MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Zenekari homokozó

Hamisítatlan dobos legenda. Általános iskolás korától beleszeretett, majd életre szóló házasságot kötött az ütőhangszerrel, tizennyolc évesen bekerült a hamarosan komoly népszerűséget kivívó Gemini együttesbe, ahol csaknem tizenöt esztendőt töltött. A rövid ideig tartó Kati és a Kerek Perec formáció után ismét egy hosszabb periódus, a Neoton Família. Bardóczi Gyula hetvenhárom évesen, immár „öregfiúként” sem teszi le a dobverőt, vele született jókedvvel, korát meghazudtoló fiatalos lendülettel, immár három és fél évtizede erősíti az Old Boys csapatát.

Ízig-vérig színpadi ember vagy, amolyan mókamester, aki – bármely zenekarba is vesse a Sors – mindig gondoskodik a jó hangulatról. Hogyan jött, mi váltja ezt ki belőled?

Az élet tele van bosszantó dolgokkal, ha lehet, igyekszem a dolgok vidámabb végét megfogni. Ez ilyen egyszerű. A feleségem bűvész, akinek egyik idős artista-zenebohóc kollégája – a nevére is emlékszem, Ali bácsi – látott el különböző jó tanácsokkal, apróbb, rafinált színpadi trükkökkel. Egy életre megtanultam tőle, hogy sokkal nehezebb megnevettetni valakit, mint szomorúvá tenni. És azt is, hogy a közönségnek valami pluszt kell adni. Fel kell vidítani őket. Azt javasolta, hogy egy izzasztó dobszóló után felállva, egy előre alaposan bevizezett ronggyal törölgessem a homlokom, amelyet utána látványosan kicsavarok… És bejött! Az emberek dőltek a röhögéstől.

Mi indított arra, hogy zenész legyél?

Már az általános iskolában rájöttem, hogy érdeklődöm a ritmusok iránt, a környezetem pedig megerősített abban, hogy van hozzá érzékem. Be is bizonyosodott hamarosan, ugyanis amikor bátyámmal – aki igazi jampec volt – és a haverjaival elindultunk, a sarki közért elé kirakott rekeszeken, illetve alumínium tejeskannák tetején doboltam. A többiek pedig táncoltak rá.

Az általános iskolai padtársamat Rigó Jancsinak hívták, aki már akkor a Rajkó zenekar cimbalmosa volt. Dobosnak tanult, de nem engedték neki ezt a hangszert, mondván, roma létére inkább cimbalmozzon. Ő mutogatta nekem az első fogásokat. Attól meg egyenesen elájultam, amikor hozott egy nyugati magazint, ahol Ringo Starr-ral közös fotón szerepelt. Nem tudom, ezt hogyan érte el, de engem nagyon inspirált. Onnantól kezdve tudatosan „gyakoroltam”, minden elképzelhető tárgyon, bőröndön, hokedlin, széken ütögettem a ritmusokat. Kövérkés, pattanásos arcú gyerek voltam, ám ahogy dobosként színpadra kerültem, a csajoknál egyből jóképű srác lettem. 

Beiratkoztál zeneiskolába?

Igen, egy zenei középiskolába, de ezzel együtt szinte mindenkitől tanultam. Így Kovács Gyula mestertől is, akinél nem sokszor, talán négy-öt alkalommal jártam. Mindenki a Bányai-féle kottából tanult, én ezzel szemben mások stílusát figyeltem. Gyulától is a technikát tanultam el, ő abban volt igazán nagy. A tanárok munkaközösségben tanítottak, a tanítványok szerették volna, ha beat doboktatást kapnak, hiszen annak nem létezett külön iskolája. Magunknak kellett leszednünk a belopott nótákból, vagy a Luxembourg rádióból, ahol a friss zenéket nyomták. Hivatalos anyag nem lévén, minden dobos másként értelmezte, illetve alkalmazta a külföldi nótákban hallható technikákat, majd abból kialakította a sajátját. Én is így tettem, majd a tanárok hozzám küldték a dobos tanítványokat.

Szerették volna, ha dzsesszmuzsikus leszek, hiszen a korszak nagy gitárművészével, Kovács Andorral is felléptem, de a műfaj művelői már akkor is a cipőjük mellett jártak. Nekünk, mint egyszerű kilencedik kerületi családnak – ha nem is voltunk annyira szegények, de – minden fillérre szükségünk volt. Ezért olyan zenekar után kellett nézzek, ahol a megélhetésem is stabilnak tűnt…

A Gemini?

Úgy van, a Gemini. Várszegi Gáborral, a későbbi Fotex-alapítóval nagyon jó volt dolgozni, három hónap keresményéből egy Skoda MB 1000-es autót tudtam vásárolni.

Úgy tudom, 1965-ben léptél be a zenekarba, ahol csaknem az utolsó pillanatig kitartottál. Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?

A zenekar már létezett, amikor Várszegi hívott az addigi dobosuk helyére, akit Ceruzának neveztek. Egy hokedlin ülve játszott, a szakmaiságára jellemző, hogy nem tudta, hol a kiállás. A két dolog összefügg, ugyanis a kiállásoknál figyelmeztetésként valamelyik zenész megrúgta a hokedli lábát. Egy alkalommal úgy rúgták meg, hogy kiesett alóla az ülőalkalmatosság. 

A Gemini előzménye a The Boys együttes, ahol Németh Dezső gitárossal játszottam, aki egyébként a szomszéd Lenhossék utcában lakott. Dezsőkét nem sokkal később bevitték katonának, mi pedig bajtársiasságból megvártuk, amíg leszerel. Mindössze három-négy hónap múlva meg is történt, de nem hozzánk, hanem a Geminihez került, ami nagyon megviselt lelkileg. E rövid idő alatt több bandát is kipróbáltam, de sehol sem tudtam megmaradni. Egy alkalommal a Balázs Béla utcai rongylabda-focimeccs közben éppen arra járt Dezsőke és Várszegi, akik meghívtak a zenekarba. Ez 1964 végén történt, igazából innen datálható a Gemini felfutása.

Több korszakot is jegyez a zenekar. Melyik felállással érezted magad a legjobban?

Négy felállás létezett, ebből a kedvencem: Papp Imre „Mityó” és Markó András -billentyűsök, Baranszky László -gitár, Várszegi Gábor -basszusgitár, valamint jómagam. Meg kell említsem Kékes Zolit, aki a hatvanas évek végén rövid ideig, Baranszky előtt gitározott a Geminiben, valamint korábbi énekesünket Szabó György Balázst, akivel saját számot nem, csak a külföldi nótákat nyomtuk.

Hogyan emlékszel vissza azokra az időkre?

Mityó érkezésével a saját számok dilemmája is megoldódott: kiváló zeneszerzőt kaptunk, aki billentyűzött és énekelt. Olyan nótákat írt, mint például a Ne felejts el emlékezni arra, a Néked csak egy idegen, a Labda, vagy a Vándorlás a hosszú úton.

Gábor erőskezű zenekarvezető és főképp jó szervező volt. Olyan szigorú rendszabályokat léptetett életbe, minthogy a színpadon tilos enni, alkoholt fogyasztani, pláne részegen kiállni; viszont kötelező a nótákból maximálisan felkészülni, tisztán megjelenni, valamint a bulit teljes odaadással végigjátszani.  Ma is logikus, és teljesen normális hozzáállásnak tartom.  Korán felismerte, hogy a zenekar akkor lehet sikeres, ha országos klubhálózatot tart fenn. Télen a Taurus Gumigyár kultúrtermében és a zuglói Danúvia Művelődési Házban játszottunk, nyáron pedig a Budai Ifjúsági Pakban, és a balatoni sétahajónkon. Állandó vidéki klubjaink voltak Debrecenben, Miskolcon, Kaposvárott, Balatonszemesen és Győrben is. Két fontos eseményt emelnék ki a zenekar történetéből: 1970 nyarán, mindeddig egyedülálló módon tizenkét órás, maratoni hosszúságú koncertet adtunk az Ifiparkban, valamint egy évvel később a Kisstadionban a Tremeloes együttes előtt léptünk fel.

Sokat köszönhetünk Victor Máténak is, aki szárnyai alá vette a zenekart. Segítségével a Magyar Rádióban felvételeket készíthettünk, sokszor nem is tudtuk, hogy az általunk játszott alapra melyik előadó énekel rá. Ugyanott vettük fel a Fekete tó balladája, majd két évvel később a Holnaptól nem szeretlek című rockmusicaleket. 1976-ban megjelent a nagylemezünk, még annak előtte, 1973-ban a Locomotív GT Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabban (az LGT csak az első három előadásban működött közre, őket váltottuk) élőben kísértük a színészeket. Ezután is sokat játszottunk színházakban, számomra a Gemini története 1979-ben zárult. Az utolsó bulit Makkoshotykán játszottuk. Bár az agóniájuk eltartott egy pár évig Szigeti Edit énekesnővel, de az a bizonyos tökösség, ami mindig is jellemezte a bandát, már hiányzott belőle.  

Azért két évtized múltán egy nosztalgia buli még belefért. Milyen érzésekkel jöttél le a Kongresszusi Központ színpadáról 2001-ben?

Máig büszke vagyok arra a koncertre, az én ötletemre jött létre. Azóta, és mind a mai napig megkeresnek, milyen jó lenne, ha még egyszer összejönne a Gemini. Akkor még volt az időközben elhunyt Kékes Zoli, fellépett Mityó, aki mára végleg visszavonult, valamint Baranszky Laci, Markó Andris, de ott volt Balázs is, aki már szintén odafönn énekel. És persze ott voltam én. Némi fejtörést okozott a két gitáros felállás, hogyan osszuk el a számokat, Zolikának végül a Kardtánc és a Narancsvirág jutott. Nagyon boldog voltam, hogy összejött a buli, ma is azt mondom, megérte az erőfeszítés. De levontam egy fontos tanulságot is: akkor éreztem át igazán, mekkora meló és felelősség, amely a mindenkori zenekarvezetőt terheli.

A Kati és a Kerek Perec a következő állomás. Dallamos sláger-diszkó zene, gyors nagylemez megjelenés, a siker kapujában mégis szétszedték a bandát. Te hogyan látod ezt?

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnak, azon belül dr. Erdős Péternek elég volt egy zenekar, aki popzenét játszik, ez pedig elképzelései szerint a profi módon felépítendő Neoton Família volt. A Kati és a Kerek Perec, mint konkurencia, pedig keresztezte a terveit.  

Kiss Ernő a zenekar basszgitáros vezetője régóta kerülgetett, hogy átcsábítson hozzájuk. Igazából Makkoshotyka után érett meg bennem az elhatározás, és mentem. Kati különleges énekhangja, a dallamos slágerszámok megértek egy nagylemezt, amit egyébként Ernő kapcsolatai – közelebbről Tánczos Gábor tévés zenei rendező szerkesztő, egykori zenész – révén sikerült összehozni. A Titanic- lemez (én nevezem így, egyébként cím nélkül jelent meg 1979-ben), nagyon jól sikerült, büszkén vállalom. Ami viszont komoly probléma, a zenekarvezető szervezési gyakorlata: ellentétben Várszegivel, akinél már januárban tudtam, hogy decemberben hol fogunk játszani, a Kati és a Kerek Perecet a káosz és az abból fakadó létbizonytalanság jellemezte, amit nehezen tudtam és tudok elviselni.

Éppen jókor jött Erdős Péter ajánlata, hogy igazoljak át a Neoton Famíliához. Nem keveset ígért, pontosan azt, amire vágytam: évi ötvennégy-ötvenhat koncert, állandó útlevél, ami akkoriban csak nagyon keveseknek adatott meg, hiszen háromévente lehetett Nyugatra utazni; és nem utolsó sorban ott egy ember, aki kiáll érted, tehát megszűnik a létbizonytalanság. Mégis Jakab Gyuri, a zseniális billentyűs-énekes-zeneszerző jelentette a legnagyobb vonzerőt, akit nagyon tiszteltem, szerettem, és akivel örömmel dolgoztam együtt. Ez a szeret kölcsönös volt, az ő rábeszélése, ígérete nyomott legtöbbet a latban. Mindezek ellenére én is támasztottam egy feltételt Erdős felé: magammal viszem a gitáros Végvári Ádámot, arra gondolva, hogy így legalább két barátom is van az új együttesben. Akkor még nem tudtam, hogy ő is mást álmodik, és én is…  A lényeg, hogy az igen rövidéletű Kati és a Kerek Perec-működés után, 1980 elején mindketten beléptünk a Neotonba.

A Neoton Famíliával elérted azt a csúcsot, amelyről sok zenész csupán álmodhat. Csak ebben a formációban több mint húsz albumon dobolsz, számtalan belföldi és külföldi turnén vettél részt, köztük Japánban. A szakmát viszont megosztotta a zenekar népszerűsége, úgy gondolták, Erdős Péter támogatása nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Mi a véleményed erről?

Jól gondolták, Erdős támogatása nélkül a Neoton valóban nem juthatott volna odáig, ameddig eljutott. Mindazonáltal a Pásztor-Jakab-Hatvani trió kiváló szerzőnek bizonyult, jól elkapták a fonalat. De az is tény, hogy a hanglemezgyár, vagy Erdős segítsége hiábavaló lett volna, amennyiben a zenekar szakmai színvonala nem üti meg azt a mértéket, hogy akár a nemzetközi piacon is helyt álljon.

Dobosként mennyire elégített ki a diszkó ritmus monotóniája? Nem támadt olyan érzésed, hogy ez kevés neked?

Ebben is megtaláltam a jót. Akkoriban még nem létezett a szekvenszer, egy tizenhat sávos magnóval dolgoztunk. A jobb húzás érdekében a nagyzenekari kíséret, a vokál és a dob gépről, vagyis a magnóról szólalt meg egy monitoron keresztül, én pedig élőben játszottam hozzá. Tehát együtt kellett dolgoznom a géppel, ezáltal olyan pontosságra tettem szert, amelyet a mai napig hasznosítok. Állítólag addig is pontos dobos voltam, de ez még csak javított ezen a képességemen.

A rendszerváltozást követően kettévált a csapat, te az alapító Pásztor Lacival és a kivételes tehetségű Jakab Györggyel tartottál. Mi állt a döntés hátterében?

Amikor Erdős meghalt, a csapaton belül felerősödtek az ellentétek. A menedzser már a nagydíjas Yamaha fesztivál sikerén felbuzdulva szerette volna, ha Csepregi Éva szólókarriert csinál. Aztán belátta, hogy a szólóénekes mögé kísérőzenekar is kell (akkoriban szóba sem jöhetett a pusztán gépi alap), amely nem lehetett volna más, mint az akkori Neoton. Tehát a kör bezárult. Évának, mint szólistának egyébként Presser, Mándoki és Bob Heatlie is írt nótát, mindazonáltal bebizonyosodott, hogy egyedül nem képes akkora sikerekre, mint velünk együtt.

Erdős után Bob Heatlie intézte a zenekar ügyeit, aki szerzőként is részt vett a munkában, aminek a Pásztor-Jakab- zeneszerző páros nem nagyon örült. A dolgok tisztázására, rendbe tételére összehívtunk egy zenekari megbeszélést, amelyre Csepi, Végvári és Baracs János nem jött el. Így kettévált a csapat, a hatból mi hárman, vagyis Pásztor, Jakab és én, Szulák Andrea énekessel kiegészülve alkottuk az egyik Neotont. Amiből aztán pereskedés lett. Az ítélet szerint mindkét fél használhatta a nevet, de megkülönböztető (pl. Mag-Neoton) módon. Már a kettéválásban benne rejlett a bukás lehetősége, hamarosan mindkét formáció elhalt.

Három éve Pál Évával és az ifjabbik Jakabbal életre hívtál volna ismét egy másik Neotont. Mennyire lehetett életképes ez a produkció?

Mindenképpen, de bevallom őszintén, miattam nem jött létre ez a projekt. Magam bíztattam Pál Évát a visszatérésre, hiszen tehetséges, ma is jó hangú énekesnő. A kis Jakab sem törte össze magát a megvalósítás érdekében, de arról sem voltam meggyőződve, hogy Évára hosszabb távon is lehessen számítani. Úgy gondoltam, a sok bizonytalansági tényező miatt felesleges belevágni.

A Neoton mellett a klasszikus rock and roll-ra is kacsingattál, hiszen a nyolcvanas évek közepétől az Old Boysban is ütötted a bőröket. Ha jól számolom, harmincöt éve vagy a zenekar tagja, ilyen hosszú időt még sehol sem töltöttél.

Adta magát, hiszen Balázzsal, az énekessel és Szidor Lacival is zenéltem korábban. Mindkettővel a Geminiben. ’79-től, a zenekar megalakulásától kezdve, hosszú ideig játszottak az Eötvös klubban, ahová lementem megnézni őket. Amikor észrevettek, leszóltak a színpadról, hogy üljek be dobolni. Sok éve nem játszottam azokat a nótákat, de kiderült, hogy „tudok biciklizni”, vagyis nem lehet elfelejteni azokat. Ezeken nőttem fel, s az Old Boyst ma is úgy tartom, hogy számomra ez a „homokozó”. A gyerekkorom.



Kovács Attila az akkori dobosuk tanárként dolgozott, kötve volt a tanításhoz, nem tarthatott velük a harmadik németországi turnéjukra, ahol óriási sikert értek el. Mivel ismertem a műsort, engem kértek meg a helyettesítésre. Még Erdős életében, a rendszerváltozás előtt történt, a „Doktor” úgy gondolta, hogy nem enged ki a zenekarral. Talán egy Neoton-buli miatt – nem tudom. Nem tehettem mást, mint szóltam Jobbágy Dezső kollégámnak, akit a hakni világából, a feleségemen keresztül ismertem, hogy lenne a németországi lehetőség. Dezső érdekében, nehogy neki is keresztbe tegyenek, még a zenekar előtt is titokban tartottam; csupán az utazás előtti héten mondtam el nekik az igazságot. Az eredmény, hogy elájultak tőle – hiszen nem csupán jó dobos, de jól énekel is –, aztán ott ragadt a zenekarban. Azóta az Old Boys dupla dobossal, Dezsőkével és velem dolgozik.

Ritka jelenség ütötte fel a fejét 2007-ben, amely ismerve az egymás közti rivalizálásokat, akár a rockszakma büszkesége is lehet: létrejött a „Legendás dobosok klubja”, akik évente tartanak találkozót. Ki az ötletgazda, illetve a kezdeményező, és kik lehetnek a klub tagjai?

Bánki Peti indította el, aki valamikor a Nebuló együttesben dobolt. Közös döntés alapján tizenegy fővel alakultunk, bővíteni nem lehet, értelemszerűen csakis dobosok lehetnek a tagjai. Kritérium, hogy a zenésznek legalább egy nagylemezen szerepelnie kell. A tagok: Laux Józsi, aki már nincs közöttünk, a Debreczeni-testvérek, Bucom és Ciki, Pálmai Zoli, Solti Jánoska, Bálint Pisti a Bergendy tánczenekarból, Csurgay Attila, Fehér Lajos, Pinyó (Köves Miklós), valamint Kőszegi Imre és én.

Minden évben összejövünk valakinél, tavaly Jánoskánál találkoztunk, és mindjárt kipróbáltuk az új Gretch dobszerkóját. Idén pedig én voltam a soros.

Hogy a jogfolytonosság is meglegyen, fiad, Gábor tovább viszi az apai örökséget, ő is beült a dobszékbe. És a Família második generációjából 2001-ben megalakult a NeoTones.

A NeoTones nagy szívfájdalma, hiszen a zenekar nem tudta kifutni magát. A csapat Pásztor Laci és Hatvani Emese lányaival, Noémi Virág és Patrícia énekesnőkkel, az ifjabbik Jakab Gyurival, valamint Gábor fiammal állt össze. Két nagylemezt csináltak, az első a régi Neoton-dalok feldolgozásából, a másik saját számokból állt. Aztán 2007-ben befejezték. De, mi csak a szépre emlékezünk…

Gábor most Szekeres Adrienn zenekarában dobol, korábban megjárta a Pa-Dö-Dö kísérőcsapatát, majd a Warpigs-et, de ő alapította a Turbó zenekart is. 

Aztán kiment Németországba, ahol egy producer felfigyelt rá, aki szerette volna, ha egy B-kategóriás zenekar dobosaként – ám ragyogó feltételekkel – tartósan kinn marad. Mégsem így történt, az ok: „keresd a nőt”… 

Mióta dobol?

Most negyvenhárom éves, huszonöt éve. A kezdetekben én tanítottam, aztán összevesztünk, majd Kőszegi folytatta az oktatást. Tehetséges a srác.

De az üzleti életben is megtalálta a helyét. Kitalálta, hogy backline-kölcsönzéssel foglalkozik, és bejött neki. A Szigetfesztiváltól kezdve a kisebb-nagyobb rendezvényekig a cégétől bérlik a zenekari alapokat. Van létjogosultsága, hiszen a nagyobb művészek egy turnén nem utaztatják országokon keresztül a basszus-, vagy szólógitár erősítőket, ládákat, kombókat, és a többit, hanem bérbe veszik. Mint például a B3-as Hammond orgonát, amelynek a szállítása a mechanikai alkatrészek érzékenysége miatt nem egyszerű.  Emiatt egy szakember jelenléte is szükséges, amit biztosítanak. Mindemellett a dobfelszerelésekből is számtalan márka, bőséges választék áll a rendelkezésére. 

Mindezek után már csak egy kérdésem maradt: jól érzed magad a bőrödben?  

Nézzél rám!

Hegedűs István


2020. december 19. 07:43

Minden jog fenntartva. 2021 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA