MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Újra hazai forgalmazásban a DigiTech (3. rész)

A DigiTech márkát nem hiszem, hogy külön be kéne mutatnunk, hiszen a legendás gyártó termékei évtizedek óta előkelő helyet foglalnak el a hazai gitáros és basszusgitáros érában. A mostani cikkünk apropója az, hogy egyrészről tudassuk az érdeklődőkkel, hogy a Bertaudio jóvoltából hosszú évek után ismét hazai forgalmazó gondozásába került a márka képviselete, másrészről pedig egy rövid összegzést adjunk azon termékekről, amelyek 2020. június 1-től elérhetővé váltak. Mivel az eszközök sora nem kevés, ezért szószaporítás helyett fussuk át őket tételesen. A harmadik részben ismét három pedált érintve. 

DOD Rubberneck (Analóg Delay pedál)
Az új DOD Rubberneck Analog Delay pedál a régihez képest kétszer annyi funkcióval rendelkezik a menő, dupla széles házában. A Rubberneck („bámészkodó turista”) több mint egy másodpercnyi, meleg és zenei hangzású, 100% analóg hangismétlésre képes, tap tempo, hangfelosztás és lecsengés funkciókkal. Dupla koncentrikus gombok teszik lehetővé számodra a moduláció gyorsaságának (Modulation Rate) és mélységének (Depth), valamint a delay gain-jének (Gain) és hangszínének (Tone) független beállítását. Kettő lábkapcsoló segítségével egyéni kiegészítő funkciók is elérhetőek, úgymint a felhasználó által egyénre szabható oszcillációs sebesség bármikor megváltoztatása vagy a „bámészkodás” (Rubbernecking) glisszandójának pillanatról pillanatra való vezérlése.  Ezeket a kibővített funkciókat egyenként vezérelheted könnyen áttekinthető pici gombokkal, amelyek másik funkciója a működés állapotának jelzése beépített LED izzókkal. Feedback loop send/return, távvezérlés lábkapcsolóval, true bypass üzemmód és strapabíró fém konstrukció teszik a Rubberneck Analog Delay pedált az év legkeresettebb delay pedáljává. A Rubberneck rendelkezik emellett jack-es bemenetekkel az FS3X 3-gombos távvezérlő fogadására, send kimenettel és return bemenettel, így bármilyen külső effektet is illeszthetsz a delay jelútjába. A DOD Rubberneck 9VDC adapterrel működik, így könnyű beépíteni már meglévő pedalboard-odba.


FreqOut (Természetes gerjedés-előállító pedál)
A DigiTech FreqOut Natural Feedback Creator (természetes gerjedés-előállító) pedál lehetővé teszi számodra, hogy finom, természetes gerjedést kaphass bármilyen hangerőszinten, torzítással vagy a nélkül. A FreqOut tökéletes az olyan helyzetekben, amikor a hangerőt féken kell tartani, mint például a stúdióban, fülmonitorok használatakor vagy halk előadás, illetve gyakorlás közben. A FreqOut azonban használható koncerthangerőnél is, hogy fókuszálhasd a zabolátlan gerjedést, és egy kívánt felharmonikuson gerjedjen a hangszer, bárhol is állsz a színpadon. A FreqOut 9VDC adapterrel működik, így könnyen beépítheted már meglévő pedalboard-odba.


FS3X 3 gombos lábkapcsoló (Kompakt hordozható 3 gombos lábkapcsoló pedál)
Az FS3X továbbfejlesztett funkcionalitást és kényelmes, Hands-free™ (kéz nélküli) vezérlést kínál az UP/DOWN gombok segítségével, hogy modellek (Models) és üzemmódok között válthass (Mode changes), loop-okat választhass ki (Loop selection) indíts és megállíts automatikusan (auto START/STOPS) és élesítsd a felvevő eszközt (arms auto record) ahol ez utóbbi alkalmazható. Az FS3X kKompakt és hordozható, épp olyan kevés helyet foglal, hogy kényelmesen elférhessen a színpadon vagy a gitártokodban. Strapabíró, 3 gombos, fém alvázra épült. Adunk egy 10 láb (305 cm) hosszú sztereó TRS (jack-jack) kábelt minden darabhoz. Hozd ki a legjobbat te is DigiTech eszközeidből, akár előadás, akár gyakorlás közben! 

Az első rész itt olvasható! 

A második rész itt olvasható!

Bővebb információ az alábbi bannerre kattintva!



 

2020. július 17. 11:22

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA