ORIANTHI – Szimplán “O”
Orianthi Penny Panagaris görög származású ausztrál gitáros-énekest nem nagyon kell bemutatni senkinek, mégis megteszem: 2001-ben, 15 éves csodagyerekként zenélt először Steve Vai-jal és alig volt 18, amikor már Carlos Santana is megosztotta vele a színpadot. Santana volt az, aki beajánlotta a PRS gitárcéghez, melynek hangszereit azóta is hűségesen pengeti. Első szólóalbuma 2005-ben jelent meg, ezt követően turnézott Steve Vai vendégeként és fellépett az Eric Clapton által életre hívott Crossroads Guitar Festival keretei között is. Turnégitárosként dolgozott Carrie Underwood, Michael Bolton, Dave Stewart és James Durbin számára, aztán 2009-ben nem más, mint Michael Jackson választotta ki arra az 50 koncertre, amit a 2009 júliusa és 2010 márciusa közötti időszakra terveztek a londoni O2 arénába. Orianthi próbált Jacksonnal, ám a Pop Királyának tragikus és váratlan halála miatt végül kútba esett ez a lehetőség. Mindez azonban nem törte meg az időközben valódi gitáros sztárrá vált ifjú hölgy lendületét, folytatta a szólópályát, majd 2011-ben csatlakozott Alice Cooper zenekarához, ahol 2014-ben adta át a stafétát Nita Straussnak. Az utóbbi években főleg Richie Samborával dolgozott, de idén, 7 év szünetet követően végre ismét kiadott egy szólóanyagot, melyet egyszerűen “O” címre keresztelt. Erről a korongról beszélgettem vele.
Az új lemezed izgalmas elegye különféle stílusoknak: alapvetően kortárs rock, de van rajta hendrixizmus, blues és popzene is. Tényleg ennyire színes zenei háttérrel rendelkezel?
Abszolút! Ez az album valóban roppant változatos lett, köszönhetően annak a rengeteg lemeznek, ami forgott nálam régen és forog ma is. Komoly lemezgyűjteménnyel rendelkezem, melyben a legkülönfélébb előadók munkái is megtalálhatóak és ez az eklektikusság engem is jól jellemez. Az anyag elkészítése Marti Frederiksen producer barátommal pont olyan könnyű és kellemes időtöltésnek bizonyult, mintha csak szabadságon lettünk volna. Szinte magától értetődően állt össze minden gitárhangzás, szintetizátoros textúra és tempó. Nem gondoltuk túl a dalokat és emiatt maradt egyfajta nyersesség bennük. Mindössze 28 napra volt szükségünk, hogy Marti Nashville-i stúdiójában összerakjuk az anyagot, szóval elég jó időt futottunk!
Marti Frederiksen részt vett a dalszerzésben is?
Szinte a teljes albumot együtt írtuk Martival. Elképesztően jól lehet vele együtt dolgozni, az egész dalszerzős folyamat magától ment. Két út volt, amit követtünk: vagy az általam hozott alapötletet pofoztuk ki közösen, vagy egyszerűen leültünk ketten, elkezdtünk játszani és ezekből a jammelésekből mindig kisült valami jó!
Nekem úgy tűnik, hogy ezúttal nagyon dalcentrikus anyag született, a gitár egyáltalán nem került előtérbe. Egyet tudsz érteni ezzel?
Én is úgy érzem, hogy ezúttal tényleg a dalok állnak a középpontban. A gitárhoz, a szólókhoz ezúttal teljesen más módon közelítettem, mint a múltban, sokkal inkább a hangzásokkal, hangszerelésekkel való kísérletezés határozta meg a témákat ennél a lemeznél.
Különösen fogós énekdallamokkal vannak tele a dalok. Célod volt, hogy olyan módon fogalmazz, amire a rockrádiók ráharaphatnak?
Nem igazán tűztem ki magam elé célokat a dalszerzéssel kapcsolatban. Mindössze annyit akartam elérni, hogy a dalaim számomra jelentsenek valamit. Ezt sikerült elérnem, és nagyon remélem, hogy a közönségnél is ki tudják majd váltani ezt a hatást. Tényleg rendkívül változatos az album, ugyanakkor roppant koherens is.
A gitárszólókat milyen módszerrel rögzítetted a stúdióban? Szereted előre megírni őket vagy inkább rögtönzöl?
Mindkét út járható számomra, de először mindenképpen hallani akarom azokat a dallamokat a fejemben, amelyek a majdani szóló gerincét adhatják. Ezeket a fő irányvonalakat mindig kitalálom és felveszem előre. Ha ezzel megvagyok, akkor viszont örömmel improvizálok e keretek között és fejezem be ilyen módon a szólót.
Mely dalok a kedvenceid?
Az összeset imádom, baromi büszke vagyok mindre, de ha ki kell emelnem valamelyiket, akkor a Sinner’s Hymn és a Contagious mellé tenném le a voksomat. Jelenleg ezeket a legnagyobb élvezet játszani! A Sinner’s Hymn egy olyan dal, amiben a súlyos, kérges blues ugyanúgy benne van, mint a pop, a rock és a szélsőségesebb alternatív zenék hatása. Buddy Guy, a ZZ Top, Hendrix és a Nine Inch Nails inspirációja egyszerre jelenik meg benne. Remélem, hogy az emberek szívesen üvöltetik majd az autóikban, én mindenesetre már alig várom, hogy jó hangosan játszhassam! Látom egyébként, hogy bejön az embereknek, mert már ezerrel küldözgetik a videókat, ahogy tolják a riffeket!
Szeretnél turnézni majd ezzel a lemezanyaggal, ha a körülmények megengedik?
Mindenképpen. Az idei év nem úgy alakult, ahogy elterveztük, de amint lecseng a járvány, már útra is kelek! Alig várom, hogy koncertezhessek végre! Amúgy nem unatkozom, hiszen rengeteg interjút adok, klipeket forgatok, a zenekarommal próbálok. Nemrég adtunk egy koncertet is a Los Angeles-i Whisky klubban, persze nézők nélkül, amit élőben lehetett streamelni, de ez azért nem ugyanaz, mint amikor hús-vér emberek előtt játszol. A zenélésnek a közönség előtti élő zenélésről kell szólnia elsősorban, színpadon lenni és a közönséggel kommunikálni a legjobb része a zenész-létnek!
Egyike vagy korunk legnépszerűbb női szólógitárosainak. Nagyobb elvárásokat támasztasz emiatt magaddal szemben, amikor új zenéket adsz ki a kezedből?
Mindig a lehető legjobb teljesítményt szeretném nyújtani, de az aktuális legjobb forma mindig az adott pillanattól függ. Az biztos, hogy kihozom magamból azt a maximumot, amit éppen lehet. Persze igyekszem új és kevésbé nyilvánvaló dolgokkal is előrukkolni, amik remélhetőleg inspirálhatnak más gitárosokat is.
Éneklő gitárosnak vagy gitározó énekesnek tartod magad inkább?
Jóval előbb kezdtem énekelni és dalokat írni, mint gitározni, úgyhogy énekes-dalszerző-gitárosként gondolok magamra elsősorban.
A PRS-nél már jó ideje létezik egy saját szignált gitármodelled. Használtad a lemez felvételekor valamelyik példányt?
Ez egy sajátos specifikációkon alapuló széria, ami gyakorlatilag minden tekintetben különbözik a szériamodellektől. Különleges darabok, melyek lelkét a gyilkosan szóló hangszedők adják. Öröm együttműködni Paullal, csodálatos alkotó! Természetesen az új, lila színben pompázó, 24 érintős PRS Custom szól a legtöbb dalban, de azért használtam egy Custom 22 modellt is. Erősítők terén egy ideje már az Orange cuccait favorizálom, a Rockerverb MKIII fej a nagy kedvenc most nálam. Pedálok terén a Nexi Octave és a NexiPlexi amit használok. Utóbbi egy klasszikus hangzású fuzz pedál, ami blueshoz és rockhoz egyaránt kiváló választás lehet. Mindkét pedál a signature szériám részét képezi.
Turnézó zenészként sokszor olyan szituációkba csöppentél, hogy meg kellett osztanod a gitártémákat más gitárosokkal. Mit tanultál ezekből a kollaborációkból?
Alice Cooper zenéjében rengeteg gitár van, szinte nagyzenekari hangszerelést igényelnek a szólamok. Ezeket élőben három gitárral adtuk elő, ami nagyon érdekes élménynek bizonyult. A legizgalmasabb az volt, amikor a három gitár egyszerre játszotta ugyanazokat a harmóniákat. Rengeteget tanultam a tempókról és a pontos játékról, amikor nála gitároztam.
Az elmúlt években Richie Samborával közösen készítettél két EP-t RSO név alatt. Lesz ennek a sztorinak még folytatása?
Nagyszerű időket töltöttünk együtt Richie-vel, büszke vagyok a közösen készített anyagokra. Nyitva hagytuk az ajtót, hogy úgy mondjam, de most mindketten más dolgokkal foglalkozunk. Hozzám hasonlóan Richie is készített egy új szólóalbumot, ami hamarosan meg is jelenik. Nemrég hallottam az anyagot és az a véleményem, hogy fantasztikus lett!
Olyan szupersztárok oldalán láthattunk már, mint Michael Jackson, Carlos Santana és Alice Cooper. Mely művészekkel dolgoznál még szívesen?
Eric Claptonnal mindenképpen, de Alicia Keys vagy Beyoncé mellett is szívesen gitároznék!
Írta: Danev György
Fotók: Patrick Rivera, Chris Ace (koncertfotók)
2021. január 23. 05:56