A jó bor nem öregszik, hanem érik, nemesedik. A jó gitárokkal ugyanez a helyzet. Lehet, hogy több a közös bennük, mint hinnénk és közvetlen kapcsolat is létezhet az istenek nedűje, valamint a XX. század legfontosabb instrumentuma között? Akár ez a gondolatmenet is megfogalmazódhatott a toszkán gitárépítő mester, Fabrizio Paoletti fejében, amikor megalapította saját manufaktúráját, a mára a gitárvilág dédelgetett kedvencévé és féltve őrzött kincsévé vált Paoletti Guitars-t, mellyel nem kevesebbet, mint a történelem újraformálását tűzte zászlajára. A Toszkána szívében működő vállalkozás egy ideje már a legnagyobb sztárokat látja el kézzel készített hangszer-műremekeivel, a tradíciókat nagy becsben tartó gitárok többek között olyan legendák által kelnek életre, mint Keith Richards, Bruce Springsteen, Brian May, Slash, Richie Sambora, Joe Walsh, James Hetfield, Kirk Hammett és John Norum. A Paoletti Guitars különleges hangszereinek filmvászonra illő történetébe a cég ügyvezető igazgatója, Filippo Martini avatott be minket.
Mióta vezeti a céget és pontosan milyen feladatokat lát el?
Nyolc évvel ezelőtt kezdtem Paoletti úrral együtt dolgozni, amikor a Paoletti Guitars még nem a ma ismert formájában létezett. Fabrizio akkoriban még egyedül dolgozott. Habár a nevét viselő márkát 2008-ban alapította, főként helyi gitárosok hangszereit javította és újította fel, a műhelye pedig egy közepes méretű garázsnak megfelelő helyen volt található. Kicsiben űzte a mesterséget, majd 2012-ben elkezdett kizárólag a gitárépítésre koncentrálni: én magam is ezt követően fedeztem fel a hangszereit, mivel eredetileg zenész vagyok. Amikor megismerkedtünk, egyből azt mondtam neki, hogy valamilyen formában tudtára kellene adni a világnak, hogy mi zajlik a műhelyében, mert rendkívül jelentőségteljes, amit csinál. Megállapodtunk, hogy egyesítjük erőinket, majd kézbe vettem az értékesítési feladatokat. Akkor még csak ketten alkottuk a céget és tulajdonképpen egyszerű sales-es munkatársként az összes marketing-feladatot ellátva próbáltam eladni a Paoletti gitárokat, míg ő a munkapad mellett állva készítette a csodálatos hangszereket. Szerencsére hamar beindult az üzlet és elkezdtünk növekedni, ma pedig már tíz alkalmazottat foglalkoztatunk. Természetesen, ahogy a vállalat egyre nagyobb lett, az általam ellátott feladatkörök is megváltoztak: ügyvezetőként a cég mindennapos működésének koordinálása mellett éppúgy felügyelem a disztribúciós ügyeket, mint a viszonteladóinkkal való kommunikációt világszerte, de a kapcsolattartás a művészeinkkel, tehát az artist relation-teendők úgyszintén hozzám tartoznak.
A Paoletti gitárok mesébe illő történetét egy briliáns ötlet alapozta meg, ami a mai napig meghatározza a koncepciót. Elmesélné a teljes sztorit?
Hogyne! Az egész úgy tíz évvel ezelőtt történt. Minden azzal indult, hogy egy híres olasz gitáros felkereste Fabriziót és arra kérte, hogy készítsen neki egy egyedi hangszert. Tudni kell, hogy Fabrizio akkoriban ugyanolyan faanyagokkal dolgozott, mint mindenki más, elsősorban égerrel. A szóban forgó művész viszont azt akarta, hogy használjon valamilyen tradicionális elemet is, ami a szülőföldje örökségét hordozza magában és még soha senki nem tett vele próbát a zene világában. Ezt hallva egyből eszébe jutott Joe Perry egyik gitárja, ami egy régi vasúti talpfából készült és ez arra inspirálta, hogy hasonlóan non-konvencionális megoldás után kutasson. Mivel Fabrizio családjában évszázados hagyományai vannak a Chianti készítésének, körülnézett a nagyapja borbirtokán és talált is jó pár használaton kívüli öreg boroshordót, még a XIX. századból. Ezek a hordók hatalmas méretűek voltak: egyenként 2500 liter bort tároltak bennük, és mivel az oldaldongái elég vastagok és elég szélesek voltak, Fabrizio elhatározta, hogy tesz egy próbát és megkísérel gitárt készíteni az egyikből. A hordók roppant méreteit semmi nem érzékelteti jobban, minthogy mindegyik 30 gitárra elegendő alapanyagot tartalmazott. Persze amikor a felfedezést tette, számolnia kellett azzal, hogy a hordókat egykoron szelídgesztenyefából építették. Jól tudta, hogy sehol a világon nem használták még ezt a fát gitárépítéshez, ami már önmagában komoly kihívásnak ígérkezett, arról nem is beszélve, hogy ő maga sem tudta, milyen megszólalást képes biztosítani az anyag. Megtörténhetett volna, hogy a szelídgesztenye alkalmatlannak minősül, mint gitár-alapanyag és ezáltal az egész elképzelés kútba esik, azonban szerencsére az ötlet működőképesnek bizonyult. Fabrizio az évek során rengeteg tapasztalatot halmozott fel a szelídgesztenye tulajdonságairól, mára pedig eljutott oda, hogy megfelelő egyensúlyt képes teremteni eme csodás fa és a többi komponens között.
Mi volt az a konkrét esemény, minek következtében először híre ment a Paoletti gitároknak?
Alig néhány hónappal a felfedezést követően Fabrizio készített egy gitárt Richie Samborának, majd Richie hivatalos rajongói klubja megszervezte, hogy átadhassa neki egy amszterdami koncert előtt. Fabrizio ajándékként vitte a hangszert, nem várt érte cserébe semmit. Viszont amint kipróbálta, Richie döbbenten konstatálta, hogy a Paoletti jobban szól az összes többi gitárjánál, így a turné hátralévő részére kinevezte fő hangszerének, ez pedig felbecsülhetetlen értékű publicitást jelentett Fabriziónak. Egy apró toszkán műhelyből hirtelen a legnagyobb színpadokra került a márkanév, Richie-nek köszönhetően pedig a következő években egyre több zenész akarta felfedezni magának e különleges hangszereket. A felfutáshoz nyilvánvalóan elengedhetetlen volt, hogy valami olyat tudtunk kínálni, ami akkoriban nem volt megtalálható a gitárok világában, lényegében betaláltunk egy piaci résbe. A kézműves kivitel és az olasz jelleg sokak számára vonzó alternatívát jelentett, de a legnagyobb mondanivalóval mégis a koncepció bírt, hiszen a Paoletti gitárok új életet adtak a fának: ugyanaz a fa, ami több mint 100 évvel ezelőtt a borászatban szolgálta az embereket, most a zene által születik újjá és ez csodálatos dolog!
Egy ilyen kis vállalkozásnak mennyire esett nehezére megkapaszkodni egy olyan piacon, ahol hatalmas a verseny és leginkább a tömeggyártásra specializálódott óriáscégek dominálnak?
Nem volt könnyű és sok munkába került. Mert az egy dolog, hogy az embernek van egy eredeti ötlete, amivel még senki nem állt elő korábban, majd abból készít egy alapvetően jó terméket, ám ha a produktum nem tökéletes, akkor törvényszerüen elbukik a versenyző. Ugyanis a konkurencia hatalmas. Megszámlálhatatlanul sok manufaktúra épít fantasztikusabbnál fantasztikusabb gitárokat abban a szegmensben, amiben mi mozgunk. Elsősorban ők a versenytársaink és emiatt a legmagasabb elvárásoknak kell megfelelnünk a minőséget illetően, egy dolog tekintetében azonban mindenképpen előttük járunk: a mi hangszereinknek ugyanis története van. Aki Paoletti gitárt vásárol, az valójában kap egy darabka olasz történelmet is. Ez az, amivel a hangszerboltok falán lógó átlagos gitárok nem szolgálhatnak.
A Paoletti gitárokat használók névsora elképesztően impozáns: a Guns N’Roses, a Metallica, a Rolling Stones, a Queen, az Oasis és a Motörhead egykori és jelenlegi zenészei éppúgy előszeretettel láthatóak e hangszerekkel színpadon, mint a Bon Jovi, az Eagles, a Def Leppard, a Pantera és a Europe tagjai…
Cégünk rendkívül haladó gondolkodású és felvilágosult, ami a művészeinkkel való együttműködésben is megnyilvánul. Soha nem kérjük például az exkluzivitást a hangszereink használatát illetően, senkit nem akarunk belekényszeríteni semmibe. Sokkal inkább baráti, mintsem üzleti kapcsolatot ápolunk a művészekkel, mert elsősorban azt akarjuk, hogy a hangszerek érzelmeket váltsanak ki mindenkiből és ne üzleti megfontolások tárgyát képezzék. Nem hajtjuk az üzletet, azzal majd ráérünk akkor foglalkozni, ha az ügyfél már elégedett és sokakban ez is szimpátiát ébreszt felénk. Magától értetődően a kíváncsiság is mozgatja őket, de nem kizárólag a különleges faanyag miatt: nálunk ugyanis az egyéni igények teljes körű kielégítése valósítható meg, ami rengeteget számít egy profi zenésznek. A személyre szabás opcióját tekintve nálunk nem léteznek határok. Bárki, aki ellátogat a honlapunkra, azt láthatja, hogy eddig is megszámlálhatatlanul sokféle hangszert készítettünk, a custom shop-lehetőségek pedig mindenben megnyilvánulnak a színválasztástól az elektronikán és a hardveren át egészen a fogólap egyedi berakásáig.
Kemény dió megfelelni a szupersztárok elvárásainak?
A kezdetekkor voltak nehézségeink, ám később, ahogy elkezdtünk növekedni, már egyre könnyebbé váltak az ilyen típusú együttműködések. A kihívások eleinte abból adódtak, hogy nem álltak rendelkezésünkre a megfelelő eszközök, melyek hatékonnyá tették volna a munkát. Ma már rendelkezünk mindezekkel az erőforrásokkal és az sem elhanyagolható, hogy az idők folyamán tapasztaltabbak és képzettebbek lettünk, minek köszönhetően a hibalehetőségeket is minimalizáltuk. Ez utóbbi különösen fontos, ha gitárokat gyárt az ember! (nevet) Mindazonáltal az már bizonyítást nyert, hogy ha megfelelő hozzáállást tanúsítunk és partnerként kezeljük a művészeket, illetve figyelmesen meghallgatjuk őket, akkor nyert ügyünk van. Előfordulhat ugyanis, hogy pont a művész fog olyan javaslatot tenni az adott konstrukciót illetően, ami előrelendíti a folyamatot és a későbbiekben mi magunk is hasznosíthatjuk a meglátást.
A Signature modellek kizárólag az adott művész számára készített egyedi darabok vagy bárki megrendelheti őket?
Az átlag vásárló számára éppúgy megépítjük őket, mint a névadó művésznek. Jó példa erre Richard Fortus signature hangszere, amiből három különféle verzió is létezik és igény esetén bármelyiket kiválaszthatja a megrendelő. Roger Waters gitárosának, Dave Kilminsternek szintén három különböző kivitelű gitárt gyártottunk, melyek ugyanígy elérhetőek mindenki számára. Emellett nagyon fontos kiemelni, hogy nálunk nem csupán a hírességek, hanem bárki megtervezheti a saját gitárját és ehhez segítséget nyújtunk a weboldalunkon. Akár egy ezidáig nem létező modellt is megálmodhat a gitáros, felvértezheti bármilyen pickup-konfigurációval, húrláb-típussal és egyéb jellemvonásokkal, mindezek nem befolyásolják a hangszer árát. A tapasztalataink azt mutatják, hogy a zenészek imádják ezt a lehetőséget, mert így részt vehetnek az alkotói folyamatban, ami minden esetben teljesen egyedi hangszert eredményez.
A további szériákról mi mindent kell tudni?
A Wine széria volt az, amivel elindult a Paoletti gitárok krónikája, majd a piac jelzésére reagálva úgy döntöttünk, hogy az eredendően naturális jelleget akár fel is dobhatnánk bizonyos színekkel. A Loft széria ötlete eme elgondolás mentén született meg. Azt szerettük volna, hogy a színek Olaszországot reprezentálják, tehát nem fényes felületekben gondolkodtunk, hanem olyasmikben, melyek a vidéki Olaszországot, illetve a partszakaszokon található színes falvak árnyalatait szimbolizálják. A régies olasz jelleget különleges felületkezeléssel értük el, amit leginkább pácolásként jellemezhetünk. A Leather széria gyártását a tavalyi évben befejeztük, idén pedig új kollekcióval álltunk elő: a Lounge széria félig üreges testű modelleket takar, melyek elsősorban blues- és dzsesszgitárosok körében népszerűek. Mondanom sem kell, bármelyik sorozatról is legyen szó, Fabrizio vezetésével továbbra is kézi megmunkálással készítünk minden egyes hangszert. Ezt nagyon lényegesnek tartom hangsúlyozni, mert Fabrizio a egész csapatot saját maga képezte ki és ennek eredményeképpen többé-kevésbé mindannyian részt tudnak venni mindegyik munkafolyamatban, ami roppant hasznos.
Az építés folyamatának melyek a leglényegesebb állomásai?
Minden a test alapanyagának kiválasztásával kezdődik, ami ugye szelídgesztenye. A nyak szintén neuralgikus pont: kanadai juhart használunk, mely anyag pörkölését a saját kemencénkben végezzük annak érdekében, hogy a tulajdonságait az olasz páratartalomhoz igazítva stabilizálhassuk. Ez az elérni kívánt tónus szempontjából rendkívül lényeges, így teremthető meg az az egyensúly a hangszerben, amiről már korábban említést tettem. Ez a két fafajta határozza meg az összes gitárunk alapkarakterét, amit a pau ferro és ébenfa fogólapokkal ízlés szerint finomíthatunk. A test és a nyak alakformálását első körben gépekkel végezzük, majd kézi erővel folytatjuk a finomításokat egészen addig, amíg a hangszer el nem nyeri végleges alakját. Közben a hardverek és az elektronika gyártása is zajlik, ezeket szintén magunk készítjük a sárgaréz koptatólapoktól és egyéb fémalkatrészektől a hangszedőkig. Ezután a festés jön, majd végül az összeszerelés művelete zárja a folyamatot. Dióhéjban ez a metódus, nyilván a valóságban ennél jóval összetettebb módon zajlik a munka. A rendelés leadásától számítva általában két hónapra van szükségünk egy modell elkészítéséhez, ez véleményem szerint nem túl hosszú idő egy custom shop-hangszer esetében.
Az összes Paoletti gitárról süt a hagyományok ápolása, a múltbéli tradíciók tisztelete. Jó látni, hogy még manapság is akadnak olyanok, akik az aktuális trendeket figyelmen kívül hagyva az időtállóságra, mi több, időtlenségre helyezik a hangsúlyt…
Azt szoktam erre mondani, hogy a vintage-érzetet öltöztetjük új köntösbe. Van is egy szlogenünk, amit gyakran használunk: “tapasztalja meg a vintage-tónust egy új gitáron.” Végeredményben erről van szó, a formák és a színek mellett minden egyes alkatrész ezt tükrözi, még a potméterek és a pickup-váltó is. A hangszedőink szintén vintage-hangzást kínálnak és a festést is a már említett módon, modern anyagok használata nélkül közelítjük meg. Nagyon kevés nitrót használunk, éppen csak annyit, hogy a fa természetes erezete megmaradjon.
Ha valaki rendelni szeretne egy Paoletti gitárt, milyen árakat kell figyelembe vennie?
Az áraink 3350 euro plusz ÁFA és 5000 euro plusz ÁFA között mozognak attól függően, hogy mely széria mely modelljéről beszélünk. Természetesen akadnak gyűjtőknek szánt nagyon exkluzív, limitált példányaink is, ezek árai akár 25 ezer euróig is elmehetnek és a Limited Edition széria menüpont alatt tekinthetőek meg a honlapunkon.
Úgy tudom, a cég elkötelezett a fenntarthatóság és a környezetvédelem mellett. Mondana erről néhány szót?
Örömmel! A Paoletti Guitars több fronton is részt vesz a klímaváltozás elleni harcban. Az egyik fő vállalásunk ezzel kapcsolatban, hogy a szén-dioxid-kibocsátásunkat minden évben monitorozzuk, majd a termelt mennyiséget egy északkelet-brazíliai szélenergia-projekt támogatásával kompenzáljuk. A másik lényegi aspektusa ennek egy idén januárban elindított kaland, az Ecologi klímavédelmi programhoz való csatlakozásunk, amellyel azt tűztük ki célul, hogy minden eladott gitár után 20 fa ültetését vállaljuk. Ez a mi kis hozzájárulásunk, ami reményeink szerint másokat is ösztönözni fog az együttes felelősségvállalásban e fontos kérdést illetően.
Mi tölti el a legnagyobb büszkeséggel, ha a Paoletti gitárokkal eddig elért eredményekre tekint?
Egy tavaly óta formálódó projekt az eddigi legnagyobb büszkeségünk, ami Marco Polo előtt tiszteleg. Ez egy nagyszabású vállalkozás, mellyel azt tűztük ki célul, hogy Marco Polo halálának 700. évfordulójára építünk tíz különleges gitárt. Ezek mindegyikét autentikus velencei gyöngyházzal díszítjük, amely több mint 3000 kézzel vágott kis darabka formájában kerül a gitárok testére. 24 karátos arannyal futtatott hardverekkel szereljük őket, mindezen jellemvonások pedig a luxus és az elegancia olyan szintjére emeli őket, amely méltó limitált szériás státuszukhoz. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy minden hangszer igazi mestermű legyen, amely méltó Marco Polo rendkívüli örökségének emlékéhez. Elképesztően aprólékos munkát igénylő folyamat közepén tartunk, amely terveink szerint jövő év májusában ér véget, a hangszerek ekkor kerülnek bemutatásra egy gondosan kiválasztott helyszínen: a nagyszabású ünnepségnek a nagyra becsült Scuola di San Giovanni Evangelista múzeum ad otthont, egy olyan hely, amely mélyen gyökerezik Velence kulturális örökségében. A gitárok egyenként 100 ezer euróba fognak kerülni és a tízből négy már előre elkelt, míg a többi modellt a világ minden tájáról Velencébe látogató gyűjtők vásárolhatják meg a helyszínen, 2024. május 22-én.
Mindemellett az apró hétköznapi dolgok is rendkívüli büszkeséggel töltenek el bennünket: az elégedett ügyfelek visszajelzései a kiváló minőségről és elsőrangú szolgáltatásokról nagyon sokat jelentenek számunkra és az eredményezik, hogy minden egyes nap újult erővel vetjük bele magunkat a hangszeralkotás világába!
Írta: Danev György
2023. november 2. 05:28