Konferencia a 70 éves sztárok tiszteletére. Június 22-én a Ludwig Múzeum első emeleti előadótermében rendezi Időtlen hangok című konferenciáját az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramja. Az előadók a rocktörténet hazai kuriózumaival...
Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron nyolcadik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2015-2016. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Koalabell zenekarral folytatjuk. Az itt elhangzó kérdések részben megegyeznek az...
Múlt hétvégén a törökszentmiklósi AztaQ Tehetségkutató versenyt a debreceni Éva Presszó nyerte, s ezzel ők kerültek tizedik döntősként az ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató nagy döntőjébe, amely féltávjához érkezett, s most közzétesszük az eddigi döntősök listáját, valamint a...
Az Absolute Music - az egyik legnevesebb brit hangszerkereskedő lánc - nemrég nyitott egy 34,000 m2-es zenei komplexumot - a zenészek nagy örömére.
A Konzi – Tour ötlete Pákai Petra és Cséry Zoltán fejéből pattant ki. Előadóművészi tevékenysége mellett Zoltán zongorát, zeneszerzést oktat, Petra pedig énektanárként és angoltanárként dolgozik a Kőbányai Zenei Stúdióban. A két ambiciózus...
Az életképek sorozatunkat kibővítjük a legfiatalabb kollégák irányába is. Igyekszünk minél több olyan zenészt/zenekart megszólaltatni, akik az elmúlt évben részt vettek a Cseh Tamás Programban. Ebben a sorozatban ugyanazon kérdéseket tesszük/tettük fel számos hazai...
Az Egyesült Államokban a 2016-os NAB alkalmával mutatták be a Sennheiser vadonatúj EK 6042 slot-in kamera-vevőegységét, mely rendszerbe korábban az IBC szakkiállításon is betekintést nyerhettünk. A 2-csatornás...
A BOSS örömmel mutatja be a VE-8 Acoustic Singer-t, amely egy komplett előerősítő és effekt megoldás énekes/dalszerző/akusztikus gitárosok számára. Ez a kompakt készülék stúdió minőségű ének és gitár processzálást, valamint lenyűgöző, valósidejű harmóniákat...
Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.
Ötven éve gyártja a König & Meyer hírnevének egyik megalapozóját, a klasszikus 210/2 típusú mikrofonállványt.
Tíz évnél is hosszabb lappangást követően kerül végre az olvasókhoz Dénes József, azaz Dönci szépirodalmi igénnyel megírt memoárja. A nyolcvanas évek undergroundjának fenegyereke testközelből mutatja be könyvében a Kassák klubos bandák...
Folytatjuk „Legkedvesebb felszerelésem” címmel indított sorozatunkat a Music Media Magazin oldalain, melyet azért tartunk kiemelkedően fontosnak, mert ebben a sorozatban minden megkérdezett zenésztől, hangtechnikai szakembertől azt kértük, hogy azon...
Fesztivál hangulat, csodálatos környezet, profi színpadtechnika és több, mint 50 előadó az idei ÉTER Plusz- Tehetségkutató Fesztiválon. Lezárult a verseny, kihirdették a győzteseket. Az idei fesztivál...
A QSC eddig a karácsonyi szezonra időzítette a hagyományossá vált táska akcióját, ám a nagy sikerre való tekintettel idén már nyáron is elérhető ez a remek lehetőség.
Interjúnk első részében megismerkedhettünk a Ferenczi György által indított és „üzemeltetett” internetes Herflisulival, valamint az új fejlesztésű szájharmonikával, miközben számos érdekes információt kaptunk a Rackajam legutóbbi két albumának...
A Pro Tools zeneszerkesztő kapcsán mindenki a fejét fogja: „Hű, az nagyon bonyolult!” Cséry Zoli a KONZI-TOUR előadás sorozatban számol le az előítéletekkel. Mi pedig megnézhetjük videón…
Minden elkezdett úgy működni, ahogy hallani szerettem volna - A Wellhello rövid idő alatt talán az egyik legnagyobb közönséget vonzó produkcióvá nőtte ki magát Magyarországon. Szinte minden fesztiválon ott voltak idén nyáron, és az év további részére is régóta...
Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron nyolcadik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2015-2016. évadának résztvevőit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Éva Presszó zenekarral folytatjuk. Az itt elhangzó kérdések részben megegyeznek az...
Emeletráépítésként a 18813 kiegészítő segítségével egy második billentyűs hangszert helyezhetünk az Omega állványra. Valamint kottatartó jelent meg a König & Meyer kínálatában a 18950 és 18953 Spider Pro típusú billentyűállványra, amely a 18814-es adapter segítségével...
Folytatjuk „Legkedvesebb felszerelésem” címmel indított sorozatunkat a Music Media Magazin oldalain, melyet azért tartunk kiemelkedően fontosnak, mert ebben a sorozatban minden megkérdezett zenésztől, hangtechnikai szakembertől azt kértük, hogy azon...
Tegnap ért véget az egri ÉTER Fesztivál, amelynek tehetségkutatója elképesztően erős mezőnyt vonultatott fel. Az ÖRÖM A ZENE tehetségkutató és gondozó sorozat nyolcadik állomása végül két zenekart is küldött a sorozat döntőjébe, ami még soha nem fordult elő a...
Harmincöt év zenei tapasztalataival felvértezve a fúziós zene elkötelezett híve. Vallja, a népzene és a rock and roll közös gyökerekből táplálkozik, s ennek bátran ad hangot a Rackajam lemezein, illetve élő koncertjein. A szájharmonika...
Nem ritka eset, hogy hangfalállványunkat olyan helyre kell felállítanunk, ahol nem adott a sík felület. A König & Meyer 21445-000-55 szintező láb segítségével a hangfalállvány alkalmazkodik a színpad, stúdió, vagy próbahely talajához, hasznos kiegészítő a legtöbb 35 mm...
Visszagondolva csodálom, hogy ennyivel megúsztuk. - interjú Lente Viktorral és Lukács Péter Benjáminnal, a Balaton Method hangmérnökeivel... Hogyan lehet rögzíteni egy zenekart úgy élőben, hogy három különböző, mozgó kisbuszban játszanak? Hogyan lesz lábcin egy...
Az ajkai Euromusic Hangszerüzlet tulajdonosa Németh Ferenc már több hangosítás alkalmával is bevetette különböző rendezvényeken a Yamaha TF3 keverőpultot. Most a tapasztalatairól kérdezte a keverő hazai forgalmazójának (Interton Kft.) munkatársa.