MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Öt fellépést nyerhetnek a Roxiget tehetségei

A Pál Utcai Fiúk és az Elefánt előtt is felléphetnek a Roxiget tehetségkutatóján nyertes zenekarok. A fesztiválként is ismert könnyűzenei verseny idén augusztus 26-án lesz Szigetszentmiklóson, és ingyenes koncertekkel, köztük egy nagy meglepetéssel zárul.

A Roxigetet 2005 óta rendezik meg a Csepel-szigeten, ami egyrészt egy tehetségkutató verseny a Közép-Magyarországi régió amatőr rockzenekarai számára, másrészt egy közkedvelt ingyenes élőzenei rendezvény.

A tehetségkutatóra július 27-ig jelentkezhetnek három dallal a könnyűzene területén alkotó induló együttesek. Az augusztus 26-i döntőbe az előzsűrizést követően 10 együttes jut be, őket egy szakmai zsűri véleményezi a helyszínen is, nevezetesen Hrutka Róbert zeneszerző, gitáros, Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk, Kiscsillag), Ábrahám Zsolt (HS7), Pálmai Zoltán (ex-P.Mobil, ex-Beatrice), Kiss Sándor (ex-Intim Torna Illegál), Pásztor Sámuel (Anna and the Barbies), Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára, Nagy Ádám (Roy és Ádám Trió), Kirschner Péter (Sziámi AndFriends, Bródy János és Ónodi Eszter), valamint Warnusz Zsuzsa Artisjus-díjas zenepedagógus, zenész.

A verseny győztese 100 ezer forint értékű hangtechnikai eszközt nyer az Audmax Kft felajánlásában, illetve 250 ezer forint értékben image videoklipet készíthet a Rózsa Produktum stábjával. A döntőben előzenekaros fellépési lehetőséget lehet nyerni a Pál Utcai Fiúk és az Elefánt előtt. Egy-egy zenekar koncertezhet majd a Robotban, a ráckevei Duna-part Feszten és a Vagabond Korzó 2024 eseményén is. Mindamellett Kirschner Péter stúdiófelvétel lehetőséget ajánlott fel, a Pálmai és Pálmai Dobakadémia pedig egy 5 órás dobkurzust. A tehetségkutatón megválasztják a legjobb énekest és zenészt, ők az Audio-Technika Central Europe Kft különdíját nyerik. A verseny győztes zenekara bejut az Öröm a Zene országos könnyűzenei tehetséggondozó sorozat döntőjébe, ahol a tét 2,5 millió forint az NKA Hangfoglaló Program felajánlásában.
A döntő után fellép a tavalyi győztes Görbe Bögre, a helyi Kisfüzet, akiket az ír folk-punk zenei világot képviselő Jolly Jackers követ, majd meglepetésként pedig egy országosan ismert alterrock zenekar. A belépés ingyenes.

A Roxiget Szegedi Zsuzsa szervezésében, a Városbarát 2310 Egyesület és a Városi Könyvtár és Közösségi Ház partnerségében valósul meg. A tehetségkutató az Öröm a Zene rendszerében zajlik, az NKA Hangfoglaló Program támogatásával.

További részletek a Facebook-eseményben:
https://www.facebook.com/events/718879043339249


 

2023. július 21. 07:23

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA