Temesi Berci: „Nem hullott az ölembe semmi, amit elértem”
Basszusgitáros, dalszerző, zenei rendező. Temesi Berci neve azoknak is ismerősen cseng, akik nincsenek nagyon elmélyedve a hazai zeneipar sűrűjében. Ez pedig nem véletlen, hiszen a zenész egyike a legalázatosabbaknak, legszorgalmasabbnak. Így történhet meg az is, hogy október 4-én, Berci negyvenedik születésnapján ő készül ajándékkal közönsége számára, nem pedig fordítva. A két éve, több mint 100 közreműködővel készülő Symphosium 40 album ugyanis egy dupla korongot rejt magában, amikor az egyik lemezen csak basszusgitár központú instrumentális szerzemények, míg a másikon énekesekkel rögzített dalok lesznek hallhatók szimfonikus hangszerelésben. Az alkotókat, zenészeket Magyarországon túl Németországból és Svédországból választotta ki maga mellé Berci, a dalokat Bubenyák Zoltán hangszerelte, valamint mixelés és a masterelés is az ő munkáját dicséri, továbbá a partitúrákat Werner Gábor írta.
Az ország egyik legfoglalkoztatottabb basszusgitáros-dalszerzőjeként tartunk számon. Sok nehézséggel volt kikövezte az utad ezidáig, amikor ezt a titulust bátran rád aggathatjuk?
Sosem panaszkodtam, és ezután sem szeretnék. Szerencsés ember vagyok, csodás családom van, igazán szép gyermekkorom volt, szerintem minden innen ered. Sok szeretetet, mosolyt, minőségi oktatást, barátokat kaptam, és igyekeztem rászolgálni, meghálálni minderre, és soha nem feledtem, hogy honnan jöttem. Nem hullott az ölembe semmi, amit elértem. Úgy neveltek, hogy tisztességesen dolgozzak, hogy becsüljem meg, amim van, és mindent tegyek meg azért, hogy ne kelljen munkáért telefonálnom, cserébe csörögjön a telefonom.
17 éves koromig nem tanultam zenélni, sőt még csak hangszer sem volt a kezemben. Eleinte autodidakta módon fejlesztettem magam, egészen konkrétan olyan videókazettákról, amelyekhez hozzáfértem. Kicsi, de annál összetartóbb településről származom, ahol végül segítséget kértem csodás tanáraimtól. Szorgalmasan, és alázattal igyekeztem, tudatosan tettem a dolgomat az életem minden szakaszában, minden területén. Szerettem, szeretek tanulni, nyitott vagyok és mélyen megélek minden pillanatot, amit kapok. Mindenért megdolgoztam, és szeretek is dolgozni. Nem volt könnyű, most sem az, és sosem lesz egyszerű, mégis azt kell mondanom, hogy elégedett vagyok a sorsommal, az életemmel, és hálás vagyok a szeretteimnek azért, hogy ennyi mindent elérhettem a 40 évem alatt, amiből 22 esztendőt ebben a csodás szakmában élhettem meg.
A születésnapjukkor az emberek ajándékot kapnak, nem pedig adnak. Honnan jött ennek a dupla korongnak az ötlete?
Megajándékoztam magamat. Viccet félretéve, nagyon szerettem volna egy olyan szimfonikus lemezt, amelyben a nem klasszikus pop kvartett felálláshoz pluszban hangszerelődik pár vonó. Ezúttal elakartam kerülni a könnyűzenei standard hangszereket, és kifejezetten nagyzenekari szimfonikus műveket szerettem volna alkotni. Ugyanakkor fontos volt, hogy a basszusgitárt megtartva megköszönjem azoknak, akik eddig is követték a pályámat, így az egyik lemez szimfonikus instrumentális korong lesz, amelynek a basszusgitár áll középpontjában, a másik korong pedig egy énekkel kiegészített szimfonikus album. Mindig azt mondom, hogy sosem a kézzelfoghatósága a fontos egy-egy lemeznek, hanem a munkafolyamatok közben szerzett tapasztalatok, barátságok, kreatív alkotási impulzusok. Ezeket visszük majd tovább a következő életünkbe, nem az albumokat. Ez az igazi ajándék. Boldog vagyok, hogy mindez létrejöhetett, és nagyon hálás vagyok annak a majdnem 100 fős muzsikus brigádnak, akik közreműködnek az albumokon.
Miért pont szimfonikus irányban gondolkoztál, miért pont most?
Egyszer Sting gitárosát megkérdezték, hogy milyen zenét hallgat az autójában, és azt mondta, hogy klasszikus zenét, mert a könnyűzene hallgatása közben nem tud igazán kikapcsolódni. Folyamatosan azon pörög, hogy mit lehetne másként, a klasszikus zene viszont úgy tökéletes, ahogy van. Hasonlóan vélekedem én is, nagyon megérint a klasszikus zene, az autentikus hangszerek megszólalása, megszólaltatása. Mikor Veszprémben, Mozsdényi Gyurinak köszönhetően nagybőgőzni tanultam, és először került vonó a kezembe, olyan csodálatos érzéssel töltött el, hogy ez a mai napig hatással van az életemre. Minden tiszteletem a klasszikus muzsikusoké, és azoké az alkotó embereké, akik akusztikusan megszólaltatva tudnak olyan energiát adni a szívükből a hangszereik által, hogy az ember a székébe ragadva elfelejti bánatát, vagy hogy ránézzen az időre.
Szerencsés vagyok, hogy folyamatosan fejlődési lehetőséget ad számomra az élet. Szeretek tanulni, mert fejlődni nagy érdem, nagy lehetőség. Mindig hálás leszek, hogy folyamatosan alkothatok, kreatívkodhatok, és mindezt olyan csodás emberekkel tehetem, mint Bubenyák Zoli barátom, akivel minden eddig megjelent nagylemezemet közösen hoztuk létre. Az ember ezeknek a klasszikus műveknek a hangszerelése közben valóban sokat tud tanulni, fejlődni. Sokat segített ebben Zoli barátom és Werner Gábor, akiknek köszönhetem, hogy ez a dupla lemez két év alatt összeállt.
Miért tartottad fontosnak, hogy legyen egy instrumentális, valamint egy énekesekkel rögzített korong is?
A hangszerrel való zenélés is egyfajta kommunikáció. Én elsősorban a basszusgitáromat használom a mondandóm átadására, viszont fontos az is, hogy szavakba öntessem a gondolataimat közvetítők segítségével. Például olyan csodás szövegírók alázatos munkájával, mint Lombos Marci barátom. Szinte minden szöveges dalomnak ő az írója, jó barátom, és társam az alkotásban. Igazából teljesen mindegy hogyan megy át az üzenet. Hangszeres, vagy szöveges formában? Ki, hogyan szereti. Igyekeztem a legtöbbet adni magamból hangszeresen, emberileg, és persze érzelmileg is. Szenzitív ember vagyok, és igazi érzelmeket élhetek meg a színpadon, a magánéletben, a barátságaimban egyaránt. Szeretek adni. Azt éreztem, hogy ezzel a dupla koronggal adhatom a legtöbbet és a legátfogóbbat magamból azoknak, akik nyitottak rám, a szerzeményeimre, a hangszeres kommunikációmra.
Ahogy azt már említetted, a munkálatokban csaknem 100 művész segített téged, valóban határok nélkül, hiszen Budapesttől egészen Göteborgig találtál társakat. Mi alapján választottad ki őket?
A közel 100 művész létszámát természetesen nagy arányban a szimfonikus zenekar tette ki. Hálás vagyok mindenkinek, akik a lemezen közreműködtek, akár hangszeres zenészként, akár énekesként, akár szerzőként. Andreas Björkman és Adriana Pupavac régi svéd szerzőtársaimmal az eltelt 7 évben több dalt szereztünk közösen, így evidens volt, hogy velük biztosan dolgozom. Rendhagyó módon, Szolnoki Péter nem csak egy duettben vett részt a lemez egyik dalában Veres Mónika Nika oldalán, hanem kiemelkedő fuvola játékával is megajándékozott engem és a hallgatókat. Köszönet jár továbbá Kálmán Tamásnak, Berkes Olivérnek, Vavra Bencének, Nagy Laci Gitano barátomnak, Váradi Albertnek, Nagy Kristóf Bozontnak, Csányi Istvánnak, és még sorolhatnám a művészeket órákig.
Az albumról már ismerheti a közönség az Eltűnik a távolság-ot, amit Bencsik Tamarával alkottál meg. Miért pont ez a dalt publikáltad a Symphosium 40 korongról először?
Ez a dal volt a legspeciálisabb. A kompozíció már régen elkészült, a dallam, a hangszerelés, minden megvolt. Szerettem volna olyan hangkaraktert találni, akitől nem feltétlen elvárható az efféle hangszerelés, mégis igazán izgalmas lehet a szimfonikus hangszerekre építve. Adott volt a svéd szerzőtárs páros, Andreas Björkman és Adriana Pupavac. Bencsik Tamarát folyamatosan követtem az online felületeken, mindig is szerettem a nem mindennapi hang karakterét. Szerettem volna egy igazán fontos mondanivalót társítani verbálisan ehhez a dalhoz, így Lombos Marci követte el a szöveget. Miután feldemóztam azt, elküldtem Tamarának, aki körülbelül 1 óra múlva visszaküldte azt a verziót, amit most a klipben hallhatnak a zenekedvelők. Tamara első felvételre, próbálkozásra úgy énekelt, hogy az megmaradt, nem szerettem volna változtatni rajta. Minden annyira szenzitíven, hitelesen, gördülékenyen, és őszintén történt, hogy azt éreztem, ezt kell először megosztanom mindenkivel klip formájában. Az már csak plusz érdekesség az élettől, hogy mire elkészültünk a klippel, aktuális lett a mondanivalónk a jelenlegi vírus helyzet miatt.
Ez az idei év igen furcsa, nyomasztó, de ha már születésnap… Mire vágysz most jelenleg legjobban?
Nagyon várjuk a kislányunkat. Minden napunkat annak szenteljük, hogy békességben, nyugalomban megteremtsük a legemberibb családi körülményt számára, illetve igyekszem a csodálatos feleségemnek mindenben segíteni, mert ez a legkevesebb, amit tehetek értük. Természetesen mindketten dolgozunk közben, és aktívan éljük a várakozással teli utolsó hónapokat, de nálam elsősorban fókuszban a gyermekünk, és a feleségem vannak. Szeretném, ha egészségben, szeretetben nevelhetnénk őt sokáig. A munka mellékes most már, arról beszélgettünk az imént elég sokat. Jó Isten adjon mindenkinek kitartást, egészséget, munkát, és ételt az asztalra a mostani nehéz időkben. Ezt kívánom. Őszintén.
Hatos Niki
2020. december 20. 10:31