MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Újabb 100 millió forint a nemzetközi piacnyitásért

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma idén is megjelentette a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramjának éves nagy pályázatát, amely hazai könnyűzenei produkciók nemzetközi jelenlétét ösztönzi. Pályázatonként másfél millió, összesen 100 millió forint igényelhető január közepéig exportirányú tevékenységekre, turnéra, PR kampányra és szakmai együttműködések megvalósítására.

A december 7-én megjelent felhívás értelmében a Hangfoglaló Program új, a nemzetközi érvényesülést elősegítő pályázatára január 19-ig lehet beküldeni az anyagokat. A COVID-19 pandémiára való tekintettel az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Kollégiuma az idei pályázat szövegezésén jelentősen alakított, azzal a céllal, hogy az exportképes produkciók adott esetben 2021-ben turné nélkül is jelen tudjanak lenni a számukra fontos nemzetközi célpiacokon.

A pályázható tevékenységek közé tartozik a nemzetközi PR-kampány, szakmai együttműködések kialakítása (vendégszereplés, koncert, koncertsorozat, turné, marketingkampány, szakmai eseményekre előre gyártott videóanyagok készítése, dal- és lemezkészítés nemzetközi producerrel), és nem utolsó sorban (amint ezt a járványhelyzet újra megengedi) nemzetközi turné egyaránt. A Kollégium 100 millió forintos keretet állapított meg a pályázatra.

Bali Dávid, a HOTS – Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda vezetője a felhívás kapcsán elmondta: 
„Ahogy a COVID-19 pandémia már háromnegyed éve jelen van a mindennapjainkban, úgy a könnyűzenei exportnak is új irányokat kellett találnia ahhoz, hogy ha turnézni nem is lehet, legalább média- és digitális jelenlétet biztosíthassunk a magyar könnyűzenének azokon a piacokon, ahonnan eddig is a legnagyobb érdeklődés érkezett. Míg évközben oktatási és mentorálási, valamint PR-alapú jelenlétet igyekeztünk biztosítani Nagyová Lucia koordinálásával, úgy a Hangfoglaló Program exportpályázata is kinyitotta az ollót abban az értelemben, hogy ne pusztán a turnézás lehetőségéről, hanem olyan stratégiai gondolkodásról szólhasson, ami adott esetben koncertek nélkül is tervezhetővé tesz egy lemezkampányt egy-egy célországban.”
 
A felhívás teljes szövege elérhető az NKA honlapján ITT.

Fotó: UP Music Management Budapest
Mongooz & The Magnet Dél-Koreában 2019-ben


2020. december 8. 18:05

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA