Klubzenekar esete a Népstadionnal
Most így hirtelen nem is tudnék mondani blues zenekart, amelyik 25 éve űzi az ipart - aktívan, lemezeket megjelentetve. Januárban némi utánjárással kiderült, hogy Takáts Tomi csapata elérte ezt a limitet, így időszerű volt egy kis múltba révedés. Takáts úr nagydumás, most is lelkesen beszélt az emlékeiről.
Utánanézve a dolgaitoknak, az első koncertetek 1990. január 8-án volt. Akkoriban elindult egy erős blues-bumm – hogy nevezzük így a dolgot –, hogy emlékszel a kezdetekre?
Erre a január 8-ra emlékezve csináltunk is egy bulit itt Budapesten egy kis pubban – pont a 25 éves évforduló napján – ahová invitáltuk a zenekarban valaha megfordult tagokat! Egyébként jól emlékszem a kezdetekre, „forrongott” egész Európa, akkor voltak a nagy átalakulások, kivonulások, rendszerváltás, összeomlott a szocialista gazdasági-ideológiai rendszer stb. Mondjuk én azt szoktam mondani, hogy az oroszokat senki nem üldözte el innen, ők maguktól vonultak ki. De nem politizálni akarok, csak szemléltetni az akkori helyzetet. Ezekből adódóan az az időszak egy nagy szabadság-érzéssel volt telítve, ami magával ragadott engem, minket is. Egy alkalommal lent voltam a Fregatt nevű helyen, egy Palermo Boogie Band koncerten, ahol játszották azokat a blues darabokat, amelyek nekem gyerekkori kedvenceim voltak még a ’70-es években. ’90-ben azt hittem, senki nem játszik ilyet Magyarországon, merthogy a kutyának sem kell ez a zene, ott van a HBB és passz. A Palermón viszont rengetegen voltak és élvezték is a blues zenét a népek. A sors úgy hozta, hogy néhány hét múlva engem kértek meg beugrónak/helyettesítőnek pár koncertre, és kiderült számomra, hogy általam előadva is nagyon működnek ezek a dalok. Mit ad Isten, pont találkoztam Gál Gabival, akit még a Karthago korszakából ismertem – ő volt a technikusunk – és mondtam neki, hogy ilyen zenekart kell csinálnunk, mert vevő rá a közönség és mi is szeretjük ezt a vonalat. Mondta, hogy rendben! Nála volt a gitárja, én meg fölszaladtam anyámhoz a szájharmonikámért és az utcán elkezdtük játszani a Hoochie Coochie Man című Moddy Waters darabot. Egy hét múlva már meg volt a pinceklub is, ahol játszhattunk, az első alkalommal ötvenen voltak, a következő héten kétszázan, a harmadik héten meg már be sem fértek az emberek…
Szóval hiába mondták akkoriban is, hogy a blues egy szűk rétegnek szól, meg hogy én rétegzenét játszom, frászt! Amíg azzal szembesülök, hogy a Pocsolyába léptem-et a nyírségi putritól a tudományos akadémia báljáig mindenki elkezdi üvölteni két Unicum után, addig szó nincs ilyenről! Valóban, ahogy te is mondtad, mikor mi indultunk, volt egy erős blues-bumm. Szerencsére ennek a részesei lehettünk, több zenekarral voltunk az egyik zászlóhajósa ennek a trendnek. Beindultak a bandák, klubok, blues fesztiválok sora, szóval pezsgés volt. Aztán persze volt ennek hátulütője is, mert aki el tudta játszani a Hey Joe-t, az már blues zenésznek titulálta magát…
|
A Szigeten is évekig volt blues színpad… Hogyne! Az is, de az első években a blues bandák némelyike a nagyszínpadon játszhatott, köztük mi is. A zenei partnered Gál Gabi, akivel tulajdonképpen ketten alapítottátok és viszitek tagcserékkel a zenekart. Vele jó régi kapcsolatod, barátságod van. Amikor én anno a Karthagoba felvételiztem, még nem ismertem, de már a meghallgatásomon a sarokban forrasztgatott a próbateremben. A turné során összehaverkodtunk és volt, hogy össze is kevertek minket, mert hasonló hajunk volt! Sok lány hitte azt, hogy velem volt, pedig Gábor vitte el őket. Mondogattam is, hogy: remélem, helyt álltál, nehogy aztán rólam legyenek rossz véleménnyel! De nem akarok intim részletekbe belemenni, inkább folytatom a zenekar kezdeti dolgainak alakulását. Gábor már az első fellépésre hozta a basszgitáros haverját, Vasvári Bélát, így hárman kezdtünk játszani. Úgy festettünk a színpadon, hogy nekem előre volt tolva az énekes helyére a dobcuccom, mert kezdetben doboltam és énekeltem is. Ez egyébként gyerekkori vágyam volt! A dobszerkón persze nem voltak felső tamok, mert az egyrészt kispolgári csökevény, másrészt bezavar a „kettőnégybe”, harmadrészt meg így látszott, hogy én vagyok az énekes is. Később bekerült egy álló tom is a készletembe, hogy a Born To Be Wild-ot el tudjam játszani, meg azon tartottam a kávét, meg a konyakot is… Egyébként óriási jamek mentek akkoriban, jöttek sorra a zenészek a színpadra, gitárosok, herflisek, fúvósok. A fél város fellépett nálunk, velünk! Eleinte csak blues klasszikusokat játszottatok, vagy már voltak saját számok is? Áááá! Úgy csináltuk, mint a Beatles, meg a Rolling, ismert klasszikusokat játszottunk a műfajból. Később aztán jöttek a saját dalok is, és szerintem ez volt a vízválasztó, mert sokan lemorzsolódtak abból az érából, mivel nem tudtak saját dalokat írni, vagy nem tudtak jó dalt írni. |
 |
Az első időszakban valóban bluest játszottatok, de idővel áttörtétek a kereteket és másfelé is kalandoztatok.
Mick Jagger mondta egyszer egy díjátadón, hogy: szeretnék köszönetet mondani Brian Jones-nak, aki kitágította számunkra a blues kereteit, és Ian Stewart-nak, aki soha nem engedett minket távol tőle. Ezt mi is elmondhatjuk magunkról, nem lehet mindig ugyanazon keretek között zenélni, megunja az ember idővel. Sok csapat indult blues bandaként, aztán kiléptek a közegből és saját stílust teremtettek. Sok kijárata van a bluesnak, már zenei értelemben. Szerteágazóan lehet nyitni belőle.
Fölmerült itt Mick Jagger neve, ti játszottatok a Népstadionban a Rolling Stones előtt 1995-ben, de Alvin Lee, Brian May, Eric Burdon, John Mayall, James Brown előzenekara is lehettetek itthon. Személyes találkozások is kötődnek ezekhez a sztárokhoz?
Nagy részükhöz igen. James Brown-al – bevallom őszintén – konyakoztunk, Alvin Lee-vel is jót lehetett beszélgetni, Eric Burdon nagyon jó fej volt, a stonesosok sajnos kimaradtak ebből a sorból. Velük nem találkoztunk, őket, hozták, vitték percre pontosan, tehát a helyszínen nem tébláboltak egy percet sem, mentek rögtön a színpadra.
Ahhoz képest, hogy hobbizenekarnak indultatok és öt év múlva már a Rolling előtt játszottatok, ez óriási sikerként könyvelhető el.
Igen, erre nagyon büszkék vagyunk. És hadd legyek most kicsit szerénytelen, mert ennek a fellépésnek volt egy előválogatása is! A történet az volt, hogy Gary Moore lett volna az előzenekar azon a koncerten, de ő előtte valahogy megsérült, így helyi bandát próbáltak találni a szervezők, ami nem gyakori a Rolling esetében. Négy-öt magyar anyagot kértek be a lemezkiadótól, a kitétel az volt, hogy lehetőleg rythm & bluest játsszon a banda. Hat lemezt kaptak talán, meghallgatták, visszaszóltak, hogy nekik ez a Takáts Tamás Dirty tetszik. A kiadó mondta, hogy örülnek, hogy tetszik, de nem ez a legnépszerűbb banda, mert az X és az Y népszerűbb. Erre visszaírtak a rollingosok, hogy lehet, hogy azok népszerűbbek, de nekik ez tetszik a legjobban és minket kérnek. Erre azóta is nagyon büszke vagyok, a nemzetközi „ítészeknél” is megálltuk a helyünket. És! Voltam olyan lovagias, hogy Hobot meghívtam a koncertre, egy számot együtt énekeltünk. Ezért többen lehülyéztek, mert, hogy fordítva ez nem történt volna meg. Erre azt mondtam, hogy Földes sokat tett a magyarországi blues ügyért, nem beszélve a Stonest népszerűsítő/kutató tevékenységéről.
Te egy nagyon rendes fiatalember vagy!
Nem akarom dicsérni magam, de én tényleg rendes vagyok. Vannak olyan művészek, akik fúrják egymást, én nem ilyen vagyok. Mindenkiről megvan a véleményem, de azt nem mondom el senkinek! –nevet.
2008-ban elhagytátok a dirty szót a zenekar nevéből, mi volt ennek az oka?
Ennek egyébként a többiek is örültek, de a nálam történ életforma váltás hozta ezt magával, ugyanis élő keresztény hitre tértem. Innentől nem volt békességem ezzel a szóval, ezért hagytuk el. Persze nem kell megrémülni, a koncertjeink nem élő igehirdetésből állnak – azóta sem! Nem kezdtem szenteskedni a színpadon és a Pocsolyába léptem-et továbbra is játsszuk…
Akkor térjünk át arra, hogy Ferenczi Gyuri is herflizett nálatok évekig és volt, hogy fúvósszekcióval léptetek föl! Később realizálódott egy négyes felállás, ez a gazdasági válságnak volt köszönhető?
Mind más okból alakult úgy, ahogy. Gyuri sokoldalú művész, megcsinálta a saját zenekarát és mi nagy szeretetben váltunk el. A legjobb tanítványát küldte maga helyett, Engler Ferit. A fúvósok tényleg anyagi okok miatt koptak le, de időnként azért, ha tehetjük, és olyan helyre megyünk, ahol megfelelő a gázsi, akkor hívjuk/visszük őket is. Magyarul, ahová beférnek anyagilag és fizikailag is, mert ugye egy kis klubban nem férünk föl a pódiumra. Sajnos a mai Magyarországon gazdasági megfontolások is generálnak dolgokat –köztük a popszakma területén is… Ezt be kell látni! Itthon az egy főre jutó énekesek száma rendkívül magas. Múltkorában mondogattam, hogy nem énekes tehetségkutatókat kéne már rendezni, hanem közönség kutatót! Lassan többen vannak az előadók, mint a közönség…
Apropó, a fiad is elindult egy ilyen új keletű énekversenyen! Te mennyire kapacitáltad vagy támogattad ebben?
Kérdezte, hogy mi a véleményem róla, mondtam, ma ez a gyors ismertté válás lehetősége. Hezitált, hogy mit szólnak majd a haverok, de aztán megbeszéltük, hogy nem kell átmenni puhányba, amíg magát adhatja a műsorban, addig nincs nagy gáz. Ő így is tett.
Ő most komolyan törekszik arra, hogy a nyomdokaidba lépjen?
Én mindig „tiltottam”, jó, meg nem vertem! De látta a családban, hogy zenésznek lenni jó. Mindig mondtam, hogy legyen ügyvéd, fogorvos, nőgyógyász és amellett esténként le lehet menni zenélgetni a pincébe a haverokkal. Úgy tűnik, a fiú többet akar markolni a zenészlétből, hisz ízlelgeti milyen jó érzés is ez. Amúgy színészetet tanul, tehát lesz egy képzettsége is, aztán majd látjuk, a kettőt mennyire tudja párhuzamosan űzni. A színészkedés valamivel biztonságosabb terület a bevételek tekintetében, a zenészség meg egy „ingoványos talaj”, vagy van buli vagy nincs…
Most, hogy 25 évesek lettetek, készültök-e a jubileumra hanganyaggal/lemezzel?
Igen, mindenképpen! Bár én elég lusta vagyok – hogy a rossz vonásaimról is színt valljak. Persze a zenekar „veri a fejem”, meg a közönség is igényelné az új dalokat és tényleg évek óta nem adtunk ki új albumot, így ezek okán most itt az idő. Manapság üzletileg rizikós ez a piac, ha nagyon feszíti az alkotót a mondanivaló, akkor nekiveselkedik, de amúgy hatszor meggondolja az ember fia, hogy ilyenbe belevágjon. Az emberek ma már a zenét ingyen akarják! Egy körömnyi hanghordozón elfér a teljes Stones, Pink Floyd stb. életmű… De a „jelenlét” miatt időnként szükség van rá, és mi egy zenekari megbeszélésen arra jutottunk, hogy most 2015-ben kell lemez a jubileum kapcsán és egész évben ünnepeltetni fogjuk magunkat, majd búcsúkoncertek sorozatát fogjuk adni 10-15 éven keresztül. Szerencsére a CD-re van támogató, aki gondozza a megjelenést, így a terveink szerint tavasszal meg is fog jelenni, valamint lesz idén egy „nagykoncert” is, annak az időpontja még tárgyalás alatt van.
PAYA
Fotó: Kurucz Attila
2015. szeptember 5. 09:26