Tóth Csaba: Zenéljen minél több ember, és a világ jobb hely lesz!
Idén áprilisban magyar igazgatóval gazdagodott a Roland európai központjának, az angliai székhelyű Roland Europe Groupnak vezetése; a cég egyik újonnan kinevezett európai ügyvezető igazgatójával, Tóth Csabával, a Roland East Europe ügyvezetőjével Rozsonits Tamás beszélgetett.
Engedd meg, hogy a magyar zenésztársadalom, az olvasóink és a magam nevében is gratuláljak a kinevezésedhez és egyúttal a Roland cégnek boldog ötvenedik születésnapot kívánjunk!
Köszönöm szépen mindkettőt! Valóban, a Roland április 18-án ünnepli a születésnapját, a hivatalos japán iratok szerint 1972-ben ezen a napon alapította a céget Ikutaro Kakehashi, Oszakában.
Voltak a zenélésnek hagyományai a családodban?
Nem tudok róla. Kisgyerekként sosem jártam zenetanárhoz, otthon nálunk valahogy ez a zenélés, zenetanulás dolog kimaradt. A szüleim a szállodaiparban dolgoztak, nem is volt kérdéses, hogy folytatom-e ezt a vonalat; az egész család úgy képzelte, hogy én majd szállodaigazgató leszek egy napon. Ezért a gimnáziumot követően a Vendéglátóipari Főiskolára jelentkeztem, és az esti tagozatra jártam. A főiskola mellett a budai Flamenco szállodában dolgoztam, először reggeliztető pincérként, majd állandó éjszakai portás lettem a recepción. De már korábban megérintett a zenélés, hiszen még gimnazista koromban történt, hogy az Andrássy úton járva (amit akkor még Népköztársaság útjának hívtak), a TRIÁL játékbolt kirakatában megláttam egy Pille nevezetű, orosz gyártmányú, műanyagból készült „szintetizátort”, ami már akkor is inkább volt játék, mint hangszer. Máig nem tudom megmagyarázni, de ott valahogy belém csapott a villám: ez kell nekem! Meg is kaptam karácsonyra, így indultam el a hangszerek világa felé. Szépen beszámoztam a billentyűket, mert kottát sem tudtam olvasni és a mai napig emlékszem, hogy például az akkoriban nagyon népszerű Sandokan című filmsorozat főcím-zenéje 10-10-10-7, 7-7-7-5; szóval így indult az én zenei karrierem. Aztán évekkel később egy évig tanultam egy tüneményes zongoratanárnőtől, és úgy gondolom mára közepesen gyatra zongorista lett belőlem, de nagyon szeretek játszani. Szerintem többek között ezért is tudom jól képviselni a szakmámat: saját megélt tapasztalat, hogy milyen felemelő pusztán kedvtelésből zenélni, „csupán” azért, hogy jobbá és szebbé tegyem az életemet.
A szállodaiparból hogy kerültél a Roland céghez?
Kezdjük ott, hogy már a Rolandos alkalmazásom előtt nagyon közel került a szívemhez a cég. Az 1980-as évek végén, a ’90-esek elején járunk időben, akkoriban egészen másként működtek a marketing-gépezetek. Csak, hogy érzékeltessem, azokat a Roland plakátokat, amivel a szobámat kitapétáztam, egy hangszerboltban vásároltam. Pénzért. Abban az időben szerezni egy Roland matricát hatalmas kincsnek számított! 1989-ben aztán megalakult hazánkban az Intermusica Kft., ők látták el a Roland képviseletet. A Flamenco konferencia-szállodaként is működött, és nagy szerencsémre az egyik rendezvényüket ott tartották. Elkezdtem velük beszélgetni és a számítógépben megláttam, hogy az egyik Rolandos japán vendég nálunk szállt meg. Onnantól kezdve nem hagytam békén a kérdéseimmel, javaslatokkal, észrevételekkel. Ez oda vezetett, hogy a japán úr megkérdezte az Intermusica vezetőjét, Tollár Endrét: „Van itt egy srác a recepción, szinte mindent tud a hangszereinkről, teljesen elkötelezett, nem kéne, hogy nálunk dolgozzon?” Így aztán megkerestek, én pedig azt válaszoltam, hogy még főiskolai hallgató vagyok, szeretnék előtte diplomázni. Mondták rendben, keressem meg őket, ha elvégeztem a főiskolát. 1993 júliusának végén államvizsgáztam, augusztus elején kezdtem a Rolandnál. Jövőre lesz 30 éve... Később azért elvégeztem a Külkereskedelmi Főiskolát is, akkoriban mégiscsak külkereskedelmi cégnek számítottunk.
Nyilván szerepet játszott az is a kapcsolatfelvételben, hogy már akkor beszéltél nyelveket. A szüleid taníttattak? Mert az iskolákban az orosz nyelv volt akkoriban a kötelező.
A szállodai szakma miatt a szüleim korán felismerték, hogy érdemes minél több nyelvet jól beszélni. Sokat segítettek abban, hogy nyelveket tanuljak. Az elmúlt években egyébként az orosz tanulásnak is hasznát vettem, hiszen a kelet-európai, a skandináv, és a Benelux államok országai mellett Oroszország is hozzám tartozik.
Hány nyelven beszélsz?
Azt szoktam mondani, hogy egy nyelven igazán, és az a magyar. A mindennapi életben az angolt használom, néha kicsit az oroszt is. Németül és olaszul is tanultam, de az angol a hivatalos kommunikációs forma.
Említetted, hogy Roland plakátok díszítették a szobádat. Miért éppen ez a márka? Lehetett volna Yamaha, Korg vagy bármi más is?
Amikor az ember elkezd zenélni és még márkafüggetlen, nézelődik és keresgeti a számára legszimpatikusabbakat. Azt szoktam mondani, hogy a hangszerválasztás olyan, mint amikor az ember párt választ magának: ott is különböző az ízlésünk. Ha a barátaim, ismerőseim felhívnak tanácsért, hogy milyen hangszert ajánlok a gyereküknek, javaslok néhány Roland hangszert a kérdéseimre adott válaszok alapján, de mindig azt mondom, hogy a végső szót a gyereknek kell kimondania. Annak kell választani, aki játszik rajta. Én szerencsés vagyok, mert hozzám a Roland hangzás áll a legközelebb és ráadásul teljesen azonosulni tudok azzal az értékrenddel, amit a Roland képvisel. Ebben a világban teljesen önmagamat tudom adni, nem kényszerülök szerepjátékra. Nyilván a többi hangszercég is kiváló hangszereket gyárt és forgalmaz. Nem gondolom azt, hogy feltétlenül egymással kell versenyeznünk. Mi nem egymás vetélytársai vagyunk, hanem az emberek szabadidejét kitöltő más elfoglaltságokkal kell versenyre kelnünk. Ha látok elhaladni mellettem egy autót, amiben például egy Yamaha zongorát szállítanak, sokkal jobban örülök, mintha egy nagy plazmatévé lenne benne. Ez azt jelenti, hogy valaki megint elkezd zenélni és ettől a világ jobb hely lesz. Az én feladatom attól kezdve az, hogy olyan minőségben dolgozzak munkatársaimmal, hogy a legközelebbi hangszercserénél minket válasszon.
A Roland 1989-ben, a rendszerváltás idején vetette meg a lábát magyarországi központtal a térségben, ami nagyon izgalmas, mozgalmas időszak volt. Volt-e ennek jelentősége a cég életében?
Rendkívüli jelentőséggel bírt, hogy akkoriban melyik hangszergyártó mely országokban volt erősebb, mert a kezdeti dominanciát még 10-15 évig meg is tartották. Később az Internet térnyerése és az Európai Unió folyamatos bővülése, a szabad áruforgalom, szép lassan átrajzolta ezeket a folyamatokat. Közben felnőttek új nemzedékek, akik egészen másképpen szerzik be az információt, teljesen másfajta hatások érik őket és máshogy hozzák meg a vásárlói döntéseiket. A márkahűségük is teljesen más alapokra épül, mint a mi generációnk esetében. Azt gondolom, hogy mára már semmi jelentősége sincs annak, ha egy gyártó nem rendelkezik képviselettel Magyarországon.
Ha valaki figyelmet fordított és követi ma is a Roland termékkínálatát, azzal szembesült, hogy már a belépő hangszerek és berendezések is magas színvonalat képviselnek, másrészt ezeket nem lehet szupermarketekben megvásárolni a „gagyi” között.
Az aktív zenélés olyan szent és csodálatos dolog, ami egyidős az emberiséggel. Sokaknak fontos, hogy például szép órát viseljenek vagy elegánsan öltözzenek, jó autót vezessenek, és persze kényelmes lakásban éljenek. De mindez nem állt rendelkezésre negyvenezer évvel ezelőtt. Viszont néhány évvel ezelőtt egy németországi barlangban találtak egy negyvenezer éves furulyát, ami azt bizonyítja, hogy az ember már akkor is aktívan zenélt. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy előbb zenéltünk, mint szavak útján kommunikáltunk volna. Sőt, az is bizonyított mára, hogy a beszéd- és kommunikációs képességünk a zenei készségünk egyik folyománya. Szóval a zenélés egészen különleges része az emberi létnek. Nekünk, akik zenéléssel foglalkozunk, közös célunk, hogy minél több emberrel megismertessük az aktív zenélés csodáját. Mert ez egy fantasztikus csoda! A hangszergyártóknak ezt az igényt kell kiszolgálni, ami egyidős az emberiséggel. Azt pedig nagyon nehéz megítélni, hogy mi minősül „gagyinak” vagy profinak, erre én nem is vállalkoznék, de, mint hangszergyártónak, az a célunk, hogy minél több olyan eszközt adjunk az emberek kezébe, amelyekkel megvalósíthatják és kifejezhetik önmagukat és képesek legyenek jó minőségben zenélni. Tény, hogy a Roland bizonyos kategóriákban eddig sem jelent meg, de egy közepes kategóriájú mobiltelefon áráért ma már lehet hangszert kapni a Roland kínálatából is.
A Roland filozófiája a hagyománytisztelet és az innováció. A szintetizátoroktól a gitár multi-effekteken és a gitárszintetizátoron át az elektromos dobokig minden újdonsággal a maga idejében az igények elé megy a cég. Hogyan lehetséges ez?
Ezt a „tyúk vagy a tojás” problematikájaként szoktam levezetni. Mi egy gyártó feladata? Két út lehetséges: kielégíteni a piaci igényeket, tehát kérdezzük meg a piacot, mire van szüksége. A másik, hogy tervezzünk és gyártsunk le olyan terméket, amire a piac még csak nem is gondolt! Henry Ford híres mondása: „Ha megkérdeztem volna az embereket, mit akarnak, akkor azt mondták volna, hogy gyorsabb lovat!” Senki nem mondta volna, hogy autót. Ha pusztán a piachoz fordulunk, akkor nem biztos, hogy a világ olyan léptékben tudna haladni, ahogy halad. Lehetnek a vásárlóknak olyan kielégítetlen igényeik, amikről nem is tudnak. Nyilván egy gyártónak oda kell figyelnie a piac rezdüléseire, de ha a Roland történetét nézzük, nem biztos, hogy hálóbőrös dobok születtek volna valaha, mert ez nem volt piaci igény. De elmesélem, hogy született meg az ötlet: az a japán fejlesztőmérnök, aki ezt kitalálta, egy nap elvitte a gyerekét egy játékboltba, ahol kiállítottak egy trambulint, amin ugrálhattak a gyerekek. Ott villant be számára az ötlet: látta, amint ugráltak a gyerekek és annak gyakorlatilag semmi hangja nem volt. Innen ered a hálóbőr ötlete: lehet csépelni akár a hálószobában is és nincs nagyon zavaró hangja a külvilág felé. Ezt nem a piac, hanem a trambulin és a mérnök különleges találkozása hozta létre. Azóta ez a termék forradalmasította az elektromos dobok piacát. De a hard-disc recorderek esete is hasonló, teljesen átalakították a hangfelvétel-piacot. Nagyon sok olyan forradalmi termék fűződik a Roland mérnökeinek nevéhez, ami elébe ment a piaci igényeknek. Az egyik legfontosabbat, a MIDI-t nem is említettem. A Roland igyekszik nemcsak új termékeket, hanem új igényeket is a felhasználók kezébe adni.
Mindig szerettem volna megkérdezni: miért Roland egy japán cég neve?
Az alapító Ikutaro Kakehashinak a Roland előtt volt egy cége, amit Ace Electronic Industries Inc.-nek hívtak, amelynek az utolsó dobgépe pontosan ugyanaz, mint a Roland első dobgépe 1972-ből (Roland TR-77/Ace Tone Rhythm Ace FR-8L). Azért esett a választása az Ace névre, mert a telefonkönyvben az elsők között szerepelt. Talán ma már sokan nem is tudják, mi volt az a telefonkönyv… a következő céghez pedig olyan nevet kerestek, amely minden nyelven ugyanúgy hangzik, és a kiejtése is ugyanaz. Így esett a választás a Rolandra.
Emlékeim szerint Sopronban egy Roland Connect rendezvény megnyitóbeszédében azt hangsúlyoztad, hogy nem valószínű, hogy bárki, aki valaha hangszert fog a kezébe, abból zenész lesz, pláne profi muzsikus, de az biztos, hogy más emberré válik: nemesebb lelkű, sokkal boldogabb, kreatívabb és felszabadultabbá válik a magánéletében is - ezt kapja ajándékba a zenétől.
Az a legfontosabb, hogy zenéljenek az emberek, mert ahogy említettem, ez az emberi lét része. Teljesen mindegy, hogy milyen színvonalon teszi ezt az ember. Az autóvezetéshez szoktam hasonlítani: az emberek 90-95%-a remekül vezet autót hétköznapi szinten és csak nagyon kevesen lesznek profi autóversenyzők. A zenélésre átfordítva: az emberek 90-95%-a hétköznapi szinten, saját magának örömet tud okozni. A zenélés semmihez sem fogható, csodálatos élmény! Az UNESCO minden évben közzéteszi a világ legboldogabb országainak rangsorát. Egyszer vettem a fáradságot, megnéztem és összevetettem a listát az egyes országok hangszereladásaival. Azt az érdekes összefüggést vettem észre, hogy a világ tíz legboldogabb országában az egy főre jutó hangszerköltés magasabb, mint a környező régiós országokéban. Ebből akár arra a következtetésre is juthatunk, hogy egy ország boldogság-értékének és boldogság-kultúrájának igenis része, hogy mennyien zenélnek. Sosem késő elkezdeni zenét, hangszeres játékot tanulni. Nincs életkorhoz kötve, viszonylag hamar, pár hónapos tanulást követően az ember boldogságot tud magának szerezni. A zenélés pedig erről szól. Amikor az ember elkezd zenélni, jobban értékeli majd azokat a zenészi kvalitásokat is, amiket addig talán észre sem vett. A zenei finomságokat, csemegéket. Látja, hogy mennyi munka, gyakorlás, tehetség áll egy adott zenei produktum mögött. Kívülről nézve ez egyszerűnek tűnhet, de ha kipróbálod, rájössz, hogy nem az.
A bárzongorista verseny támogatása is a nevedhez fűződik.
Az egy nagy szerelem! Egy házban nőttem fel azzal a fiatalemberrel, aki a 2000-es években kitalálta a Filmmúzeum TV-csatornát. Aztán, sok évnyi kihagyás után újra összefutottunk. Tudod, ilyenkor megy a beszélgetés, hogy ki, mivel foglalkozik, majd adódott az ötlet: mi lehetne az, amibe közösen belevághatnánk? Ebből lett a Bárzongorista verseny. A rendezvény öt év alatt a Magyar Rádió Márványterméből a MÜPA Bartók Béla hangversenyterméig jutott el, a közönség nagyon jól fogadta. Idén nyáron a balatonakarattyai exkluzív Il Mercato étterem Spumante pezsgőbárjában felélesztjük a versenyt. Nagy álmaim közé tartozik, hogy a bárzongorázást minél szélesebb körben tudjuk népszerűsíteni. Legyen minél több helyen élő zene! A bárzongoristák zseniális képzettségű muzsikusok. A klasszikus zenétől kezdve a dzsesszen át a pop-slágerekig mindent el kell tudniuk játszani!
Merre mutat a fejlődési irány a Rolandnál?
A Roland, mint minden más, technológiai fejlesztésben érdekelt gyártó, különböző technológiákat tulajdonol. Mi nem kifejezetten egy adott terméket szeretnénk előállítani, hanem megvizsgáljuk, hogy miben vagyunk jók, mi minden áll rendelkezésünkre a boszorkánykonyhánkban, amiből főzhetünk, aztán elkezdődik a kreatív munka. Milyen termékeket hozunk ki mindebből? Valami olyat, ami eddig még nem létezett. Nem csupán a piac rezdüléseit figyeljük és azt másoljuk le, hanem olyan termékeket fejlesztünk, amelyek egy adott területen újdonságot jelentenek a felhasználók számára (angol kifejezéssel élve: game changer). Új, eddig nem létező ajtókat rajzolunk, amin csak be kell lépni. A világ változik, ma már sok-sok mindennel rendelkeznie kell egy technikai eszköznek, hogy lekösse az érdeklődést. A most felnövő generáció előbb találkozik egy iPaddel, mint egy nyomtatott sajtótermékkel. Hallottam olyan esetről, amikor egy kisbaba a kezébe vett egy újságot és az ujjacskájával próbálta nagyítani a képet, mert számára az a természetes. Beszélni még nem tud, de az a természetes számára, ha a hüvelyk és mutatóujjával mozgat egy képet, az akkor azt nagyítani tudja. Nálunk az a cél, hogy olyan új termékekkel álljunk elő, amelyek új lehetőségeket adnak a felhasználók kezébe.
Minden hangszergyártó cég igyekszik ismert művészeket megnyerni, hogy játsszanak a hangszereiken. Mi a Roland aktuális koncepciója ezen a területen?
Ahogy minden más, úgy ez is változott, de van egyfajta állandóság. Presser Gábor, Gömöry Zsolt, Gerendás Péter vagy Ákos huszonöt-harminc éves kapcsolatok, velük az emberi kötődés fontosabb az üzleti eszméknél. A hangszerpiac a nemzetgazdaságnak csak egy pici szegmense, ebből fakadóan nem tud olyan erővel megjelenni a támogatók között, mint egy olajipari nagyvállalat vagy egy szerencsejáték cég. Így a támogatás és az együttműködés ezekkel a művészekkel egy egészen különleges szimbiotikus állapot, ahol életutak, barátságok szövődnek össze egyfajta szellemi közösséggé. Ezek fontos mozgatórugói a kapcsolatunknak, amiről remélem, hogy a velünk együttműködő művészek is hasonlóan vélekednek. Jó együtt lenni és összetartozni!
Milyen célokat tűztél ki a közeljövőre vonatkozóan az új beosztásodban a munkád során?
Azt hiszem, erre igen egyszerű a válasz, mert a cél, vagy fogalmazzunk úgy a misszió változatlan a kezdetek óta és én ebben tökéletesen jól érzem magam, ami egyszerűen így szól: minél több ember zenéljen! Nyilván önös érdekből azt szeretném, ha a nagy részük Roland és/vagy Boss termékeket használna. A legfontosabb, amit a gyermekeimnek is gyakran hangoztatok, hogy ha olyan elfoglaltságot találnak maguknak, amire nem munkaként gondolnak, akkor soha életükben nem kell dolgozniuk. Nyilván minden munkának akadnak árnyoldalai, de én borzasztóan szerencsésnek mondhatom magamat, mert nap, mint nap azt csinálom, amit szeretek, amiben hiszek és amiben teljesen otthon érzem magamat!
Rozsonits Tamás
Fotó: Krasznai János
.jpg)
2022. november 4. 06:54