart ezáltal.
Énekesünk, Brother Belmont a korábbi zenekarok számát tekintve úgy tűnik, rekorder, hiszen megfordult az Archaicban, tagja az Iron Inside nevű Iron Maiden tribute zenekarnak és a Nightwish munkássága előtt tisztelgő Nightquestnek. De énekelt korábban a Vazul vére rockoperában, valamint a klasszikus heavy metalos Invaderben is.
Én közel öt évet húztam le a modern metalt magyar nyelven művelő Salvusban, az Archaicban úgyszintén megfordultam, emellett játszottam a dark/prog metalos Reasonben is. A Green Men Type O Negative tribute zenekar basszusgitárosaként a mai napig tisztelettel adózom a Type O Negative életműve előtt. A felsoroltakon kívül mindketten tagjai vagyunk a Gellér Tomi (ex-Stardust, ex-Avatar) által életre hívott Rockstars Not Dead formációnak is, amellyel a ’80-as évek dallamos rockzenéit visszük színpadra a korszaknak megfelelő látványvilággal és megszólalással. Meglehetősen méretes produkció ez, eleve kilencfős a társaság, ahol a klasszikus ötfős rockzenekari felállást két frontember és két vokalista lány teszi teljessé. Koncertjeink gyakran két és fél-három órás programmal idézik meg az egyetemes zenetörténetnek ezt a csúcskorszakát.
Sollal, a basszusgitárosunkkal szintén a régmúltra nyúlik vissza barátságunk és zenei múltunk, még 2006-ban kezdtünk együtt zenélni progresszív power metal zenekarban. Később már vele, és Stalkherrel közösen csináltuk a Chemical Wedding nevű bandát, amellyel Bruce Dickinson szólólemezeinek legjobb dalait játszottuk élőben. Sol lett a basszusgitárosa az ex-Special Providence gitáros Kertész Marci új formációjának, a Rivers Ablaze-nek is, amely egyfajta kísérletezős, progresszív death/balck alakulat.
Mindemellett fenntartunk egy közös projektet, a Mind’s Mirrorst, amely több mint tíz éve „lassújármű”. Olyan lemezanyag, amelyet egy már megszűnt zenekarunknak írtam, és nem szerettem volna fiókban hagyni a dalokat. Végül a metal undergroundban ismert és elismert külföldi illetve magyar zenészek közreműködésével felvettük az albumot, ám a keverésig nem nagyon jutottunk el. Mindketten nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ezt a komplex power metal anyagot olyan közreműködőkkel készíthettük el, mint Alan Tecchio énekes (Watchtower, Hades) Steve Smyth (Nevermore, Vicious Rumors, Testament, stb.), Michael Romeo (Symphony X), Ron Jarzombek (Watchtower, Spastic Ink), Christian Münzner (Necrophagist, Obscura) gitárosok, valamint Markó Ádám (Special Providence, Useme) dobos. Hamarosan befejezzük a keverést, így idén végre ez a lemez is napvilágot láthat.
Stalkher korábban szintén a Reasonben, illetve a City Of Moon nevű Opeth tribute zenekarban zenélt, a Divided mellett pedig a Jade and the Astronauts nevű progresszív metal zenekarban is játszik. v0id korábban a Scaryface nevű modern metal bandában gitározott, illetve egy hangulatos, elektronikus zenét játszó egyszemélyes projektet működtet, a November Zerot.
Ilyen mennyiségű formáció említésének hallatán felmerül a kérdés: a zenélésből éltek, vagy egyéb polgári foglalkozást űztök?
Nem a zenélés a fő profilunk, ez egy abszolút komolyan vett hobbi nálunk. Emellett mindenkinek van polgári foglalkozása.
Visszatérve a Divide-hoz: miként oszlanak meg a feladatok a csapaton belül?
Belmont és jómagam vettük a vállunkra a dalszerzés oroszlánrészét, de v0id is hoz ötleteket, amelyekből ketten dobjuk össze a végleges dalszerkezeteket. A hangszerelés javarészt az én feladatom, de én felelek a stúdiómunkáért is. Az első albumot a SuperSize Recordingban Brucker Bence keverte az AWS-ből, de a második lemezünket, a Behind Your Neon Eyest már teljes mértékben az én házi stúdiómban raktuk össze; az anyagot én rögzítettem, kevertem és mastereltem.
Belmont felel a zenekar vizuális megjelenítéséért, amely sok szempontból legalább olyan fontos nekünk, mint a zenei oldal. Nyomdász-grafikusként ő készíti az összes vizuális kiegészítést, a háttérvetítéseket, a nyomdai anyagokat, sokszor a karakterekhez használt jelmezek frissítéséhez is tőle jönnek az ötletek. Social media felületeinket főleg v0id kezeli, de a színpadi cuccainkat is nagyon kreatívan képes tuningolni. A szervezéssel kapcsolatos feladatokat kollektíven látjuk el, ebben mindenki részt vesz. És persze mind a zenei, mind a vizuális kreatív dolgokhoz Soltól és Stalkhertől is jön input.
Mennyire működik a csapaton belüli (és kívüli) demokrácia? Mennyire létezik átjárás a felosztott feladatok között?
A zenekari demokrácia szerintem működésképtelen utópia. Többször volt már részem ilyesmiben, kivétel nélkül minden egyes alkalommal csak idő kérdése volt, hogy mikor áll földbe az egész. Belmonttal egyetemben mi vagyunk a történet „agya”, mi találjuk ki a zenei és vizuális koncepciót, a szövegi tematikát és a hangszerelést, amit megbeszélünk a többiekkel. Miután alapvetően tőlünk jönnek az ötletek, a mi szavunk a döntő, a többiek pedig konstruktívan hozzáteszik a magukét. Ha kell, mint például a dalok összerakásánál a basszus- és dobtémákban, minden alkalommal egyeztetünk. Szerencsére kilencvenkilenc százalékban egyet értünk. Nem működik tehát, hogy szavazásokkal és egyéb nevetséges megoldásokkal kellene eldönteni a kérdéseket.
A szorosan vett zenekari „beltagokon” kívül külsős stáb is segíti a munkátokat. A rendkívül igényes lemezborítóra, a színpadi öltözékre, megjelenésre, a benneteket körülvevő dizájnra és persze a menedzsmentre gondolok.
Igen, a kiadónk, a H-Music csapata (dr. Hartmann Kristóf, Fodor Judit és Fejes Árpi) sokat segít a kiadványok megjelentetésében és az ezekhez kapcsolódó promócióban, de önálló menedzsmentünk sajnos nincsen még. A szervezés valamint az összes háttérmunka ezért a tagság között oszlik meg egyelőre; nem éppen ideális állapot, meglehetősen idegenül mozgunk a szakmának ebben a szegmensében. A jövőt tekintve az egyik legfontosabb mérföldkő lenne egy profi menedzsment és szervezőiroda szárnyai alá kerülni, a nemzetközi érvényesülésnek sajnos ez elengedhetetlen feltétele.
Ami a vizuális körítést illeti, a második lemezünkhöz két teljesen különböző frontborítót is készített egy spanyol művész, Hidrico Rubens. Belmont ötletei alapján a terveket online egyeztették, majd a közös véleményezésekből kialakult a végső, finomhangolt változat. A színpadi öltözékek és a többi vizuális kiegészítő viszont – miként már érintőlegesen beszéltük egy korábbi kérdésben –, javarészt Belmont és v0id ötletei, kézügyessége révén alakul ki. Az élő produkciónak pedig az egyik legfontosabb munkatársa, hangtechnikusunk, Gőcze Máté, akivel idén lesz három éve, hogy együtt dolgozunk. Ő biztosítja, hogy a koncerteken minden körülmények közt a lehető legjobb minőségben dörrenjen meg a zenekar, ami a komplex technikai háttér miatt bizony embert próbáló feladat. Úgyszintén fontos megemlíteni Obermayer Nórát és Vidacs Dórit, akik a koncerteken a merch árusításában szoktak segíteni nekünk.
Működésetek lassan hét esztendeje alatt két nagylemezre, két középlemezre, és jó néhány klipre „futotta”. Arról már beszéltünk, honnan indultatok; de megítélésed szerint hová jutottatok? Mit mutat a gyors leltár?
Ha azt nézzük, hogy idén hetedik éve kezdtük felépíteni a zenekar koncepcióját, a pályaívünk talán nem tűnik robbanásszerűen meredeknek. A zenekar tulajdonképpen 2015 nyarán debütált nagyközönség előtt, addig csupán tervezgetés és háttérmunka folyt. Ugyanaz év júniusában jelent meg az Ends Of Earth című EP, rajta négy saját dallal, valamint egy kis floridai kiadó számára készített Iron Maiden feldolgozással. Öt év alatt két nagylemezzel, két EP-vel és egy teljes értékű, profi koncertfelvétellel – amely digitális formában lemezként, valamint a YouTube-on koncert DVD-ként is megjelent – viszont elég messzire érkeztünk. Azt gondolom – összehasonlítva a velünk egy időben indult zenekarokkal –, meglehetősen gazdag az életmű, amelyben a különböző feldolgozásoktól kezdve a változó stílusú önfeldolgozásokon át a koncertanyagig és videóklipekig nagyon sok minden fellelhető.
A videókat kiemelt fontosságúnak tartjuk, hiszen a zenénk és a zenekar kiállása megkívánja, hogy sci-fi stílusú képi körítéssel tálaljuk. Ez idő alatt olyan tehetséges arcokkal volt szerencsénk dolgozni, mint Lerch Péter, Nagy Viktor és Maráczi Krisztián, akiknek nagyon sokat köszönhetünk. A közös munka a kezdetben, tapasztalat híján csináld magad-alapon, ám annál nagyobb lelkesedéssel indult, majd az így összerakott klipekhez képest minden alkalommal komoly szintlépést jelentett. De nem szeretnénk itt megállni! Határozott célunk, hogy a Divided neve itthon és nemzetközi szinten is összeforrjon az igényes, menő sci-fi látványvilággal, valamint váratlan, izgalmas zenei kísérletekkel.
Legutóbbi munkátok Behind Your Neon Eyes (Neon szemeid mögött) címmel látott napvilágot. Milyen ihletés alapján nyúltatok ehhez a témához?
Kicsit visszacsatolnék oda, amelyet már egy korábbi kérdésedben érintettünk. Nevezetesen, hogy mindannyian lelkes sci-fi rajongók vagyunk. Hogy nagyon szeretjük a disztópikus, posztapokaliptikus jövőképet festő sztorikat, filmeket, képregényeket, és hogy kezdettől fogva ezt a világot akartuk a zenében is megjeleníteni. Az első album szövegeiben ezt még csak nagyon érintőlegesen, periférikusan valósítottuk meg. 2020-ban viszont, amikor ráfordultunk arra, hogy megírjuk a lemezanyag hiányzó nagyobbik felét, a hétköznapi témáktól eltávolodva tudatosan merültünk el mélyebben a sci-fi világában.
A Neuromancer William Gibsontól, az Alien-trilógia, a Terminator-sztorik, Philip K. Dick, a Sztrugackij-testvérek művei, valamint az olyan kultikus, de kevésbé ismert filmek, mint a Johnny Mnemonic vagy a Fűnyíróember mind-mind olyan témákkal szolgálnak, amelyeket izgalmas dalszövegekbe lehet foglalni. Már az intróként funkcionáló, ám a standard bevezetőknél kissé hosszabb Descent is ezt a sci-fi alaphangulatot teremti meg az indítással, illetve a dal végi elektronikus betéttel, ahol a női hang egy elektro-buli felfokozott hangulatiságát, pörgését önti szavakba, majd invitál a jövő birodalmába:
“Something for your mind / Your body and your soul /Eternity is past / Wrong is right/ It's the point of greatest intensity / Pleasures of the highest sense / Feelings of warmth and security / A condition / The ultimate seduction... / ...The Realm”
Sok esetben a ma tapasztalható információs technológiai forradalom hatásait próbáljuk egy fricskával görbe tükörként a hallgató elé tartani. Mint például a Technoskeptic vagy a Don’t Turn Away, amelyek szövegileg olyan jövőt mutatnak be, ahol a legősibb mesterséget javarészt androidok űzik, és mi történik, ha mi, emberek nem tudunk szabadulni tőlük. De a fordítottja is érdekes koncepció: mi történne, ha ezeknek a gépeknek az emberi DNS lenne olyan, mint egy hiperaddiktív drog? Talán a mi generációnk volt az első, amelynek igazán kinyílt a videó játékok világa, ezt a gamer közösséget állítja fókuszba a Futurenation, amely igen hamar a rajongótáborunk gyűjtőneve is lett egyben.
De könnyedebb vizekre evezve, például a Beam Me Upban olyan sztorit mesélünk el, ahol a Star Trek kultikus James T. Kirk kapitányának már nagyon elege van abból, hogy galaxisokon át papírmasé szörnyeket kergessen. Kiégve panaszkodik, hogy inkább menne a konkurens Star Warsba, mert ott legalább van kocsma, ahol jót lazíthatna egy sör mellett. Illetve ott a riffelősebb, direktebben power metalos The Last Starfighter, amelynek az alapjául szolgáló mozi itthon is nagy sikerrel ment a ’80-as években. A filmhez képest kifacsart szemszögből mutatja be Az utolsó csillagharcos című alkotás sztoriját, ahol a főhős nem annyira heroikus alkat, inkább egy szélhámos, akit csak az érdekel, hogy mindenkit leverjen a játéktermi automatákon. Közben annyit csajozzon, amennyit csak bír, és mindenki a hőst látja benne. A Space Samurai egy kultikus rajzfilmsorozatból, a Samurai Jackből merít ihletet, Vida Írisz Minami révén pedig autentikus japán nyelvű női ének is hallható benne.
A Roll Out az ember saját útkeresését járja körbe egy kis űrhajós körítéssel, a Meteorite pedig egy kisbolygós metaforával írja körül egy toxikus párkapcsolat témakörét, mindezt úgy, hogy a szöveg érzéki sikamlóssága párhuzamban áll a zene fülledt, késő ’80-as évekbeli AOR jellegével. Ebben a dalban szándékosan használtuk a Journey, Foreigner és hasonló rádiós (west coast) rockzenekarok fogásait, mert Björn „Speed” Strid, a The Night Flight Orchestra és a Soilwork énekese, aki vendégszerepel a dalban, óriási feelinggel tudja hozni a stílusra jellemző manírokat. Egyébként fantasztikus élményt jelentett vele dolgozni, eleve a mai metal színtér egyik legkarakteresebb figurája, aki amellett, hogy óriási énekes, él-hal ezért a korszakért. De kontrasztnak ott a lemezt záró Until The Stars Turn Cold tétele, amely egy borongós, egszisztenciális kérdéseket feszegető eposz.
Az albumon számos popkulturális utalást, idézetet használtunk mind zenei kikacsintásként, mind pedig a szövegekben. A téma iránt érdeklődőknek ajánlom, hallgassák figyelmesen a dalokat, hiszen még nyereményjátékot is hirdettünk! Legalább tíz popkult- utalás megtalálása esetén exkluzív póló + CD csomag a jutalom.
A második nagylemeznél már elmondhatjuk, azzal, hogy az albumot egy „elszállósabb” tétel zárja, hagyományt teremtettünk. A Modulus korong esetében a Condition Zero töltötte be ezt a szerepet a maga klausztrofób hangulatával, a Behind Your Neon Eyes-nél pedig a Stars Flo V. Schwarz – a német Pyogenesis énekesének drámai énekével – hivatott ezt a funkciót továbbvinni. A Follow You talán a kakukktojás, mert ott a dalszöveg gyakorlatilag magának a dalszövegnek a születését írja le egy allegória formájában. Nagyon meta!
Az anyagot meghallgatva – de a mindenre kiterjedő, részletes elemzésedből is – kiderül, hogy a dalokon erősen érződik a nyolcvanas évek hard-metal vonulatának hatása, keveredve a korai elektronikus zene motívumaival. Milyen elképzelések alapján szintetizáltátok az egymástól eltérő műfajokat? Nem tartottatok attól, hogy akár egy hallgathatatlan zenei katyvaszt is kaphattok végeredményként?
A korai elektronika nem kimondottan gyakorolt ránk hatást. Ha a korszakot nézzük, hatásaink a ’80-as évek második feléig nyúlnak vissza és a ’90-es évek dark- illetve extrém metalos zenéin át a modern metalos és elektronikus tánczene világáig terjed a skála. Bár az utóbbi években a synthwave/retrowave irányzat is nagyon beragadt nálunk.
Sosem tartottunk attól, hogy a végeredmény katyvasz lenne, szerencsére korábban elég sok stílusban kipróbáltuk magunkat. Ahogy beszéltük is, még a megalakulás és a tagok előélete környékén. Mivel a szintipoptól kezdve a legextrémebb indusztriális zenékig, vagy a death- és black metalig nagyon sokféle zenét hallgatunk, ezért természetesen belőlünk jönnek ezek a stíluselemek. És, ha valami nagyon nem odaillő dolog kerül a dalokba, addig faragjuk, ameddig egységessé nem válik és természetesnek nem hat. Egyébként a dalszerzés legnehezebb része, hogy az ennyire különböző forrásokból táplálkozó témák gördülékenyen épüljenek fel.
Mára azonban a közönség kezdeti értetlensége után szerencsére értik és szeretik, ahogyan összedobáljuk ezeket az alapanyagokat. A fő szempont mindig maga a dal. Kerek dalokat szeretnénk írni, ahol nincs az az érzés, hogy kínosan össze legóztak olyan dolgokat, amelyeknek semmi közük egymáshoz. Amúgy az említett veszély könnyen fennállhat, ha az ember rutintalanul áll bele a dalszerzésbe. Talán nem nagyképűség kijelenteni, van már annyi tapasztalat mögöttünk, hogy sikerrel vesszük azokat az akadályokat, amelyeket az állandó megújulásra való törekvés állít elénk.
Véleményem szerint a Behind Your Neon Eyes legfőbb erénye a dallamosságra, igényességre való törekvés. Ez utóbbi szembe ötlik a klipekben, a színpadon használt látványelemek alkalmazásában – erről beszéltünk korábban. Nem utolsó sorban – miként elemezted – ott vannak a dalszövegek tartalmában, mondanivalójában, üzenetében is. Amelyek az ékes magyar helyett ékes angol nyelven szólalnak meg, és amelyet nem biztos, hogy mindenki megért. Nem gondolkodtatok azon, hogy szülőföldetek nyelvén kellene megszólítani a hazai közönséget?
Röviden és tömören: nem. Méghozzá azért nem, mert minden bennünket ért hatás – legyen az zenei vagy irodalmi – kivétel nélkül angol anyanyelvű. Ezeknek a zenéknek és a sci-fi tematikának az angol nyelv áll jól, egy csomó szófordulat és kifejezés idétlenül hangzana magyarul. Elvesztené azt a hangulatot, amitől ennyire jól működik. Különösen nagy gondot fordítunk a szövegek nyelvi megformálására, amelyen magyarul nagyságrendekkel többet kellene dolgozni, és nagy valószínűséggel ennek ellenére sem működne jól; sután hangzanának azok a dolgok, amelyeket a sci-fi rajongók ismerős összekacsintással fogadnak angolul.
Tapasztalataink szerint ez a „miért nem énekeltek magyarul?” kérdéskör egyébként pont ebben a zenei közegben csupán itthon ennyire sarkalatos. Érdekes módon senkinek nem jutna eszébe megkérdezni egy német, svéd, finn, norvég, esetleg olasz, francia, vagy épp osztrák zenekart, hogy miért nem az anyanyelvén énekel. A Rammsteint leszámítva széles körben nem is igen tudunk olyan sikeres zenekarról, amely ne angol nyelven érte volna el azt, amit elért. Másfelől az is szempont, hogy nem szeretnénk magunkat belföldre bezárni, tehát biztosan nem fogunk magyar nyelvre váltani.
Egyébként van két magyar nyelvű felvételünk, de mindkettő feldolgozás. Az egyik a Sohase vár című Kalapács dal, tavaly ősszel jelent meg a Kalapács zenekar húsz éves fennállására készült Kikalapált dalok lemezen. A másik pedig a Tankcsapda feldolgozásalbumára való felhívásra készült Mindig péntek verziónk. Ezen felül nem is tervezünk más magyar nyelvű dalt, nem prioritás ez nálunk.
Miként telnek a napjaitok ezekben az élő-koncerthiányos időkben? Miképpen lehetséges tartani a kapcsolatot a közönséggel?
Kapcsolattartásra csupán az online felületek maradtak, a Facebook, az Instagram, a YouTube és a streaming szolgáltatók, vagy a Spotify, a Deezer, az Apple Music és társaik. Még tavaly decemberben, az A38-on közönség nélkül felvettünk egy koncertanyagot, ez januárban le is ment az M2 Petőfi TV műsorán, a médiatárban elérhető.
De készülünk egy igazi live stream megmozdulással is, amely eredetileg február végén jött volna össze, ám a csapatban is felütötte a fejét a COVID, így a Behind Your Neon Eyes anyagát március 14-én fogjuk eljátszani a Schrotify Streaming Stúdióban. Ez stream-belépős lesz, a befolyt összeggel a harmadik nagylemez munkálatait támogathatja a közönség.
Ilyen módon, koncertek híján, természetesen nem nagyon maradt más, mint a következő lemez anyagának megírása. El is kezdtük, ezúttal biztosan nem szeretnénk három évig húzni. Ha minden a terveink szerint alakul, még 2021-ben összeállhat.
Ha már szóba hoztad a harmadik nagylemezt: körvonalazódott- e a jövő zenéje? Milyen szempontok szerint tervezitek a következő Divided-anyagot?
Ez mindig a legizgalmasabb kérdés egy aktuális lemez megjelenése után. Sosem tudjuk előre, hogy merre kanyarodunk, igyekszünk feltérképezetlen területek után kutatni. Az biztos, hogy nem szeretnénk elengedni azt a fogósságot, amit a Behind Your Neon Eyes-on sikerült megtalálni, de az ott bevált formulánál sem maradunk.
Most minden eddiginél jobban rácsavarodtunk a synthwave/retrowave dolgokra, mert ennek a stílusnak a vizuális oldala és a hangzásvilága is tökéletesen passzol a mi világunkhoz. Ilyen módon szinte bizonyos, hogy a következő korongon sokat fogunk meríteni ebből az irányzatból, miközben szeretnénk az első album súlyosabb hangulatát is visszahozni egy picit. Esélyes tehát, hogy újra kidomborítjuk a mélyebbre hangolt, menetelős, indusztriális oldalunkat az ehhez passzoló ridegebb elektronikus témákkal, hangzásokkal.
Ami mellett biztosan kitartunk, a filmes dialógusok dalokba történő beillesztése, ezt már az első lemezen is nagyon szerettük. A Behind Your Neon Eyes-on is ragaszkodtunk hozzá, de a készülő album új szerzeményeiben sem szeretnénk elhagyni. Kész dalaink még nincsenek, ám elég sok formálódó ötlet rejtőzik a tarsolyunkban. Online felületeinken mindenképpen érdemes követni a zenekar történéseit, hiszen mindenféle újdonsággal, játékokkal, videókkal, streammel igyekszünk folyamatosan jelen lenni.
Hegedűs István
2021. május 15. 07:24