Stílusmegkötés nélkül
A rendszerváltozást megelőző években, az enyhülés időszakában az addig monopóliumot élvező állami nagyvállalatok mellett fokozatosan megjelentek a konkurens magáncégek. Így a mindenható, hatalmával nemegyszer visszaélő Magyar Hanglemezgyártó Vállalat is kénytelen volt elviselni a versenytársként elsőként megjelenő Proton kiadót, amely évi negyvenkét hanglemez megjelentetésével hamarosan maga mögé utasította a Bors Jenő-Erdős Péter páros vezette állami intézményt. Hogy az 1990-ben beköszöntött szabadság és egyben vadkapitalista piacgazdaság korszakában, majd az azt követő évtizedekben miként alakult a független Proton sorsa, majd hogyan jött létre az e-Music, arról Enyedi Ernő, mindkét kiadó alapítója, valamint fia, Máté, mint társalapító beszélt lapunknak.
Magyarországon az 1987-ben alapított Proton volt az első független hanglemezkiadó. Milyen tapasztalatokkal futottál neki a feladatnak?
Enyedi Ernő: Maga a Proton kiadó valóban 1987-ben alakult, ám a történet néhány évvel előbb kezdődött. Feleségemmel, Csuka Marival többfelé jártunk a világban, így Svédországban, Svájcban, Zalatnay Cinivel pedig Olaszországban is megfordultunk. Lemezek vonatkozásban tisztán látszott, hogy tőlünk nyugatabbra összehasonlíthatatlanul nagyobb a választék, s felmerült bennem a gondolat, hogy az ott tapasztaltakat miként lehetne itthon hasznosítani.
Hazatérve – 1984-et írtunk – nekiláttam egy önálló hanglemezkiadó megteremtésének. Megismerkedtem Vermes Györggyel, aki a Holdex vezérigazgatója és egyben tulajdonosa is volt akkoriban. Ő teremtette meg a kiadás feltételeit úgy, hogy egy könyvelőkből és pénzügyesekből álló csapatot biztosított számomra, amellyel megindulhatott a munka. Első kiadványunk a Roller együttes és Fónay Márta előadásában az Öreg néne őzikéje, amelynek zenéjét Egerer László (Leslie Egerer) írta, és az öcsém zongorázta. Laci egyébként ma Los Angelesben élő vezető előadóművész, a BergenMusic képviseletében számos alkalommal jelölték Golden Globe- díjra.
A Holdexnél kezdtem el kereskedelmet építeni: megtanultam a finanszírozás alapjait, de legfőképpen azt, miképpen lehet egy hanghordozót létrehozni. Nem volt egyszerű folyamat, hiszen a kezdetekkor hiányzott a sokszorosításhoz szükséges technikai háttér. Eleinte gyorsmásolóval dolgoztunk, később normál sebességű, 4,76 cm/sec fordulatszámon működő magnókat vásároltunk, ebből, ha jól emlékszem száz, vagy százötven darab szerepelt a leltárunkban.
Ez volt az a pont, amikor már elterjedt a köztudatban, hogy létezik egy kiadó – hozzáteszem, engedéllyel rendelkező –, amely olyan kiadványokat hoz lére, amelyek érdeklik az embereket. Három év kemény munka után ebből a vállalkozásból nőtte ki magát a Proton. Ezzel elindult egyfajta megújulási folyamat, amelynek jelei az általam vezetett intézménynél dömpingszerűen mutatkoztak. Ez visszajelzés volt egyben, hogy érdemes csinálni.
A rendszerváltozás előtt azonban még javában működött a magyar könnyűzenét szinte teljes mértékben lefedő, különböző márkanevekkel – szakmai kifejezéssel élve, labelekkel – működő, addig monopóliumot élvező Magyar Hanglemezgyártó Vállalat. Milyen kapcsolat alakult ki az állami, illetve független kiadó között? Itt elsősorban Erdős Péterre gondolok.
Enyedi Ernő: 1985 márciusában lemondott Aczél György, Erdős Péter viszont komoly hatalmi pozícióból irányította a magyar hanglemezgyártás és kiadás politikáját. A szocialista éra egyik legfőbb kulturális jellemzője, hogy eléggé komoly összefonódások voltak a Belügyminisztérium, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat és úgy általában a politikai-kereskedelmi struktúrák között. Ebben a helyzetben nem maradt más választásom, mint egy saját, ügynöki rendszerben működő kereskedelmi hálózat kiépítése.
Ekkoriban dívott, sőt „dübörgött” – elsősorban Németországban – a Modern Talking és a hasonló műfajban mozgó más előadók; a Modern Talking magyarországi kiadása kapcsán és az együttműködés reményében megkerestem Erdős doktort. Első beszélgetésünkkor ígéretet tett a licence-jogok megszerzésére a német kiadótól, amiből végül semmi sem lett. Én viszont rendelkeztem a tevékenységhez kötődő engedéllyel, megszereztem a szükséges papírokat és elkezdtem terjeszteni. Ezt a fajta zenei kultúrát sokan értéktelennek tekintették, előttem viszont az a cél lebegett, hogy aki szereti, hozzájuthasson. Ebből aztán Erdős úrral különböző konfliktusaim – nyomásgyakorlás, házkutatások, zaklatások – keletkeztek. Innentől kezdve a hazai lemezkiadás gyakorlatában egy újabb korszak kezdődött.
Ez mit jelentett?
Enyedi Ernő: A Modern Talkingnak leáldozott az ideje, jött helyette a lakodalmas zene. Gyorsan szeretném leszögezni, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem én honosítottam meg! Az akkori Jugoton kiadótól a 3+2 együttessel és a Csipkés kombinéval érkezett. Azt kell mondjam, ez a zene óriási népszerűségnek örvendett, amelyre jó érzékkel találtak rá a jugoszláv zenészek.
A felfokozott igényt meglovagolva, Zakar István barátommal ráálltunk a gyártásra. Megvásároltuk a licence-jogot a Jugotontól, azt követően milliós tételben forgalmaztuk a mulatós felvételeket. Hongkongban megkerestük az olcsóbb kazetta alapanyagforrást, Milánóban megvettük a gyártósort, amely százhúszszoros sebességgel egyszerre másolta mindkét oldalt. Egy másik gép bevágta a sokszorosított hangfelvételt, végül mindezt egy harmadik gép a celofán védőfóliával együtt becsomagolta. Hatékonyságára jellemző, hogy a gépsorból másodpercenként esett ki egy sokszorosított kazetta.
A vinil lemezek gyártását az ország egyetlen gyártósorán, a dorogi présüzemben kezdtük, ám ez nem elégítette ki a piaci igényt. Miután állandó csúszásban voltunk, nemzetközi kapcsolatokat kerestem, mígnem eljutottam a Yugoslav Radio Television Beograd-hoz. Megállapodtam az igazgatóval, elmondhatom, nagyon korrekt partner volt. Minden vinil szállítmány pontosan, kitűnő minőségben, határidőre, hiánytalanul érkezett. Ezt államközi szerződés szabályozta, amely a Hungarocoop külkereskedelmi vállalat és az akkori belgrádi kormány között jött létre. Nagyon kemény munkával, éjt nappallá téve, negyvenkét lemezt jelentettünk meg évente.
Miképpen lehetett ezt a „fél kapitalista” rendszert meghonosítani egy szocialista gazdasági-társadalmi berendezkedésben?
Enyedi Ernő: Igazából az engedélyek számítottak. Meg kellett keresnem az Artisjus Szerzői Jogvédő Hivatal akkori főigazgatóját, akinek a tanácsára egy zárolt számlán elhelyeztük a bevételünk jogdíjra eső részét, és onnan teljesítettük fizetési kötelezettségeinket.
Az említetteken túl kik tartoztak a Proton istállóhoz?
Enyedi Ernő: Miután többfajta műfaj képviseletében rengetegen jelentkeztek, igazából stílusmegkötés nélkül mindent kiadtunk, amiről úgy gondoltuk, hogy az emberek örömére szolgálhat. Akkorra már hozzánk tartozott az Európa Kiadó, amely egy ikon a magyar könnyűzenében, és a korszak jelentős képviselője az underground világából, de jöttek operettesek is. Mellette kiadtuk Delhusa Gjont, a Karthago Aranyalbumot, a KFT-t, a Pál Utcai Fiúkat, a Sing Singet és még hosszan sorolhatnám. Ugyanakkor megkerestek nép-, illetve cigányzenészek is, őket sem utasítottuk vissza. Itt vettem hasznát gyermekkori zongora-, illetve zenetanulmányaimnak, amely alapján ki tudtam szűrni az adott produkció értékét, vagy épp értéktelenségét.
Hogyan teltek a kilencvenes évek, amikor a szabad vállalkozások korát éltük, ugyanakkor dézsából öntötték ránk a nyugati zenét, amelyben – a hazai értékek negligálásával –legnagyobb partnereknek a kereskedelmi médiumok bizonyultak?
Enyedi Ernő: Visszagondolva, nem volt túlzottan kellemes Erdős Péterrel megélni a szocialista rendszert, ám az Antall-kormány kezdeti időszakában meghonosodó vadkapitalizmus durva viszonyokat teremtett. Az elszabaduló gátlástalanság, kíméletlenség, szabályozatlanság, különböző kiskapuk olyan küzdelmeket eredményeztek, amelyre csaknem a teljes egészségem ráment. Ám az 1987 és 1991 között megjelent lemezek önmagukért „beszélnek”, ma is a vásárlók, a zeneszerető emberek féltett darabjai. Most, hogy újraépítettük a stúdiót, korábbi lemezkiadási listánkat végigböngészve, ma is jó érzéssel tölt el a névsor látványa.
Mielőtt rátérnénk az újrakezdésre, ide kívánkozik egy kérdés: úgy tudni, a rendszerváltozás zűrzavarában éppen a te javaslatodra jött létre a Magyar Hanglemezgyártók Szövetsége. Mi volt a szervezet célja?
Enyedi Ernő: Igen, 1989-90-ben alapítottuk az intézményt. Ugyanis hiteles és megdöbbentő információkat kaptam arról, hogy ipari méretekben hamisítják az Edda kazettáit. Miskolcon e célból egy komoly sokszorosító működött, amellyel alaposan megkárosították a Protont. Azt a vállalkozást, amelybe rengeteg pénzt fektettünk, és amelyben rengeteget dolgoztunk. Ekkor megkerestem a lemezkiadó kollégákat, hogy a hamisítás visszaszorítása érdekében alapítsunk egy olyan szövetséget, akár alapítványi formában, amellyel képviselhetnénk a jogainkat. Ez az információ aztán olyan körökhöz is eljutott, akik finoman szólva sem örültek annak, hogy csapatommal a piacon vagyok. A vége az lett, hogy azok a kiadók, akik a „vezérlőpultnál” ültek, kizártak, kiközösítettek a MAHASZ-ból. Megdöbbenve láttam a televízió híradójában, valamint olvastam a 168 óra nevezetű lapban, hogy engem vádolnak hamisítással. Ezek után érthető, ha a későbbiekben nem kerestem a kapcsolatot azzal a szervezettel, amelyet gyakorlatilag én alapítottam.
Jól gondolom, hogy 1991-ben lezárult a Proton kiadó története?
Enyedi Ernő: Igazából 2005 körül zárult le. A kiadói tevékenység 1995-ig, ha nem is a korábbi intenzitással, de működött, aztán a globális zenei piac sorvadásának köszönhetően hosszabb szünet következett. Ennek a sorvadásnak rajtunk kívül sok kiadó áldozatul esett. Drasztikusan visszaesett a kereslet, ezzel párhuzamosan nagyságrendileg megnőttek a reklámköltségek, ilyen körülmények között képtelenség volt a Protont gazdaságosan üzemeltetni.
Elkeseredéssel gondoltam arra, ha az embereket kielégíti, hogy a torrent-oldalakról illegálisan letöltik a zenét, majd a tartalmat filctollal ráírva írható CD-re másolják, nincs értelme folytatni. Bízom benne, hogy előbb-utóbb eljön az igazság pillanata – hivatalos kiadó társaimmal ezért küzdünk –, hogy az emberek az eredeti, fizikai hanghordozót értéknek tekintsék.
Még mindig a kétezres éveknél időzve: ilyen körülmények között miképpen maradhat talpon egy legálisan működő lemezkiadó?
Enyedi Ernő: A korábbi gyakorlattal szakítva, etno zenével kezdtem foglalkozni. Tudniillik Magyarországon ma tizenhárom kisebbséget tartanak számon, amelynek zenéje nem kap kellő publicitást. 2002-től saját finanszírozású tehetségkutató versenyeket szerveztem, Ózdon találtam is egy zenekart, a Roma Jilót. Érdemes megemlíteni Horváth Ernő Gábor énekest, aki nehézkes beszéde ellenére csodálatosan énekelt. A zenekarral felvett demo CD-jüket hallgatva kiderült, jó választásnak bizonyultak: eredeti roma gyökerű zeneiség, amely kereskedelmi szempontból is fogyasztható. Négy lemezt készítettünk velük, ezekből összesen negyven-ezer darab kelt el.
Mit tudhatunk az újraindulásról, miképpen lehetséges stúdiót, kiadót fenntartani manapság, amikor a fiatalok mobiltelefonon, többnyire mp3-as tömörített formátumban hallgatják a zenét?
Enyedi Máté: Annak a „downtrendnek” lassan vége, hogy illegálisan jusson valaki kedvence zenéjéhez. Habár a fizikai hanghordozók piacát borzasztóan megtépázta a streaming, mégis olyan lehetőséget hordoz magában, amely valamiféle bevételhez juttatja a független kiadókat és zenészeket. Más kérdés, hogy az arányok rettenetesen elcsúsztak, és az átlagos zenész addig nem fog megélni az online lejátszásokból, amíg a platformok algoritmusai a már befutott előadókat tolják előtérbe. A lemezeladást illetően pedig a Nyugathoz képest még mindig jelentősen érezhető a hazai lemaradás; hiába nőnek világszerte a vinil eladások, hiába érdekli a fiatalokat egyre jobban a fizikai hanghordozó, nálunk ezek még mindig gyerekcipőben járnak. Érdekesség, hogyha bemegyek egy budapesti lemezboltba, leginkább két réteggel találkozom: ötvenes-hatvanas korú gyűjtőkkel, vagy tizennyolc-húszéves (leginkább külföldi) fiatalokkal. Az USA-ban ugyanez a folyamat már beérett, de úgy gondolom, a pozitív trend előbb-utóbb azért hozzánk is begyűrűzik.
Egyelőre azonban az előbb említett ötvenes-hatvanas korosztály tartja életben a piacot.
Mindent elölről kellett kezdeni, vagy ott folytatódott, ahol abbahagytátok?
Enyedi Máté: Három évig Skóciában éltem, 2018-ban, hazatérésemkor merült fel a stúdiózás újrakezdésének gondolata. Kezdetnek mindjárt össze kellett gyűjtenem az összes, egykori Proton kiadványt, ami nem volt könnyű feladat. Nehezítette a dolgom, hogy a harmincéves felvételek megjelenésekor még nem is éltem, így nincsenek emlékeim ezekről, a kiadványokat az internetről kellett felkutatnom. Amikor összeállt a lista, be kellett szerezni a hozzátartozó hanganyagokat. Megállapodtunk egy digitális disztribútorral, akinek az a feladata, hogy a régebbi kiadványainkat a digitális online platformokon, a mi labeljeink alatt terjessze.
Az újraindulás fontos sarokköve, hogy az archívumból kiválasszuk azokat a kiadványokat – e folyamat ma is tart –, amelyekre a közönség még emlékszik, illetve vevő rá. Ezeket szeretnénk a mai kornak megfelelő színvonalon kiadni és terjeszteni.
Új jelentkezőket is fogadtok, vagy kizárólag az archívumra támaszkodtok?
Enyedi Máté: Az archívum csupán a kezdet. A tavalyi, 2021-es év második felétől kezdődően elindult egy folyamat, több zenekar megkeresett bennünket. Tisztában vannak a referenciánkkal: ismerik a múltunkat, s azzal is, mit tudunk nyújtani nekik. Ennek zászlóshajója a nyolcvanas évek végén alakult, akkor nagy népszerűséget szerzett Griff együttes, amelynek Feltámadás címmel nemrég jelentettük meg a CD-jét. De napvilágot látott a Dance Love Commando újrakiadása is, amely ugyan rétegzene, de számos zeneszerető ember, megtartotta őket jó emlékezetében a kilencvenes évek elejéről.
Miképpen lehet megegyezni a névsorban fellelhető, s egyben a Proton archívumában szereplő egyes előadókkal, akik időközben talán más kiadóhoz szegődtek? Egyáltalán: kikből áll össze a lista?
Enyedi Máté: Jogilag a kiadványok továbbra is a kiadó tulajdonát képzik, így nem lennénk kötelesek egyeztetni az anyagok újra kiadását illetően. Mégis a jó kapcsolat, illetve a közös cél érdekében inkább megtesszük, és jelezzük az illetékesek felé. Az értékesítés és promóció mentén keressük az együttműködési lehetőségeket.
Jó néhány előadót említettünk az imént, de van itt Edda, Varga Miki, Vikidál Gyula, Balázs Fecó, Demjén Rózsi, volt Tankcsapda felvétel (végül nem mi adtuk ki), Piramis, az Első Emelet, Európa Kiadó, Pál Utcai Fiúk, csak hogy csak a legnagyobbakat említsem.
Enyedi Ernő: A két Edda album, a Győzni fogunk 1990-ben, míg a Szélvihar 1991-ben jelent meg. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a lemezen még a külföldre távozott Alapi Pisti gitáros és Pethő Gabi basszusgitáros szerepel, de a koncerteket már a később motorbalesetben elhunyt Kun Péter és Kicska László basszusgitáros játszotta le helyettük.
De portfóliónkat képezi még Varga Miki Otthonról hazafelé albuma, valamint a Rockoperaház fantomja című lemeze. Balázs Fecó a Gyertyák a téren címmel megjelent dalából videót terveztünk, ami sajnos nem valósult meg.
Egyik legnagyobb büszkeségünk a rendkívül értékes, százharminc perces népmese gyűjtemény, amelyet Szabó Gyula és Garas Dezső művész úrral, Detre Annamáriával, Széles Annával, Sztankay Istvánnal rögzítettünk. Ha megfelelő támogatást kapnánk hozzá, nagyon szeretnénk kiadni.
Az archívum meglehetősen vegyes képet mutat. Tematizáltok, vagy marad a sokszínűség, illetve elkötelezitek magatokat egy bizonyos kör, vagy műfaj felé?
Enyedi Ernő: Inkább aktualizálni szeretnénk a birtokunkban lévő anyagot. Ez azt jelenti, hogy felkérjük a még életben lévő hölgyeket, urakat, hogy a 2020-as évekre jellemző világban, áthangszerelve adják elő a régi dalokat, amelyeket a mai technikával rögzítünk. Az archívumban szereplő eredeti darabok egy részét pedig változatlan formában adjuk ki.
Enyedi Máté: Vannak olyan előadók, akik a mai napig aktívan zenélnek. Ilyen például a Moby Dick, amelyet még nem is említettünk. Az Ugass kutya! című anyagukat mindenképp újrakiadásra tervezzük. De mondhatnám a két nálunk készült Sing Sing lemezt, az Életfogytig Rock and Roll-t és a Törvények nélkül-t.
Azért épp ezeket választottuk ki, mert véleményem szerint a rock-, illetve metal közösség egyfelől nagyon összetartó, másfelől azon korosztályhoz tartoznak, akik még szeretik kézben tartani kedvenceik fizikai kiadványait. Az említett három album megjelentetése tehát rövidtávú terveink között szerepel.
Enyedi Ernő: Elsősorban a vásárlói igényeket szeretnénk kielégíteni, ehhez igazodnak a megjelenések; az említett anyagokat még akkor is kiadjuk, ha végül nullszaldósra jövünk ki velük, mert szeretnénk örömet okozni az embereknek. Stílusmegkötés nélkül, széles spektrumon mindent megjelentetünk, amire igény mutatkozik. Üzletpolitikánk szerint a rövidtávú meggazdagodás nem vezet eredményre, éppen ezért értékcentrikusak maradunk.
Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy a Proton indulásakor licenszelt mulatós zenéből befolyt összegekből olyan pénzügyi alapot tudtunk létrehozni, amellyel képesek voltunk támogatni azokat az értékes zenei kiadványokat, amelyek forrás hiányában nem jutottak volna lemezlehetőséghez. Az efajta üzletpolitikának, amelyet a Warner Brothers is követett, rendkívül mély gyökerei vannak az Egyesült Államokban.
A zenei anyagok megjelentetése mellett könyvkiadásba is belevágtatok. Elsőként Zóka F. Mária szerzőnő Hofi 85 című kötetét gondozzátok. Tekintettel a néhai humorista népszerűségére, a kötet alighanem komoly sikerre tarthat számot.
Enyedi Ernő: Jó lenne! Lesz is aktualitása az évben, hiszen idén lesz húsz éve, hogy Hofi Géza eltávozott. A Palota könyvkiadó az e-Music Records Kft. egyik label-je. Produktumainkat úgy tematizáltuk, hogy az archív anyagok újra kiadása Proton Classics, az új felvételek pedig e-Music Records néven lesznek elérhetőek. Ez utóbbi label tehetségkutatással, illetve tehetséggondozással is foglalkozik. A legtehetségesebbeknek szeretnénk saját forrásokat biztosítani az életben maradáshoz.
Enyedi Máté: Illetve személy szerint szeretnék majd egy mainstream felé mutató pop/rap/hip-hop labelt is létrehozni, leginkább a saját korosztályomra célozva.
A legtöbb mai kiadó – és ez egyaránt érvényes könyvre, zenére – a fiatal tehetség jelentkezésekor arról érdeklődik: „Mennyi pénzed van? Mert akkor segítünk, hogy kiadd.”. Ezzel szemben mi úgy gondolkodunk, ha a költségeink megtérülnek, vagy éppen más forrásból finanszírozottak, megpróbálunk annyi pénzt (marketinget, promóciót) mellétenni, amellyel az első kiadvány már publikálható. Ha a kiadvány ezt követően eléri a megfelelő hatást, az újabb produktumokat mi tovább generáljuk.
Az eddig megjelent kiadványok alapján milyen visszajelzések érkeztek az e-Musichoz?
Enyedi Máté: Eddig abszolút pozitívak, de fontos hozzátenni, hogy a magyar piac rendkívül árérzékeny, így nincs túl nagy mozgástér egy kiadvány megjelenését illetően. Általában sikerült azokat a rétegeket megcélozni, akikre számítottunk. Persze nem táplálunk olyan illúziókat, hogy az elkövetkező években mindenki CD-t vagy vinilt vásárol majd Magyarországon. Tisztában vagyunk a jelenlegi állapotokkal, de törekszünk arra, hogy népszerűsítsük a fizikai hanghordozók vásárlását.
Hegedűs István
2022. július 19. 05:29