SZERZŐK EGYESÜLETE - Hrutka Róbert
A SZERZŐK Egyesülete újra bemutatja egyik elnökségi tagját, illetve rajta keresztül az érdekvédelmi szervezet tevékenységét. Ebben a lapszámban az Artisjus-, Fonogram-, Arany-, Ezüst Csirke-, Hangvilla díjas, és egyéb szakmai kitüntetésekkel díjazott ,roppant termékeny zeneszerzőt, és muzsikust, Hrutka Róbertet kérdeztük, akinek filmes, színházi és könnyűzenei munkássága is kimagasló.
Remélem jól nyomoztam… én nem látom a karrier előtti egymásra épülő iskolai képzést, nincsenek “papírjaid”, szóval ami nekem kirajzolódik az valamiféle egyéni inspirációból eredő autodidakta tanulás. Mesélsz erről? Hogy kezdtél el “tapogatózni a sötétben”, és hogyan képezted magad tovább?
Gyerekkoromban eléggé zárkózott voltam. Leromlott a hallásom egy betegségből kifolyólag, majd megműtötték mind a két fülem és hatéves koromig hallásjavító kórházi kezelésekre jártam. Az igazi gyógymód azonban a nagymamám házában ottmaradt öreg, hamis zongora volt, amelyet gyermekként próbálgattam és nagyon jól éreztem magam a közelében. Ma már tudom, a zene volt a legfontosabb kapocs a világhoz és a zene segített levetkőzni a gátlásaimat. Emlékszem, mit mondott az orvos a szüleimnek, az iskola kezdés elött, mikor az utolsó kezelés alkalmával utamra bocsátott: „majd megtanul rendesen beszélni, a hallása nagyjából rendbe jön, legfeljebb zenész nem lesz belőle”...
Aztán hat évesen zongoratanárhoz, mellette énekkarba jártam.
Serdülő koromtól kezdve a gyakorlásról szólt az életem. A gitárral való ismerkedésem az általános iskolában kezdődött klasszikus típussal, mégis az első elektromos gitárom kézbe vételekor tizenhárom évesen jött a mindent eldöntő pillanat. Életem legmeghatározóbb élménye, amikor egyik barátom kezében, egy koszos próbateremben, eszkábált, nyolcszáz forintos hangszeren megszólalt a Johnny B. Good. Akkoriban persze mindenki ezt játszotta. Onnantól el is dőlt a sorsom. Közben megjöttek az első oktató videókazetták, ezeket másoltuk át egymásnak. Ugyanez érvényes az audiókazettákra. Azokról is sokat tudtunk tanulni. A zongorát és zeneszerzést már huszonévesen folytattam magántanárnál. A többi a lehetőségek és a szerencsés találkozások halmaza volt. Az első pár év alatt elképesztő mennyiségű lemezre hívtak, és session zenészként sok turnéban vehettem részt. Mivel fejlődni akartam, folyton kerestem a kihívásokat. Aztán jöttek a reklámok, az első filmes és színházi munkák, az előadók és az irodalmi estek.
Mondják, hogy mindenkinek jár 15 perc hírnév. Látunk ennél hosszabb, robbanásszerű karriereket, de többnyire ezek is véget érnek. A Te szakmai életutad évtizedekben mérhető, és tényleg a kezdetektől az “A ligában” játszol. Mi a sikered titka?
Nem tudom, de az életem néha a megvalósult álom.
Reggel felkelek, írom a zenéket, koncertezek és mikor fáradtan bedőlök az ágyba, akkor nem érzem munkának ezt az egészet, mert pont azt csinálom, amit a legjobban szeretek.
A változatosság, mint az unplugged, vagy a rock koncertek, dalszerzés, szövegírás, filmzene, színház, vagy az irodalmi estek, nem engedik lankadni a figyelmet. És mindegyik más impulzus. Ami nem változik, azok az emberek, akik velem zenélnek a színpadon. Az utóbbi 30 év a szakma krémjével ajándékozott meg. A koncertezés csapatjáték és csakis együtt karcolhatjuk meg az eget. Tolcsvay Laci mondta fiatal koromban, mikor vele zenéltem, hogy jó úton jársz, ha olyan zenéket és szövegeket írsz, amit életed végéig felvállalhatsz, mert csak akkor lesz helyed a színpadon. Ezek belém égtek s rájöttem, meg kell találnom a saját hangom.
Tudom, sokan azt gondolják, hogy a dalok vagy a zenék írásánál a mennyiség a minőség rovására megy, de nem. Nem merül ki a forrás. Minden nap kell írnom valamit, mert félek, ha abbahagyom, eltűnik az ihlet, megszakad, megtörik a lendület. Az érzelmek soha nem egy lineáris vonal mentén, hanem a kilengések szélén erősödnek fel. Vagy fenn vagy, vagy lenn. Számomra ott születik a zene. Az ember ezt nap, mint nap megérzi, egy csalódott, vagy egy boldog pillanatban. Van, hogy elsétálunk mellette és van, hogy megmutatja magát az a valami, amit én csak láthatatlan szépségnek hívok. Hosszú ideje már nem kell dallamokon gondolkodnom, csak az érzelmek vezérelnek. Ha megnyitok magamban valamit, akkor ezek előbújnak. Már nem harmóniák és hangok vannak, hanem érzések, melyek egy pillanat alatt zenévé formálódnak.
Te hogy látod, mitől sikeres egy szerző? Mit fogad be szerinted a közízlés?
Ha a szakma és a közönség megbecsülését kivívja valaki, akkor talán elmondhatja magáról, hogy sikeres. Ha csak a „lájkokra” hajtasz, akkor felüti a fejét az egó, és azt az utat járod, amit a celebek. Ez nálunk elég negatív jelző lett, mióta a tévék őket tolják az előtérbe. Mondanám, hogy a közízlés kb. ilyen, de szerencsére vannak még emberek, akiket érdekelnek az alkotók, megnézik az apróbetűs felsorolást a lemezek végén, vagy megvárják a moziban a vége főcímet, mert szeretnék tudni, ki írta a zenét, szöveget stb. A közízlés nagyon tág megfogalmazás, főleg egy olyan országban, ahol a mulatós zene viszi a pálmát.
Egyébként a közízléstől nagyon távol van az, amit Te szeretsz? Személy szerint Neked mitől lesz jó egy szerző?
Ha a koromnak és érdeklődésemnek megfelelő közösség képviseli azokat az értékeket, amit én, akkor szívesen tartozom hozzájuk. Ha nem, akkor meg kell találnom a saját közösségem, ahol persze lehet, hogy ha felöntenek a garatra, majd ugyanúgy mulatóst fognak énekelni.
Nem vagyok lájk-vadász. Inkább az élő zene erejében hiszek és szeretem, ha egy produkció a szájhagyomány útján kezd el növekedni. Ezt már többször megéltem és olyankor úgy érzem, hogy a „fönök” most pont engem lájkolt be odafentről.
Hogy ki a jó szerző, azt nem tudom, de kell, hogy legyenek felismerhető jegyei, amivel kitűnik a tömegből. Tudjon bánni az emberekkel, szeressen csapatban dolgozni és némi alázat nem árt.
Egy dal, vagy egy filmzene megírásához is másfajta alázat kell. Ha, a média már nem tudja jó irányba formálni a közízlést, akkor érdemes megpróbálni a szűkebb környezetben is változtatni.
Ne a rádióknak írjon, hanem az adott pillanatnak, amiben csak ő van, felvállalva önmagát és ha nem magának ír, akkor az előadó legyen csakis a fókuszban. Őt kell felöltöztetnie hangokkal, gondolatokkal, mert ha nem lesz övé a dal, akkor az leválik róla, elveszik a hitelesség és ezt a közönség megérzi. Legyen valami célja, mert ha valaki megtanult bánni a szavakkal és a hangokkal, már túl nagy luxus szemetelni értelmetlen szövegekkel és százszor hallott dallamokkal. Erre csak azt szoktam mondani, az élet olyan, mint a zene. Megírjuk, eljátsszuk és nem marad utánunk semmi, csak a dal.
Zenészként nemcsak a hangszer mellett, a Szerzők elnökségében is dolgozol. Társadalmi munkában dalszerzők és szövegírók érdekeiért ülsz időről időre asztalhoz. Ráadásul mindig megfontoltan, nagyon jó célokért kommunikálsz… ahogy a köznyelv is mondja: ritkán, de jót. Hogy jött az életedbe és miért tartod szükségesnek ezt a tevékenységedet?
Bármilyen rendszerben keletkezhetnek, vagy felszínre törhetnek hibák, akadások. Ha ezeket sikerül észrevenni, akkor nem csak magunk miatt kell jelezni ezeket, hanem a többiek miatt is, akik talán többet tudnak majd kamatoztatni ugyanakkora lehetőségből. Lehet ez egy jogvédő, politikai vagy egy társadalmi összefogást építő rendszer, teljesen mindegy. Ha nem csak a hibákat keressük, hanem felajánljuk a segítségünket is, akkor talán megvan az esély a változásra.
.jpg)
Mit látsz? Milyen mozgástérrel dolgoztok? Hol tudtok a szerzői társadalomnak ajtót nyitni és mi van az ajtókon túl?
Minden ajtó egy lehetőség és könnyen lehet, hogy elsétáltunk mellette. Az első ajtót talán segíthetünk kinyitni, de a többit mindenkinek magának kell. Ez a munka már több mint tíz évre nyúlik vissza és pont a hibák feltárása, keresése volt mindig is a fókuszban. Az Artisjusban is olyan munkacsoportok dolgoznak, akik a sorainkból kerültek ki, illetve ülnek közülünk az elnökség és a taggyűlés soraiban is. Így meg van az esély a hibák, félreértések feltárására is. Azt gondolom, ebből minden szerző profitál. A nemrég indult „Csak a dal” elnevezésű portál is, ami megpróbál kapcsolatot teremteni szerző és előadó között. Ez a Bíró Zsolt ötletéből született felület, közvetlen értékesítésre ad lehetőséget, minden dalnak, szövegnek, demónak, hogy gazdára találjanak. De a legfontosabb az a bizonyos első ajtó, ami az Artisjus felé nyílt meg.
Ebből az elnökségi székből milyennek látod a hazai piacot kifejezetten a szerzőkre vetítve?
Aki előadó és szerző is egyben, talán egy kicsit könnyebben érvényesül, mert a koncertek foltozzák be a lyukas zsebeket és ahogy a „Dal” c. műsor is megmutatta, nehéz elválasztani a szöveget, zenét az adott előadótól.
A lehetőségek néha csak az alkotói pályázatokra korlátozódnak, és félek, hogy sokaknak a szociális támogatás az utolsó esély, mielőtt elhagyják a pályát. Itt azért különbséget tennék az aktív és a nem aktív szerzők között, mert nem mindegy, hogy valaki mögött két-három lejelentett mű van, vagy kétszáz.
… és milyennek szeretnéd látni?
Olyannak, ahol mindenki megtalálná a saját hangját, ahol az értékmérőt bennünk, nem csak az eladás és a rádiós játszás határozná meg, ahol egy pandémia, vagy egy háborús válság nem zúzná porrá az álmainkat. Ha a körülmények így is alakultak, ebből kell majd töltődnünk, adnunk a közönségnek annyit magunkból amennyit csak tudunk, mert hiszem, hogy a zene segít átvészelni a nehéz időket, és néha elég csak pár jó gondolat, hogy változzon a világ.
Végezetül térjünk vissza a zenész-előadói munkáidhoz… mivel dolgozol most?
Mindjárt kezdődnek az Ajtók Oratórium felvételei, amit Grecsó Krisztián szerzőtársammal és barátommal izgatottan várunk. Nem mindennap ír az ember zenés irodalmi kórusművet. A saját unplugged lemezem is készül és most fejezem be az első, csak saját gitár darabokat tartalmazó albumomat. Felkértek több mozifilmre, de nem lehet tudni, melyik jut el a megvalósításig, mert itt is beindult az a fajta különös szemlélet, amit anno Bacsó Péter Tanú c. filmje elevenített meg. De hiszem, a világ pont olyan, amilyennek megálmodjuk. Még vannak álmaim és vannak le nem játszott hangok bennem. Addig tolom, míg szakad a húr.
Lombos Márton
.jpg)
2022. december 5. 05:39