MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

ÖnésÖn - dallamos rock Tatabányáról

Biztosan többen felfigyeltek rá, hogy néhány hónapja már pörög a neten egy újonnan szervezett magyar rockbanda, ami egyébiránt nem is annyira új: a tatabányai illetőségű ÖnésÖn zenekar életének első fejezete ugyanis a kilencvenes évek elején íródott, mindössze a folytatásra kellett várni több mint két évtizedet. Persze jobb később, mint soha, és ezt a kvintett tagjai is így gondolhatják, hiszen jelenleg gőzerővel dolgoznak egy belátható időn belül megjelenő nagylemez anyagán. A csapatból Varga András (ex-Vida Rock Band/Steel Orange/Cult Devil) gitárost kértem meg, hogy meséljen az ÖnésÖn múltjáról és újsütetű lendületéről.

Az elmúlt hónapokban két saját dalhoz készített videóval mutatkozott be az ÖNésÖN zenekar, mindazonáltal úgy tudom, a csapat története egészen a ‘90-es évekig nyúlik vissza. Mesélnél arról, hogy akkor miért nem indultak be a dolgok és mi vezetett a mostani újjászerveződéshez?

Köszönjük az érdeklődést! A zenekar története valóban a 90-es évek elejéig nyúlik vissza. A tatabányai Document zenekar után a fő dalszerzőnk és szövegírónk, Merena Attila hozta össze a bandát, amely eleinte alteresebb zenét játszott, még énekesnővel az élen, de 1991-től már ebben a máig is hallató, rock, soft-rock, AOR-jellegű, de egyéni, szerintem költői igényességű szöveggel megtámogatott stílusban alkot. A zenekar ma ismét annak a felállásnak az eredeti tagjaival dolgozik együtt, baráti hangulatban.
A csapat 1994-ben feloszlott, a tagok egy része Budapestre költözött és egyéb dolgokra koncentrált, 2015-ig nem is üzemelt. Ekkor egy koncert erejéig megtörtént az újjáalakulás egy több zenekaros tatabányai nosztalgiakoncertre. Annak sikere arra ösztönzött minket, hogy próbáljuk meg újra, és már akkor lehetett érezni, hogy ezekben a dalokban, ebben a társaságban még van valami több. Sajnos ez akkor mégsem jött össze, ugyanis a tagok egy része nem ért rá, magánéletükbe nem fért bele a hosszasabb közös munka. Viszont múlt nyáron a csillagok ismét együtt álltak. Most érett meg mindenki arra, hogy újra nekiálljunk a közös munkának. Mindenki komolyabb anyagi és magánéleti problémák nélkül, mindenféle görcstől mentesen, komoly lelkesedéssel tud hozzáállni a zenekarhoz, úgy, hogy zenei tudásban, hozzáállásban is sokat fejlődtünk, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk. Ami fontos, hogy tényleg baráti hangulatban, erőlködés nélkül, jókedvben álltunk neki egy 2020 augusztusi sörözés után a munkának.
Ekkor még csak koncerteket akartunk játszani, de aztán 1-2 hónap próba után arra jutottunk, hogy ezeket a dalokat fel kéne venni és az utókornak megörökíteni. Ez nem könnyű menet, nem is olcsó mulatság, mivel csak kompromisszummentes, minőségi hangzással tudtuk elképzelni a dalokat. (Persze volt kis vita, mert akadt, aki eleinte el tudta volna képzelni „demósabb” minőségben is a felvételeket, de aztán mindenki rábólintott erre az útra és az élet igazolni látszik ezt az elképzelést.) És ha már minőségi hangzás és hangszerelés, akkor természetesen egyik legjobb barátomat, Dandó Zolikát kerestük meg, hogy először egy dal erejéig dolgozzunk együtt. Ebből lett az első dal és werkfilm a Nem nekünk szól a rádió, ami nekünk annyira tetszett, és a közönségtől is annyi pozitív visszajelzést kaptunk, hogy úgy gondoltuk, ebbe az irányba kell tovább haladnunk.

Az “Ön és Ön” mint zenekarnév meglehetősen szokatlan hangzású, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy számotokra van jelentősége, hogy pont ezt, és nem egy jól hangzó angol nevet választottatok...

Ez a név még a kezdeti, kicsit alteresebb időszakból származik, kb egy szójáték. Attila és az akkor dobos, Hastó Zsolti találta ki, ha jól tudom. Magyarul is érthető, de mondjuk fonetikusan angolnak is hallható, kicsit szójátékos, de az összetartozást is jelképező névben gondolkodtak és ez lett belőle. :-) A zenei stílus lehet, hogy egy angol nevet kívánna meg, de mi főleg magyar „piacra” dolgozunk és a név elég „meghökkentő” ahhoz, hogy érdeklődést váltson ki. Egyben nekünk közös történelem, így igazából komolyan nem is gondolkodtunk el más néven.

A Grund Records Youtube-csatornáján elérhető két dalra egy közeljövőben megjelenő nagylemez előfutáraként kell tekinteni? Hogyan kerültetek kapcsolatba a kiadóval?

Abszolút az új lemez előfutára a két dal. Ugyanilyen minőségű, szövegű, stílusú dalok tömkelege lesz a lemezen, szerintem rendkívül erős anyag lesz, amit a dallamos rockzene kedvelői remélhetőleg imádni fognak. Ugye, amikor Zolikát megkerestem és utána elkészült az első dal, akkor már lehetett látni, hogy ez nagyon jó nyersanyag, nagyon megszólal ebben a megálmodott formában. Ekkor kerestem meg Bene Attilát, akivel a kapcsolatom a Steel Orange időkre nyúlik vissza (a zenekar, ahol 2010-15 közt játszottam és 2 lemezünk jelent meg, a második a Grund Recordsnál). Poén, hogy Attilával szerintem 2013 óta nem találkoztam személyesen, de nyáron a szántódi kompon sikerült egymás mellé beállnunk az autókkal és ott nagyon jól elbeszélgettünk (ekkor még nem tudhattuk, hogy össze fog állni a zenekar). Szóval elküldtem neki az első nótát, meghökkent a minőségen, és azonmód meg is beszéltük, hogy két dalt online ki is adhatnánk és közben pályáznánk NKA-s lemeztámogatásra (ez utóbbi nem jött össze, de a lendület úgy visz minket, hogy így is nekiálltunk a lemeznek).


A szóban forgó “Nem nekünk szól a rádió” és “Kint zakatol” dalok a dallamos rockzene rég letűnt világát elevenítik fel. Akárhányszor hallom őket, mindig az jut eszembe, hogy ti tényleg azt a zenét játsszátok, amiért megdobban a szívetek. Kérlek, mesélj a gyökereitekről, ki milyen zenei közegben nevelkedett!

Az az érdekes, hogy kvázi bármennyire is együtt játszunk gyerekkorunktól kezdve, mégis némileg más és más háttérrel és ízlésvilággal rendelkezünk. Ez kicsit hosszadalmas, de megpróbálom azért elmesélni. Kezdem udvariatlanul magammal, mert erről tudok a legautentikusabban nyilatkozni. Ez a hangszerelés és zenei világ 100%-osan az én ízlésemet tükrözi (pedig nem én vagyok a hangszerelő). Nyilván én is játszottam fiatalabb koromban keményebb zenéket (M-betűs, máig nagy szeretetnek örvendő alap nagyzenekarok fényében) vagy Dream Theater-jellegű progosabb dolgokat, de ezt a fajta soft rock mindig a szívem csücske volt, akár magyar, akár külföldi zenékről legyen szó. Az ízlésem a popzenétől a zúzda metálig mindent lefed, de ez a mostani ÖNésÖN stílus az, amibe mondhatjuk, hogy a gitározási stílusom is a legjobban beleillik és amit a legszívesebben játszom, hallgatok.
Juszuf, az énekes gyerekkori barátom, együtt kezdtünk gitározni, gyerekzenekarban játszani, vele együtt a ‘80-as évek magyar rockzenéit, popzenéit hallgattuk sokat (Edda, P. Box, V Moto Rock, Color, de akár Ricse, Hobo vagy KFT, nem sorolom tovább). Nekem ehhez jött azonnal a Scorpions (szerencsére az MTK stadionos koncertjükön is ott voltam gyerekként) és onnantól nem álltam meg a nyugati rockbandákig, stílustól függetlenül (Maiden, Metallica és társaik, aztán ugye a kihagyhatatlan Guns, Mr. Big, de közben Toto, Foreigner meg Megadeth, Anthrax és minden egyéb). Manapság már inkább az ilyen „cizelláltabb” zenéket szeretem hallgatni.
Józsi, mivel énekes, inkább a magyar zenéket vitte tovább, nagy Demjén-rajongó és mivel a hangja kimondottan hasonlít Rózsiéra, így ilyen jellegű „tribute” zenekara is volt többször, ez határozza meg énekstílusát és szerzőségét is, ami szerintem nem baj, sőt, nagy értéke a zenekarnak.
Attila, a zenekar alapítója is nagyon vegyes gyökerekkel rendelkezik, ő kicst alteresebb irányból jött. Nem akarok a nevében hamis dolgokat írni, de az biztos, hogy a Beatles gyakorolta rá a legnagyobb hatást. A Cure-t is imádta és persze a korabeli magyar alter zenekarokat sem vetette meg. Nála a Van Halen jelentette az utat a rockzenéhez, ott is maradt, de jelenleg ezen a stíluson kívül játszik, valamint tanít Tommy Emmanuel-jellegű, fingerpickinges gitározást, ez a nagy kedvence. Ő most billentyűzik a zenekarban, mint a régi felállásban, de elektromos gitáron is remekül játszik.
Gombi,a fő vokálosunk és basszerosunk, egyébként régi magyar dalokat játszó bandában énekel is (nagyon jól), illetve a Cherokee zenekarban énekes volt. A zenei gyökerei is így a magyar rockzenékből táplálkoznak. Nagyon örülök, hogy ilyen erős énekszekciónk van, ez élőben is meg fog mutatkozni.
A dobosunk, Csabi főleg a jazzrockért van oda, de vannak hasonló gyökerei is, mint nekünk. Ugye anno Tatabányán mindenki gunsos volt az adott mikroközegben, de ő sem vetette meg a zúzdább vagy éppen progosabb témákat sem. Egyébként Csabi és Attila a 2000-es években még egy Mr. Acoustic nevű bandában is játszottak együtt, ismert rockfeldolgozásokat játszottak.

A dalszerzés és a hangszerelés hogyan működik nálatok?

A dalokat 95%-ban Attila szerzi. A szövegeket 99%-ban. Tehát az ő szerzeményei a meghatározók, a lemezen is csak 2-3 dal lesz Juszuftól és tőlem, de a szövegek ott is Attilától érkeznek. Hatalmas tálentum, nem szabadott volna ezeket a szerzeményeket veszni hagyni. Egyébként még vagy két további lemezre való ugyanilyen minőségű dalunk van, nehéz is válogatni, és közben írunk is, Józsi is, én is és Attila is.
A hangszerelés már nehezebb kérdés, ugyanis itt volt némi vita. Volt, aki kicsit keményebb, más kicsit akusztikusabb irányba vitte volna a stílust. De a megfejtés az lett, hogy rábíztuk a döntést a producerünkre, a magyar Mutt Lange, Dandó Zolira, aki ezt a hangszerelést álmodta meg és ami mögé aztán így már az egész zenekar be tudott állni. Egyébként neki hatalmas érdemei vannak mind a hangzásban, mind a hangszerelésben, nélküle biztosan nem szólna ilyen jól az anyag. Az ének pedig Pálfi Balázs stúdiójában kerül ilyen remek formába, neki is nagy köszönet.

Helyi szinten rendszeresen hallani a dalokat az éterben. Milyen érzés, amikor mégis “nektek szól a rádió?” Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig a két szám hallatán a közönségtől? Alakul már valamilyen tábor, ami követ benneteket?

Ugye a zenekar alapból tatabányai gyökerű tagokkal rendelkezik, de már budapesti zenekar vagyunk, nagy részünk huszonéve itt lakik. De Tatán és Tatabányán is van 1-1 tagunk, szóval „nemzetköziek” vagyunk.
Mind nekünk, mind a közönségünk számára nagy élmény volt, amikor a Spotfy-on és a többi online csatornán a két dal megjelent. A közönségünk jelenleg szerintem 50%-ban a régi rajongókból, barátokból áll, egy része a későbbi zenekaraink ismerőiből verbuválódik, de van egy jelenleg kb. 20%-os populáció, akik az új követőnk csoportját alkotják. Ők azok, akik a rádióból vagy tévéből ismerték meg a zenekart. Itt köszönöm meg Lentulai Krisztiánnak, hogy elindította a rádiós „karrierünket”. Ha egyszer eljön az idő, akkor majd élőben kiderül, hogy mennyien kíváncsiak komolyan ránk, de a klipnézettség és az online hallgatottság elég biztató. Erre kell rátennünk még 1-2 lapáttal és jó marketinggel, hogy a 20%-os rész nagy legyen. Nehéz az ilyen zenének széles publicitást szerezni, de szeretnénk minél nagyobb réteghez eljutni, mert meg vagyunk győződve, hogy sok olyan embernek tetszene a zene, akihez még nem jutott el. A magam részéről a szövegek minőségében és mégis közérthetőségében is nagy potenciált látok. Egyébként szakmai oldalról is nagyon jók a visszajelzések. Az első dalnál még a megdöbbenés volt az első reakció, a másiknál már mindenki ezt a minőséget várta. Úgyhogy fel van adva a lecke, hogy a lemez is hozza a szintet. Szerintem fogja hozni, slágerparádé lesz, sok gyors és néhány közép-lassú tempójú dallal.

Magyar nyelven íródnak a dalaitok. kizárólag a hazai hallgatóságot kívánjátok célba venni, vagy esetleg - a Stardust sikerén felbuzdulva - megpróbáltok majd ti is angol szövegekkel kilépni a nemzetközi színtérre?

Először is, imádom a Stardust zenéjét és kalapot le, hogy eljutottak a Frontiers-megjelenésig. Olyan dalszerzőkkel tudtak dolgozni, akiket fiatal koromban én is istenítettem és máig a legjobbak között tartják számon őket. Nagyon jó lemezt hoztak össze, remek zenészek alkotják és alkották, Ákos hangja és kiejtése pedig definiálja, hogy külföldön is sikerük legyen.
Mi inkább belföldben gondolkodunk, de mivel ez a zene nemzetközi, így azért már felmerült, hogy nyitni kéne külföldre is. Korai még a kérdés, nagyon előre járunk már ahhoz képest, hogy a zenekar szeptemberben próbált először. De a lendület, lelkesedés visz előre, remélem, hogy eljutunk a külföldi piacra is valamikor.

Szerinted a 2020-as években ideális esetben - ami alatt a Covid-járvány lecsengését és a koncertezés beindulását értem - fel lehet még építeni kvázi-brandként egy ilyen típusú zenekart, hogy az önmagát eltartva, rentábilis módon működhessen?

Nullszaldósra biztosan ki lehet hozni. Ugye a lemezmegjelenés az anyag- és gyártási költségekkel, stúdió és hangszerelői díjakkal együtt tetemes összeg, azt tán minimál jogdíjjal, lemezeladással és koncertekkel vissza lehet dolgozni. A többi már a szerencsén is múlik és azon, hogy mennyire tudunk publicitást szerezni. Mi nem gondolkodunk abban, hogy ebből éljünk vagy hogy komolyabb összegeket keressünk ezzel a zenével, mert akárhogy nézzük, ez most rétegzene és Magyarország elég kicsi ahhoz, hogy a rétegzenék ne hozzanak anyagi sikereket. Főleg erkölcsi sikerekre hajtunk és jól szeretnénk érezni magunkat: jó koncerteket játszani, érezni a közönség szeretetét és együtt bulizni. De mindezt úgy, hogy 1000 %-ot adunk bele, tehát, megadjuk a lehetőséget arra, hogy több legyen belőle. De szerencsére nem ezen múlik, hogy a parizert le tudjuk tenni esténként a családi asztalra. Így talán felszabadultabban lehet dolgozni.

Régóta ismerjük egymást, a zenei ízlésünk is hasonló. Hogy látod a hagyományos rockzene helyzetét globálisan, illetve a hazai viszonyok között?

A hagyományos rockzene helyzetét úgy gondolom, ahogy az előző kérdésnél fejtegettem. Rétegzene lett, így csak nagyon nagy elhivatottsággal és a zene szeretetével lehet ehhez hozzálátni bárhol is. Egy-két kivételtől, akiket a zeneipar lendülete még visz külföldön, szerintem ez már így is marad. Igényes és lázadó zenére nagy szükség nincsen, a népeket sajnos az egyszerű, kevésbé igényes témák felé terelik (ennek hátterét nem fejteném ki itt, főleg, hogy nem is értek hozzá), nem biztató a helyzet.
Viszont, ha megfelelő minőségű zenét csinálsz, akkor eljuttathatod online több helyre. Persze az online térben való mozgás hátulütője a minőségi szűrés hiánya. Minden elérhető szinte ingyen és jogszerűen már, ez nem segíti a szerzőket, előadókat. Ahogy egy barátom mondja, ha minden van, akkor semmi nincs…

Nagy gitármániákus vagy, folyamatosan keresed a tökéletes hangszert. Hogy érzed, megtaláltad már? Jelenleg milyen hangszerparkkal rendelkezel?

Ezt a kérdést vártam, reméltem, hogy kicsit lehet gitárokról is beszélni. Szerintem kb. 4 éve beszéltünk utoljára, akkor még Vida Ferivel játszottam egy zenekarban (nyugodjék békében) és amit akkor mondtam, azt nagyjából tartom: Én a strat, superstrat típusú gitárokat szeretem a legjobban, azokon szeretek játszani. Viszont minden háztartásba kell egy Les Paul. Ami ehhez a pár év alatt hozzájött, hogy PRS is kell minden háztartásba, mert az szerintem az ultimate modern klasszik gitárszand és minőség. Manapság szerintem a legjobb gitárok.

Ez alapján a mostani gitárparkom, ami szerintem 60%-ban fix: Orville by Gibson Les Paul Custom. Ez egy fehér Les Paul gitár, 1991-es japán, még eredeti Gibson alkatrészekkel gyártott. Ez a fő gitárom a Cult Devil zenekarban (amely természetesen az ÖNésÖN mellett továbbra is szívem csücske és remélem, hamarosan visszatérünk vele a színpadra, hogy a legjobb Cult dalokat együtt élvezzük a közönséggel). Ezt a gitárt Fehér Attilától vettem két éve és azt mondom, hogy ennél jobb Les Paul számomra nem létezik. Beérett, kiszáradt fa, minőségi összeszerelés, ma nem kapsz hasonló Gibsont szerintem. De egyébként itthon nem játszom rajta, csak próbákon és koncerten. Ő már örökre velem marad.

Van egy 1982-es, már Dan Smith-éra, de még régi formátumú, nagyfejű Fender Stratóm, nagyon akartam már ilyet, tavaly megvettem, ez is örök darab lesz. Kellett vele mókolnom, a tremolót magam cseréltem rajta, de tökéletes, custom shop-minőség és hang. Jó kopott is, ahogy az kell! :-) A superstratokból van egy Valley Arts 1988-as, kék 22-bundos, HSS EMG szettes, floydos gitárom. Ezt Dandó Zolikától vettem és ez is marad, az Unisex zenekarban játszottam ezzel, de az ÖNésÖN-ben is tökéletes, tudja a nyaknál a funky-t, a hídnál a metált és a többit. :-) Ilyen hangszerből volt Steve Lukathernek is signature szériája, egy nagyon nagyra becsült egykori USA manufaktúra a ‘80-as évek végéről, ritka és nagyon jó hangú gitárok, kultikusak gitáros körökben. Ezek így szerintem véglegesek.

A két klipben pedig a mostani fő gitárom szerepel, egy 2019-es Charvel SoCal. Egyébként a Fender gyártja Mexikóban, nagyon jó minőségben, szerintem a most még elérhető áron megszerezhető legjobb superstrat. Éger test, ében fogólap, Seymour Duncan SH-6 szett. Kicsit átalakítottam, hogy a pickup felezés a nekem tetsző tekercsre történjen, külön kapcsolóval, így nekem tökéletes. Mindenképpen ezzel fogom a további dalokban a szólókat felvenni, mert nagyon tetszik a szólóhangja. Ritmusra pedig a következő, egyben utolsó gitáromat fogom használni, ami egy Paul Reed Smith S2 Custom, 30th Anniversary. Imádom a középtartományát, a mai időkben ezek a legjobb hangú gitárok nekem. Az utóbbi kettőre nem veszek mérget, hogy örökre nálam lesznek, mert nem ritkaságok és beszerezhetők, de jelenleg imádom őket. Erősítő-fronton most egy egyszerűbb megoldásom van, egy Fractal Audió AX8-ból jön a hang, itthon is azzal veszek fel és koncerten is az megy ki vonalból a PA-re. Magamnak kontrollra pedig vagy Headrush kontroll-ládát használok vagy végfokba kötöm és tetszőleges minőségi gitárhangfalra. Ez a cucc így annyira rugalmas és olyan biztonságérzetet ad nekem, hogy egy ideig nem fogok mást használni. Persze cuccfanatikusként nem zárom ki, hogy lesz még Marshall fej, meg Bogner, meg Friedman valaha nálam, de egyelőre elégedett vagyok így!

https://www.facebook.com/onesonzenekar/

Interjú: Danev György


2021. március 1. 13:31

Minden jog fenntartva. 2021 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA