MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Újra hazai forgalmazásban a DigiTech (5. rész)

A DigiTech márkát nem hiszem, hogy külön be kéne mutatnunk, hiszen a legendás gyártó termékei évtizedek óta előkelő helyet foglalnak el a hazai gitáros és basszusgitáros érában. A mostani cikkünk apropója az, hogy egyrészről tudassuk az érdeklődőkkel, hogy a Bertaudio jóvoltából hosszú évek után ismét hazai forgalmazó gondozásába került a márka képviselete, másrészről pedig egy rövid összegzést adjunk azon termékekről, amelyek 2020. június 1-től elérhetővé váltak. Mivel az eszközök sora nem kevés, ezért szószaporítás helyett fussuk át őket tételesen. Az ötödik részben két pedált érintve. 

TRIO+ (Különleges Band Creator gitáreffekt Looper-rel)
A TRIO+ egy egyszerűen használható gitár pedál, ami meghallgatja, hogyan játszol, és automatikusan basszus és dobfutamokat generál, amik passzolnak a dalodhoz. Csak dugd be a gitárodat a TRIO+ pedálba, nyomd meg a Band lábkapcsolót, hogy megtanítsd a pedálnak az akkordjaid és a ritmusodat, majd nyomd meg még egyszer a Band lábkapcsolót, hogy a saját, személyre szabott zenekaroddal játszhass! A basszus és a dobok hangereje külön állítható a tökéletes mix elérése érdekében a TRIO+ Bass és Drums gombjaival. A TRIO+ emellett rendelkezik egy Simple Bass gombbal, amivel választhatsz három különböző, sűrűbb vagy egyszerűbb basszusmenet között. Tovább tágítva a Band Creator™ paradigmát, a TRIO+ lehetővé teszi számodra azt is, hogy beloopolhasd a gitárszólamaidat, és tetszés szerint rakhasd őket sorba, hogy teljes dalokat alkothass egy lendülettel. Nyomd meg a TRIO+ Looper lábkapcsolóját, hogy rögzíts egy loopot, amelyre végtelen számú szólamot rögzíthetsz még. A Loop hangerejét függetlenül állíthatod a TRIO+ Loop gombjával. A loopokat önmagukban is rögzítheted, mint egy hagyományos looperrel, vagy akár a kísérőzenekarral együtt is. Használhatod a beépített gitár-effekteket a TRIO+ Guitar FX gombja segítségével, de bekötheted kedvenc effektjeidet is a jelútba a TRIO+ FX Send és FX Return aljzataiba dugva. A TRIO+ memóriája tizenkét különböző zenei műfajt tartalmaz, ezek a Blues, R&B, Rock, Alternatív Rock, Metal, Pop, Elektronikus Pop, Hip-Hop, Country, Folk, Latin, és Jazz. Tizenkét dalstílus választható mindegyik műfajon belül a TRIO+ Style adatbeviteli gombjával, ezen belül választható 3/4 vagy 4/4 ütemmutató. Többszínű LED-ek gondoskodnak arról a TRIO+ Style gombja körül, hogy mutassák, melyik stílus passzol legjobban a dalodhoz. A TRIO+ legfeljebb öt részt tud megtanulni dalonként, tökéletes arra, hogy megalkoss egy intrót, versét, refrént, bridge-t és outro-t. A dalrészek azonnal előhívhatóak, amint visszajátszod a dalt, vagy előre programozottan, szekvenszerként is lejátssza az eszköz, automatikusan. Egy opcionális DigiTech FS3X lábkapcsolót is csatlakoztathatsz a TRIO+'s Control In aljzatába, így kéz nélkül tudsz választani három különböző üzemmód közül. Maximum 12 dal és ezek loopjainak tárolására van lehetőség a TRIO+'s Micro SD kártyáján (tartozék). Több dalt szeretnél alkotni? Semmi gond. Csak helyezz be egy másik SD kártyát, és már meg is taníthatod a zenekarnak az új dalaidat. Hogy kezelni tudd az összes dalodat és az összes loopodat egy komputeren, töltsd le az ingyenes Librarian Manager szoftvert a digitech.com oldalról, amely elérhető Windows® és Mac® operációs rendszerekre is. A TRIO+ független Tempó, Műfaj (Genre), Stílus (Style), loop hangerő (Loop Level), basszus hangerő (Bass Level), dob hangerő (Drums Level), fejhallgató hangerő (Headphone Output Level) szabályzókkal rendelkezik. Bemenetei: gitár (Guitar), effekthurok bemenet (FX Return) és Control. Kimenetei: erősítő felé (Amplifier), keverőpulthoz (Mixer), effekthurok kimenet (FX Send) és fejhallgató kimenet (Headphone). Beépített gitáreffektjei műfajtól függően használhatóak. Lábkapcsolói Soft Click üzemmódúak és jár hozzá a 9V DC adapter.


Whammy DT (Klasszikus Whammy effektpedál drop és emelt hangolással)
Bemutatjuk a DigiTech Whammy gitáreffekt család legújabb tagját: a Whammy DT-t! Fogtuk a piacvezető pitch shifting effekt pedált és hozzáadtuk a drop hangolást és a true bypass kialakítást, hogy létrehozzuk a legfejlettebb Whammy pedált, a Whammy DT-t. A Whammy DT segítségével megváltoztathatod gitárod hangolását anélkül, hogy gitárt kéne cserélned két dal között, és ezzel kínos szöszmötölésbe kezdenél a színpadon. A hangnemváltásokat lábbal kapcsolhatod, és csak pillanatokba telik – ez nagyon lényeges, amikor a közönség is elkapta már a stenket. A pitch shifting effektek segítségével gitárjátékod valóban kiemelkedik a masszából, és a Whammy pedál már több mint húsz éve az élvonalbeli művészek első számú pitch shifting effektje. Most ehhez jön a teljes drop és emelt hangolás a klasszikus Whammy shifting effekt mellé az effekt-arzenálodba, ideje tehát kipróbálnod, hogy miért minden gitáros első számú pitch shifting effektje éppen a Whammy DT! 

Az első rész itt olvasható! 

A második rész itt olvasható!

A harmadik rész itt olvasható!

A negyedik rész itt olvasható!

Bővebb információ az alábbi bannerre kattintva!


 

 

2020. augusztus 6. 07:14

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA