ZOLBERT: „Kísérőzenészből frontemberré válni az egyik legnagyobb kihívás”
A többszörösen díjnyertes szaxofonos, aki hazánk smooth jazz nagykövete minden eddiginél mélyebb, színesebb, újszerű lemezt adott ki tavasszal. Zolbert április végén mutatta be a „Focus” albumát az Átrium színpadán, ahol persze az elmúlt évtizedből is kaptunk darabokat smooth jazz, funk, soul hangulatban. Minden decemberben összeállítok magamnak egy listát, amelyen az év legjobb zenei élményei, koncertjei találhatóak. Idén egészen biztosan ott lesz a TOP3-ban Zolbert lemezbemutatója, hiszen már az első pillanattól kezdve iszonyatosan magával ragadó, minden sallangot nélkülöző este volt. Tiszta, mély, változatos, fantáziadús, szenvedélyes, pozitív hangulatú, nagyon aktuális. Egy ideje észrevettem magamon, hogy az instrumentális zene az, amely a leginkább ki tud kapcsolni, el tud repíteni, így ez az este ismét egy remek kaland volt, ami hatalmas erőt, inspirációt adott számomra. Mindenképpen szerettem volna egy Zolberttel közös interjút is közölni a Music Média Magazin egyik idei számában. Itt is van, íme:
Úgy tudom, mindössze 14 éves voltál, amikor dobolni kezdtél, amit aztán nem sokkal később szaxofonra váltottál. Mesélj erről a történetről!
Annak idején, a gimnáziumban elkapott engem és az osztálytársaimat is a zenekaralapítási hullám, azonban abban az időben egyikünk sem tudott még zenélni. Utólag tudom, hogy milyen viccesen hangzik, de egy szünetben osztogattuk el osztálytársaimmal a hangszereket, hogy ki min fog játszani. Nekem a dob jutott. Viszonylag hamar kiderült, hogy nem lesz hosszú életű a barátságom a dobokkal, azonban egyszer csak váratlanul jött a szaxofon, amely emocionálisan érintett meg. Tudtam, hogy ez az a hangszer, amivel igazán foglalkozni szeretnék. A mai napig ugyanazzal a szenvedéllyel gondolok a hangszeres játékra, mint kifejezőeszközre, mint tizenöt éves koromban.
Kollmann Gábortól, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz-szaxofon szakán is tanultál. Mivel lettél több ebben az időszakban?
Szerencsés vagyok, hiszen Gábortól megtanulhattam a szakma alapjait, aki nagy hangsúlyt fektetett a minőségi zenehallgatásra. A tőle kapott lemezek hatalmas inspirációk voltak, jó irányba formálták az ízlésemet. Továbbra is azt gondolom, hogy az aktív zenehallgatás legalább annyira fontos, mint maga a hangszeres gyakorlás.
Játékodra nagy hatással voltak a fusion és a smooth jazz emblematikus szaxofonos szólistái. Kiket, miért szeretsz?
Amikor az ember hangszeren tanul, minden időszakot más-más technikai dolog és annak elsajátítása jellemez, de kivétel nélkül mindegyik legendás jazz szaxofonos ismérve a "sound", azaz a hangszerének a hangja, hangzása, amely az adott zenész igazi névjegye. Nekem az egyik legnagyobb ikonom Bob Berg, akinek a soundja, játékmódja a mai napig iránymutató számomra, kár, hogy már régóta nincs közöttünk. De természetesen a nagy tenorszaxofonosok is sokat adtak számomra, legyen szó Sonny Rollinsról, Dexter Gordonról, Stan Getzről, Michael Breckerről vagy az altszaxofonosok közül Cannonball Adderleyről, Phil Woodról vagy épp David Sanbornról. Számomra zeneileg az egyik nagy fordulópont Grover Washington Jr. és zenéje volt, hiszen itt realizálódott bennem, hogy létezik olyan, könnyedebb jazz is, amit jó játszani és jó hallgatni is. 2009-ben, a tiszteletére még egy róla elnevezett emlékzenekart is alapítottam, ami közvetlen előzménye volt a saját szólókarrieremnek.
„Frappé” című dalod 2013-ban megnyerte a Zuglói Smooth Jazz Klub által szervezett I. Smooth Jazz Dalverseny fődíját. 1 évvel később a 90.9 Jazzy Rádió VII. Jazzy Jazz Dalversenyének fődíjasa lettél a “Friendship” számoddal. Sőt a legjobb hangszerelést is neked tulajdonították. Hogy emlékszel ezekre az elismerésekre? Kikkel dolgoztál ezeken a dalokon?
Különleges dolog, hogy egyből a szólókarrierem első időszakában két fontos, szakmai sikert is magaménak tudhattam. A mai napig büszke vagyok ezekre a díjakra és jóleső nosztalgiával gondolok vissza rájuk. Abban az időszakban nagyon sokat dolgoztam a produkcióért és az igen erős vízióm mellett volt üzenete is a daloknak, ami szerintem sok szakmabelinek is feltűnt. Dalaimon Ferencz Péter Peet barátommal dolgozom a mai napig, aki lemezeim producere, büszke vagyok arra, hogy immáron a harmadik stúdióalbumon, összességében pedig a negyedik lemezen dolgozhattunk együtt.
„One” című debütáló albumod az Egyesült Államokban a legendás JazzTrax rádió az év legjobb lemezeit és dalait összefoglaló TOP 25-ös listáján a 10. helyig jutott el. 2017-ben megjelent a “Inside Out” második albumod, idén pedig a „FOCUS” nagylemez is. Mesélj ezeknek a munkálatairól, témáiról! Kiknek ajánlod ezeket a korongokat?
Szerencsés vagyok, mert valóban erős kezdés volt a tengerentúlon is a debütáló lemezem, amely 2015-ben jelent meg és átfogó ízelítőt ad azokból az engem ért zenei inspirációkból, amik elsősorban 1970-es, 80-as évekből erednek. Ezeket foglaltuk össze akkoriban tizenegy dalban.
Az "Inside Out" ennél egy fokkal kísérletezőbb, mélyebb anyag, amely azt is szimbolizálja, hogy mit kap vissza a művész, ha ő saját magából többet ad. Eddig ennél a lemeznél kaptam a legtöbb pozitív visszajelzést, talán az sem véletlen, hogy ez az album lett először "sold out". A többet adás ebben az értelemben elsősorban érzelmi jellegű volt, amely ennél az anyagnál a dalokban manifesztálódott.
A legújabb, "Focus" című lemezre pedig mondhatjuk, hogy a megkezdett út folytatása, azonban mégis teljesen más. Egyfelől ez az anyag tőlem szokatlan módon három és fél évig készült. Ezidő alatt apa lettem, másfelől meg kellett éljünk a két éves bezártságot a pandémia miatt, mely két komoly, lelki és szellemi feladatot hozott magával, amivel művészként valamit kellett kezdeni. Ennek a komplex időszaknak a feldolgozásáról szól az új lemez tizenkét dala hat kiváló vendégművész, Adam Hawley (USA), Kim Waters (USA), Kayla Waters (USA), Oli Silk (Egyesült Királyság), Balage (USA), valamint Peet közreműködésével. Nem csak az újdonság ereje miatt, de nekem ez a lemez a kedvencem.
Az albumaim 98%-ban instrumentális zenét tartalmaznak, amelyeknek az alkalmazási területe szerencsére igen széles és nyilván sok múlik a hallgatók preferenciáin, de szoktam mondani, hogy ez egy olyan zene, amit sokan szeretnek, csak még nem feltétlenül tudnak róla. Bízom benne, hogy ha valaki megismerkedik a három lemez anyagával, akkor biztosan fog találni legalább egy-egy olyan dalt, ami az ő szívéhez szól és élményt okoz számára.
Nem csak zenei élményekben gondolkodsz. 2016-ban megálmodtad a Zolbert Jazz & Wine Fest-et is. Honnan jött ehhez az ötlet? Volt olyan nehézség, amire nem számítottál a szervezés során?
Amikor belekezdtem a saját szólókarrierembe, akkor viszonylag hamar rájöttem, hogy nem csak a zenémet kell eljuttatni valahogyan, hanem az általam képviselt műfajt is meg kell ismertetni a közönséggel. Sőt mi több, meg kell találni, hogy az a közönség, aki nyitott az én zenémre, milyen élőzenei élményekre vágyik. Mivel abban az időben nem volt tematikusan olyan fesztivál, mely a smooth jazz műfajt részesítette volna előnyben, egyébként továbbra sincs, ezért álmodtam egy nagyot és létrehoztam a sajátomat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ahol siker van, ott bizony sikertelenség is, márpedig ez egy nagy kudarc volt számomra, hiszen összesen csak egy alkalmat élt meg. A fesztivál után több éven keresztül tárgyaltam nagyon sok fontos zenei és borszakmai szakemberrel, de sajnos nem jött össze a folytatás. Ezek után gondoltam, hogy klub szinten próbálom népszerűsíteni a műfajt, de sem a tatabányai, sem a hegyvidéki Smooth Jazz Klub nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, melyeknek nyilvánvalóan sok oka van. Rá kellett jönnöm, hogy egy személyben nem lehetek szaxofonos, koncertszervező, producer, zeneszerző, zenekarvezető, road, zenekari titkár és pszichológus.
Milyen hangszereid, felszereléseid vannak most?
Szaxofonosként is a nehezebb utat választottam, mert szoprán-, alt-, tenor- és baritonszaxofonon is játszom, valamint fuvolázom. Az időm jelentős részét teszi ki, hogy a hangszerparkomat megpróbálom olyan "infrastruktúraként" kezelni, hogy azokban a hangszerek egymáshoz képest is működjenek és tökéletesen kiszolgálják mindazokat a zenei projekteket, amikben játszom. Nálam alapvetően a tenorszaxofon a "kályha", ennek a hangszernek van a legnagyobb hatása rám, mivel ezen kezdtem el anno tanulni. Szerintem a szaxofonosok többségénél ez hasonló módon működik. Az elmúlt öt, hat évben, a zenei sikereimnek köszönhetően nagy márkák endorsere lehettem, ezek közül az olasz Rampone & Cazzani szaxofongyártóval és a dél-franciaországi MARCA France szaxofonnád gyártó cégekkel való együttműködéseimre vagyok a legbüszkébb. Ezek mellett szoros szakmai együttműködésben vagyok a Sennheiser hazai képviseletével, az Audio Partnerrel is, hosszú évek óta használom a kiváló német gyártó termékeit, hangszermikrofont, fülmonitor-rendszert, stúdiómikrofont nagy megelégedéssel. Ahogy fejlődik a zene és a színpadi technika is, valamint az igény az élő megszólalásra, úgy a zenésznek folyamatosan résen kell lennie és figyelemmel követnie az újdonságokat és lehetőség szerint beépíteni az elérhető legjobb termékeket a produkcióba, amelyhez a szükséges információk megszerzése sok tanulással, de végsősoron hasznos tapasztalással is jár. Visszatérve a hangszerekre, az új gyártású szaxofonjaim mellett elért engem is a szaxofonosok régi becsípődése, mégpedig a vintage hangszerek gyűjtése, de nem pusztán a gyűjtés öröme miatt. Olyan hangszereket keresek, amik használhatóak a mai napig, akár egy mai koncerten is. Nagyon tisztelem a hangszergyártás hagyományait és a legendás márkákat, odafigyelve arra, hogy manapság is születnek csodálatos szaxofonok és tartozékok, amelyek sokszor csak később válnak ismertté és értékessé. Igazából nehezebb lenne felsorolni, hogy mik azok a hangszerek és tartozékok, melyeket nem próbáltam ki az elmúlt másfél évtizedben mindazért, hogy megtaláljam a számomra legjobb összeállításokat. Ez a fajta szenvedélyes érdeklődés és megszerzett tapasztalat is közrejátszhatott abban, hogy lassan két éve egy fúvóshangszer-bolt társtulajdonosaként adom át ügyfeleinknek tapasztalataimat.
Ha sorolni szeretnénk a formációkat, ahol bizonyítottál már, sokáig itt ülnénk. Nyilván minden projekt egy nagy szerelem, de ha kellene egy TOP3-as listát csinálnod, melyekre lennél a legbüszkébb?
Ha csak hármat lehet választani, akkor az egyik csapat a modern New Orleans-i zenét játszó Jambalaya zenekar lenne, aminek közel tíz évig voltam tagja. Rengeteget tanultam belőle az együtt töltött évek alatt, a zenekari tagság felért egy zenetörténeti utazással is, amiért külön hálás vagyok, több lettem tőle.
A dobogóra mindenképpen nevezném a Smooth Jazz Brotherst, ami egy all-stars csapat és a műfaj legismertebb, legsikeresebb előadóiból állt össze néhány évvel ezelőtt. A zenekart Temesi Berci (basszusgitár), Ferencz Péter Peet (hegedű, ének), Pálinkás Gergely (gitár) és jómagam fémjelezzük, de Bubenyák Zoltán (zongora) és Nagy Zsolt (dobok) nélkül nem lenne teljes ez a formáció, mely elsősorban a zenélés öröméről és egy olyan összefogásról szól, mely példátlan a hazai szakmában. Ritkaság, hogy az azonos műfajokban dolgozó zenészek közös zenekart hozzanak létre, hogy tovább népszerűsítsék kedvenc zenei stílusaikat.
A harmadik produkció természetesen a sajátom lenne, amelyben a Zolbert név engem és egy 5 fős zenekart (Udvarhelyi Gábor, Antal Gábor, Gudics Martin, Nagy Zsolt) is jelent. Kísérőzenészből frontemberré válni az egyik legnagyobb kihívás, de ennyi idő után bátran kijelenthetem, hogy ebben találtam meg igazán saját magamat, erre vagyok a legbüszkébb.
Mik a tervek a közeljövőre nézve?
Természetesen szeretném a legújabb dalaimat minél több helyre eljuttatni hazánkban és külföldön egyaránt. Ebben a hónapban indult el a lemez amerikai kampánya, így a smooth jazz műfaj őshazájában is megmérettnek a zenéim. Kíváncsian várom, hogy a közönség hogyan fogadja majd. Emellett idén ősszel lesz tíz éves a produkcióm, ezért el fog indulni egy jubileumi évad, remélhetőleg minél több koncerttel. Az elsődleges cél az, hogy újra visszatérjen mindenki a koncertek világába.
Hatos Niki
.jpg)
2022. október 21. 15:31