Az idei Budapest Music Expo-n az Audmax Kft. meghívására szerepel majd a trió. Mivel szerettük volna jobban megismerni őket, lapunk megkérte a zenekar tagjait, hogy egy-egy gondolat erejéig beszéljenek önmagukról, a zenéhez fűződő...
Életképek címmel egy önálló sorozatot indít a Music Media Magazin, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei...
„A Roland East Europe meghívására látogat el a Budapest Music Expóra korunk egyik leginspirálóbb, legsokoldalúbb gitárosa Alex Hutchings. Két éve volt szerencsém személyesen részt venni egy feledhetetlen előadásán, melyen Lukács Petával is duettezett......
Mint azt bizonyára észrevehette minden olvasónk 2014-ben teljesen új alapokra helyeztük a működésünket. Rendszereztük és újrafogalmaztuk mindazon tevékenységeinket, amelyekkel az elmúlt 10 esztendőben a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) hozzájárult a...
Már lassan egy éve, hogy megvásároltam életem első keverőpultját, egy x32-őt. Hangmérnökként dolgozom. Szeretem a munkám. Többek között azért is, mert kihívásokkal teli. De minél inkább voltam azon, hogy azt egyre jobban végezzem, annál inkább zavart az a technikai...
Életképek címmel egy önálló sorozatot indít a Music Media Magazin, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről...
Meghívó Cseh Tamás Programmal kapcsolatos kerekasztal-beszélgetésre
Egy új sorozatot indítunk „Hazai vizeken” címmel, amelyben igyekszünk minden olyan magyarországi hangszer, erősítő, hangszedő, hangfal, hangrendszer készítőt, és gyártót, vagy innovátort megszólaltatni, akik jelenleg is aktívan működnek hazánkban.
A Faludi Ferenc Akadémia idén szerelem témában várja amatőr alkotók filmes, ill. fotós pályázatait a megadott nevezési feltételek szerint.
Néhány évvel ezelőtt még meglehetősen nagy biztonsággal lehetett volna fogadást kötni arra, hogy Ozzy Osbourne és a Badlands hajdani gitáros sztárja, Jake E. Lee egyike lesz azon gitárhősöknek, akiket soha nem fogunk magyar színpadon látni. Azóta viszont bekövetkezett...
A holnap hangjai címmel olyan fiatal zenekarokat szólaltatunk meg, akik a Hangfoglaló Magyarország Tehetségkutató döntőjébe jutottak. A nekik feltett kérdések részben megegyeznek az Életképek című sorozatunk kérdéseivel, melyeket a zenélést hivatásként választó...
"A családom a szponzorom" címmel a Nagy Sportágválasztó, a Nagy Hangszerválasztó, a MOL és az Új Európa Alapítvány közös esszépályázatot hirdet 10-18 éves fiatalok számára. Minden fiatal mögött ott állnak a szülők, a családtagok, akik segítik gyermekeik érvényesülését a...
A gyártó (Baton Rouge) nem is csinál titkot abból, hogy azoknak a kegyeit keresi termékeivel, akik nyitottak az újszerű, kifinomult megoldásokra. Azokét, akik nem azért nem vesznek meg egy adott hangszert, mert nem jó, hanem azért, mert már mindenkinek olyan van. Azokét,...
A cím valóban rémisztő egy kicsit, főleg ebben, az erősítők elnevezésére utaló önkényesen összeállított sorrendben. Persze a Palmer szándéka nyilvánvalóan nem ez volt, amikor megalkotta a hangzásra igényes gitárosoknak szánt sorozatát.
A holnap hangjai címmel olyan fiatal zenekarokat szólaltatunk meg, akik a Hangfoglaló Magyarország Tehetségkutató döntőjébe jutottak. A nekik feltett kérdések részben megegyeznek az Életképek című sorozatunk kérdéseivel, melyeket a zenélést hivatásként választó művészek...
A Grammy-jelölt metál zenekar hamarosan egy 2 DVD/Bluray kiadványt jelentet meg, „Breaking The Fourth Wall” címmel, amely a 2014. március 25-i, Boston Operaház béli koncertjüket örökíti meg.
A válogatott zenészóriásokból álló Winger hosszú kihagyást követően örvendeztette meg ismét híveit azzal, hogy új stúdióalbumot készített. Az egykoron több millió lemezt eladott amerikai kvartett április 18-án rukkolt elő hatodik lemezével, mely a korábbi...
A Nemzeti Kulturális Alap honlapján (www.nka.hu) megjelent a Cseh Tamás Program első pályázati felhívása. Az NKA Zenei Kollégiuma olyan pályakezdő előadók és zenekarok első hang- és képfelvételének elkészítését, valamint a pályára lépést...
A válogatott zenészóriásokból álló Winger hosszú kihagyást követően örvendeztette meg ismét híveit azzal, hogy új stúdióalbumot készített. Az egykoron több millió lemezt eladott amerikai kvartett április 18-án rukkolt elő hatodik lemezével, mely a korábbi...
Egy új sorozatot indítunk „Hazai vizeken” címmel, amelyben igyekszünk minden olyan magyarországi hangszer, erősítő, hangszedő, hangfal, hangrendszer készítőt, és gyártót, vagy innovátort megszólaltatni, akik jelenleg is aktívan működnek hazánkban.
A válogatott zenészóriásokból álló Winger hosszú kihagyást követően örvendeztette meg ismét híveit azzal, hogy új stúdióalbumot készített. Az egykoron több millió lemezt eladott amerikai kvartett április 18-án rukkolt elő hatodik lemezével, mely a korábbi...
Évek óta, dinamikusan nő a hangmester-képzéssel kapcsolatos érdeklődés, ami nem is csoda, hiszen napról-napra nő azoknak a munkahelyeknek a száma is, ahol szükség van jól képzett, szakmailag felkészült hangmesterekre. A hangmester...
A válogatott zenészóriásokból álló Winger hosszú kihagyást követően örvendeztette meg ismét híveit azzal, hogy új stúdióalbumot készített. Az egykoron több millió lemezt eladott amerikai kvartett április 18-án rukkolt elő hatodik lemezével, mely a korábbi...
Idén tavasszal két koncertet is adott Magyarországon Tommy Emmanuel, a kortárs fingerstyle gitározás alighanem legfigyelemremétóbb képviselője. Az ausztrál gitárzseni előbb Pécsett, a Kodály Központban, majd a budapesti Művészetek Palotájában varázsolta el a közönséget, eme utóbbi...
A holnap hangjai címmel olyan fiatal zenekarokat szólaltatunk meg, akik a Hangfoglaló Magyarország Tehetségkutató döntőjébe jutottak. A nekik feltett kérdések részben megegyeznek az Életképek című sorozatunk kérdéseivel, melyeket a zenélést hivatásként választó művészek felé...