Lehetett volna…
Február 6-án hetvenöt éves lenne Radics Béla.
Ha a Sakk-Matt – Tűzkerék népszerűségének kemény valutáját csillogó fekete korongokra, azaz „állami”elismerésre cserélheti.
Ha a Taurus felcsillanó reményét önálló szerzeményekből álló nagylemezre, tévészereplésekre, hosszú bel-, illetve külföldi turnékon válthatja valóra.
Ha vágyai szerint a lesajnált, lenézett, külvárosi proligyerekből a „krém” megbecsült művésze lett volna. Bár barátja, zenésztársa Som Lajos óva intette ettől: „Milyen krémről beszélsz Béluskám? Az olyan, mint a sz*r!”.
Ha a hanglemezgyár mindenhatói nem csupán az ösztönösen lázadó rockzenészt, hanem a kivételes képességű gitárost látják benne. Aki tízezreket vonz a budai- és egyéb ifjúsági parkokba. És, ha a rendszer kulturális tartópillérei nem féltek volna oly nagyon a Radics és társai által megmozgatott tömegektől. Ha nem féltek volna egy újabb hetvenes-nyolcvanas évekbeli, esetleges ’56-tól…
Ha kevesebb a pálinka és a lőre kocsisbor, és ha a gitárkirály szervezete jobban ellenáll az alkohol okozta gyűrődésnek. Ha kevesebb a „jóakaró” cimbora, a kétes „jóbarát”, aki gondoskodik arról, hogy Béla pohara sose legyen üres…
Ha a gondos kórházi ápolást követően megfogadja kezelőorvosa tanácsát, és szakít korábbi életvitelével. És, ha az intő szavakra nem azt találja válaszolni: „Doktor úr, nem vagyok én teknősbéka, hogy százötven évig éljek! Úgy gondolta, bőven elég harminchat is…
Ha mindez nem úgy történik, ahogyan történt, Radics Béla születésnapi tortáján minden valószínűség szerint nem harminchat, hanem hetvenöt szál gyertya égne. És az újpesti temető ötvenes parcellájának sírján nem hirdetné a felirat:
„Radics Béla 1946-1982
Minden idők legnagyobb magyar gitárosa
Legyen neki könnyű a föld!”
Hegedűs István
2021. február 8. 15:07