
Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.

„Gitározás közben hiányoltam egyfajta érzést és hangot, ezért kísérletezni kezdtem. Az évek alatt több száz gitárt szedtem szét és raktam össze újra. Bár sok jó hangszert tönkretettem, megtanultam, hogy mire van szükség ahhoz, hogy minden...

A kétezres évek talán leginkább elismert miskolci zenekara a Holdviola, mely országosan is sikeres, de külföldön sem ismeretlen. Tízéves évfordulójukat egy programsorozat és egy kitüntetés is tarkította, így kerestük meg Farkas Pétert a formáció vezetőjét, hogy...

A KORG billentyűs választékában az automatakíséretes hangszerek mindig fontos helyet foglaltak el. Az 1980-as évek elején piacra került SAS-20-tól kezdve az ezredforduló környékén a zenészek kezei alá kerülő PA sorozattal minden magára valamit is adó vendéglátós rendelkezett a...

A Hangfoglaló Program a kezdetektől fogva kiemelten kezeli a fiatal, feltörekvő zenészek támogatása mellett a magyar könnyűzene múltjának ápolását, emlékeinek megőrzését. Ennek érdekében a Magyar Könnyűzenei Örökség...

Már tízévesen hangszert fogott a kezébe, s az azóta ki sem kerül onnan. Sokoldalú zenész, aki egy tengerentúli kalandért képes volt a biztos sikert hozó Edda-tagságát is megszakítani. Instrumentális szólóalbumai mellett olyan projektekben is letette névjegyét, mint a salgótarjáni Front...

A 2018-as szezont szeptember 29-én zárta a Budapest Park szórakozóhely, Punnany Massif koncert keretében. A frontkeverő Yamaha RIVAGE PM7 digitális keverőpult volt, melyet a zenekar hangtechnikusa, Krokavecz Tamás kezelt. Tamást a...

Sorozatunk második részében Ferenczi György és a Rackajam zenekarral közösen készítettük el a különleges 3D technológiával rögzített AMBEO koncertfelvételünket, melyben a kép és a hang is 360 fokban vesz körül.

Caramel, Dés László és a Margaret Island is előad a DEX-en. 2019. február 18-án és 19-én a közép-európai régió zenészeit, zeneszerzőit, producereit várja a magyar fővárosban megrendezett Dalszerző Expo (DEX). Az Artisjus által életre hívott rendezvényen a...

A Ruby Harlem az egyik legintenzívebben fejlődő hazai indiesoul-pop zenekar. A 2017 márciusban alakult Budapest központú banda aktívan koncertezik és sorra jelenteti meg újabbnál újabb friss és energikus dalait.

2018. december 17. hétfő - Könnyű- és komolyzenei kategóriákban osztottak díjat 2018. december 17-én az Artisjus székházában. Egyfelől azokat az előadóművészeket jutalmazták, akik a kortárs magyar műveket veszik műsorukra és viszik sikerre – elsősorban...

Már országosan kapható a Music Media Magazin következő száma, amely megvásárolható az utcai lapárusoknál és a postahivatalokban. A lap bármely postahivatalban és postásnál előfizethető is.

Az esztergomi Tunyó Emlékzenekar nem kisebb fába vágta a fejszéjét, minthogy felesküdött a tíz esztendeje elhunyt Tunyogi Péter emlékének ápolására, az énekes legendájának életben tartására. Teszik ezt a szó jó értelmében vett amatőr módon, országszerte egyre szaporodó...

A Cameo EVOS S3 mozgófejes spotlámpa szuperfényes 350 W-os hideg fehér fényű LED-et, valamint továbbfejlesztett optikát kapott, amelynek köszönhetően egyenletes fénysugárzást nyújt 12000 lumenes fényárammal és gyors 540° vízszintes és 270°-os függőleges mozgással....

Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.

2015 óta a rendezvényhangosítás és produkciós cégek szakemberei a saját bőrükön tapasztalhatták milyen szűkössé válhat a rendelkezésre álló rádiófrekvenciás spektrum, ha az addig elérhető tartomány közel negyede elérhetetlenné válik. Az elmúlt évek...

A holnap hangjai rovatban igyekszünk olyan feltörekvő zenekarok létezésére rávilágítani, akik mindenképp érdemesek arra, hogy felkerüljenek a zenei térképre, s a pályatársak is képet kapjanak róluk, illetve a véleményükről, ami a hazai zenei életet illeti.

A Boss és a méltán híres Jam Track Central gitár oktató anyagokkal foglalkozó website közös promóciója.

Nem nagyon tevékenykedik olyan gitáros manapság, aki jobban megérdemelné a kult-státuszt és a gitárosok gitárosa címet, mint Andy Timmons. A texasi fenomén az elmúlt negyed évszázadban olyan fejlődési ívet rajzolt a gitárvilág egére, ami azóta is...

Az új Yamaha DTX482K tökéletesen kiegészíti a DTX 402 sorozatot egy új Pad konfigurációval rendelkező dobszettel. A DTX452K-ra alapozva, ez a szett egy XP80-as, professzionális szilikon dobfej pergő Paddel érkezik.

A Sennheiser ikonikus MOMENTUM fejhallgatócsaládja a fejlett technológiai megoldások, a kompromisszumoktól mentes hangzásteljesítmény és a legkiválóbb minőségű alapanyagok egyedi ötvözésével továbbra is úttörő szerepet tölt be. A 2018-as berlini IFA...

A tavalyi év egyik legkiugróbb retro-rock albumát a Soilwork- és Arch Enemy-tagokat is rejtő The Night Flight Orchestra szállította le Amber Galactic címmel, ami bőven elég ok lett volna ahhoz, hogy kapjanak pár oldalt újságunkban. Ám mire...

A Porsche Design Studióval együttműködésben készült LD Systems MAUI® P900 kiváló hangtisztaságot és részletgazdag megszólalást nyújt. A legmodernebb audió technológia és a szemet gyönyörködtető elegáns megjelenés tökéletes választássá teszi minden olyan alkalmazásban, ahol...

Opus címmel február 23-án jelent meg Al Di Meola legújabb szólóalbuma, mely immár a huszonötödik a sorban. A ‘70-es években előremutató jazzrock-albumaival nevet szerzett, majd az autentikus latin- és világzene felé fokozatosan eltolódó gitárpróféta ezúttal egy finom, romantikus...

Több, mint 40 év telt el azóta, hogy megjelent a Yamaha első professzionális keverőpultja, a PM200. 2018. februárjában az amszterdami ISE kiállításon a Yamaha bemutatta a RIVAGE digitális keverőpult család legújabb tagját, a PM7-et.