MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

PhoneStar hangszigetelés a zenei világban

Nagyon sok ember életében fontos szerepe van a zenének. Nem csak kikapcsolódás, szórakozás terén tölt be meghatározó szerepet életünkben, de mint tudjuk, egészségünkre is jótékony hatással lehet. A zene színpalettája sokszínű, a művészek, zenészek, zenével foglalkozó szakemberek pedig szívvel-lélekkel azon dolgoznak, hogy a maximális minőséget nyújtsák nekünk. Ehhez pedig sok-sok gyakorlás kell, ami nem egy csendes tevékenység. Itt kap szerepet a zenei világban a hangszigetelés.

A PhoneStar hanggátló rendszerek olyan hanggátló minőséget tudnak elérni, ami a hangszerek, hangosítók által kibocsájtott széles spektrumú frekvenciák esetében is hatékony. Lássunk néhány megvalósult projektet a teljesség igénye nélkül.

Magyar Állami Operaház, ahol az opera kedvelői szívesen töltik szabadidejüket. Az operaénekeseknek viszont a hangképzést reggeltől estig gyakorolni kell, hogy az előadáson a maximumot tudják nyújtani közönségüknek. Az Operaházban ehhez próbatermeket alakítottak ki, ezek közül az egyik helyiség hanggátlásának megépítését cégünkre bízták. Az  énekszoba falait és mennyezetét láttuk el PhoneStar hanggátló rendszerrel, az Operaház vezetőinek és művészeinek nagy megelégedésére. Ebben a szobában az énekest sem zavarja beszűrődő zaj és ő sem zavarja a többi művész tevékenységét, az előadásra készülők munkáját.

Marcali Zeneiskola, egy olyan intézmény, ahova az ifjú zenészek szívesen járnak. Az iskolában sokféle hangszeren gyakorolnak, az áthallás pedig igen zavaró lehet. Az áthallások okozta stresszt és az ebből adódó konfliktusokat megelégelve a Marcali Zeneiskola, végleges megoldást keresve cégünket, a Hang és Tűz Kft-t kérte fel az intézményük teljes hangszigetelésének megépítésére. A helyszín felmérése után minden olyan falat és padlót hangszigeteltünk, ami az optimális hanggátláshoz szükségessé vált. A nagy volumenű munkát egy kisebb méretű zongora- és fuvolaszoba önálló hanggátló válaszfalának megépítésével kezdtük, majd a márványpadló hangszigetelésével fejeztük be. A dob- és ütős terem előtétfalas hangszigetelése jelentette a legnagyobb kihívást, mivel itt a nagyon magas léghangnyomás miatt (100-110 dB) 25 cm vastag falakat terveztünk. A Zeneiskola igazgatója olyan mértékben elégedett munkánkkal és a PhoneStar hanggátló rendszerünkkel, hogy ajánlására már több zeneiskola is megkeresett bennünket.

Kovács Andor zenész próbaterme otthonában került kialakításra, így a család és a szomszédok nyugalmát is biztosítania kellett a zenei próbák során. Ez esetben két réteg 15mm PhoneStar Csendlap került beépítésre előtétfalra, ami 25-28 decibel, más szóval 80%-os zajcsökkentést eredményez a szomszédos szobák felé. A próbaterem régi ajtaját, hogy még jobban „tisztába tegyük” a zajszennyezettségét a szobának, egyedi gyártású Phonestar hangátló ajtóra cseréltük. A próbaterem PhoneStar hangszigetelésével nem csak környezete nyugalmát, de a próbák zavartalanságát is biztosítja.

A felsorolt példák is bizonyítják, hogy a PhoneStar hanggátló rendszernek bizony fontos szerepe tud lenni a zenei világban, a művészek életében. Ezúton is köszönjük a bizalmat!

Wolf Bavaria Magyarország – Hang és Tűz Kft.


2022. október 6. 13:48

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA