Subicz Gábor: fontos a kreatív energiához a visszajelzés
Az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele kategóriában Fonogram-díjat nyert a Subtones második nagylemeze, a Lángolj! Subicz Gábornak, a zenekar alapítójának két fontos dolog kellett a győztes album elkészítéséhez: csend és a kognitív funkciók javítása. Előbbi érdekében hajnalban alkotott, utóbbit pedig megszámlálhatatlanul sok mogyorós étcsokoládé elfogyasztásával oldotta meg. A díj apropójából beszélgettünk Subicz Gáborral.
A Subtones Lángolj című lemeze idén Fonogram díjat kapott a legjobb jazz lemez és hangfelvétel kategóriában. Két Artisjus-díj és megannyi elismerés után még megmozdul valami az emberben egy újabb díj bezsebelésénél?
Minden díjnak nagyon örülök, bár alapvetően nem ezért csinálom. Egyrészt fontos a kreatív energiához is a visszajelzés, és az, hogy a szakma és a közönség felől is kapunk sokat, felbecsülhetetlen értékű lendületet ad. Másrészt az ilyen szakmai díjak talán kicsit segítenek a zenénk reputációjának növelésében. Jazz-zenészként még mindig nagyon nagy ellenszélben dolgozunk mindannyian, ráadásul a Subtones zenéje a jazzhez képest is egy nehezen behatárolható valami; aki akusztikus improvizált zenét játszik vagy hallgat napi szinten, annak a mi muzsikánk nagyon pop, aki viszont a mainstream könnyűzene felől közelít, annak nagyon jazzes. De mi pont ezt szeretjük benne, és az egyre gyarapodó közönségünk is.
Hallottam már néhány alkotói praktikát, de olyannal még nem találkoztam, aki a mogyorós étcsokoládéra esküdött volna.
Szinte minden kreatív munkámhoz más és más metódust kell kitalálni, annyira atipikus minden egyes megbízás. Sőt, a munka egy jelentős része az, hogy kitalálom, hogyan fog zajlani a munka. Egyedül a csoki a fix pont. Elvileg bármilyen lehetne, de a mogyorós étcsoki a kedvencem.
Az első Subtones-lemez még angol nyelven íródott, a Lángolj már magyarul. Lemondtál a nemzetközi lehetőségekről? Vagy ennyire nem érdemes itthon magyarul szólni?
Egy ekkora zenekar külföld felé történő megmozgatásához rengeteg pénz kell, nem angol nyelv. Pontosabban az angol nyelv, és a magas színvonalon muzsikálás nem elég. De persze a próbálkozást nem adtam fel, hiszen az nem kérdés, hogy a Subtones megállná a helyét bármilyen külföldi merítésben. Az, hogy a globális fehérzajon és a hetente frissülő lejátszási algoritmusok erdején hogyan és mivel lehet áttörni, nagyon bonyolult kérdés, és szerintem egy alkotó embernek nem is feltétlenül egészséges dolog ilyesmin túl sokat agyalni. Minden hang mögött hallatszik a szándék, és ha az hallatszik, hogy ‘vegyél már észre!’, vagy, hogy ‘híres akarok lenni!’, vagy ilyesmik, az paradox módon a kutyát nem fogja érdekelni. Engem legalábbis taszít, ha ezt érzem átjönni a zenén keresztül.
Sok szuper banda van itthon akik angolul írnak dalokat, és ez teljesen rendben van, mindenünket átszövi az angol nyelv, a zenénket miért ne szőné át? Azért izgatott, hogy magyarul szóljanak a dalaink, mert így egy sokkal zsigeribb, közvetlenebb kapcsolatot tudunk kialakítani a közönséggel. A lírában félelmetes mennyiségű érzelmi energia tud összepréselődni, ez engem nagyon érdekel. Az énekeseinken, Kiss Flórán és Jónás Verán is érzem, hogy teljesen más szinten kell bevállalni a magyar szövegű dalokat. Sűrűbb az egész így.
Tavaly második helyezést ért el a Subtones A Dal című műsorban. Te mint sokat látott zenész milyen tapasztokkal gazdagodtál a produkció végeztével?
Érdekes volt közelről látni egy ilyen show létrejöttét. Egyrészt azt vettem észre magamon, hogy turista vagyok a forgatáson; nem tudtam úgy alárendelődni a műsornak érzelmileg, mint sok más előadó, kicsit külső szemmel néztem mindent, és es nagyon sokat segített. Másrészt megdöbbentett a versenyző produkciók - számomra nem várt szinten magas - szakmai színvonala. Végigmentem az elődöntőben az öltözők előtt, a mienk volt leghátul. Oláh Ibolya gyakorlatilag Presser bandájával, Szakcsi Lakatos Robi, Gyémánt Bálinték Palágyi Ildivel, Oláh Krisztiánék a Pankastic-kal, jazz zenészek mindenütt, minden szobában ült vagy egy legenda, vagy egy friss tigris. Ment is a jam a folyosókon végig, muzsikáltunk egymással, egy nagy zenei össztalálkozó volt az egész. Úgy éreztem, hogy az a színvonal, amit mi, muzsikusok odavittünk, erősebb, mint maga az egyébként technikailag hibátlanul összerakott műsor. Nem is csoda, hogy alacsonyan repkedtek a 10/10-ek a zsűritől, szemmel láthatóan őket is magával ragadta ez a jelenség. Magam is zsűrizek alkalomadtán, például az abszolút hiánypótló Fülesbagoly Tehetségkutatóban. Igazán szeretem csinálni, és bár kemény munka, az egész sokkal jobb móka, ha jók a bandák.
A többszörös nemzetközi díjjal kitüntetett Curtiz című filmnek te írtad a zenéjét. Mennyire volt nehéz egy 1942-ben játszódó filmnek zenét komponálni? Milyen nehézségekkel szembesültél az alkotás során?
Végtelenül izgalmas feladat volt, kuriózum minden szempontból. A CURTIZ a Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan által alapított JUNO11 produkciós cég első nagyjátékfilmjeként készült. Kevés emberrel, kevés pénzzel, rengeteg lelkesedéssel és munkával. Minden zenét élőben vettünk fel, a Modern Art Orchestrával, gyakran a képsorokra improvizálva. Ez manapság egyáltalán nem jellemző megoldás, sokkal gyakoribb, hogy hangminták és szintik építik fel a hangkulisszává szelídült filmzenét. Így az utómunka során a zenei anyagot a végtelenségig lehet gyurmázni, rövidíteni, nyújtani, stb. A CURTIZ esetében erre nem sok lehetőségünk volt, sokszor szinte megoldhatatlan problémák merültek föl az utómunka során, de végül csak megoldottunk mindent! És a MAO hihetetlen muzsikusai mindenért kárpótoltak a gyönyörű játékukkal.
Milyen munkák és célok várnak rád még az idén?
Még az év felénél sem tartunk, de már rengeteg nagyon izgalmas dologban vehettem részt. Ifj. Kurtág György improvizációs kurzusa a BMC-ben óriási élmény volt januárban. Dinyés Dániel barátommal közösen írtunk zenét a ‘Dekameron’ című előadáshoz, amit Szikszai Rémusz rendezett a Budapest Bábszínházban, és csupa élvonalbeli kortárs szerző művén dolgozhattunk. Szegő Dávid új bandájában van szerencsém játszani, rengeteget dolgoztunk rajta, és remélem még nagyon sok helyen be tudjuk mutatni a szerzeményeit. Hegedűs D. Géza 70. szülinapi koncertjére Vranik Krisztián barátom hívott el, fantasztikus élmény volt, Gézával együtt összesen öten álltunk végig a színpadon, rengeteget tanultam színpadi jelenlétről, dramaturgiáról, energiacsoportosításról a felkészülés idő alatt. Közben Prieger Zsolttal és Balázsovics Mihály Tinkkel egy egészen unikális Csokonai tribute-műsorral járjuk az országot, a Modern Art Orchestrával Ligeti-feldolgozásokat írunk, és persze a Subtones sem tétlen. Remélem az év második felében sem csökken a lendület, a Subtones új anyagain szeretnék elkalandozni sokkal szövegcentrikusabb, ha úgy tetszik, hiphoposabb, és teljesen experimentális irányba is, sok vendéggel, télre tervben van egy Müpás nagykoncert is, úgyhogy nagyon izgalmas év áll előttünk!
Pretz Niki
2023. október 19. 10:21