TI KÉRDEZTÉTEK! - MARTY FRIEDMAN
Szinte bizonyos, hogy a legtöbben a ‘90-es évek elején ismerték meg Marty Friedman nevét, amikor az elképesztően göndör hajfürtök és félreismerhetetlen dallamvilág birtokában lévő gitármester a Megadeth tagjaként milliószámra adta el a lemezeket, csordultig telt arénákban lépett fel és a világ legnagyobb gitármagazinjainak címlapjain feszített, kezében az általa népszerűvé tett Jackson Kelly gitárral. Marty azonban már egy évtizeddel korábban kiérdemelte a kultikus hős címét a Hawaii és a Cacophony lemezein nyújtott teljesítménye, továbbá 1988-as instrumentális szólóanyaga, a Dragon’s Kiss okán. Később a Megadeth mellett készített new age-típusú önálló anyagokat, az ezredforduló óta pedig a rock és J-pop világában egyszerre van jelen. A 2003 óta Japánban élő és a szigetországban továbbra is nagy sztárnak számító muzsikus nemrég jelentette meg Tokyo Jukebox 3 című tizenötödik saját neve alatt kiadott albumát, ezúttal azonban nem a szokványos lemezmegjelenéssel kapcsolatos dolgokról faggattuk, hanem egy kötetlen interjú keretében az általatok beküldött kérdéseket szegeztük neki.
Íme a válaszok:
Zeneileg hogyan jellemeznéd Tokyo Jukebox 3 című legfrissebb albumodat?
Marty Friedman: A Tokyo Jukebox 3 az eddigi csúcsteljesítményem! A legszerteágazóbb hangszereléseket valósítottam meg rajta és a gitárjátékom sem volt ennél jobb még soha. Tökéletes zene atlétáknak edzéshez!
Mennyire volt hatással a karrieredre a Covid-járvány az elmúlt 18 hónapban?
MF: Szörnyen nehéz időszak van mögöttem, de talán mégsem volt annyira borzasztó, mint ami másoknak jutott osztályrészül. Sikerült két turnét is lebonyolítanom Japánban ez idő alatt, szóval nincs okom túlzott panaszra.
Nemrég az Orchestra Ensemble Kanazawa szimfonikus zenekarral álltál színpadra. Megjelenik ez a felvétel valamilyen formában a közeljövőben?
MF: Nem terveztük kiadni a koncertet, de a Youtube-on kiváló minőségben megtekinthető, ha valaki kíváncsi rá.
Nagyobb koncentrációt igényel egy szimfonikus zenekarral együttműködni, mint egy normál rockbandával?
MF: Százszor jobban igénybe veszi a képességeket felkészülés és összpontosítás szintjén. Hatalmas kihívás, de imádom minden percét, amikor ilyen szituációba kerülök!
Miért költöztél Japánba és milyen ott az élet Amerikához és Európához viszonyítva?
MF: Az ottani zene élet hatására döntöttem úgy, hogy Japánban fogok élni és karriert csinálni. Amerikában és Európában is találni csodálatos helyeket, de Japánban sokkal nagyobb biztonságban érzem magam. Persze Tokióban az időjárás nem annyira kegyes, mint mondjuk Los Angelesben vagy Barcelonában, de ez azért nem a világ vége.
Mi a legvonzóbb számodra a japán zenében?
MF: Elsősorban a különleges dallamvilág, továbbá az, hogy az énekesek minden esetben igazodnak a megírt dallamokhoz, sosem rögtönöznek előadás közben. Ez nagyon tetszik.
Milyen gyorsan sajátítottad el a japán nyelvet?
MF: Valószínűleg sosem fogom úgy beszélni ezt a nyelvet, mint egy született japán, de már jó ideje képes vagyok folyékonyan kommunikálni. Arra már nem emlékszem, mennyi időbe telt, mire eljutottam arra a szintre, hogy már kényelmesen éreztem magam beszéd közben.
Hogy néz ki jelenleg a színpadi felszerelésed?
MF: Jackson MF-1 gitár, ENGL Inferno erősítő, Maxon AF-9 Auto Filter, BOSS Chorus, BOSS Digital Delay.
Egy ideje már újra Jackson gitárokat használsz. Melyik az a tulajdonság, amiért annyira kedveled ezt a márkát?
MF: Legfőképpen azért, mert elpusztíthatatlan igáslovak a gitárjaik és jobban szólnak, mint valaha!
Milyen húrokat és actiont preferálsz mostanában?
MF: A 010-046-os méretet és a magas actiont szeretem igazán, mert akkor érzem, hogy a hangszer igazán rezonál. Ez a beállítás lehetővé teszi, hogy a hangokat a lehető legkülönfélébb módokon csalogathassam elő a hangszerből.
A pengetéstechnikád meglehetősen furcsának tűnik. Hogyan fejlesztetted ki ezt az egyéni kéztartást?
MF: Igazság szerint sosem dolgoztam rajta, azért lett ilyen… Már akkor így tartottam a kezemet, amikor kölyökként elkezdtem gitározni és ez a szokás valahogy velem maradt.
Azok közé tartozol, akik rengeteg egzotikus hangot használnak a szólóikban. Honnan jött ez a hatás?
MF: Rengeteget turnéztam a világ körül és a különböző kultúrák zenei tradíciói alapvető hatást gyakoroltak rám ezalatt. A másik fontos érv, hogy a széles körben alkalmazott szokványos gitárfogások mindig rettenetesen untattak, ezért igyekeztem olyan stílust és dallamvilágot kialakítani, ami számomra is izgalmasan tud hatni.
Véleményed szerint mi az a három aranyszabály, amit minden olyan gitárosnak illene tudni, aki tartalmas gitárszólót szeretne írni?
MF: Az első szabály, hogy óvakodj a magas hangoktól. Csak akkor játssz a felső regiszterben, amikor tényleg értelme van. A második: bizonyosodj meg arról, hogy minden egyes frazírnak van dallama, amit játszani akarsz. A harmadik és egyben a legfontosabb: vedd figyelembe, hogy mi történik a szóló előtt és után az adott dalban, illetve milyen szerepet játszik a szóló a dal keretei között. Biztosnak kell lenned abban, hogy ez az egyetlen szóló, ami valaha is elhangozhat ebben a dalban. A szólókat úgy kell megírni, hogy ne lehessenek felcserélhetőek dalok között.
A ‘90-es évek második felében két Megadeth-albumot is készítettél Dann Huff producerrel. Milyen volt a vele való közös munka?
MF: Dann egyszerre fantasztikus gitáros és stúdiós szakember, aki nagyon jártas a különböző gitárhangzások világában. Jutalomjáték volt az ő irányítása mellett dolgozni!
A Tornado Of Souls gitárszólója deklaráltan minden idők legjobb metál-szólóinak egyike. Milyen sztori kapcsolódik a születéséhez?
MF: Az a sztori, hogy nincs sztori. Ugyanúgy írtam meg és játszottam fel, mint az összes többit. Csupán a fent említett fő szabályokat tartottam szem előtt, tehát olyan szólót akartam, ami jelentőségteljes és van fonala, amit el lehet kapni. Szerintem az emberek azért vannak érte annyira oda, mert hosszú, ha pedig képes vagy egy hosszú szólóval fenntartani a hallgatóság figyelmét, mindenki elkezdi azt hinni, hogy amit hall, az legalább olyan jó, mint a Free Bird, a Stairway To Heaven és a Comfortably Numb szólói!
Az 1996-os True Obsessions a legtradicionálisabb szólólemezed volt, melyen számos híres vendégzenész tiszteletét tette. Mi alapján válogattad össze a dalokban szereplő kollégákat akkoriban?
MF: Egy lemezanyaghoz éppen annyira lényeges megfelelő társakat keríteni, mint egy film forgatása előtt az odaillő szereplőket kiválasztani. A casting nálam abból áll, hogy megpróbálok olyan beállítottságú muzsikusokat találni, akikből természetesen fakad az a fajta zene, amin adott esetben dolgozom. Példának okáért, a True Obsessions zenészgárdája egészen biztosan nem illett volna mondjuk az Inferno anyagához, és ennek a fordítottja éppúgy igaz.
Mi az igazság abból, hogy egyszerre jártál meghallgatáson a Megadethnél és Madonnánál?
MF: A két meghallgatás ugyanarra a hétre volt kitűzve, de a Megadeth-ét tartották előbb és azonnaL meg is kaptam az állást. keddre, Madonnához emiatt már nem jutottam el. Nyilvánvaló, hogy jobban jártam így: metálarc voltam, abban a közegben éreztem jól magam, a Megadethben pedig rengeteg olyan dolgot sikerült megvalósítanom, ami célom volt. Nagyon szerettem abban a bandában játszani. A popzene viszont teljesen más kvalitásokat és hozzáállást igényel. Nem riffekben, hanem textúrákban kell gondolkodni, és nem olyan hangszerpark szükségeltetik hozzá, mint amilyen anno nekem volt. Persze ettől függetlenül keményen dolgoztam rajta, hogy megtanuljam a Madonna-katalógus legfontosabb darabjait. Tudtam, hogy képes vagyok helytállni, de azt is éreztem, hogy nem igazán passzolnék egy annyira mainstream produkcióba, szóval valószínűleg akkor sem kaptam volna meg a melót, ha történetesen eljutok a meghallgatásig.
Írta: Danev György
Fotó: Susumu Miyawaki
.jpg)
2021. november 20. 09:06