Ezzel a névvel talán még ismerkednie kell egy kicsit a közönségnek... de nem úgy a mögötte meghúzódó – talán nem túlzás ezt állítani – a világon is egyedülálló zenei produktummal, amelyet jó néhány alkalommal már tátott szájjal hallgathattak az igényes zenére kiéhezett...
interjú Köteles Leanderrel az Am I God kapcsán... Az Am I God név hallatán valószínűleg nem egy zenekar jutna eszébe a legtöbb embernek; a hangzásvilágot tekintve pedig egyáltalán nem kötnénk a produkciót Köteles Leanderhez – pedig ebben az esetben is...
A kiegészítők közé sorolják, s sokan úgy gondolják „ez nem is annyira fontos”, de az igazság az, hogy a színpadon, a stúdióban, vagy akár otthon is sokkal nehezebben boldogulunk a megfelelő állványok nélkül. Nézzünk néhány König & Meyer hangfal, készülék, hangszer, kottatartó...
Interjú a The Fourtissimo Jazz Orchestra tagjaival... Az ország egyik legismertebb jazz-rock-funky zenekarának számítanak. Több mint húsz éve játszanak Magyarországon, de a világ számos országában is megfordultak már. Számos szakmai elismeréssel jutalmazták már...
A címbeli ominózus mondat, szó szerint így hangzott el a telefonban, miután az érdeklődő hasztalan kereste a földhurok árát a webshopban. Mi mást mondhattam volna: "A földhurkot ingyen adjuk, de az azt megszüntető DI-BOX-ért fizetni kell..."...
Schuster Lóránttal sokáig tűnődtünk, vajon milyen címmel indítsuk útjára a tavaly négy és fél évtizedes, sokat megélt, patinás bandáról szóló internetes sorozatot. Az apropót a jubileumi évre...
Nagyon őrültem a felkérésnek, hogy írjak a kedvenc felszerelésemről. Aztán rájöttem, hogy ez egy mindenre való zenésznél egy pillanatnyi szkennelés. Legalábbis nálam az aktuális szerelmek mindig változnak, leszámítva a feleségemet. Az embert mindig...
Csodálatos környezet, rendkívül magas színvonalú hang és színpadtechnika, hangszerkiállítás, szakmai előadások és hozzávetőleg 12 órán át tartó folyamatos zenélés várta az Öröm a zene – IX. SzobRock tehetségkutató résztvevőit március 28.-án a hajdúszoboszlói...
Sci-fi klubok és fotószakkörök, ZK magnók és POLIMER kazetták. Építőtáborban szövődött szerelmek, keserűség és magára hagyottság. Egy átlagos fiatal szemével így festett alighanem a hetvenes évek. De mi történt azután az évtized után, ami a könnyűzenében szinte csak...
„Ki a pokol ez a gitáros?! Egészen lenyűgöző!” „A Rock & Roll legjobban őrzött titka, de én megtaláltam!” – az előbbi mondat Jon Bon Jovi száját hagyta el pár éve a Grammy gálán, utóbbi kijelentést pedig Melissa Etheridge tette. A Walesben született, majd...
A Kőbányai Zenei Stúdió klubnapi rendezvényén tegnap a NATAL dobokat vették górcső alá az ott tanulók. Az Audmax Kft-vel és a Hangáruházzal együttműködésben mindig más hangszer, hangcucc vagy berendezés kerül terítékre. A dobokat most is, mint mindig egy volt...
Ahogy arról már korábbi híradásunkban beszámoltunk a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) és a magyar nyelvterületek könnyűzenei zenekari tehetségeket kutató és gondozó rendszere, a (KÖTEG) partnerséget hozott létre a zeneszerető, zeneértő és hangszeren játszó...
Beszámoló a CIAM (zeneszerzők világszervezete) 2014-es, Nashville-i konferenciájáról. Volt szerencsém eltölteni két napot a világ másik oldalán egy olyan összejövetelen, ahol általam korábban sosem tapasztalt töménységben voltak jelen...
A gitárosok egyre gyakrabban találják szembe magukat azzal a problémával, hogy otthon, vagy a próbateremben – egyenként – aprólékos gondossággal „kitekert” beállításaikat, (kíséret/szóló hangerő, vagy hangszín, külső effektek hurokba, vagy egyéb módon...
Ez egy nagy teljesítményű effekt, amely kielégíti mindazon felhasználók igényeit, akik egy jól szóló delayt keresnek és azokét is, akik a „múlt hangja” után kutatnak... De miért is oly’ vonzó egy nyolcvanas évekbeli eszköz?
Több mint ötven éve van a pályán és a hazai könnyűzene egyik ikonja, aki külföldön is komoly sikereket tudott elérni. Dolgozott az LGT-vel, az Omegával, Szörényi Leventével a Syriussal, Adamis Annával, Demjénnel, Lerch Pistával, Hofi Gézával, Koós...
„A nomád népek régen többnyire törzsközösségekben éltek, az egész közösség az állatokkal együtt vándorolt. Az ókorban és a középkorban volt jellemző ez az életmód, de a világ néhány pontján ma is gyakorolják.” A hazai rockzene nomádjával, Jánosi Cicó Szabolcs gitárossal...
Joe Fritzet a világ harminc legjobb jazzklarinétosa között tartják számon. Nemrég jött haza Chicagóból. Jelenleg három formációban játszik, olyan zenésztársakkal, mint például Gyárfás István gitárművész és Marosi Zoltán harmonikás....
Holnap megjelenik a Music Media Magazin harmadik száma, amely most 2 CD mellékleteket is tartalmaz. Minden magazinhoz jár egy Jazz alone című oktató és bemutató – az E-Drum Studio által készített – 2 lemezes CD, a magazin szokásos...
LD Systems MAUI 44 aktív PA rendszer. 1600 W teljesítményével, 40 Hz-től 20 kHz-ig terjedő frekvencia átvitelével és 129 dB-es hangnyomásával az LD Systems MAUI családjának zászlóshajója. Kompakt méretével, kiváló hangtulajdonságaival és szolgáltatásaival...
Hamarosan megjelenik a Music Media Magazin harmadik száma, amely most 2 CD mellékleteket is tartalmaz. Minden magazinhoz jár egy Jazz alone című oktató és bemutató – az E-Drum Studio által készített – 2 lemezes CD, a magazin szokásos...
Örök dilemma: vegyünk készkábelt, vagy készítsük magunk? A saját kábelben benne van szívünk, lelkünk, s gyakran tapasztalatlanságunk is. A készkábel azonnali megoldást kínál, gyors és kényelmes. Plug and Play. A Quiklok Rok Solid pontosan az, amire...
Hamarosan megjelenik a Music Media Magazin harmadik száma, amely most 2 CD mellékleteket is tartalmaz. Minden magazinhoz jár egy Jazz alone című oktató és bemutató – az E-Drum Studio által készített – 2 lemezes CD, a magazin szokásos...
Ingyenesen tölthető le Joe Bonamassa legújabb albuma, így a Klotz signature gitárkábelnek köszönhető kiváló hangzásról mindenki saját maga meggyőződhet.
Hamarosan megjelenik a Music Media Magazin harmadik száma, amely most 2 CD mellékleteket is tartalmaz. Minden magazinhoz jár egy Jazz alone című oktató és bemutató – az E-Drum Studio által készített – 2 lemezes CD, a magazin szokásos...