MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Négy aktuális Hangfoglaló pályázat

Ismét lehet városi zenei koncepciók készítésére pályázni az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumához. Ugyancsak novemberi a beadási határideje a könnyűzenei médiumoknak szóló, a pályakezdő zenei menedzserek showcase fesztiválokon való részvételét segítő, illetve a tavaly kísérleti jelleggel kiírt, a magyar nyelvű dalszerzés kultúráját támogató kiírásoknak.

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) zenében érintett kollégiumai 2017-ben írtak ki közös pályázatot városi zenei koncepciók elkészítésére. Az akkori felhívásra több mint egy tucat település jelentkezett, és az elmúlt években nemcsak az NKA pályázatában foglaltakat teljesítették, de sok helyen használni és alkalmazni is kezdték az így elkészült koncepciókat. A Hangfoglaló Program Kollégiuma ezért úgy érezte, hogy három év után ismét érdemes a témával foglalkozni akaró településeket pályázattal ösztönözni és támogatni a saját, minden zenei műfajt érintő, az oktatásra és a helyi fellépési, gyakorlási lehetőségekre nagy hangsúlyt fektető koncepciók elkészítésére. A pályázatot önkormányzatok, városi intézmények, de akár civil szervezetek is benyújthatják november 18-ig, ugyanakkor minden esetben fontos, hogy az adott település vezetése partnerségéről biztosítsa a jelentkezőket. A maximum 1 millió forintos támogatás 2021-ben használható fel a koncepció kidolgozására, azaz a pályázat benyújtásának nem feltétele egy kész terv megléte.

A Hangfoglaló Program Kollégium szintén októberben jelentette meg a könnyűzenével foglalkozó print és online médiumoknak szóló, immár hagyományos – hetedik éve rendszeres – pályázati felhívását. A 30 millió forintos keretre nemcsak kizárólag könnyűzenével foglalkozó sajtótermékek jelentkezhetnek, hanem olyan kiadványok is, amelyek rendszeresen frissülő, a témával foglalkozó rovattal rendelkeznek. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően könnyűzenei blogok jelentkezését is várja a kollégium november 20-án éjfélig.

Ugyancsak ez a jelentkezési határideje a tavaly kísérleti jelleggel meghirdetett, de az érdeklődés és az eddigi eredmények alapján folytatásra érdemesnek ítélt, a magyar nyelvű dalszerzés kultúráját támogatni kívánó pályázatnak. Fontos, hogy e felhívásnak nem célja dalok vagy hanghordozók megszületéséhez alkotói támogatás biztosítása, illetve versek megzenésítésének az ösztönzése. A 30 millió forintos keretből olyan újszerű projektek megvalósítása a cél, amelyek a magyar nyelvű dalok megőrzésének, megismertetésének, értelmezésének, a magyar nyelvű dalszerzés kultúrájának, a magyar nyelvű dalok népszerűsítésének, bemutatásuk elősegítésének, ezáltal a magyar nyelvű dalok elismertségének és értékének növelését kívánják elérni.

Szintén elérhető a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram ebben az évadban első, nyilvános felhívása is, amelyre olyan pályájuk elején lévő, könnyűzenei menedzserek – vagy leendő menedzserek – jelentkezését várja a kollégium, akik képesnek érzik magukat, hogy a jövőben külföldi piacokon egyengessék magyar produkciók útját, és ennek érdekében tanulni és tapasztalatokat szeretni szeretnének. A Kollégium ebben az évben 10 leendő menedzser showcase fesztiválokon, vagy ha a vírushelyzet miatt nem lehetséges, akkor a témában releváns online kurzuson való részvételét szeretné támogatni.
 
A felhívások teljes szövege elérhető az NKA honlapján.


2020. november 3. 07:37

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA