MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Te magad - Új hangzással és új felállással a Mirror

A budapesti Mirror zenekar először jelentkezik új dallal az “Óra indul” album 2020-as megjelenése óta, és nem ez az egyetlen újdonság a zenekar háza táján. 

Az eleinte öttagú zenekarból egy idő után négyen lettetek, de úgy tűnik, most ismét többen vagytok. Mi történt?

Ez a bővülés organikusan jött, mint ahogy említetted az elején valóban öten kezdtük, majd voltak személyi változások a zenekar körül, és a nagylemezre már csak négyen voltunk. Abban az időszakban nekünk ez egy tök természetes döntés volt, mivel így éreztük a legjobban az összhangot zenekaron belül. Azt tudni kell rólunk, hogy igyekszünk a majd véglegesen kiadható felvételt minden dalból úgy elkészíteni, ahogy az egy koncert környezetben meg tud szólalni. Tulajdonképpen ez az, ami miatt visszaálltunk erre az öt fős összetételre. Éreztünk egy fajta hiányt a nagylemez készítése alatt a hangszerelés tekintetében. Nyilván a hangszerelés és eljátszhatóság a legfontosabb, de nem akartuk a már kialakult és jó összhangot az egységen belül megbontani. Pontosan ezért jött ennyi idővel később az új gitáros pozícióra Juhász Feri, mivel ő benne találtuk meg azt az embert, aki hozzá is tudja tenni zeneileg, amit kell a produkcióhoz, illetve aki emberileg tökéletesen illik közénk.

Feri hamar felvette a fonalat?

Feri nagyon hamar felvette a fonalat igen, vannak számára új dolgok, de alapvetően nagyon jól veszi az akadályokat. Ami még igazából fontos, hogy az ő személyének a hozzáadása nem bontja meg azt a belső egyensúlyunkat, ami eddig is volt. Ez tulajdonképpen betudható annak, hogy korábban is jött már velünk vidéki koncertekre segíteni és volt köztünk egy erősnek mondható kohézió.

A pandémia alatt hogy tudtatok próbálni?

Kevesebbszer, mint előtte ez biztosan kijelenthető. Minimalizáltuk a találkozásokat és inkább mindenki magában gyakorolta a dalokat. Aztán jött egy pont amikor az egész helyzetnek a jellegéből adódóan inkább át álltunk arra, hogy online dalszerzésekkel foglalkozzunk. Ez jó volt olyan szempontból, hogy kicsit többet tudtunk kísérletezni új dolgokkal. Ez az új dal is jó példa erre.

Meséljetek az új dalról is! Míg az első EP dalait Nóniusz Gáborral kezdtétek keverni a 2016-os Gitármánia Tábor stúdiójában, majd az ‘Óra Indul’ album utómunkáit Brucker Bencével készítettétek, most megint más ül a keverő mögött. A rátok jellemző eddigi szikár hangzást egy másik irány váltotta fel.

Az új dal a mi szempontunkból eléggé szokatlan tétel. Tömény nincs benne nagyon levegővétel, és szokatlan módon végig csak üvöltözés van, és az eddigiekhez képest más a hangolás is. Az eddigi közös munkáink Gáborral és Bencével is nagyon jók voltak nagyon élveztük és a végső termékkel is mindig meg voltunk elégedve. Viszont most elég nagy váltás volt a hozzáállás tekintetében, ezért is akartunk kísérletezni, hogy mást kérünk fel az utómunka részre. A felvétel készítésénél innen is még egyszer köszönjük Kósa Daninak (Nova Prospect) a kölcsön basszusgitárt. Eredetileg az volt a terv, hogy Rikk Dávid (Fish!, Follow the Flow hangmérnök) fogja keverni a dalt. Közbejött azonban a hirtelen nyitás, ami miatt ő ezt a feladatot nem tudta elvállalni idő hiányában és akkor ajánlotta nekünk Schiszler Somát (AWS, Meristem) a végső keverés elkészítésére.

Ez tudatos váltás, vagy Soma hozta magával?

A hangzásban a változásokat abszolút Soma hozta magával, de ez is volt a cél. Szabad kezet adtunk neki, ahogy ő látja jónak. Az volt a cél, hogy mi is kicsit meglepődjünk, és sikerült is. Nagyon pozitívan fogadta az egész zenekar az első keverést, ami után sokat nem is akartunk változtatni, úgyhogy az gyorsan el is készült.

Akkor innentől minden dalotok ebben a hangolásban születik?

Biztosan több dal fog készülni még ebben a hangolásban és így ilyen kísérletezésekkel együtt, de már most is vannak újabb készülő dalok, amik a régebbi szerint készülnek. Nehéz ezt így fekete-fehérben kijelenteni. Ennek nagyon jó tett ez a vérfrissítés, azonban mindig amikor demózzuk a dalokat arra figyelünk, hogy a legjobban a dalt szolgáljuk ki. Szóval összegezve a válaszunk a nem.

A teljes színpadi rendszeretekkel átálltatok digitális megoldásokra. Milyen szempontok figyelembe vételével építettétek ezt meg? Ki segített, satöbbi. miért jó ez?

Általános probléma volt, hogy a kisebb színpadok, koncerthelyszínek technikáival folyamatos kompromisszumkötéseket kellett hoznunk, természetesen tisztelet a kivételnek. Mivel bejött a karantén időszak, lemondódtak a koncertek, azon gondolkodtunk, hogy mire is költsük el hasznosan azt a pénzt, amit az évek folyamán összegyűjtöttünk. És ekkor jött a - régen csak álomszerűnek nevezett - gondolat, hogy építsük meg a saját rack-ünket. Úgyis a húros hangszerek vonalból szólnak (Kemper, Line6 Helix), a HD vonalból szól, akkor miért ne pakoljunk mindent egybe és legyünk a színpadon - legalább befele - a magunk urai. Nagyon sokat beszélgettünk olyan ismerős zenekarokkal, akik átálltak erre a módszerre és igyekeztünk a begyűjtött infókat magunkra formálni. Sanyi csinált is egy tervet, hogy nagyjából mire lenne szükség, hogyan-mi-hova legyen bedugva, majd a mi kedves és nagyon nagyon magasra becsült és tisztelt Rikk Dávid barátunk felajánlotta, hogy hobbiból szívesen segít az eszközök pontosításában, sőt a rendszer bekábelezésében és összerakásában is. Így kaptunk tőle egy listát, hogy mit kellene pontosan beszereznünk és mondta, hogy szóljunk, ha megvan, vigyünk át hozzá mindent és ő ezt az egészet megcsinálja. Így is lett, abszolút profi munkát végzett, figyelemben tartva az igényeinket. Az új rendszerünknek köszönhetően mindenki saját magának keverheti a sztereó monitorútját úgy, ahogy neki kényelmes/komfortos egy okoskészülék segítségével, sőt, az FOH-ba is elég odaadnunk egy iPad-et, hogy itt a keverőnk, kérlek hangold finomra a helyi akusztikai adottságokra az előre beállított hangzásunkat. Nagyon várjuk már, hogy végre közönség előtt is beröffenthessük a “kockának” becézett rack-et.

Olivér, a szövegeidben többször belső vívódásokat írsz körbe, most sincs ez másképp. Mennyire inspirált az utóbbi év bezártsága?

Semmilyen jellegű inspiráció nem volt a bezártságot illetően, igyekeztem ezt inkább el is kerülni. Ez a dal nem saját belső vívódásról szól. Sokkal inkább arról van itt szó, hogy vannak olyan emberek mindenkinek a környezetében, akik minden szituációban áldozatnak állítják be magukat, pedig igazából ők a hibásak azért a rosszért, ami velük történik. Kicsit ebből lett elég igazából, ezért ezekről az emberekről szól a dal.

Mik a további terveitek az idei évre?

Ahogy a körülmények engedik szeretnénk minél több koncertet majd, de ez nyilván sok mindentől függ. Továbbá idén szeretnénk még legalább egy új dallal meglepni a közönséget.

Hol lehet találkozni veletek?

Megtalálhatóak vagyunk a Facebook-on és az Instagram-on. Illetve a Youtube csatornánkon az eddig megjelent videóink, illetve a stúdió naplóink és egyéb mókás dolgunk videó formájában megtekinthető.

https://www.facebook.com/mirrorbandhun
https://www.instagram.com/mirrorbandhun/
https://www.youtube.com/c/MirrorBandHun 


 

2021. augusztus 12. 07:16

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA