MENTHA: „Igyekszem arra törekedni, hogy mindent megéljek.”
Mióta az eszemet tudom, mindig a hiphop műfaja állt hozzám legközelebb. Sokáig csak külföldi előadókat hallgattam napi szinten, aztán kis híján 10 évvel ezelőtt rátaláltam a Hősök formációra. Rafinált, inspiráló, energikus, érett produkció az övéké, ahol az old school rap szerzemények mellett szépen megférnek a rádióbarát hangzású dalok is. Menthával (Ozsváth Gergely) való beszélgetésünk apropóját ugyan a januárban megjelent „Fejjel a falnak” kislemezük adta, de közel 22 éves pályafutása, rendkívül sokszínű kreativitása megannyi kérdést felvet bennem újra meg újra. Jöjjön hát egy csokor ezekből!
Amikor készültem erre a megjelenésre, visszakerestem, hogy mikor találkoztam veletek először. A 16. Offline Sport Games rendezvényen (2013.09.07.) pacsiztunk össze első alkalommal. Megannyi történés azóta a hátunk mögött… Megszűnt többek között a már említett OSG, vagy éppen a VIVA is. Van valami, amit nagyon hiányolsz?
A VIVÁ-t abszolút hiányolom, mert mind a VIVÁ-nak, mind az MTV-nek nagyon sokat köszönhetünk, általuk kerültünk be a populáris közegbe. Sajnálom, hogy egyre kevesebb ilyen csatorna van. Mi akkor léphettünk fel először az OSG-n, amikor megjelent az első lemezünk. Az OSG már akkor is egy nagyobb rendezvénynek számított, de közel sem akkorának, amekkora végül lett. Az első rendezvényeken még csak tapogatóztak az emberek, azt sem tudták, hogy mennyi extrém sport van a deszkázáson kívül. Ekkor még csak egy szűk réteg volt tisztában ezzel a kultúrával. Nagyon jó visszagondolni arra az időszakra is, amikor már több ezren jöttek el erre a rendezvényre, és mi is egész nap ott voltunk. Kinőtte magát az OSG, a Westendről el kellett költözni, a szervezőknek és a biztonságiaknak több alkalommal volt feladatuk bőven. Bár nagy hangsúly helyeződött az extrém sportokra, de azért a főattrakciót a koncertek jelentették. Sokszor kapjuk meg a kérdést, hogy hiányzik-e nekünk az OSG, szerintem igazuk volt a szervezőknek azzal, hogy a csúcson hagyták abba. A zeneipar nagyon átalakult, más a felhozatal, jelenleg teljesen más előadók vannak reflektorfényben, mint annak idején. Sokunk számára óriási nosztalgia visszagondolni az OSG-re, de lehet, hogy ha idén szerveznének egy ilyet, már teljesen más lenne, nem adná ugyanazt az érzést ugyanannak a közönségnek. Számomra a szívem csücske a Westend-tetős OSG-k voltak. A városligeti már egy másik korszak volt, én abszolút külön választom a kettőt.
Első találkozásunk óta kiforrta magát az egyik személyes kedvencemet jelentő zenekarotok is (Szélinger Anna – ének, Bodnár Balázs – billentyű, Kolonics Máté – dob, Kéri Kolos – basszusgitár, Siffel István – gitár, Hóbor Bence – trombita). Miért tartottátok fontosnak az élőzenés megszólalást?
Az egyik oka az volt, hogy egy idő után már éreztük, hogy rengetegszer körbejártuk az országot, körbe hakniztuk. Nem mondom, hogy unalmas volt, de szerettünk volna szintet lépni, szerettünk volna fejlődni, nagyobb labdába rúgni. Nem akartuk a negyvennyolcadik ugyanolyan kört lejárni ugyanabban a diszkóban. Ha tizenkettedjére ugyanazt a produkciót viszed vissza ugyanoda, akkor megkopik a fényed, kevésbé leszel érdekes. Szerettünk volna mikrobuszba ülni, dobossal, énekessel, gitárossal, billentyűssel. A zenekarral sikerült komolyabb helyre pozícionálni magunkat, mások a technikai feltételeink, így kevesebb a buli, viszont sokkal igényesebbek, színvonalasabbak. Szerencsére csak kisebb tagcserék voltak nálunk, a zenekar magja több mint tíz éve velünk van.
Durva érzés belegondolnod abba, hogy több mint a fél életetek benne van a Hősökben?
Egyszer Lukács Laci mondta nekem a Tankcsapdából, hogy közel 40 éves, és 20 éve aktív a zenekara, gyakorlatilag a fél élete benne van a csapatban. Nagyon megtetszett ez a gondolata, reméltem, hogy egyszer majd mi is elmondhatjuk magunkról. Azóta ez megvalósult, nagyon jó érzés, büszkék vagyunk rá. Ecküvel együtt bejártuk a legalját és a legtetejét, nincs bennünk hiányérzet. Egy idő után a görcsös akarást is sikerült elhagynunk, mert ha valaki túlzottan akar valamit, az biztosan nem jön össze. Megéltük azt, amit gyerekként megálmodtunk, ráadásul mindent szívből értünk el. Ha a Hősökbe pakolt fél életünkre gondolunk, akkor nagyon aktív éveket tudunk felidézni. Szerintem valamit letettünk az asztalra. Idén huszonkét évesek vagyunk, még mindig aktívak, még akkor is, ha a legnagyobb hype nem körülöttünk van. Nagyon gyorsan formálódik a hazai zeneipar, van valaki, akit ma még nem ismerünk, holnap felbukkan, és pár évig ő van a reflektorban. Aztán könnyedén leválthatja őt is valaki más. Ez mindig is így volt, most is így van, úgyhogy ehhez képest még elég jól benne vagyunk a véráramlatban. Egy kicsit több koncertnek jobban örülnék, de ha a mi szintünkön mozgó zenekarokat nézem, nekik sincs több bulijuk. Egyszerűen az van, hogy a 2019-es évünk kiemelkedően sikeres volt, a Covid pedig lekapcsolta a villanyt. Azóta mind mi, mind a zeneipar megrekedt kicsit. Persze ott vannak egy másik oldal képviselői is, akik a Covid hónapjaiban tűntek fel, és azt követően egyből nagyszínpadokon landoltak. Nincs ezzel baj, mindenki csinálja a maga dolgát.
Ha már a koncertekről beszélünk, azért ne menjünk el amellett, hogy a ti közönségetek véleményem szerint a kulturáltak közé tartozik, akikben van egymásra figyelés, empátia. Sok az összemosolygás, az együtt éneklés totál idegenek között.
Igazad van ebben, több nézőpontja vannak ennek a történetnek is, ahogy mindennek. Nem vagyunk hálátlanok, sőt! Bízunk benne, hogy újra lesz heti három-négy bulink, mert Ecküvel mi ezt a pörgést, tempót bírjuk a legjobban.
Van egy olyan perverzióm, hogy 3-4 évente visszaolvasom sok-sok éves cikkeimet, munkáimat, és nagyon tudok örülni, hogy látom a saját fejlődésem. Ha a mai tudásotokkal ugranátok neki a Hősöknek, mire figyelnél? Mit tennél másként?
Ha visszaugrok a 2002-es szövegeimhez, akkor nyilván van több olyan, amit átírnék, máshogy fogalmaznék meg. 19 éves voltam, egy lázadó kamasz, akkor ez jött belőlem. Az első lemezünket a mai napig sokan szeretik, szóval nem bánom, hogy így alakult. Szakmailag pedig, ha visszamehetnénk az „Enyém” dalunk berobbanásáig, akkor azt mondanám Eckünek, hogy most szerezzünk egy menedzsert. Mondanám, hogy az „Enyém” után ne a „Ha fúj a szél” jöjjön ki, hanem egy „Enyém”-hez hasonló kaliberű, slágerzene. Ez a dalunk a leghallgatottabb, legjátszottabb. Imádtuk a „Ha fúj a szél”-t, szerintem nagyon jó a szövege, de nem sláger, underground zene. Azt hiszem ezt az egyet csinálnám másként, de az is lehet, hogy akkor sem lenne semmi máshogy, mint most. Mindent mi magunk csináltunk, nem volt menedzserünk, aminek persze volt előnye is, hiszen a pénz nálunk maradt. Viszont lehet, hogy egy külső szem jobban rálátott volna a helyzetünkre, a lehetőségeinkre, azt mondta volna, hogy üssük még azt a vasat. A legtöbb koncertünk is akkoriban volt, szerintem ekkor jártunk a Hősökkel a toppon, a csúcson. Az „Enyém”-mel valahogy nagyon beletaláltunk valamibe, jól álltak össze a csillagok. Egyáltalán nem volt célunk, hogy rádiós slágert készítsünk, de ránk haraptak, még a kólás flakonokon is ott voltunk. A Punnany Massif, a Halott Pénz már létezett, de akkoriban még a mi előzenekarunk voltak például Dávidék* (szerzői megjegyzés: Marsalkó Dávid, Halott pénz*). Egy év múlva pedig már mindannyian befutottak, sőt a Wellhello is megérkezett. Több interjúban elmondtam már, hogy anno mi rést ütöttünk a mainstream és az underground falán. Csináltunk egy kis lyukat, aztán jött a Punnany, a Halott Pénz tankokkal, aknavetőkkel, és átmentek a falon. Mi ezt végignéztük, mellettük álltunk, és néztünk a falra, hogy hát ez leomlott. Nem az irigység beszél belőlem, félre ne értse senki, örülök a sikerüknek, hogy megtöltik a Budapest Parkot, az Arénát. Csak azért mondom, mert lehet, hogy ha az „Enyém”-nél egy picit jobban odafigyelünk, mi is megkaptuk volna ezt a szintet a szakmában.
Szerintem semmi gond nincsen ezzel az észrevételeddel, mert abszolút megérdemelnétek például a teltházas Arénát. Ha már a múltban járunk… A családodban milyen hagyományok voltak a zenét illetően? Emlékszel, hogy amikor gyerek voltál, milyen előadókat hallgattak a szüleid?
A családomban nem játszottak hangszeren, de a zenét mindenki szerette. Emlékszem, hogy volt otthon egy bakelit lemezlejátszó, legtöbbször talán a Republik szólt rajta. A szüleim jártak koncertekre is, illetve a nővérem is formálta akkoriban a zenehallgatásunkat a saját ízlése szerint.
Egy ideje kislemezekben gondolkodtok. Miért preferáljátok ezt a koncepciót?
Egy nagylemezt elkészíteni nagyon sok munka, és kijössz egy nyolc-tíz dalos albummal, amiből kettő-három számot hallgatnak meg. Két-három dal érvényesül csak a Spotify-on, a YouTube-on, egyszerűen elvesznek a számok a semmibe. Az emberek többsége ma már nem hallgat meg egész albumokat, mint régen, amikor kijött egy lemez egy együttestől, és a következő megjelenéséig azt hallgatta a közönség. Manapság naponta megjelenik nyolcvan zene, óriási a kínálat. Talán ez is az oka annak, hogy valaki ma hallgat egy előadót, de egy év múlva már lehet, hogy egyáltalán nem lesz arra kíváncsi, hogy mit csinál az adott produkció. Lehet, hogy valaki most kedveli a kislemezünket, de fél év múlva már nem hallgat Hősöket. Manapság talán a feltörekvő csapatoknak, előadóknak érdemes nagylemezben gondolkodni, hogy több dalon keresztül meg tudják mutatni, hogy mire képesek. Időről-időre azért bennünk is felmerül, hogy csináljunk egy nagylemezt. Ez a jó abban, hogy magunk csinálunk mindent, mert azt teszünk, amit akarunk. Ha úgy érezzük, hogy szeretnénk összerakni egy egész lemezt, akkor megcsináljuk. Ha nem, akkor nem. Mi egy kislemezünkbe is sok energiát, időt rakunk.
Januárban négy számos, valóban bólogatós kislemezzel jelentkeztetek. A „Fejjel a falnak” a 2011-es „Négy évszak” korong hangulatáig nyúl vissza. Csináljunk kedvet hozzá az olvasóknak, térjünk ki egyenként a dalokra!
FEJJEL A FALNAK: A címet, a témát Eckü találta ki, írt egy szöveget egy jó zenére. Átjött hozzám, stúdióztunk, felvettük. Meghallgattam a szövegét, megírtam a sajátomat, majd felvettem. Mi sokszor ilyen szinten random módon dolgozunk. A refrénre 4Tress-t kértük fel, többször beszéltük már, hogy kellene egy közös dal vele. Elküldtük neki a kész részeinket, neki is tetszettek. Aztán éreztük, hogy ennek a dalnak klipet is szeretnénk adni, leszerveztük a forgatást. Elégedettek vagyunk a végeredménnyel, tök jó cucc lett.
FÁKKJÚ: Ennek a dalnak a témája az én ötletem volt. Korábban már kiválasztottuk a zenéket, amelyekre írni szerettünk volna, a „Fákjúú”-ra én kezdtem el először szöveget írni, Eckü pedig közben a „Folyamat”-ra írt. Egyáltalán nem gondolkodtam azon, hogy miről szeretnék beszélni, egyszerűen bántott a Katás dolog, a gázáremelés, a többi nehézség. Pimaszkodni akartam, kicsit odacsapni. Gyorsan kigurult belőlem a verze, refrénnek pedig valami nagyon egyszerűt szerettem volna. Az egyik soromban van egy ilyen bemondás, hogy „Fákjúúú”, így azt poénból elismételtem jó párszor. Végül így maradt.
EGYEDÜL HAGY: Eckü szerette volna, hogy írjunk a függőségekről, én pedig egy kis szerelmi szálat vittem bele. A hangomon van némi effekt, ami nem mindenkinek tetszik, de ki akartam próbálni. Biztos, hogy lesz még hasonló tőlem.
FOLYAMAT: Ez a szám is Eckü ötlete volt, illetve az is, hogy hívjunk vendégeket hozzá, akik Ketioz & Tink lettek. Szerintem tök jó dal lett. Igazából mi mindig úgy dolgozunk, hogy az egyikünk elkezd írni egy szöveget, aztán a másikunk reflektál rá. Olyan is van, hogy nem érezzük a másikunk szövegét, ilyenkor nem csinálunk belőle problémát, egyszerűen csak nem a Hősök neve alatt jön ki az a szöveg.
Az internetre sokan mumusként tekintenek, mások pedig lehetőségként. Te hogy gondolsz rá?
Az online jelenlét a munkámhoz tartozik, nem csak a Hősök miatt, hanem például a nemrég elindult szőnyeg projektem kapcsán is. De ott az urbex, a fotózás hobbim is, aminek a végeredménye az interneten találja meg a közönségét. Amikor kiraktam egy graffiti munkámat, utána újabb felkérések futottak be. Persze sok veszélye is van, például a mai fiatalokra nézve, akik mindenfélét láthatnak ott. Sokan például azt mondják magukról, hogy TikTokerek, meg influenszerek szeretnének lenni, de azt nem tudják, hogy milyen produktumot rakjanak le az asztalra. Egyszerűen csak a pénzt, a hírnevet látják benne, nagy pofára esés is lehet ebből, önképzavar alakulhat ki. Sok hülyeséget lehet találni a neten, ami teljesen félrevezetheti az embert.
Nem minden platform egy értelmező kéziszótár.
Ugyanakkor meg tanulni is lehet általa. Ésszel, nyitott szemmel kell járni. Amennyire jó, annyira káros is az internet.
Nálatok természetes, hogy a legtöbb Hősök zenét az egykori alapítót jelentő Mr. Joeker jegyzi.
Bár már nagyon régóta a háttérben dolgozik, Joeker továbbra is a Hősök tagja. Az ő feladata az, hogy összeállítsa a zenei alapokat, mastereket készítsen, egybegyúrja a dolgokat, övé a produceri munka. Joekernek családja van, egy multicégnél dolgozik, amikor ráér, akkor alap, hogy elsőként hozzá fordulunk. Nagyon szívesen dolgozunk másokkal, emiatt soha nem sértődött meg ránk. Ő is dolgozik másokkal, ír zenét Amerikába, Belgiumba, Szlovákiába.
Ecküvel mindketten nyitott előadók vagytok. Olykor-olykor szerettek kísérletezni, például közreműködések formájában (Compact Disco, Valmar, Péterfy Bori, Road, stb). Miért szereted ezeket az alkalmakat?
Nagyon sok mindent nem vállalunk el, sok mindent utasítottunk vissza a pályafutásunk során. Ilyen volt, amikor kimaradtam a „Maradjatok gyerekek” dalból, amit Eckü a Kelemen Kabátbannal csinált meg. Azóta megbántam, hogy visszautasítottam, de akkoriban nem éltem annyira azt a zenét. Egyébként tényleg sok mindenre, sok mindenkire nyitottak vagyunk, kollaboráltunk már például a Roaddal, ami ugye metál. Dolgoztunk drum and bass anyagon, de népzenei motívumokból építkező zenén is. A Péterfy Borival közös dalunk a Samsung felkérésére jött létre. A Roaddal egy csomó fesztiválon buliztunk együtt, őket pedig a Suzuki kérte fel egy projektre. Máté mesélt nekem róla, elküldte a demót, velük például még közösen is stúdióztunk. Az, hogy végül kikkel dolgozunk együtt, a szakmai elismerésen túl nagyban emberi szempontok alapján dől el. A Compact Disco srácait ezer éve ismerjük, jóban vagyunk velük, sokszor volt már téma, hogy dolgozzunk közösen. Az emberi oldal azért nem minden, mert lehet, hogy valaki baromi jó ember, de nem kedvelem a zenéjét, így nem biztos, hogy igent mondanék neki, ha felkérne. Ha van ötlet, akkor meghallgatjuk a zenét, a témát, és ha jól érezzük magunkat benne, látjuk benne magunkat, akkor elvállaljuk. Az együttműködés mindig kisebb-nagyobb kihívás. A Compact Disco például küldött nekünk egy demót, amire körülbelül öt perc alatt megírtuk a szöveget. Az a lényeg, hogy ne legyen feszkó, kötelezettség, erőlködés, laza legyen minden. Ma már könnyű közreműködni, nem kell feltétlenül egy helyen laknunk, nem kell egy helyen stúdióznunk, elég, ha van egy producer, akinél összefutnak a szálak, aki kerek egésszé formálja azokat. Manapság sokkal egyszerűbb ez a folyamat, ezért is készül ennyi közös dal, közreműködés.
Vannak előadók, akikkel jó pár alkalommal dolgoztatok közösen akár dalokon, akár koncerteken. Időnként mindenkinek jól esik, ha szakmabéliektől kap pár kedves gondolatot a munkássága kapcsán. Mit kedvelsz az alábbi kollégákban?
TKYD: Ő már a Hősök tiszteletbeli tagjának számít, hiszen rengeteg közös zenénk van, illetve sokszor jön velünk fellépni. Befér a buszunkba, jön velünk a fesztiválokra, színesebb vele a műsorunk. Nagyon szeretem, jóban vagyunk. Ő egy igazi veterán, a szövegei brutálisak, sokszor stúdióztam már vele, pár klipet is forgattam neki. Nagyon sok közös sztorink van, szeretem a picit elvontabb dalait. A „Próbáld meg” közös számunk szerintem nagyon erős, de a „Ha én lennék a főnök” is ilyen. A „Felemelkedés” számához például én forgattam a klipet, ami az egyik kedvenc forgatásom volt Pápán. Valahogy összeálltak a csillagok, egyszer kisütött a nap, csodálatos fények voltak, máskor pedig leszakadt az ég. Jól kitudtuk használni ezt a kontrasztot, Kyd egy részben az esőben énekel, meg is fázott szegény. A zenét nem mellesleg szintén Joeker szerezte.
DEEGO: A kezdetektől velünk van. Amikor a Hősök még nem volt, már akkor ismertük egymást. 2000-ben, 2001-ben hétvégente gyakran felültünk a vonatra, elmentünk Szombathelyre, buliztunk, Deegonál aludtunk. Időnként fel is léptünk, de akkor még nem Hősökként. Deego sokat segített nekünk abban, hogy az első lemezünket normális körülmények között tudjuk felvenni. Bemutatott minket sok mindenkinek, együtt mozogtunk. Nem csak a saját dolgaira fókuszál, akkor is, és most is örömmel segít. Nagyon jó a kapcsolatunk.
SISKA FINUCCSI: Őt kicsit később ismertük meg, mint Deegot. Sokszor dolgoztunk együtt, mind az ő lemezein, mind a miénken.
ESSEMM: Nem vacsorázunk minden hétvégén együtt, de nagyon jóban vagyunk vele. Nagyon szeretem a zenéit, ő az egyik olyan magyar előadó, akinek a számait mindig megtudom hallgatni, érdekelnek, lekötnek.
2022 végén hiányérzetem volt, míg nem rájöttem, hogy mi a problémám. Elmaradt a sokunk számára hagyományosnak számító születésnapi bulitok Veszprémben. Ugye lesz idén?
Tavaly Veszprémben és környékén sokat léptünk fel, így nem éreztük aktualitását annak, hogy ősszel saját koncertet szervezzünk. Egyelőre azt látjuk, hogy a tavaszi szezonban lesz két bulink a környéken. Ha idén sem szervezzük meg a saját bulinkat, a huszonötödiket biztosan megtartjuk, arra alaposan rágyúrunk.
A Hősök mellett Curta oldalán is egyre több anyaggal rukkolsz elő. Mit szeretsz a vele való közös munkában?
Régóta ismerem Curtát, a Sativus zenekar sem ma kezdte. Voltak is közös koncertek, közös bulik, például Sopronban játszottak előttünk. Sokáig nem kerültünk közel egymáshoz. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy mi lehet ennek az oka, és azt mondta, hogy sokáig ridegnek, nagyképűnek tűntem számára. Aztán egyre többet beszélgettünk, a covid alatt pedig igazán elkezdtünk haverkodni. Felkért egy graffiti melóra, illetve egy közös dalra is, úgyhogy párhuzamosan indult el ez a két vonal. A „MindigMindig” klipforgatásán nagyon jó érzések kavarodtak bennem, nagyon jó brigád jött össze Sopronban, összebarátkoztunk.
Nálatok is azt érzem, hogy semmi nincs erőltetve, lazán megvagytok egymással.
Ez igaz, de Gabinak többször mondtam már, hogy engem időnként emlékeztetni kell, hogy például vegyem már fel a szövegemet. Mindig mondom neki, hogy ne érezze magát rosszul emiatt, szóljon, mert sok dolgot csinálok egyszerre. Egy kis titkot is elárulok most, van egy több mint egy éves zenénk, amihez Barcelonában, Portugáliában forgattunk klipet. Ha minden igaz, márciusban megjelenik. Gabihoz köthető a L'SOVIET sztori is, ami egy tök random dologként indult. Sopronban van egy brigád, ahol csomó mindenkinek van közös zenéje a másikkal. Vannak dalok, amikhez én forgattam a klipet, láttam, hogy egy összeszokott csapatot alkotnak. Összehaverkodtam velük, találtunk ki közös zenéket is, de nem akartuk mindannyiunk nevét egyenként kiírni a címeknél, így lett a L'SOVIET. A név némi fricska a szovjet-ukrán helyzet miatt. Reflektálunk is rá a szövegekben. Próbáljuk a közös munkát nem túl komolyan venni, együtt repülünk, jól érezzük magunkat, alkotunk. Ha már titkok, készül egy L'SOVIET kislemez is!
Kacsintsunk kicsit ki a zenéből. Elképesztően sokszínűen vagy kreatív. Remekül fotózol, porcelánokat festesz, de szenzációsak a graffiti munkáid is. Hogyan jöttek be az életedbe ezek a vizuális szerelmek?
Amikor régen videóklipeket forgattunk, mindig éreztem, hogy szeretem látni a dolgokat a kamera másik oldalán is. Hogy szeretek beleszólni abba, hogy mi hogyan nézzen ki. Ebből persze voltak is konfliktusok, amiket megértettem, hiszen az én feladatom az volt, hogy a kamera másik oldalán rappeljek. Nem értettem még a kamerák technikai kezeléséhez, de nagyjából akkor is tudtam, hogy mit szeretnék látni végül. Sokáig telefonnal fotóztam, videóztam, de aztán vettem magamnak egy kamerát, elkezdtem fotózni, videózni például elhagyatott helyeken. Nem mondom magamról, hogy operatőr vagyok, de forgattam már klipeket. Abszolút hobbi szinten zajlanak ezek nálam, nem vagyok profi, de béna sem. Szeretem csinálni. Plusz a Hősök klipek készítésénél is hasznos, hogy mi magunk meg tudjuk oldani. Voltak olyan klipek, amiket én forgattam, vágtam, és a tévék leadták. Ezeknek nagyon örültem. A graffiti, a festés hozzátartozik a hiphop kultúrához, így nálam régóta párban járnak. Mára órákig festek, tervezek, a covid alatt megszaparodtak az ilyen megrendelések, munkák.
Nemrégiben az alkotás egy új irányába is elindultál, szőnyegeket készítesz. Mit tudhatunk erről a projektről?
Ahogy a graffiti, a fotózás, a videózás, ez is teljesen természetesen jött. Megláttam, elkezdtem beleásni magam, majd beszereztem hozzá a dolgokat, a kellékeket. A mai napig nagyon élvezem, amikor rátalálok valami újdonságra, nagyon rá tudok kattanni. Ezt is az interneten tanultam meg, rengeteget böngésztem, sok-sok kutató munka kellett. A szőnyegezés egy nagyon kreatív dolog, nagy benne a fantázia. Amikor csinálom, teljesen ki tudok kapcsolni. Olyankor nem kattogok azon, hogy el kell utalnom az albérletemet, vagy fel kell adnom a csekkeket, hanem teljesen elmerülök az alkotásban. Szeretném a lehető legprofibban csinálni ezt is, vannak terveim, de a jövő zenéje, hogy hová fejlődik ez. Most már van egy műhelyem, ahol a graffiti, illetve a szőnyeggel kapcsolatos dolgok vannak, mert a lakásom már úgy nézett ki, mint egy raktár. Az egyik sarokban halmokban álltak a festékek, a másikban a fonalak, a harmadikban a szövetek, a negyedikben a szerszámok. A lakásom otthonként tud funkcionálni, új időszámítás indul. Annyit elárulhatok, hogy Lmen Prala-val közösen indul egy kollab, ami egy limitált sztori lesz. 10 darab szőnyegről van szó, amiket már gőzerővel készítek. Nem lesz olcsó mulatság, mert most minden drágul, a ragasztó, a fonál, ráadásul hiány is van. Ha bemegyek egy boltba, hogy kell 100 darab kék fonál, akkor legtöbbször azt mondják, hogy nincs, talán pár hét múlva lesz, de az sem biztos. Soha nem gondoltam volna, hogy 40 évesen majd fonalakért fogok futkározni, kutakodni. A nénik is furcsán néznek rám, amikor nyakig fonalakkal sétálok az utcán. Az emberek egyébként nagyon szeretik ezeket a szőnyegeket.
Magyarországon még egészen újnak számít, erre szerintem sokáig lesz igény. Újabb rést üthetsz a falon.
Két emberről tudok, akik ezt nagyon profin űzik. Egy sráccal jóban is lettünk. A jövő zenéje tényleg, hogy mi sül ki ebből, de egyelőre nagyon élvezem, totál kikapcsol.
Hogyan látod a jövőt?
Nem szoktam nagyon tervezgetni, mert ki tudja, hogy 10 év múlva mi lesz. Igyekszem a mostban lenni. Általában ezer dolgot csinálok, igyekszem arra törekedni, hogy mindent megéljek, amiben éppen benne vagyok. Néhány éve is rengeteg tervünk volt, aztán jött a covid. Most azt tervezem, hogy lemegyek a boltba, de lehet, hogy út közben elüt egy autó, akkor mi lesz a tervekkel? Én inkább kihasználom azt, hogy most itt vagyok, hogy van ez a pillanat, és hogy ez jó legyen. Jól akarom érezni magam a bőrömben. Jó lenne 50 évesen egy kis házban élni, az erdő szélén, de akkor is csak arra törekednék, hogy jól érezzem magam abban, ami van. Ha pedig nem érzed jól magad a jelenben, akkor el kell gondolkodnod azon, hogy miért van ez. Változtatnod kell rajta, tenned azért, hogy jobb legyen. Én mostanában elég jól vagyok. Ecküvel 10 évünk alatt annyit éltünk meg, mint más 80 alatt. Próbálok mindent jól magamba szívni. Ezért tudok nagyon sok emléket felidézni, most is jó visszagondolni arra, hogy mennyi mindenhol voltam ott, mennyi mindent csináltam, mennyi mindent megéltem. Mellettem nem repül el az élet.
Ahogy a különböző műfajú munkáid, úgy a mostani beszélgetésünk során elhangzott gondolataid is időtállóak, valóban motiválóak. Köszönöm, hogy megosztottad őket velem, az olvasókkal.
Írta: Hatos Niki
.jpg)
2023. augusztus 4. 08:50