Rock and roll a vasfüggönyön innen
Valamikor a hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján létezett egy zenekar, amely új árnyalatot festett a magyar „könnyűnek” nevezett zene sokszínű palettájára. Elhozta az ötvenes-hatvanas évek nyugati rock and rolljának sosem volt magyar nosztalgiáját, divatot teremtett, életérzést honosított meg, érdekes módon épp a fiatal nemzedékek soraiban. A Hungaria együttes 1979-től a feloszlásukig tartó időszakát Fenyő Miklóssal a zenekar alapítójával, motorjával tekintettük át, választ keresve a magyar rock and roll társadalmi-zenei hatásaira, a frenetikus közönségsikerre, de szó esett a jövő esztendei nagykoncert előkészületeiről is.
It’s Now Or Never – azaz most, vagy soha. Van, akinek Elvis Presley- világsláger, van, akinek felhívás egy óriási rock and roll dzsemborira. Mondhatjuk, hogy ez volt az inspiráció?
Minden tiszteletünk Elvisé, ám a koncert címét mégsem ez a dal, hanem a ’96-os szólólemezem, a Made In Hungaria inspirálta. A címadó szám mesél arról a pillanatról, amikor elindultam ezen a pályán: „Hát nem csoda / Hogy a szívem lángolt / A huszadik nyár volt / Most vagy soha”. Így kezdődött.
Úgy tudni, a The Beatles-Hungaria egy német menedzser ötletére „utazott” vissza az időben és öltötte magára az ötvenes évek rock and roll jelmezét. Aztán ’79-ben Magyarországra is importálta ugyanezt, az eredmény ismert. Figyelembe véve a nyolcvanas évek eleji zenei sokszínűséget, mi lehet a titka e robbanásszerű folyamatnak?
A világban különböző zenei folyamatok játszódtak le, elindult az újhullám, ezzel együtt megjelentek olyan előadók is, akik megidézték a régi idők zenéjét. Nálunk azonban addig nem létezett, mi honosítottuk meg. Ráadásul nem a megszokott, hanem teljesen újszerű formában.
Akkoriban sokat játszottunk Németországban. ’77-ben, Elvis halála kapcsán a szóban forgó menedzser – miután hallotta, hogyan énekelem a Király dalait – felvetette, hogy iktassunk be a műsorunkba egy Presley-blokkot. Miután a negyven perces összeállítás jól sikerült, két évig futott a program; valószínűnek tartom, hogy sok más mellett ez is hozzátett valamit az alapgondolathoz.
Az akkori Hungaria együttes négy srácból állt össze, közülünk az egyik, a basszusgitáros ’79-ben lelépett. Családfenntartók lévén meglehetősen érzékenyen érintett bennünket, ennek kapcsán az is felmerült, hogy a zenéléssel felhagyva, kényszerű „civil” foglalkozást választunk. Végül a folytatás mellett döntöttünk. Sokat nyomott a latban, hogy az ötletelések, vívódások közepette előjöttek gyerekkori amerikás élményeim, ennek hatására kezdett körvonalazódni a folytatás. Ami nem csupán a zeneiséget, de a korabeli öltözéket, életérzést – napszemüveg, vastagtalpú cipő, kockás zakó, „belőtt” séró – is magában hordozza. Ezzel egyidőben a nóta ötletek is előjöttek.
Sipos Péter basszusgitáros pótlására Novai Gábor bizonyult a legalkalmasabbnak, vele Szikora Robi, a dobosunk ismertetett össze. Kellett egy szaxis, akit hamar megtaláltunk Fekete Gyula személyében, aki amúgy is a zenekar körül mozgott. Mindenképpen szerettem volna egy női hangot; eszembe jutott Dolly, akihez nagyon régi, gyerekkori barátság fűzött. Ilyen módon Kékes Zolival és velem ’79-ben összeállt a klasszikus Hungaria hatos fogat.
Ha megnézzük az akkori társadalmi berendezkedést, figyelembe véve, hogy a fiataloknak nem jelenthetett nosztalgiát, az idősebbek pedig annak idején kimaradtak ebből a muzsikából; lehetséges, hogy valamiféle rejtett, látens szabadságvágy is hozzájárult ama bizonyos rock and roll-őrület kitöréséhez?
Nehéz megmondani, hogy általánosságban véve mi minden motivál egy adott ötletet, és az milyen hatást válthat ki az emberekből. Való igaz, az ötvenes években, amikor ez a zene tombolt Amerikában és Nyugaton, nálunk nem tudta áttörni a masszív vasfüggönyt. Tehát itt, Kelet-Európában ebből mi kimaradtunk.
Egyet azonban biztosan tudok: amikor ’79-ben előálltunk a rock and rollal, mindenki nosztalgiát emlegetett arra gondolva, hogy erre azok az akkori harminc-negyven fölöttiek lesznek „vevők”, akik átélték az ötvenes-hatvanas éveket Magyarországon. Ezzel szemben a ’80-’82-es évi valóság azt mutatta, hogy az akkori fiatalság – méghozzá elképesztő mennyiségű fiatalság – csinált magából jampit, mégpedig a Hungaria zenéjének hatására. Levágatták a hajukat, a trapéz illetve a szűk farmert combban bő szövetgatyára cserélték, zakóban és napszemüvegben jártak. Óriási érzés és büszkeség volt ez számunkra! Ők egyébként sokkal jobban néztek ki, hiszen nálunk vagy tíz-tizenöt évvel fiatalabbak voltak. Kultuszt teremtettünk, amely – annak ellenére, hogy azóta háromfelé szakadtunk – a mai napig él. Egész életüket beterítette ez a fajta vagányság, életérzés.
Az ország fiataljainak másik fele viszont nyilvánvalóan megtartotta rock-, vagy egyéb muzsikához való kötődését.
Számítottatok ilyen mértékű visszhangra?
Ekkorára nem, bennünket is meglepett. Első fellépésünk a Műszaki Egyetem E-épületének klubjában történt, iszonyatos őrjöngések, ováció közepette. Hamar híre ment a városban, a többi egyetemi klubba is azonnal záporozni kezdtek a meghívások. Beleértve a vidéket is. A Budai Ifjúsági Parkban – arra az esetre, ha a lemezgyártól nem kaptuk volna meg felvételi lehetőséget a stúdióban – rögzítettük a Csókkirályt, a Rock and roll Partyt, a Casino twistet és a többit. Wilpert Imre viszont zöld utat adott, így elkészülhetett az első „jampi” Hungaria lemez, a Rock and Roll Party…
… Amelynek felvételi körülményei sokak számára ismertek: mindössze két hét állt a zenekar rendelkezésére, hogy rögzítsen egy komplett nagylemeznyi dalt az akkor még „festékszagú” Omega stúdióban. Nem tartozik ugyan szorosan e tárgykörbe, mégis ide kívánkozik, hogy a sietség oka Erdős Péter doktor személye (épp szabadságát töltötte), aki a Hungaria kerékkötőjeként egy albumot, nevezetesen a Beatles-lázt, korábban már elsüllyesztette valahová a hanglemezgyár pincéjébe.
Nagyon megviselt bennünket. Lehet, hogy Sipinek (Sipos Péter basszusgitáros – H.I.) is ez adta a végső lökést ahhoz, hogy elhagyja az országot. Húsz évvel később, 1997-ben előkerült az anyag, ám akkorra már épp értelmét vesztette egy The Beatles emléklemez.
A Rock and Roll Party album átfogó képet ad a rock and roll stílus sokszínűségéről. A Johnny and The Hurricanstől Little Richardig, Jerry Lee Lewistól Elvisig – és még sorolhatnám – terjed a kör. Mindannyian szerzők vagyunk, igyekeztünk megidézni az említett előadók számainak hangulatát. Mi nem lemásoltuk ezeket, hanem hatott ránk: inspiráltak bennünket a dalok megírására. Hadd említsem meg, hogy például Bachnak, és vele az összes klasszikusnak is volt inspirátora. A megszerzett tapasztalatok, élmények elraktározódnak az emberben; néha tudatosulnak, máskor tudat alatt. És ez nem csupán a zenére, mindenféle alkotóművészre vonatkozik.
A rövidre szabott stúdióidőt tekintve, annak áthidalására sokat köszönhetünk szegény Nemes Laci barátunknak, aki a Rock and Roll Party, de a későbbi Hotel Mentholnak is a hangmérnöke volt. Fantasztikus empátiával rendelkezett, imádta ezt a zenét, jó érzékkel találta el, hogy a hangzás – a mai fülnek is megfelelően – visszaadja az adott kor hangulatát. Érdekesség, hogy egyszerre játszottuk fel az összes alapot, arra ráénekeltünk, amelyet a végén összemixelt.
Négy évtized távlatából mi a véleményed arról, hogy a Hungaria négy rock and roll albumával tulajdonképpen elfogy a koncepció, hiszen a műfaj zeneileg és tematikájában egyaránt behatárolt. Van összefüggés – leszámítva a személyi ellenéteket – e kitétel és a zenekar felbomlása között?
Nehéz megválaszolni és el lehet rajta hosszan gondolkodni. Inkább afelől közelíteném, ha nem lett volna teljes szétesés, és nem született volna belőle három különböző produkció, nem jöhetett volna létre ’95-ben a Népstadion koncert sem. Nem tudatosan ugyan, de meghagytuk a közönségnek a Hungaria iránti kiéhezettséget. A feloszlást megelőzően az aktív időszakban – speciel nekem – voltak elképzeléseim a hogyan-továbbról. Tudtam, hogy el fog jönni a lejtmenet, de volt néhány gondolatom, amelyből egy-két album még kijöhetett volna. Ennek fogadtatását, sikerességét persze nem tudom utólag megválaszolni.
A sikernek megvan a természetrajza, amely az egész világra jellemző. A produkció első három „nagy” esztendeje: az első a megjelenés, a meglepetés óriási hatása, sikere; a második, amikor már ismernek, és alig várják a következő nagy durranást; a harmadik pedig a várakozásé: még mindig várjuk, mert még mindig jó. Aztán jön a negyedik és az ötödik, amelyet már nagyon nehéz „életben tartani”.
És ez nem kizárólag Hungaria-jelenség! Például a The Beatlesre is ugyanez jellemző. Az első három év alatt, ha nem tévedek, legalább öt albumot csináltak, ezalatt „kijátszották” magukat. A hatvanas évek második felére megváltoztak a trendek, jött Jimi Hendrix, a Cream és mások, amelyek a felnövekvő új generációk számára sokkal izgalmasabbak voltak. De idehozhatnám Elvist is, akit a menedzsere mozgatott ügyesen, az aktuális divatnak megfelelően.
Sokak szerint a csúcsot a Hotel Menthol jelentette. Az azt követő 1982-es Aréna album csökkenő lemezeladási mutatói ugyanakkor igazolják az előzőekben elmondottakat. Lehetséges, hogy a szocreál feelingre felfűzött tematika is közrejátszott ebben?
Pedig még a Hotel Mentholhoz képest is jó lemez volt az Aréna. Egyrészt a dalszöveg nagyon egybetartotta a produktumot, amely az ötvenes évek Magyarországának egyfajta kritikája, görbe tükre, vagy ha úgy jobban tetszik, fricskája (Repülőnap). Zeneileg főként az ötvenes évek táncdalai inspirálták a számokat. Emellett eléggé eklektikus anyaggal jöttünk ki, amelyben az említett tánczenék (Pala-Pala-Palatinus) és a hagyományos rock and roll (Rock and roll katlan) mellett még egy rhyhtm and blues stílusú nóta (Aréna) is helyet kapott. Nagyon kellett ez az album a lelkemnek.
Még egy érdekesség: a zenekar felbomlását követően Finálé (?)címmel – így, zárójel közötti kérdőjellel – megjelent a negyedik album is. Ami a deklarált befejezés ellenére sem zárja ki, hogy talán, egyszer majd…
Itt visszacsatolnék az előzőekben feltett kérdésre a zenekar további elképzeléseiről. A Finálé (?) album is bizonyítja, hogy voltak jövőbeni terveink. Ugyanis az A oldala a Hungaria negyedik sorlemezének már elkészült öt, vagy hat dala lett volna. Ezek stúdiókész állapotban várták a sorukat. A másik oldalára olyan dalokat rögzítettünk, amelyeket vagy már korábban megírtunk, ám valamilyen okból kifolyólag fiókban maradtak, vagy más előadónak írt dalt rögzítettünk újra. Ezt az anyagot – részükről nyilvánvalóan üzleti meggondolásból – a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat követelésére raktuk össze.
Ami a címet illeti, a Finálé utáni kérdőjelet valamelyik lemezgyári korifeus kitalálta ki azzal, hogy „soha ne mondd, hogy soha!”
Szóba került az imént a ’95-ös, akkori Népstadion- koncert, ahol százezer ember tolongott, hogy még egyszer, akkor úgy tűnt utoljára, együtt láthassa a „jampi” Hungariát. Nem sok hazai formáció dicsekedhet ilyen babérokkal.
Elmondhatatlan érzés. Már a koncertet megelőző egy-két hónapban olyan felfokozott idegállapotba kerültem, amelyet nem könnyű szavakba önteni. Sosem felejtem el, amikor felmentem a kezdő pozícióba, nem is tudom hány emeletnyi magasságba és lenéztem a zsúfolt stadionra… Életem legfelemelőbb pillanatait éltem át és olyan lelkiállapotba kerültem, hogy egyszerűen nem tudtam abbahagyni az előadást. Már három órája ment a koncert, de még egyszer kijöttem a színpadra és leültem a zongorához Fats Dominót játszani. Óriási élmény volt. A közönség végig állta-ülte-tombolta a műsort, s ez visszajelzés arról, hogy át tudtuk adni neki a bennünk feszülő energiákat, érzéseket.
Az előadást képben-hangban rögzítették, Micsoda buli címmel élő lemezt, ezt megelőzően vadonatúj Hungaria-stúdióanyagot vettünk fel Ébredj fel Rock and Rollia! címmel. Érdekes módon megkésve, de a koncertről készült mozgóképanyag kb. hetven perces esszenciája is lement pár éve a televízióban. Arra nagyon jó volt, hogy a színpad és a közönség közötti szoros kapcsolatot megjelenítse. De nem csupán azt: bennünket, a színpadon szereplő zenészeket is hatalmába kerített valamilyen soha nem tapasztalt, különleges, összekovácsoló érzés.
Jó eséllyel jövőre ismét átélhet valami hasonlót az óriás színpadra lépő Hungaria. Mit tudhatunk a 2024. június 1-ről? Hol tartanak az előkészületek, mire számíthat a közönség?
Sokat nem mondhatok erről, hiszen nem lenne meglepetés! Egy ekkora projektet idejében kell elkezdeni, ezer szálon futnak az előkészületek. Hónapok óta tartanak az ezzel kapcsolatos munkálatok, mindenre oda kell figyelni. A látványon kívül maga a zene is összetett dolog lesz big banddel, vokalistákkal, tánckarral, session zenészekkel. De ott az öltözködés, a technika, a díszletek, a színpad komplexum összeállítása, a LED-falak, a kiegészítő látványelemek, és persze maga a hangzás beállítása.
Mára négyen maradtunk és amennyire lehetséges igyekszünk a koncertre pótolni azokat, akik már nincsenek velünk és amúgy pótolhatatlanok.
Hegedűs István
2023. október 10. 13:20