MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Jónás Tamás – Ambient gitár

Viszonylag kevesen vannak azon rockgitárosok, akik az instrumentális gitárzene és a new age stílus ötvözését tűzték zászlajukra. A múltban is csak kevés ilyen próbálkozásnak lehettünk tanúi, név szerint Marty Friedman, Neal Schon és Craig Chaquico voltak azok, akik a 1990-es évek derekán szerencsét próbáltak a két irányzat fuzionálásával. Honfitársunk, Jónás Tamás a klasszikus instrumentális rockzene irányából érkezve ismerte fel néhány évvel ezelőtt az említett stílusok vegyítésében rejlő potenciált, mely egyre inkább teret nyert zenéjében. Tamás már a harmadik ilyen típusú kiadványnál jár, az évszakok váltakozásához igazított négyrészes művéből az ősz kivesézése került terítékre The Four Seasons, Pt. 3: Autumn című friss munkáján, erről a kiadványról beszélgettünk.

Négy-öt éve is van már, hogy belekezdtél egy nagyszabású kvadrológiába, melynek The Four Seasons címet adtad. Nemrég megjelent a harmadik rész, de először arra lennék kíváncsi, hogy az első két részre milyen visszajelzések érkeztek az évek során?

Mielőtt az első rész, azaz a Tavasz megjelent, senki sem sejtette, hogy stílusváltás várható a korábbi lemezek és dalok hangvételéhez képest. Ezért nagyon kíváncsi voltam a reakciókra én is, és a legszebb reményeimet is felülmúlták a visszajelzések. A legfontosabbnak azt éreztem, hogy mivel a The Four Seasons már nem elsősorban gitáralbumként definiálható, hanem instrumentális albumként, ezért a szélesebb hallgatói rétegeket is meg tudta érinteni. Sok instru gitár lemeznél érzem azt, hogy elsősorban a gitárosok szeretik, mert ők tudják átlátni és értékelni a hangszeres tudást. Ezért nagyon örültem annak, hogy a hangszeren nem játszó zenekedvelők is be tudták fogadni ezt az újfajta zenei világot. A lényeg, hogy a zene sok embernek adjon örömöt, elgondolkodást, elmélyülést, élményt. Emellett pedig nagyon büszke voltam arra, hogy az általam nagyra tartott hazai és külföldi zenészbarátok, ismerősök is megkerestek és elismerő szavakat mondtak a zenére. Még Jason Becker is megosztotta az oldalán a Négy Évszakot, és nagyon szép szavakat mondott Steve Lukather is. Ők mindketten zsűritagok voltak a korábban általam szervezett gitárversenyeken, és nagy példaképeim. Rick Graham, Mika Tyyskä, Gianluca Ferro, Ben Higgins baráti szavainak is nagyon örültem, és mindezek azt mutatták, hogy sikerült egy új és izgalmas zenei útra lépnem.  

Egy ilyen időn és téren átívelő, több részletben megírásra kerülő nagyszabású anyag esetében okoz-e fejtörést az eredeti koncepció szem előtt tartása? Úgy értem, te magad sem vagy már ugyanaz az ember, aki 2015-16-ban voltál. Az azóta ért impulzusok tetten érhetőek a The Four Seasons újabb epizódjaiban?

Egész biztosan. Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy letisztultabb lett az új album, mert a zenei és nem zenei tapasztalatokat megpróbálom megérteni, feldolgozni, és utána ezek már belül dolgoznak a következő zene írása során. Mindemellett a The Four Seasons zenei világ és koncepció egységes tudott maradni. Kisebb részben azért, mert ugyanazokat a hangszereket és hangzásokat használtam (a fő gitár a héthúros Jackson Chris Broderick Signature modell volt, amelynél sokoldalúbban reagáló gitárt keveset ismerek). Nagyobb részben pedig azért, mert a természet szeretete van a teljes album-sorozat mögött, tehát a mögöttes tartalmak, érzelmek, hangulatok megegyeznek a különféle évszakok felszíni eltérései ellenére is.

Emlékszem, amikor 2016-ban az első rész kapcsán interjúztunk, azt éreztem, hogy kicsit kiléptél az addigi komfortzónádból. Az új dalok hallatán viszont az a benyomásom, hogy noha ezúttal is az a finom, ambient jellegű, mondhatni new age-szerű hangulat határozza meg elsősorban az anyagot, most mintha többet mutatnál a korábbi, markánsabb dallamokkal dolgozó önmagadból is. Mi erről a véleményed?

Az alkotási folyamat mindig nagyon érdekes, mert előre csak annyit lehet tudni, hogy milyen témákat, hangulatokat szeretnék megzenésíteni. Onnantól kezdve, amint elkezdődik a zeneírás, a zene sokszor szinte önmagát írja, és a kereteken belül bármerre elkanyarodhat. A zeneszerző dolga csak annyi, hogy legyen ott minden nap az ihlettel megbeszélt találkozóhelyen (azaz a hangszerénél), és álljon félre az útból, amikor a zene érkezik. Ez történt az eddigi összes évszak esetén. Persze ez sosem könnyű folyamat, mert sokszor nem a megfelelő forrásból érkezik a zene, hanem izommemóriából, rutinból, erőből. Ezeket az ötleteket fel kell ismerni és félre kell tenni. Gyakorlatnak jók lehetnek, alkotásnak nem elég jók. Az igazi zene érkezése ritka és megbecsült pillanat, és belül érzi az ember. Az Ősz album esetén a markáns dallamok tehát így születtek, és örömmel hallgattam őket. A zeneszerzéshez is szükséges tehát tudatosság valamint ösztönösség is, de más-más szinten. A tudatosság a keret, az ösztönösség pedig megtölti a keretet.

A Like Mixing Colors személyes favoritom a kollekcióból. Olyan, mintha Neal Schon és Craig Chaquico játszana egyszerre ugyanazon a hangszeren. Egyébként amúgy is ők ketten azok, akikhez legközelebb állsz felfogás szempontjából. Egyetértesz?

Neal Schon nagy kedvencem, ezért nagyon megtisztelő, hogy őt említetted a felfogásommal kapcsolatban. Craig munkásságát kevésbé ismerem, de azt tudom róla, hogy sokféle karitatív tevékenységet végez, és emiatt nagyon tisztelem. Az általad említett szám azért is érdekes számomra, mert hangnemváltás és ütemmutató-váltás nélküli számot nagyon ritkán írok, és ez pedig pont ilyen, egyenes vonalú, szinte slágeres 4/4-es zene. Az őszhöz nagyon illenek a bés hangnemek, ennek a számnak jó sok bé jutott az előjegyzésébe, amely az elejétől végéig nem változik. 

Érdekes, hogy a szóban forgó dal felszabadultsága a madárcsicsergéssel nekem inkább a tavaszt festi le, mintsem az őszt…

Az ősz első felét nagyon szeretem, bár a kedvenc évszakom mindig is a nyár volt. A Like Mixing Colors arról a pár hetes időszakról szól, amikor a fák lombjai elkezdenek színesedni, de még nem hullanak a levelek, és napsütéses idő van. A felszabadultság ezenkívül onnan is belekerülhetett a zenébe, hogy minden évben ilyenkor töltök időt kedvenc városomban (amelyről sokan a sörre, én pedig a külvárosi, színes lombú fákkal borított dombokra és parkokra asszociálok). Az őszi évszak második fele viszont már a befelé fordulást készíti elő, úgyhogy ez a dal az év utolsó „jutalomjátékát” mutatja be.

A kiváló, jazzes zongoraszólót ki követte el?

Sergey Boykov, akivel közel egy évtizede vagyunk jó barátok, annak idején az amerikai OSV együttes projektjében szerepeltünk (Marcel Coenen, Gianluca Ferro társaságában). Sergey azóta is minden albumomon játszik, és én is gitározom az ő anyagaiban, épp pár hónapja vettem fel szólókat Sergey második lemezéhez. Szerintem ő az egyik legkiválóbb modern prog billentyűs jelenleg. A Timeless Hour lemezemen játszott szinti-szólói egészen lenyűgözőek! A Négy Évszak album-sorozatban arra kértem Sergey-t, hogy a bevált billentyűhangzásaitól eltérve zongorán játsszon az összes évszakban, mert ehhez a zenei világhoz ez illik jobben.  És természetesen zongorán is elképesztő jókat játszott. Érdekesség, hogy Sergey minden évszakban egyre korábbi dalban szerepel (ez is egyike a sok belső játéknak, amelyet egy ilyen sorozat lehetővé tesz), úgyhogy a Winter albumban az első számban zongorázik majd.

A korai munkáidon több nemzetközileg ismert zenész is vendégeskedett. Ezúttal nincsenek ilyen cameo performanszok?

A Négy Évszak sorozatban Sergey Boykov az egyetlen vendég, de a Winter utáni következő albumhoz már vannak terveim. Az évszakok előtti Timeless Hour-on a régi nagy kedvenceimet hívtam meg (többek között Brett Garsed, Troy Stetina, Andy James, Mattias IA Eklundh, Mats Haugen játszott a dalokban), úgyhogy az évszakok utáni tervem az, hogy most a nemrég feltűnt legizgalmasabb fiatal zenészekkel játszhassak közösen.

Szinte a kezdetek óta követem a munkásságodat, és azt veszem észre, hogy egy ideje mintha már nagyobb örömödet lelnéd az érdekes textúrák létrehozásában és a különösen gazdag hangszerelésekben, mint a technikás szólógitározásban, ami szerintem jó dolog…

Ez pontosan így van. A bemutatkozó Sharp Guitars From A Flat Planet lemezen sokkal sűrűbben megjelenik a gyors és technikás gitárjáték, bár már akkor is törekedtem arra, hogy a technika csak egy eszköz legyen, azaz ne váljon öncélúvá. Az azóta eltelt években pedig tovább erősödött ez a tendencia nálam. Sokat hallgatom David Gilmour, Andy Timmons, Jeff Beck, Gary Moore játékát, őket egyetlen hang után is megismered, annyira egyénien, érzelmekben gazdagon játszanak. Közben persze készítettem technikás számokat is, mint a Luminescence, a Yak Dance, vagy a Négy Évszak első részében a Burst. A fontos mindig az, hogy stílustól és gyorsaságtól függetlenül egyedi és érdekes legyen a zene. Minden hangnak külön személyiséget lehet adni díszítéssel, dinamikával, hangszínek változtatásával. Ha a fenti nagyoktól el tudjuk lesni ezt a titkot, és a gitárvirtuózoktól átvesszük az izgalmas technikai megoldásokat, akkor ezek ötvözetéből alakulhat ki egy saját világ, ahol nincsenek zenei korlátok.ű

Mindig dalközpontú gondolkodás jellemezte a szerzeményeidet. Mi a legfontosabb szabály, amit mindig szem előtt tartasz, amikor zenét írsz?

Minden hang csak egy szereplő abban a történetben, amit a zene elmesél. Sőt, a gitárszólam is csak egy szereplő. A történet a lényeg. Sok olyan instrumentális zenét hallhatunk, ahol a többi hangszer csak hátteret biztosít a szólóhangszernek. Ezek között is vannak gyöngyszemek, a Loner-től a Groove or Die-ig, a Black Star-tól a Rain-ig, a Marooned-től a War March-ig. (Az az olvasó, aki itt az összes dalcímről kapásból tudta, hogy ki az előadó, keressen meg FB-n vagy emailben, az első 5 jelentkező egy digitális ajándékcsomagot kap.) Nálam mostanra az az irányzat alakult ki (valószínűleg a barokk zene szeretete miatt, nem véletlenül szól most is Händel a háttérben), hogy a szólamok időnként egyenrangúak, és szinte polifonikusan egymásba fonódnak. Az összes szólam „csapatjátékos”, és a csapat közös céljáért dolgozik: egy kép, történet lefestéséért zenei eszközökkel. Ezenkívül csak azt figyelem még, hogy az épp megszülető zenei részlet sokadszor meghallgatva is örömöt szerezzen. Mivel minden ember teljesen egyéni ízléssel rendelkezik, ezért az egyetlen stabil mérce a saját ízlésvilágom. Ha erősnek érzem a témát, akkor folytatom. Ha nem, akkor megy a „rifftemetőbe”.

Hosszú évek óta adsz gitárleckéket a tanulni vágyóknak. A koronavírus mennyire borította fel ezt a tevékenységet?

A tavaszi karantén-időszak szinte kizárólag az Ősz megírásáról szólt, március közepétől május közepéig íródott a négy dal, és június közepéig tartott a keverés, maszterelés. A maradék időben a gitárosokkal online zajlott a kapcsolattartás, ennek közel évtizedes hagyománya van a gitáros fórumomon, ahol egymást inspiráló nagyon jó társaság jött össze az évek alatt (tinyurl.com/gitarosforum). A személyes közös gitározás persze nagyon hiányzott ezalatt az idő alatt, de szerencsére ennek áthidalására is volt mód a modern technika segítségével. 

Manapság is rendszeresen publikálsz zenei témákban? Ha igen, hol?

Igen, az idei évben sem szüneteltek az online gitár-tananyagok, amelyeket már nyolc éve írok. A GitárShop (mai nevén GS Fanatic) ad helyet az anyagaimnak, és a rovat nézettsége nagy örömmel tölt el, akárcsak a sok kérdés és visszajelzés, amelyet emailben kapok az egyes cikkek után. A fentebb említett fórumon, illetve a közösségi oldalakon pedig közvetlenül is tudok válaszolni a zeneelméleti vagy gyakorlati (technikai, zeneírási) kérdésekre. Ezenkívül mai napig büszke vagyok, hogy pár éve lehetőséget kaptam a Hammerworld újságban és az olasz Axe Magazine-ban is arra, hogy néhány játéktechnikai anyagot írjak. 

Szoktál azon gondolkodni, hogy milyen lehetőségeid lettek volna gitáros karriert építeni, ha történetesen New Yorkban születsz, 10 évvel korábban?

Én azt gondolom, hogy ma van a legtöbb lehetőség. Szinte nincsenek korlátok, csak alkotni kell, és utána az alkotás megtalálja a közönségét. Kétségtelen, hogy bizonyos helyekről könnyebb eljutni a zeneipar központjaiba (például ha eleve ott élünk). Egyik példaképem, Brett Garsed ausztrál, és egy időben Amerikába költözött a karrierje építése érdekében. Szerintem ő a világ egyik legjobb, legizgalmasabb rock/fusion gitárosa, és ott élt az amerikai nyugati parton, szenzációs zenei projektekben vett részt, ennek ellenére mégis méltatlanul kevesen ismerik. Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy zsűritag volt a gitárversenyünkön, és sok hazai gitáros megismerhette a nevét. A szintén ausztrál Plini viszont 20 évvel Brett után akadálytalanul jutott el már nagyon fiatalon a zenei élvonalba. Nekem is volt lehetőségem Steve Vai kiadójánál kiadni az egyik lemezemet. Úgyhogy minden hazai gitárosnak azt tanácsolom, hogy legyen nagyon optimista, mert a tehetsége által bármit elérhet.

Kik azok a fiatal instrumentális gitárosok, akiket kiemelkedőnek tartasz manapság?

Első helyen Plini munkásságát emelem ki, mert az ő zenéiben benne van az a bizonyos „plusz”, amitől újra és újra szívesen meghallgatom a számait. Ráadásul olyan módon tud fülbemászó témákat, dallamokat, riffeket alkotni, hogy közben mégis egyedi és különleges marad. Ez a legnagyobb adottságok egyike. Hét-nyolc éve Rick Graham-től hallottam először Plini zenéjéről, és rögtön azt éreztem, hogy itt valami különleges zenélés zajlik. Sokat hallgatom David Maxim Micic és Jakub Zytecki albumait is, utóbbitól le is kottáztam pár szólót. Nick Johnston zenéjében pedig azt szeretem, ahogyan újra tud gondolni hagyományos zenei stílusokat és akkordmeneteket, mindezt gyönyörűen krémes Stratocaster hangzással. Nick harmóniameneteiből sokat tanultam. Ők négyen nagy kedvenceim lettek, és mindegyikük dalokat ír, azaz nem öncélúan gitároznak, hanem zenélnek.

Az utolsó kérdés adja magát: mikorra várható a The Four Seasons negyedik, befejező része és tervezel-e valami csattanót a végén?

Szeptember közepe óta dolgozom a Winter albumon, az első szám máris ígéretesen alakul. Ha minden jól megy, akkor tél végéig megjelenik a Tél. A stílus természetesen igazodik a teljes sorozat hangvételéhez, de a téli zenei világ markánsan eltér majd a tavasz és a nyár optimizmusától. A legvégén a zenei csattanó az lesz, hogy a legutolsó szám zeneileg magában foglalja majd az első három évszak fő motívumait is, jelezve ezzel, hogy soha nincs vége, folytatódik az örök körforgás.

https://www.facebook.com/instrumentalrockguitar

Írta: Danev György


2020. december 28. 08:02

Minden jog fenntartva. 2021 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA