A Queen 50 éve a zenei paletta egyik legmeghatározóbb zenekara, az Innuendo album 30 pedig éve jelent meg, így ez duplán is jubileum. A német-ausztrál kiadó a német Queen Fan Clubbal szoros együttműködésben szervezi a projektet, aminek...
Az év 49. hetében alighanem eljött a belassulás időszaka. Legalábbis, ami az alkotásokat illeti, hiszen a lírikus anyagok mellett apránként szivárognak be a karácsonyi hangulatú dalok is.
Míg az évente megrendezésre kerülő INTERTON Egyetemen az előadások, prezentációk keretében a legfontosabb technológiai újdonságokat, trendeket mutatjuk be az audiovizuál és fénytechnika világában, addig az INTERTON Egyetem Labor célja, hogy az...
Köszönet a kortárs magyar művek elkötelezett terjesztőinek! Tizenegy pedagógus és tizenegy előadóművész részesült idén az Artisjus elismerésében, a kitüntetések átadására 2022. december 14-én került sor. A szerzői egyesület olyan...
Metál, jazz, post-wave vagy népzene? Jut mindenből a fővárosban.
Az INTERTON Group Digitális Kreatívok divíziója kisfilmet készített a X. INTERTON Egyetem rendezvényről, amely 2022. november 16-án került megrendezésre a Magyar Zene Házában. Idén is hangtechnikai, fénytechnikai és vizuáltechnikai előadásokat láthattak az érdeklődők,...
Van az a pillanat, amelyet vihar előtti csendnek nevezünk. Ez a vihar persze a helyzettől függően lehet jó és rossz is, de tény, hogy a nagy változások előtt jön el az a bizonyos szünet, amikor mindenki tudja, valami történni fog....
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió...
Szerencsére előadóink nem fáradtak el az év utolsó hónapjára sem. A 48. héten újdonsággal rukkolt elő Kollányi Zsuzsi, a The Anahit, a Fatal Error, a Mordái, A Bence kalandjai, de a CLOUD 9+ is.
Wolf Kati már régóta a magyar könnyűzenei szcéna egyik meghatározó alakja, ezalatt az idő alatt rengetegszer láthattuk már a képernyőn és az újságok címlapjain is. Azonban a magánéletét és a gyerekeit tudatosan óvta a nyilvánosságtól, nem...
Az állandó installációkhoz olyan megoldásokra van szükség, amelyek vizuálisan diszkrét, a háttérbe simuló kialakítást kínálnak, ugyanakkor funkcióikban rugalmasak és sokoldalúak. Különböző hangforrásokat kell tudnia csatlakoztatni és kezelni, hogy a...
Vadonatúj Casio digitális zongorákat mutatott be szerdán a cég hazai forgalmazója. Az újdonságok a „Harmóniában az élettel” koncepció alapján születtek meg. „Ezek az innovatív készülékek a hagyományos zongorák korszerű alternatíváját képviselik,...
A hangzásszakértő és a brit sportautó-gyártó közötti műszaki együttműködés prémium hangminőséggel ruházza fel a Plus Four és a Plus Six modellt. A brit autógyártó Morgan Motor Company és a Sennheiser egymással...
Az év első igazán decemberi hetében csupa-csupa olyan produkció muzsikál a fővárosban, akik több stílusban is bátran megfürdenek. Budapesten várja közönségét Nina Stemme, a Sworr, a Zeal&Ardor, valamint a Los Orangutanes.
A SZERZŐK Egyesülete újra bemutatja egyik elnökségi tagját, illetve rajta keresztül az érdekvédelmi szervezet tevékenységét. Ebben a lapszámban az Artisjus-, Fonogram-, Arany-, Ezüst Csirke-, Hangvilla díjas, és egyéb szakmai kitüntetésekkel díjazott ,roppant...
Kis elfogultsággal azt mondhatjuk, hogy az év 47. hetét a csajok uralták. Solére, Mayer Fanni, Dallos Bogi ugyanis nem csak új dallal, de egész lemezekkel lepte meg közönségét. De publikálta friss anyagát a Margaret Island, CéAnne, Paulina is.
Egy intuitív „plug-and-play” felhasználói interface és a HX® processzorcsalád professzionális minőségű erősítőinek, hangfalainak és effekt modelljeinek kombinációjaként, a POD® Go erősítő és és effekt processzor kategóriája legjobb teljesítményét nyújtja – és most...
2022. november 16-án került megrendezésre a X. INTERTON Egyetem Budapesten, a Magyar Zene Házában. Az előzetes regisztráció során a helyszíni férőhelyek kettő nap alatt elfogytak, ám az eseményt online is követhették a professzionális hangtechnika, fénytechnika és...
Az idei év egyik legkiemelkedőbb zenei eseménye az iLAND bemutatkozó albuma, A Sziget megjelenése. A parádés album és a teltházas lemezbemutató koncerttel a háta mögött két boldog zenésszel, Pálvölgyi Géza billentyűssel és Madarász „Madi” Gábor gitárossal Rozsonits Tamás...
Korábban már bemutattuk, az idén érkezett ADAM Audio legújabb A szériáját és beszéltünk róluk általánosságban. Ezenkívül készült két cikk is az A4V és az A7V hangsugárzókról készült tesztekből, Tóth Péter és Szőke Csaba hangmérnökök jóvoltából. Év végére eljutottunk arra pontra,...
A Focusrite piros hangkártyái senki számára nem lehetnek ismeretlenek. Ezen belül is szeretnénk kiemelni a közönségkedvenc belépő kategóriát, a Scarlett család hangkártyáit, aminek jelenleg a harmadik generációja van már piacon. Mitől is ilyen jók ezek a hangkártyák ami miatt...
Idén megjelent nagylemezek kapnak hangsúlyt a fővárosban. December első napjain olyanok zenélnek Budapest szórakozóhelyein, mint az Alvin és a Mókusok, a Jónás Vera Expreiment, vagy éppen Cloud 9+.
“Mindig úgy tekintettem magamra, mint egy jó ritmusgitárosra, aki történetesen zongorán játszik.” Felsorolhatatlan, David Paich ki mindenkivel dolgozott már pályafutása során: a Toto ikonikus billentyűs/zeneszerzője több mint kétezer albumot jegyez stúdiózenészként vagy zenei...
Erőtlenség, zuhanás, szorongás, társadalomkritika, környezetvédelem. Ezek a témák álltak az év 46. hetében megjelent izgalmas zenei anyagok középpontjában.
A kétszeres Fonogram-nyertes rapper bepillantást enged alkotási folyamatába és elkalauzol minket házi stúdiójába is.