MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Ők kapják a zenei artisjus-díjakat idén

A Random Trip, Borlai Gergő, Fábri Péter, Major Eszter és Siklósi Örs a díjazottak között

Könnyű- és komolyzenei alkotókat díjazott idén is az Artisjus: kilenc zeneszerzőt és szövegírót tüntettek ki. Fábri Péter életműdíjat, Borlai Gergő az év zeneszerzője címet, Major Eszter pedig az év szövegírójának járó díjat kapja a szerzői egyesülettől. A 2020-as év produkciójának a Random Tripet választották. A szerzői egyesület posztumusz junior díjjal tiszteleg az idén elhunyt Siklósi Örs dalszerzői munkája előtt. A komolyzene területéről Soproni József, Horváth Márton Levente és Molnár Viktor kap elismerést. Az év nótaszerzője Éliás Tibor lett.

Az Artisjus 21. alkalommal díjazza a legkiválóbbnak ítélt kortárs zeneszerzőket és szövegírókat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára. Az elismerés presztízse elsősorban abban rejlik, hogy a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek. Az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottak személyéről, a könnyűzenei alkotók díjazását külön szakmai bizottság készítette elő. Az elismerések ünnepélyes átadását az év folyamán későbbi időpontra tervezi az Artisjus vezetősége, ha a járványhelyzet engedi. 

Idén hét zenei kategóriában díjazzák a szerzőket, valamint átadják a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést.

Az Év Komolyzenei Művei

YouTube lejátszási lista a díjazottak videóival:

-----------------

Az Artisjusról 
Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület a zeneszerzők, szövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők egyesülete. Az alkotók azzal bízták meg, hogy egyes szerzői jogaikat kezelje, s így jövedelemhez jussanak munkájuk után. Ezért jogdíjat szed azoktól, akik a műveket – egyebek között profitszerzési céllal – nyilvánosan felhasználják, és a beszedett díjat kifizeti az érintett szerzőknek. Az Artisjus küldetésének része, hogy minél egyszerűbbé tegye az alkotók és az alkotásokat használók viszonyát mindkét oldal megelégedésére; ezért közvetítő-szerepre törekszik a zenerajongók, könyvbarátok, illetve a szerzők és a jogalkotó között. 
 
Az Artisjus jogelődjét 1907-ben alapították a magyar zeneszerzők, szövegírók és zeneműkiadók. Ma közvetlen megbízással mintegy 23 ezer magyar szerző jogait kezeli, ezen kívül a hasonló külföldi szervezetekkel kötött szerződései alapján több millió zenei és irodalmi szerző jogkezelését végzi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál bejegyzett közös jogkezelő szervezetként. 
www.artisjus.hu 


 

2021. május 6. 15:36

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA