MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Megjelent a Ghost Toast legújabb klipje.

A Ghost Toast egy kísérletezős, instrumentális progrock zenekar Debrecenből. Rengeteg különböző zenét szeretünk (súlyosat, könnyűt, utazóst, filmzenét, elektronikus zenét, ambientet stb.), és használjuk is ezeket a hatásokat, hogy valami számunkra (és remélhetőleg a közönség számára is) különlegeset alkossunk, teljes szívvel.

A dalról: 

W. A. N. T. (We are not them)
 
A zenében használt hangminták az 1984 című George Orwell regény Michael Radford által rendezett filmverziójából, illetve a Francis Ford Coppola által rendezett Apokalipszis most című filmben felbukkanó soraiból származnak.
 
A W. A. N. T. (ahogy a teljes Shape Without Form album) és a videója is a minden emberi lényt fenyegető kiüresedés, illetve annak elkerülését érintő témával foglalkozik. A videó egyszerre próbálja az Apokalipszis most-ban ábrázolt metaforikus utazás képeivel, az 1984-ben megjelenített erőszak általi kiüresedéssel, valamint a magányt, reményvesztettséget, ürességet szimbolizálni hivatott, független és amatőr filmes (szerintünk fantasztikus) források felhasználásával illusztrálni T. S. Eliot - Hollow Men (Az üresek) című versének a zenében felhasznált sorait. 
 
A szöveges videó Gerő András Péter (Kill Monday Management) munkája, az abban használt háttérvideót a zenekar vágta össze, míg az album artwork-jéből származó kép Tod Antal Miklós munkája.
 
A zenekar Shape Without Form című lemeze 2020. március 3-án jelent meg a finn Inverse Records kiadónál. A lemez megjelenését követően a Ghost Toast átesett az első tagcseréjén, Papp Lászlót Cserős Zoltán (Zoma) váltotta dobos poszton.


A Ghost Toast-ról: 

A főbb hatásaink (csak példálózó jelleggel): Tool, Faith No More, Mastodon, Crippled Black Phoenix, Ulver, A Perfect Circle, Deftones, Oceansize, Jaga Jazzist, Shpongle, Orbital, Ott, Plaid, Future Sound Of London, The Mars Volta, Isten Háta Mögött, valamint sok-sok filmzeneszerző.
Eddig négy albumunk jelent meg:
Toast in the shell (2011) - szerzői kiadás -
There is no en... (2013) - szerzői kiadás - 
Out of This World (2017) - Inverse Records -
Shape Without Form (2020) - Inverse Records -

Website: http://www.ghosttoast.hu
Facebook: https://www.facebook.com/ghosttoastband
Twitter: https://twitter.com/ghosttoastband
Bandcamp: https://ghosttoastband.bandcamp.com
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCDLXjxzvhQdpYlECCTF2hEA


2021. február 12. 06:05

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA