
A valaha gyártott leghíresebb és legnagyobb hatású dobgépek alapján készült TR-8S a Roland örökség legjavát kombinálja modern zenekészítési technikákkal és széleskörű hangszínszerkesztési lehetőségekkel. Mi következik ebből? A valaha gyártott legkomplettebb dobgép...

Tíz éve került a látóterembe a Radar zenekar. Mák István énekes – az interjúalanyom – rendületlenül látogatta a Rockinform szerkesztőségét akkoriban, hogy tájékozódjon a CD mellékletes megjelenés részleteiről. A látogatás eredménnyel járt, még abban az évben megjelent a...

A Bécsi Állami Operaházban 70db High End Systems SolaWash 1000 High CRI LED lámpa került telepítésre, melyek egy 20 éve üzemelő rendszert váltottak.

Napestig sorolhatnánk, hányfajta produkció kötődik nevéhez. Közülük a legfontosabb az Illés együttes harmadik formációja, a Rockszínház, a Fenyő Miklós nevével fémjelzett Miki Team, az R-Go Proletars, és persze élete egyik meghatározója, a Kormorán, ahol több...

A Hangfoglaló Program immár több mint 5 éve segíti a színvonalas magyar könnyűzenei produkciók színpadra jutását. Jelen TURNÉBUSZ kutatásunk célja megtudni, hogy ez mivel történik.

A zene jelentős szerepet játszik a térformálásban és a hangulat megteremtésében. Ráadásul ez a kereskedelmi és vendéglátóipari környezetben különösen igaz, mivel ezek a piaci szegmensek nagy hangsúlyt fektetnek a márkahűségre és a vásárlók...

Latzin Norbert a magyar beat-pop-rock zene egyik legnagyobb egyénisége. 1970-ben, amikor a Bergendy együttes irányt váltott, a zenei megújulás az ő nevéhez fűződött. A zseniális zeneszerző-hangszerelő-billentyűs játékos Demjén Ferenccel és Hajdu Sándorral örök érvényű...

Éppen egy hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy megjelent az ICOA Subok védőhuzata, és íme, már itt vannak a hangfalak is. Az ICOA Sub tekintélyes basszust pumpál ki magából, nagy dinamika tartalékot és tisztább megszólalást kapunk. Ez azért van, mert a...

Ebben a cikkben egy interjút olvashattok, amit Mogyoró Kornéllal készítettem. Kornél Magyarországon, (és nemzetközileg is) korunk egyik méltán elismert professzionális ütő hangszeres zenésze, aki az Audio-Technica termékekben találta meg azt, amit oly régóta...

Október 16-án ünnepeljük azokat a zeneszerzőket, dalszerzőket, akik nélkül ma Magyarországon nem születne ilyen sok jó zene. A Dalszerzők Napja alkalmából idén 74 könnyű- és komolyzenei szerző (köztük Müller Péter Sziámi, Palya Bea, Varga Livius, Jónás Vera, Vitáris...

Az NKA Könnyűzene Kollégiuma közzétette őszi nagy pályázati csomagját. A felhívások között szerepel alkotói támogatás, koncertek megvalósítását ösztönző pályázat, hang- és képfelvétel készítést támogató pályázat és könnyűzenei táborok,...

Liber Endre: „A WOMEX közönsége nagyon összetartó: szívesen fejezi ki szolidaritását a nehéz helyzetekben”. Október 21-25. között rendezik meg a világ egyik legrangosabb zenei eseményét, a World Music Expót (WOMEX), amely egyszerre világzenei bemutató, konferencia és showcase...

A FANTOM a ZEN-Core analóg modellezést és PCM szintézist kombinálja mélyreható mintavételezéssel és SuperNATURAL Acoustic, illetve V-Piano technológiákkal. Mindezek mellett több tucat effekt áll rendelkezésre a hang térérzetének és mélységének beállításához,...

A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió...

A Yamaha méltó módon hírnevéhez kiváló minőségű akusztikus és innovatív digitális hangszereket fejleszt és készít. A cég több mint 100 év hangszerkészítéssel kapcsolatos tapasztalattal rendelkezik. A digitális hangszerek magasabb szintre...

Idén is átadta a Hangszeresek Országos Szövetsége az Öröm a Zene díjakat 10 kategóriában, elsősorban zeneipari háttérembereknek. Az A38 Hajón tartott eseményen megtartották az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagy döntőjét is, amit a Kontraszt nyert.

A 2020-as események nemzetközi szinten felgyorsították a munkamódszerekben végbemenő változásokat. Bevett gyakorlattá vált a távmunka, elmosva az otthon és a munka közötti határokat. Az EPOS kutatásai szerint a jelenlegi munkaerő 95%-a vallja, hogy a...

Ma már talán nincs is olyan mobil eszköz, amelyik ne rendelkezne beépített mikrofonnal. Ez a megoldás rendkívül kényelmes, de az elmúlt kovidos videokonferenciák fényében erősen korlátozott minőséget produkál. Persze, ha csak hallgató vagy, miért is...

A mi generációnk legjobb magyar dobosa. (Nyugodtan kijelenthetem, mert ismerek mindenkit.) Egy emlék a sok közül: a szombathelyi sportcsarnokban együtt játszottak a zenekaraink valamikor a nyolcvanas évek közepén, de mi nem az öltözőben tumultunk, mint a társaink, hanem a...

2012-ben indult útjára Magyarország legnagyobb hang-, fény- és vizuáltechnikai szemináriuma, az INTERTON Egyetem rendezvénysorozat, amit azóta minden évben megrendeztünk. Idén fájó döntést kellett hoznunk: elmarad a IX. INTERTON Egyetem.

Az YDS-150 digitális szaxofon lehetővé teszi, hogy élvezze a zenét, bármikor és bárhol. A Yamaha Corporation bemutatja új fúvóshangszerét, a legújabb digitális szaxofont, az YDS-150 modellt. Az YDS-150 egy olyan szaxofon, amely bárki számára bármikor...

Kevés muzsikusról mondható el manapság, hogy a könnyűnek nevezett műfaj szinte minden szegmensében képes maradandót alkotni. Aki a négy-ötperces rockzenei daloktól kezdve, a klasszikusok átiratain át a zenés színpadi művekig mindenütt otthagyta névjegyét. Mindemellett a Hammond-orgona...

A Pocket GT egy kisméretű, mégis hatékony effektprocesszor, tanulást segítő, integrált funkciókkal. Ha zenetanulásról van szó, a YouTube világszerte a legnépszerűbb platformok egyikévé vált a gitárosok számára, a Pocket GT pedig megkönnyíti és hatékonyabbá teszi a...

2020. október 10-11-én kerül megrendezésre az Öröm a zene Tehetségkutató és Gondozó Sorozat döntője, valamint a második nap végén adják át az Öröm a zene szakmai díjakat is 10 kategóriában az A38 Hajón. A programok részletes ismertetése...

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából és a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai közreműködésével az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a zenei produkciók létrehozásának és infrastrukturális fejlesztésének támogatására. A pályázatok...