Orsovai Renit egy közös zenész barátunkon keresztül, 2017 őszén volt szerencsém megismerni. Ez a barát az éppen megalakuló NENE bandára hívta fel figyelmemet, amelynek élén Reni bizonyít. A formáció rögtön két minőségi, fülbemászó nótával lépte át a hazai zenei piac kapuját, azóta pedig rengeteg megjelenéssel lepték meg közönségüket. A Music Média hasábjain Renivel legutóbb a tavaly őszi kiadásban beszélgettünk, akkor azzal zártuk társalgásunkat, hogy gőzerővel készül az első NENE nagylemez… Az album azóta Fázisok címmel megjelent, így pontosan ez a munka jelenti mostani interjúnk gerincét.
Amikor legutóbb beszélgettünk a Music Média hasábjain, azzal búcsúztunk, hogy hamarosan megjelenik saját zenekarod, a NENE első nagylemeze. Mit tudhatunk a munkálatokról? Kikkel alkottál közösen? Miért a Fázisok lett a címe?
Valóban betartottuk az ígéretünket, megjelent a nagylemez, amiben rengeteg munkánk, a szívünk-lelkünk is benne van. A dalokat most is Vörös Milánnal, Márkosi Jocival írtuk. Korábbi zenésztársaink, Boda Evelin és Varga Szabolcs is játszanak a lemezen, valamint beszállt a munkálatokba dobon Szilágyi Marci, illetve basszusgitáron Bese Bence. Fontos megjegyeznem, hogy az utánozhatatlan, fantasztikus Puskás Peti barátom is közreműködik egy dalban, amiért innen is ezer puszit küldök neki. Majdnem minden eddig megjelent dalszövegünk saját szerzemény, az egyetlen kivételt Nagy Lea verse jelenti, ami a Borospohár. Annyira szeretjük Lea verseit, annyira imádtuk az első közös dalunkat, hogy ezen a lemezen is szerettük volna hangokkal megfűszerezni az egyik költeményét. A legbelsőbb gondolataink, a lelkünk darabjai, életünk különböző fázisai kerültek fel erre az albumra. Ezért is lett ez a címe. Megmutatjuk a mélységeket, azokat a magasságokat, amiket átélünk mindannyian, és reméljük, hogy mindenki megtalálja benne a maga történetét. Vagy olyan társakra találnak bennünk, akik osztoznak velük a terhekben, az örömökben.
A korongon az introval együtt 14 dalt kapunk. Merüljünk el együtt a Fázisokban!
Jöhet a boldogság: Gyakorlatilag a lemez intro-ja, ami kissé sötét, ugyanakkor előre mutat. Az üzenete gyakorlatilag az, hogy lehetsz akármilyen mélyen, akkor is meg kell ráznod magad, mert igenis van kiút, lehet álmodozni a boldogságról! Úgy érzem, ez a dal előrevetíti, hogy a nagylemez kissé rockosabb hangzású a korábbi számainknál.
Maradok néma: Ez a dal már korábban elkészült, sok koncerten játszottuk, mindenképpen szerettük volna rátenni a lemezre. Szerintem nagyon modern hangzású, mégis megtartotta az analóg hangszereket, eljárásokat. Egy olyan párkapcsolati problémát fejteget, amikor sokáig beszélsz egy olyan gondról, amire megoldást szeretnél, azonban süket fülekre találsz… Egy idő után már nem is szeretnéd mondani, nem szeretnél beszélni róla, csak eltemeted magadban.
Alvajáró: Talán az egyik legsötétebb hangulatú szerzemény a lemezen. Egy igen nehéz időszakon vagyok túl, mind pszichésen, mind fizikálisan, ez a track ebben a szakaszban született. Leírja azokat a gondolatokat, amiket akkor éreztem, amikor a legrosszabb állapotban voltam. Kicsit fejtegeti, hogy miért kapjuk a nehézségeket, miért nincs valaki vagy valami, ami látja a szenvedést, és egycsapásra véget vet neki? Talán, mert a legtöbb esetben csak mi oldhatjuk fel a saját problémáinkat…
Későre jár: Azt hiszem, ez a legismertebb számunk, megjártuk vele a 2020-as A Dal döntőjét, rengetegszer hallhattuk a rádióban, kiemelt helyen van a tracklisteken is. Az egyik örök kedvencünk. Tele van metaforákkal, amik talán túl személyesek ahhoz, hogy tovább fejtegessem. Nagyvonalakban arról az érzésről szól, amikor olyan jól érzed magad valakivel, hogy az idő múlása egyszerűen megváltozik. Kérdés az, hogy ez az érzelem mindig a legjobbkor jön-e, hogy vajon itt marad, vagy tovább áll?
Fűzfa: Kicsit felidézi a vidámabb oldalunkat. Könnyed gitártémával, kedves szöveggel próbálja a hallgatót egy olyan tudatállapotba helyezni, ami csupa jó, önfeledt. Egy Hammond C3-as modell hangzása színesíti a zenei palettáját. Abban reménykedünk, hogy amikor ez a dal szól, akkor a hallgató arcán megjelenik egy szelíd mosoly, boldog gondolatokat idéz fel. Szeretném kiemelni a dal vokálját, mert imádjuk, amiben nagyon sokat segített a drága hangmérnökünk, barátunk, Kremán Patrik. Ezúton is köszönünk mindent!
fény.: Az egyik legrégebbi számunk. Az igazán cuki NENE-s dalok közé soroljuk, a mai napig azt érezzük, hogy nagyon szeretik az emberek a koncerteken, a megjelenésekor is rengeteg üzenetet kaptunk, hogy milyen jó track. Vidám, kedves szösszenet, Evelin vokáljával. A srácok minden szeretetével készült dalocska.
Mi lett volna: Erre a számra tudom azt mondani, hogy a legjobban kedvelt dalszöveggel rendelkezik. Mind a srácok, mind a hallgatók rengetegszer kiemelték, hogy olyan gondolatok szerepelnek benne, amik fontosak, gyakran megjelennek az életünk különböző szakaszaiban. Az a típusú ember vagyok, aki mindig küzd az álmaiért, másoknak is ezt a tanácsot szoktam szajkózni, azonban sajnos van olyan életszituáció, amikor egyszerűen lehetetlen a kitartás, az előrejutás. Amikor egy olyan tényező kerül be a képbe, ami kivédhetetlen, megmásíthatatlan, akkor sem szabad teljesen összetörnünk, valamilyen megoldást kell keresnünk, ami segíthet túllendülnünk a kudarcon. Ehhez adhat erőt ez a dal.
Lea Verse: Sokáig olvasgattuk Nagy Lea verseit, fejtegettük, hogy vajon melyik az, amelyik a legközelebb tud kerülni a szívünkhöz, és persze van egy olyan íve, ami miatt dallá lehet alakítani. Imádom ezt a számot, ezt a verset, az egész hangzását, az ívét, mindent. Rengetegszer meghallgattam, miután feljátszottuk, nem vagyok egoista, így nem csak magam miatt!
Macska: Az egyik legfontosabb track a lemezen. Gyakorlatilag majdnem címadó dal lett belőle, és nem csak azért, mert Puskás Peti barátunk is brutálisan megfűszerezte a hangjával, jelenlétével. Nagyon sok olyan embert ismerek, akik az életük során legalább egyszer átéltek pánikrohamot, de sajnos rengetegen hosszú évekig küzdenek ilyen és ehhez hasonló mentális problémákkal. A zenekarból többen megharcoljuk ezeket a gondokat, úgyhogy pontosan tudjuk, milyen érzés. Nagyon ijesztő tapasztalások, sokszor teljesen kétségbeesik az ember, hogy vajon van-e ebből kiút? Lesz ez jobb valaha? Nagyon szeretnénk erre a jelenségre felhívni a figyelmet, továbbá arra, hogy mennyire fontos a lelki egyensúly. Szemét dolog a pánik, beszéljünk róla, adjuk ki magunkból, és talán, ha látjuk, hogy mások is küzdöttek vele, de van megoldás, van kiút, akkor kapunk egy kis megnyugvást.
Átlátnék beléd: Ez a szerzeményünk szintén egy párkapcsolati jelenséget ír le. Egy olyan szituációt, amikor a másik fél zárkózottabb, szeretnénk belelátni a lelkébe, megérteni, hogy mit él át, hátha akkor könnyebb túljutni a mindenféle problémákon.
Ide-oda hoztalak: Egy nagyon színes, friss anyagunk. Szerettük volna megírni, hogy milyen fontosak az élmények. Hogy megvehetünk drága telefonokat, televíziókat, tárgyakat, de amik visszagondolva igazán számítani fognak, azok az élmények, amiket a családunkkal, a szeretteinkkel, a barátainkkal élünk meg. Nekem rengeteg ilyen fontos emlékem született különböző koncerteken, akár fellépőként, akár hallgatóként, emiatt a dalszöveg írása közben legtöbbször ilyen képek ugrottak be. Ezért beszéltünk a székesfehérvári FEZEN fesztivál atyjával, Kovács Tónival, és ez a szám lehetett a 2023-as fesztivál dala. Nagyon hálásak vagyunk érte, büszke fehérváriként külön öröm a hazai fesztivál élet részese lenni ilyen módon is.
Örökké: A barátainknak dedikáltuk. Minden koncerten elmondom, hogy sajnos nem jut annyi időm a barátaimra, mint amennyit szeretnék szánni rájuk. Sokszor nem tudok ott lenni, szülinapi bulikon, fontos eseményeken a koncertek miatt, de szeretném, ha ettől függetlenül tudnák, hogy bármikor számíthatnak rám, és fantasztikus érzés, hogy támogatnak, mellettem állnak mindig. Imádom, hogy olyan barátaim vannak, akikkel ott folytatjuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk, hiába telik el sok idő két találkozás között. A barátság azért is fontos, mert ott vannak a bajban, megvigasztalnak, hogy ne aggódjunk, hiszen ők is voltak hasonló helyzetben, és minden megoldódik majd…
Ha nem vagy itt: Nagyon vidám dal, mini mooggal, különleges gitártémával, nagyon érdekes tam-os dobtémával, pörgős sorokkal, önfeledt szerelmes szöveggel. Nagyon szeretjük, reméljük a hallgatók is így vannak vele.
Állhatatlanság: Az utolsó track a lemezen. Korábban említettem, hogy szeretem arra ösztönözni az embereket, hogy küzdjenek az álmaikért. Ez a dal pontosan erről szól. Megjártam különböző tehetségkutatókat, ahol nem kellettem, kaptunk rengeteg negatív véleményt idegen emberektől, de még a saját tanárainktól is, amik közül nem mind volt építő jellegű. Tettek ki zenekarból szó nélkül, és volt olyan, hogy nagy magasságok után még nagyobb mélységeket éltünk meg. Ez minden zenész, művész, sportoló vagy akár egy irodista életében előfordul. De, ha valamit igazán szeretsz, ha hivatásnak tekinted, ha az az életed, akkor igenis küzdeni, menni kell. Nem jöhet olyan, ami megállíthat. Ez ennyi, pont.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az album kapcsán?
Nagyon hálásak vagyunk, mert rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a lemezzel kapcsolatosan. A mai napig kapom az üzenetek arról, hogy egy nehéz nap után valaki meghallgatta ezt meg ezt a számot, és hogy milyen sokat segített neki. Számunkra ennél nagyobb öröm nincs. Ezért zenélünk.
Mik a tervek a NENE-vel?
Szeretnénk egy fantasztikus tavaszt, nyarat megélni. Szerencsére szépen telik a naptár, sok helyen tudunk majd találkozni a hallgatóinkkal. Reméljük, hogy még több emberhez eljuthatunk. Bár kijött a nagylemez, nem állunk meg a dalírásban, már készülnek az új nóták. Nagyon ölelünk mindenkit, bízzunk abban, hogy sokszor találkozunk!
Írta: Hatos Niki
2024. június 11. 08:52