PAUL GILBERT – Vérfarkasok között
Paul Gilbert Racer X nevű bandájával tizenéves csodagyerekként robbant be a gitározás egére a ‘80-as évek második felében. 20 évesen már a híres Hollywood-i Musicians Institute gitár tanszakán, a Guitar Institute Of Technology-n tanított, amin már akkor sem csodálkozott senki. A boszorkányos képességekkel megáldott zenész a ‘90-es évek elejére valódi toplistás rocksztárrá vált a Mr. Big soraiban, az akkoriban hirtelen végbement zenei klímaváltozáshoz azonban neki is alkalmazkodnia kellett. 1998-ban szólópályára lépett, amihez akkor is hű tudott maradni, amikor 2011-ben visszatért a Mr. Big kötelékébe. Paul néhány héttel ezelőtt megjelent legfrissebb szólómunkája, a Werewolves Of Portland már a tizenhatodik a sorban, erről adott interjút lapunknak.
Hogyan telt az elmúlt másfél éved, mióta nincsenek koncertek?
Paul Gilbert: Ha lehet ezt mondani, még elfoglaltabb voltam, mint korábban. 2012 óta tanítok rockgitározást az Artistworks online zeneiskola keretein belül és az ott használt videós felület nagyban megkönnyítette, hogy a lezárások alatt kapcsolatban tudtam maradni a tanítványokkal és ezáltal a gitárral. Persze a turnézást nekem is abba kellett hagynom, mint mindenki másnak, de 30 év folyamatos koncertezés után kimondottan élveztem, hogy minden nap a saját ágyamban alhattam! (nevet)
Az új lemezed irányvonalát befolyásolta, hogy folyamatosan otthon voltál?
PG: A felvételekre mindenképpen hatással volt. Eredetileg azt szerettem volna, ha komplett zenekarral, élőben rögzítjük a dalokat a stúdióban, ahogy a Behold Electric Guitar lemezemnél is csináltuk. Azt a stúdiómunkát nagyon élveztem, ezúttal viszont az óvatosság mindenek felett állt. Nem sokat tudtunk a Covidról, ezért úgy voltunk vele, hogy minél kevesebben tartózkodunk egy légtérben a felvételek idején, annál jobb. Nyilván az albumról nem akartam lemondani, ezért úgy döntöttem, megpróbálom az összes hangszert magam feljátszani. Egyedül Kevin Hahn hangmérnök volt ott a stúdióban, ennyi kockázatot vállalnom kellett. Két hónapig dolgoztunk együtt, remek hangulatban zajlott a meló és szerencsére mindketten egészségesek maradtunk. Nagyra értékelem Kevin segítségét, nélküle biztosan sokkal lassabban jutottam volna eredményre. Azt is el kell mondanom, hogy noha alapvetően csapatjátékosnak tartom magam és imádok másokkal zenélni, ezúttal baromira élveztem, hogy például a dobokat magam játszhattam fel!
Mennyire magától értetődő számodra, hogy dobolsz és basszusgitározol?
PG: Imádok dobolni, bőgőzni és zongorázni is, mert mindegyik hangszer kihívást jelent és mind másképpen az. A dobok fizikailag megterhelőek. Izomerő kell hozzá és pont az izomtömeg az, amiből meglehetősen kevés van rajtam! (nevet) A basszusgitározás mentális próbatétel, egy dal jól megkomponált basszusfutama nagyon trükkös tud lenni. Kevin sokat segített abban, hogy a basszusrészek jól sikerüljenek a lemezen. Ami a zongorázást illeti, nem mondhatom, hogy sokat gyakorolok a klaviatúrán, ami nyilván hallatszik. Számos hibát vétettem a felvételek során és emiatt többször neki kellett futnom egy-egy témának, de Kevin útmutatása ebben is roppant hasznosnak bizonyult.
Ez már a második lemezed, amit valamilyen szinten Portland városa inspirál. Ilyen nagy hatással van rád az új lakóhelyed?
PG: Néhány éve már, hogy Portlandbe költöztem és emiatt nagy jelentőséggel bír számomra a város. Viszont az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy romlott az életminőség a környéken, ami szomorú, mi több, kiábrándító. Reménykedem abban, hogy megfordul a tendencia, és abban is, hogy azok az önjelölt graffiti-művészek, akik telefújják a város falait, egyszer találnak maguknak ennél jobb elfoglaltságot. Viszont nagyon sok barátom van itt, ők egytől egyig csodálatosak és ez az, ami igazán számít!
Lemezről lemezre azon munkálkodsz, hogy a gitározásodat új aspektusokból mutasd be. Legutóbb a slide gitárt állítottad középpontba. Ezúttal milyen célokat tűztél ki magad elé?
PG: Azt hiszem, most is sok érdekes gitárszólamot sikerült felvennem a dalokhoz. Persze mára elfelejtettem ezeket, mert olyan gyorsan átugrottam egyikről a másikra, szóval konkrét példákat inkább ne akarj tudni! (nevet) Ha visszahallgatom például a My Goodness vagy a Problem Solving People dalok intróit, nos, fogalmam sincs, hogyan játszottam fel őket! Azt viszont tudom, hogy ha leülök és van 10 percem mindegyikre, akkor megfejtem őket.
Az Argument About Pie riffjei elég Van Halen-hatásúak nekem. Mit gondolsz erről?
PG: Kölyökkorom óta folyamatosan hallgatom a Van Halen lemezeit, így nem meglepő, hogy szinte mindenben van némi Van Halen-íz, amit írok és játszom. Az Argument About Pie hatásai ugyanakkor további neveket is felvetnek: az intró számomra a Led Zeppelin Achilles Last Stand dalát idézi, míg a fő dallamban a Queen, a Jellyfish, Todd Rundgren, sőt, még a The Twelve Days of Christmas dal befolyását is érzem.
Milyen hangszerekkel álltál neki a lemez felvételeinek?
PG: Az Ibanez Fireman gitárjaim közül jó sokat használtam, akárcsak egy modifikált Epiphone Olympic modellt, ami DiMarzio PG-13 mini humbuckerekkel van felszerelve. Ibanezből még egy Roadstar II, egy Artist és egy Ghostrider állt rendelkezésre. A basszust egy Rickenbackeren toltam fel, a dobokat pedig egy Ludwig szerkón, utóbbi a stúdió tulajdona volt. Erősítők terén az 1 wattos Marshall JTM1C volt nálam, aztán egy Fender Princeton Reverb, meg csomó pedál: JHS PG-14 Overdrive, TC Electronic MojoMojo, Supro Drive, mini Vent Leslie simulator, MXR Phase 100, MXR Stereo Chorus és Cry Baby Junior wah wah pedál. DiMarzio és Divine Noise kábeleket, Ernie Ball 8-38-as húrkészletet és Tortex 0.50 mm pengetőket használtam még.
A Werewolves Of Portland már a tizenhatodik szólólemezed. Melyik áll legközelebb a szívedhez ebből a kollekcióból?
PG: A Silence Followed By A Deafening Roar-ra mindig szívesen gondolok vissza, remek dalok vannak rajta, de a Vibrato is nagy kedvencem ugyanezért.
Nemrég a Guitar Worldben olvastam egy interjút Marty Friedmannel, aki azt mondta, hogy a közösségi média által kitermelt fiatal gitáros nemzedék mentette meg a hangszert attól, hogy eltűnjön a könnyűzenéből. Én magam nem látom, hogy ma lennének olyan kaliberű, szívvel-lélekkel kifejező módon játszó fiatal gitárosok, mint amilyen például Gary Moore volt egykoron. Te mit gondolsz?
PG: Nem igazán követem a gitárvilág mostani trendjeit. A tanítványaimat persze állandóan hallgatom és hidd el, gondoskodom róla, hogy képesek legyenek olyan nyújtásokra és vibratókra, mint Gary Moore!
Amikor a ‘80-as évek második felében színre léptél, mindenki el volt ájulva a félelmetes technikai tudásod hallatán. Manapság viszont azt látjuk a Youtube-on, hogy 9 éves kisgyerekek is játsszák a technikailag legdurvább Racer X-dalaidat. Nem korai ez nekik szerinted?
PG: A jó technika és a pontos gyors játék jó dolog, ugyanakkor ennél azért több kell, hogy jó zenész válhasson valakiből. Remélem, hogy minden mai fiatal végigjárja a muzikalitás eme inspiráló útját. A zene végtelen, senki nem fejezheti be nemhogy kilenc, de kilencven évesen sem. És ez jó hír mindannyiunknak!
Régi csapatod, a Racer X hosszú ideje inaktív. Szerinted fogtok még lemezt készíteni?
PG: Nem vagyok már annyira benne a heavy metal műfajban, mint tinédzser koromban voltam, de még mindig szeretem azt a fajta zenét. Igazság szerint eléggé beleragadtam a ‘70-es évek végének és a ‘80-as évek elejének metáljába. A Judas Priest British Steel albuma jelenti az etalont számomra ebből a szempontból. Akkor fogok újra fémzenét játszani, ha majd olyan minőségű dalokat tudok írni, mint ők.
Régi zenésztársad, Juan Alderete basszusgitáros, aki legutóbb Marilyn Manson oldalán játszott, tavaly súlyos kerékpárbalesetet szenvedett, jó ideig kómában volt utána. Lehet valamit tudni az állapotáról?
PG: Folyamatosan kapcsolatban vagyok Juannal és a feleségével, Anne-nel. Javul az állapota, ennél bővebben azonban nem nyilatkozhatom róla.
Great Guitar Escape 2.0 néven július elején kerül megrendezésre az idei gitártáborod, mégpedig a New York állambeli Glen Cove-ban. Mesélj erről, kérlek!
PG: Július 5-től 9-ig tart a rendezvény és már most látszik, hogy nem fogjuk magunkat rosszul érezni! A kedvenc gitárosaim közül csatlakozik hozzám George Lynch, Tony MacAlpine, Bumblefoot, Eric Gales és Greg Howe, sőt, még Mike Varney is ott lesz! Minden este koncertet adunk, napközben pedig folyamatos gitárórák, workshopok és mentor-foglalkozások lesznek. Bárkit szeretettel látunk életkortól függetlenül, és az sem számít, hogy ki milyen fokán áll a gitározásnak. Egy biztos, mindenki csak tanulhat és jobb lehet ebben a pár napban!
Írta: Danev György
Fotók: Jason Quigley
2021. augusztus 14. 06:44