MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Zajnal – Ének hiányában jóval nagyobb teret kell kitöltenünk

A tavalyi év hozta meg az áttörést a Zajnal számára, amikor a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutatót megnyerték, az Öröm a Zene nagydöntőben az év felfedezettjének választották őket, majd megkapták a Hangfoglaló Program induló zenekari támogatását. Na de honnan jött ez az instrumentális designer folk zenekar, és hova tart? Kovács Gábor, a Zajnal furulyása mesélt nekünk.

Milyen indíttatásból alakult a Zajnal?

Eredetileg citera-furulya duóként indultunk, 2015-ben, amikor megismerkedtünk Boldizsárral az Óbudai Népzenei Iskolában. A népzene mellett már akkor mindketten írtunk saját dalokat, szóval adta magát, hogy megpróbáljunk közösen is létrehozni valamit. Nem volt különösebb célunk, csak élveztük az alkotást, aztán lassan elkezdtük mindketten azt érezni, hogy valami még hiányzik. Izgalmas volt, amit csináltunk, de nem volt elég húzása, ezért elkezdtünk gondolkodni, hogy vajon kik tudnának segíteni abban, hogy ez egy teljes zenekari felállás lehessen. Végül Srobbal (basszusgitár) és Zsocával (cajon) nyerte el a végleges formáját a dolog, a cél meg továbbra is csak annyi, hogy kompromisszummentes zenét csináljunk, amit mind a sajátunknak tudunk érezni.

Mi mindenből táplálkozik az eklektikus zenétek?

Bármiből, legyen az ‘70-es évekbeli török funk, kortárs blugrass, gyimesi héjsza, ausztrál neosoul, francia progmetal, mongol sámánzene, amerikai gospel, magyar folk-fusion, brit bigbeat vagy ázsiai dubtechno.

Miért döntöttetek úgy, hogy instrumentális zenét játszotok?

Inkább csak így alakult ez, mintsem hogy tudatos döntés lett volna. Persze időről-időre előkerül ez a kérdés a zenekarban, hogy hogyan és mennyire mozdulhatnánk el ebből az irányból, de azt hiszem mindannyian nagyon élvezzük, hogy ének hiányában jóval nagyobb teret kell abszolút tudatosan kitöltenünk.

Van tervbe véve egy-egy dalhoz vendégénekes?

Persze, nagyon sokat ötleteltünk már ezen, és tulajdonképpen hallható is tőlünk egy felvétel, amin több énekes is szerepel. A nemrég megjelent Csillagánizs című számunkról van szó, amit, még bőven mielőtt befejeztük volna a megírását, volt szerencsénk elvinni Ferenczi György és a Rackajam egy zenekari workshopjára, ahol aztán kapott a résztvevőktől egy nagyon komoly hangszerelést és szöveget is. Hatalmas élmény volt az egész, amit meg Resti Kornél művelt a szöveggel, az előtt külön le a kalappal! Szóval abszolút nyitottak vagyunk mindenre, és konkrét terveink is vannak, de erről egyelőre nem árulok el többet.

Csillagánizs énekkel:

Csillagánizs klip:

Rackajam: https://www.facebook.com/rackajam
Resti Kornél: https://www.facebook.com/restikornel

Népzenének elég extravagáns a muzsikátok, ezért adódik a kérdés, hogy a tapasztalataitok szerint kiket találtok meg vele?

A kérdés tényleg eléggé, a válasz már jóval kevésbé adja magát. A koncertek utáni beszélgetésekből kiindulva nagyon változatos a közönségünk. Nyilván a teljesség igénye nélkül: klasszikus értelemben vett rockerek, goa- és psy kedvelők, dzsesszisták és táncház-kedvelők is jöttek már gratulálni. Többször megtörtént, hogy valaki közölte, annyira felidegesítette, hogy a hirtelen váltásaink miatt nem tudta rendesen végig táncolni a koncertünket, hogy már csak ezért is el akar jönni legközelebb. Szóval tényleg fogalmunk sincs, hogy kinek jön ez be, de mi nagyon élvezzük, és minden ilyen visszajelzésért baromi hálásak vagyunk, az biztos.

Hogyan néz ki a 2021-es évetek?

Amennyi már eltelt belőle, azt a Hangfoglaló Program támogatásában nemsokára megjelenő, Sötétkamra című kislemezünkkel kapcsolatos munkálatokkal, többek között a Csilaggánizs klipjének elkészítésével töltöttük. Érkezik hamarosan két másik videó is, szintén ehhez a lemezhez, aztán nyáron végre koncertezés, úgy tűnik - ott leszünk a Művészetek Völgyén, az Ördögkatlanon, az UbikEklektiken is, a Tremolo Project keretein belül pedig elutazunk majd több európai fesztiválra is, csak hogy néhány helyszínt említsek. Közben meg már dolgozunk is a következő zenei anyagunkon, de egyelőre ezzel kapcsolatban is titkolózunk.

Pretz Niki


2021. július 16. 08:24

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA