MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Nyolc új dallal elkészült a Kodály Spicy Jazz második nagylemeze

A bemutatkozó lemezével Fonogram-díjra jelölt Kodály Spicy Jazz zenekar elkészítette második nagylemezét. A Remake című albumra ezúttal is kizárólag Kodály Zoltán által gyűjtött, jól ismert magyar népdalok átdolgozásai kerültek XXI. századi szempontok alapján újragondolt és hangszerelt változatban, könnyed, instrumentális dzsessz stílusban. 

A Kodály Spicy Jazz zenekar Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulóján, a zeneszerző tiszteletére indult Kodály emlékévben, 2017-ben indította útjára zenei projektjét a Music Fashion kiadóval közösen. A fiatal, profi muzsikusok Kodály Zoltán által gyűjtött népdalokat gondolnak újra és hangszerelnek át XXI. századi szempontok alapján, könnyed, instrumentális dzsessz stílusban azzal a szándékkal, hogy a legismertebb és legkedveltebb művek friss, kreatív és lendületes megközelítésben ismét eljussanak a fiatalokhoz, a nagyközönséghez. A Kodály Spicy Jazz első nagylemeze, a Reloaded 2018-ban jelent meg, és azóta a zenekar Magyarországon, illetve számos helyen külföldön is koncertezett, egyebek mellett Cipruson, Marokkóban, Linzben, Stuttgartban, Rómában, Erdélyben, a rangos Bakui Jazz Fesztiválon, valamint a fellépésükkel indult a strasbourgi Európai Parlamentben a magyar V4-elnökség időszaka is. Bemutatkozó lemezüket Fonogram-díjra jelölték az év hazai világ- és népzenei albuma kategóriában.

A Kodály Spicy Jazz a járványhelyzet idején is rendíthetetlenül dolgozott, még ha nehezített terepen is, ám Görögh Dániel trombitás, a zenekar művészeti vezetője szerint meglepő módon még jól is jött nekik a szokatlan élethelyzet.
-Tudom, furcsa, amit mondok, de a lezárások és a karantén bizonyos szempontból a javunkra voltak az elmúlt másfél évben. Mivel az eredeti zenekari tagok az egyéb elfoglaltságaik miatt már nem tudtak velem zenélni, apránként minden hangszeren új társak, tehetséges fiatalok érkeztek mellém. Amikor újra lehetővé vált a személyes találkozás, bevetettük magunkat a próbaterembe, és jutott időnk arra, hogy összehangolódjunk, összecsiszolódjunk és elkészülhessenek az új dalok. A nyitás után pedig végre koncertezhettünk is, itthon például a Könyv-bor-jazz Fesztiválon Balatonfüreden, a Székesfehérvári Jazz Fesztiválon és a Budai Fonóban, külföldön pedig a ciprusi Aglanjazz Fesztiválon és a Tallin Music Week programjában Észtországban, illetve online koncertet is adtunk a bécsi Collegium Hungaricum felkérésére  – mondta Görögh Dániel.


A Kodály Spicy Jazz a második albumára nyolc, Kodály Zoltán által gyűjtött, ismert magyar népdalt gondolt újra. A Csínom Palkó, a Vidróczki híres nyája, a Még azt mondják nem illik, a Megismerni a kanászt, a Megrakják a tüzet, a Serkenj fel kegyes nép és a Zöld erdőben, zöld mezőben mellett készült egy olyan felvétel is, amelyben három ismert gyermekdal, a Te kis nyulacska, az Egyetem begyetem és a Csipkefa bimbaja ismerhető fel. Az elképzeléseket valódi műhelymunka során valósították meg, hiszen a Kodály Spicy Jazz tagjai tavasszal négy napra „alkotótáborba” vonultak Békésszentandrásra. Egy barátjuk adta kölcsön a házát, hogy pár napig kizárólag a zenével foglalkozhassanak. A jól ismert magyar népdalokat ezúttal is Cséry Zoltán billentyűs hangszerelte át, amihez az újonnan érkezett fiatal zenészek hozzáadták a maguk elképzeléseit és zenei világát, így alakultak ki a dalok végső változatai. - A lemezfelvételek már Budapesten készültek a Studio Einz-ben. Az albumon Óhidi Levente billentyűzik, Szabó Kristóf basszusgitározik és Vendl Máté dobol, én pedig trombitán és szárnykürtön játszom– tette hozzá Görögh Dániel.

Az új Kodály Spicy Jazz második nagylemeze elérhető valamennyi ismert, online zenemegosztó oldalon, illetve  fizikai formátumban a lemezboltokban és a Music Fashion kiadó webshopjában.

Kodály Spicy Jazz: Megismerni a kanászt (koncertklip a Tallin Music Week programjából)

Bővebben:
https://wmmd.lnk.to/KodalySpicyJazz_Remake
https://www.facebook.com/kodalyspicyjazz
http://shop.musicfashion.hu/index.php?id_product=97&controller=product 


 

2022. január 12. 19:15

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA