Legkedvesebb felszerelésem – Horváth Balázs (Bíborszél)
Folytatjuk „Legkedvesebb felszerelésem” címmel indított sorozatunkat a Music Media Magazin oldalain, melyet azért tartunk kiemelkedően fontosnak, mert ebben a sorozatban minden megkérdezett zenésztől, hangtechnikai szakembertől azt kértük, hogy azon felszereléseiket mutassák be nekünk, amelyek koroktól, márkaszerződésektől és egyéb érdekektől mentesen váltak meghatározó kedvencükké.
Pár mondatot mondanál arról, hogy fiatalon mit gondoltál a cucc építésről?
A ’80-as évek közepén kezdtem gitározni. Fogalmam sem volt, milyen egy jó hangszer, erősítő, effekt. A szüleimtől kapott orosz gyártmányú 25 pickup-os, 43 kapcsolós gitáron, illetve az édesapám által varrógép pedálba épített torzítóval kezdtem gyakorolni. Az erősítőm egy 30 wattos Regent gitárkombó volt. Néztem a nagy zenekarokat, miket használnak és azt gondoltam, hogyha egyszer nekem is Fender gitárom lesz, biztos profin fogok szólni. Nem volt internet, ennyi hangszerbolt, nem tudtam utánajárni a dolgoknak úgy igazából, azt gondoltam jónak, amit láttam a profi zenekaroknál. A ’90-es évek elején, mikor már fel-fel lépegettem az első zenekaraimmal, akkor tudtam megnézni más zenekarok cuccát közelebbről... ki, mit, hogyan használ, mi, hogy szól stb. Az első fizetéseimből vettem ’94-ben egy Ibanez Silver Cadet gitárt és egy Korg Ax30 multieffektet. Akkor azt gondoltam, de jó cuccom lett, de aztán később kiderült, léteznek jobb hangszerek, effektek is…
Hány hangszerre vágytál?
Egy jó Fender Stratóra vágytam leginkább, azt hittem, az kielégíti minden igényemet. Gibsonról álmodni sem mertem! A ’90-es évek közepe táján tombolt a Joe Satriani és a Steve Vai „láz”, így szerettem volna egy Floyd-os Ibanezt is, amit később be is szereztem, de viszonylag gyorsan meg is váltam tőle. Újdonság volt a kart rángatni, így minden dalt széttremolóztam abban az időszakomban. Szerencsére hamar meguntam - zenésztársaim örömére. Meg úgy éreztem, hogy az a hang, ami kijön abból a hangszerből, nem is igazán az enyém. Ez egy Ibanez RG470 volt egyébként.
Mára mi valósult meg korábbi vágyaidból, és mi az, ami egyáltalán nem úgy alakult, ahogy régen gondoltad?
A hangszereim tekintetében szerencsés vagyok. ’96-ban jött egy alkalmi vétel egy 1983-as SQ szériás Squier Stratocasterre. Egy zenész barátom szólt, hogy egy ismerőse árul egy ilyen hangszert. A srácnak fogalma sem volt, mit ad el. Volt egy Jolana Vikomt elektromos gitárja is, azt mutogatta, mennyire jól szól, és, hogy ez a Squier elbújhat mellette. Úgy el is bújhatott szegény, hogy a húrok feküdtek a bundokon, rosszul volt „beállítva”, egy hang sem szólalt meg rajta normálisan… Ő így használta - azt mondta-, de nem tetszett neki, ahogy szól! Rövid ideig tanakodtam, hogy megvegyem e, de aztán később nem bántam meg, hogy elhoztam végül. Azóta is az egyik kedvenc hangszerem. Kicsit tuningoltam rajta, át bundoztattam, kapott egy Seymour Duncan SHR-1 hangszedőt a hídhoz, hozzá egy Push Pull potit. Ez az egyik legsokoldalúbb hangszerem. Később, 2007-ben szintén alkalmi vétel során került hozzám egy 1970-es Gibson Les Paul Delux Gold Top. ’91-ben jártam pár hónapot gitározni tanulni édesapám egyik barátjához. Övé volt ez a hangszer, fiatalon bámultam, hogy: „húúú, nekem ilyen sose lesz…” Sosem felejtem el, mikor egyszer Daczi Zsolti ott volt nála és meg akarta venni tőle. Könyörgött, de az öreg nem adta. Jókat viccelődtek az egészen. Aztán a 2000-es évek közepén édesapám barátja sajnos eltávozott közülünk, így a hangszer bekerült az egyik ismerősöm hangszerboltjába. Bementem hozzá valamiért és mutatta, hogy: „nézd csak, mi van nálam!” Rögtön megismertem a gitárt. A gitártanárom feleségétől kaptam rá egy nagyon baráti árat, a régi ismeretség miatt. Még így is kölcsön kellett kérnem, de elhoztam! Szegényt rendbe kellett rakni, nagyon rossz állapotban volt. Bundozás, húrláb csere stb, nem mostani darab… A mai napig használom, nagyon szeretem a hangját. Tudom, hogy hihetetlen a sztori, de a harmadik hangszerem meg egy alkalmi csere volt. Egy rokonom megunta a kőris testű Fender Lite Ash Telecasterét és rám bízta, hogy adjam el. De felajánlotta, hogyha nekem kell, ideadja bagóért, ő nem tud azzal foglalkozni, hogy hirdesse stb. Mondtam, hogy átveszem, de részletre tudom csak megvenni. Megegyeztünk. Azt hiszem az elő részletet sem adtam még oda neki, mikor megláttam egy hirdetést, hogy Fender Black Top Telecastert cserélne egy illető kőris testű Telecasterre. Mint kiderült, két hónapja vette a gitárt az emberke, de nem jött be neki a hangja. Felajánlottam, hogy cseréljük el egy az egyben. Belement, így lett meg - kb. fele áron- a Black Top Telém. Ezek mellett van egy Cort MR 730fx elektroakusztikus gitárom is.
Milyen erősítőket, hangfalakat használsz élőben?
Egy előfokcsöves Laney Lv-300h erősítőt használok, a hozzá tartozó 412-es ládával. Teljesen meg vagyok vele elégedve, 2007 óta van nálam, mindenhol megállta a helyét. Előtte sokáig egy USA gyártmányú Marlboro tranzisztoros kombóból átalakított fejet használtam egy Marshall AVT412-es ládával.
Milyen effekteket szoktál használni?
Régen a multieffekteknek voltam a híve, de egy ideje áttértem a pedálokra. Kb. a 2000-es évek elejétől, mikor már a fizuimból meg tudtam venni őket, akkor kezdtem el barátkozni a kis pedálokkal. Nekem sokkal meggyőzőbb volt a hangjuk, így elkezdődött egy kísérleti időszak, hogy kiderítsem, melyek azok a pedálok, amik az én elképzeléseimnek is megfelelnek. Jöttek-mentek a kis vasutak! A Laney fej torzítása mellett Boss TU-2, SD-2, GE-7, CH-1, TR-2, DD-3, FS-5L pedálokat használok, illetve van egy Kasleder The Rocket és egy Elektro Harmonix Flanger Filter is a boardomban, ami ’76-os keltezésű és a Police gitárosa, Andy Summers is ilyenen küldte a De Do Do Do dalban. A Kasleder-t és a SD-2-est az FS-5L pedállal leginkább akkor használom, ha olyan helyen játszunk, ahol van backline, nem szükséges vinni saját fejet. Akkor ezekkel oldom meg a torzítást.
Van-e valami különleges cucc, amit használsz?
Semmi olyan dolgot nem használok, ami furcsa lehet egy gitárostól. Egyébként, ha valaki kíváncsi, hogy szól a rendszerem, május 11-én lesz egy nagyobb koncertünk a Karthago előtt, Miskolc Város Napján, ott meg lehet hallgatni.
Milyen húrokat szeretsz leginkább?
Nagyon sokáig D’Addario 9-41 húrokat használtam, de egy jó ideje áttértem az Ernie Ball 10-46-os készletre. Régen abban a tévhitben éltünk pár gitáros barátommal, hogy minél vékonyabb egy húr, annál jobb. Könnyebb játszani rajta, nyújtani stb… Sőt, még srác korunkban csináltunk olyat is, hogy egy 9-es készletet feljebb raktunk és az E1 helyére vettünk citera húrt! Visszagondolva, „csodásan” szólhattunk. Nyújtottunk 15 hangot! Hahaha! A 10-es húrt én jobban tudom kezelni, hallhatóan máshogy is szól a hangszeren, mint egy 9-es. Az elektroakusztikus gitáromra pedig Martin 11-52-est használok. Nekem ezek váltak be, a hangjuk, a kezelhetőségük és az élettartamuk miatt.
Mennyire tartod fontosnak az eszközöket és mennyire magát az embert a láncban?
Szerintem az ember a legfontosabb! Persze a technika sem mellékes, de a hang lefogásával, megpengetésével kezdődik a lánc, ott eldől minden.
Néhány éve küzdesz egy speciális kézproblémával, hogy jött ez nálad, illetve találtál e kiutat a bajból?
Ez egy igen kemény, embert próbáló dolog. 2010-ben volt az, hogy kezdtem észrevenni, hogy a középső ujjam játék közben elkezd közelíteni a húr felé magától, a kisujjam pedig ugyanakkor kimered az ég felé. Először arra gondoltam, hogy lehet, nem gyakorlok eleget, vagy, hogy nyújtanom kéne az ínszalagjaimat. Meg sem fordult a fejemben, hogy életem legszörnyűbb évei következnek. Egy év múlva már teljesen rászorult a középső ujjam a húrra játék közben, nem bírtam kiemelni onnan. Nem tudtam elképzelni, mi történik velem. Nem tudtam azt játszani, amit szerettem volna, egész egyszerűen nem én irányítottam az ujjaimat. Elkezdtem orvosról orvosra járni, hogy kiderüljön, mi lehet ez. Mindenki széttárta a kezét, ilyet nem láttak még. Saját felelősségemre idővel meg is műtettem magam, nem e „alagút szindrómám” van, vagy a csuklómban az ínszalagok betegeskednek. Műtét után az orvos ennyit mondott: „Balázs! A kezed anatómiailag rendben van.” Nem volt semmi elváltozás. Közben jöttek sorra a koncertek, amiktől előre féltem... hogy fogom lejátszani őket. Minden koncert egy szenvedés volt! Mindez persze feszültséget keltett bennem, sokszor hülyeséget is csináltam a felgyülemlett düh, tehetetlenség miatt. Már majdnem sírva kezdtem el egy netes keresőbe beírni szavakat, mondatokat, hátha kidob valami hasonló témát. Az egyik ilyen szóra kijött, hogy a golf játékosoknál van egy olyan dolog, hogy ha sokat használnak egy idegpályát a labda ütéséhez, akkor az agy úgy védekezik, hogy eltéríti az adott mozdulatot, hogy ne károsodjon a sokat igénybe vett idegpálya. Igaz a labdát nem találja el a játékos, de legalább nem sérül tovább az az idegpálya. És itt jött a bajom megoldásának a kulcsa! Mellé volt írva zárójelben, hogy: „Zenészeknél zenészgörcsnek hívják, a pontos neve FOKÁLIS DISZTÓNIA!” Ezt beírtam a keresőbe és már hozta is a találatokat. Idáig eljutni négy évembe került… Aztán rátaláltam egy dokumentumfilmre, ami egy külföldön élő magyar származású klasszikus gitárosról szól, hogy ő hogyan élte meg ezt az egészet, illetve hogyan jött ki belőle. Pár nappal később már beszéltem a film rendezőnőjével, hogy hogyan tudnám felvenni a kapcsolatot a film főszereplőjével. Addig mentem, hogy nem a film főszereplőjéig jutottam, hanem ahhoz az emberhez, aki segített neki meggyógyulni ebből a kegyetlen betegségből. Pár hét telt el és már ott ültem előtte a problémámmal. Elmondta, hogy készüljek fel, nem egyszerű a történet. Valamiért az agyban az ujjak mozgását irányító receptorok átrendeződnek, így az agy rossz parancsokat küld az izmokba, ez okozza ezt az egész problémát. Ránéztem a hármas ujjamra, hogy lefogok vele egy hangot és akaratomon kívül letettem a kettes ujjamat. Kegyetlen volt! Máig nem tudják megmondani, mitől jön ez elő, egyszerűen jön és kész. Az emberem elmondta, hogy mostantól máshogy kell gyakorolnom, mint ahogy eddig tettem. Nem az lesz a lényeg, hogy mit játszok, hanem, hogy hogyan. Újra kell „kódolnom” az agyamban ezeket a mozdulatokat. Lassan, erőfeszítés nélkül, egyenként kell letenni az ujjaimat a hangszerre. Sima 1, 2, 3, 4 es ujjrend, majd visszafelé 4, 3, 2, 1… Ha már úgy érzem, nem szorul le annyira a 2-es ujjam, akkor, mint kis kalapácsokkal ütögessem a hangokat az ujjaimmal. Pengetnem nem is kell. Mondta, hogy nagyon hosszú folyamat lesz, de ha kitartó vagyok, meghozza a gyümölcsét ez a terápia. Másfél éve csinálom, napi két órában a gyakorlatokat, most már ott tartok, hogy a koncerteket végig tudok játszani mosolyogva, nem szenvedek. Nem százas még a kezem, de lassan haladok. (Ha valakit érdekel esetleg bővebben ez a dolog, ha kérdése van, írjon nekem bátran a biborszelbalazs@gmail.com email címre! Szívesen válaszolok.
PAYA
 |
 |
2016. május 8. 07:31