
A Harman Professional Solutions a NAMM után gyorsan soron következő amszterdami Integrated System Europe (ISE) kiállításra is hozott pár újdonságot. Bemutatkozott többek között a JBL professional új, megfizethető árfekvésű, elsősorban a...

Egy gimnáziumi találkozás alapozta meg a Jazzékiel jövőjét, a két alapító tag, Jakab Péter és Hegyi Áron ugyanis így ismerkedett meg egymással. Azóta eltelt 16 év, jöttek a kisebb-nagyobb sikerek, s még az sem akadályozta meg őket az előre...

2018. május 3-án kerül megrendezésre a következő INTERTON Egyetem Labor, melynek keretében High End Systems alapfokú fénytechnikai oktatáson vehetnek részt az érdeklődők. A rendezvényt High End Systems fénypult felhasználók számára...

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron tizedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2017-2018. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Plastic Ocean zenekarral folytatjuk, ők a II. Élő-Zene Tehetségkutatón érdemelték ki...

ZENÉSZ LÉLEKTANI WORKSHOP TOM LUMENNEL – 5 helyszínen a Forte Music és a Martin Guitars támogatásával

… és Bencsik Sándor, az ember. A P. Mobil és a Pandora’s Box zseniális képességű hangszerese, zeneszerzője a visszaemlékezők szerint ellentmondásos egyéniség volt. Önmagával és zenésztársaival szemben kíméletlenül maximalista, ugyanakkor visszahúzódó, csendes, érzékeny...

Van kedved? – hangzott el a kérdés. Van! – feleltem. Párbeszédnek ugyan kevés, de így történt az, hogy újra kocsiba ültünk és harmadmagammal nekivágtam a világ leghasznosabb 1000 km-ének.

Az új Cameo Steam Wizard 1000 ködgép különleges hatások és hangulatok létrehozására alkalmas. A Steam Wizard sorozat kibővítéseként ez a nagy sebességű függőleges ködgép tökéletes választás DJ-k számára, a mobil szórakoztatás területén és közepes nagyságú helyszíneken való...

Második alkalommal került megrendezésre a Veszprém megyében az Élő-Zene Tehetségkutató. Ezúttal Balatonalmádiban a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár adott méltó helyszínt a rendezvényhez. A megnyitóban az intézmény igazgatója, Bati János köszöntötte a...

A Harman Professional Solutions, a világ egyik vezető hang-, fény-, video-, és vezérlőrendszer, - beleértve a hálózati AV megoldásokat is – gyártója a 2018-as NAMM Show-n jelentette be a Connected PA legújabb 1.1-es változatát mely egyaránt megérkezett Mac,...

Egy soha be nem mutatott filmet vetítenek az 1973-as fesztiválról!

A d&b audiotechnik hangsugárzó rendszerek a legmodernebb teljesítmény feldolgozással, objektum alapú keveréssel és kifinomult helyiség-emulációval a Soundscape-el ötvözve egy olyan eszköztárat alkotnak, amely lehetővé teszi a páratlan-,...

Budapest, 2018. április 13. – Türelemmel viselt betegség után 2018. április 12-én, 68 éves korában elhunyt Babos Gyula Liszt-díjas jazz-zenész, zeneszerző, művésztanár.

Hazánk egyik legkiválóbb jazzgitárosa, Gyémánt Bálint a kezdetek óta sokszínű és izgalmas formációkat erősít játékával, mely amellett, hogy a jazz és a kortárs improvizatív zene jegyeit viseli magán, a popzenét kedvelő közönség számára is ismerős...

A legenda szerint az ominózus Super Bowl baki késztette a Youtube feltalálóit egy videómegosztó oldal létrehozására, történt ugyanis, hogy Janet Jackson-ról 2004-ben, élő adásban lekerült némi textil. Erről aztán hetekig mentek a találgatások, hogy szándékos volt-e vagy sem, de...

Firepower címmel március 9-én jelent meg a Judas Priest tizennyolcadik stúdióalbuma, amely a legendás brit heavy metal alapcsapat első olyan nagylemeze az 1988-as Ram It Down óta, melynek elkészítésében szerepet vállalt a korai éra sikereiért jelentős részben...

1. invective: [UK, US: in.'vek.tiv] főnév jelentése: förmedvény (valaki ellen), kirohanás (valaki ellen), ráförmedés (valakire), szidalmazás (valaki ellen), szitkozódás (valaki ellen) 2. Invective: A Peavey új, prémium kategóriás gitárerősítő szériája, melyet Misha Mansoor (a...

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron tizedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2017-2018. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Kabinláz zenekarral folytatjuk, ők a XII. SZOBROCK tehetségkutatón érdemelték ki az...

A professzionális minőségű AHMCTXL V2 kábelvizsgálóval a leggyakrabban használt audió-, videó- és adatkábelek gyorsan és hatékonyan tesztelhetők. Automatikus és manuális vizsgálatra ad lehetőséget, a két LED sáv a pólusok megfelelő érintkezéséről és a vezetékek...

Póka Egon basszusgitárossal, zeneszerzővel folytatódik a Hangfoglaló Program múltidéző sorozata. A zenész a Hobo Blues Band és a P. Mobil egykori tagja, jelenleg a Póka Egon Experience vezetője.

96 csatorna, elképesztő teljesítmény és letisztult kezelőfelület – mostantól még kompaktabb formában... A Harman Professional egészen váratlanul a Northridge béli innovációs központjában hivatalosan is bemutatta a Soundcraft Vi széria...

Két pályázatról is döntött március elején a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma. A nemzetközi showcase fesztiválokon hazai zenei menedzserek részvételét 13 millió forinttal, míg az online és...

Élmények az 50-es szériát bemutató eseményről. Rengeteg olyan helyet őrzünk emlékeinkben az élet legkülönbözőbb területeiről, melyet ilyen-olyan - legyen az vallási, történelmi, művészeti, érzelmi vagy pusztán csak szakmai és még persze sok...

Nem mondom, hogy a napi, heti zenehallgatási rítusaim között gyakran szerepel a big band felállás szolgáltatta zene – talán csak a Brian Setzer Orchestra-, de a miskolciak által elnyert újabb díj arra késztetett, hogy némileg megvizsgáljam ezt a zenei közeget is....

- Milyen hangszeres tényezők nehezíthetik vagy lassíthatják a tanulási folyamatot, amikor gitározni kezdesz? - Hogyan javíthat a gyártó ezeken a tényezőkön? - Milyennek kell lennie a számodra ideális első...