Korg Wavestate
Kedves kollégák, repüljünk vissza képzeletben a 90-es évekbe, amikor a popzene jól szólt, a szintetizátorok nehezek voltak, a hangminták kicsik, a memória pedig drága. Ebben az időszakban a Korg még javában lubickolt az M1 sikerében, nyakra-főre adták ki a hangszer különböző verzióit és a rá épülő hangszercsaládokat (T-széria, 01W), és megtehették azt is, hogy fejlesztettek egy borsos árú, szintén hangmintákra épülő, de elég nyakatekert programozású hangszert, ami aztán érdemei elismerése mellett mérsékelt sikereket tudott csak elérni a piacon. Igen, a legendás Korg Wavestation.
A Wavestation megelőzte korát: bár volt benne szekvenszer, de az nem a dalírás eszköze volt (mint pl. az M1-ben), hanem a hangszíntervezésé. Bámulatos, egymásba folyó textúrák, furán kattogó loopok: ez az, ami a hangszert egyedivé tette akkoriban, és amit - valljuk be - a zenészek kevésbé értékeltek, főleg nem ilyen áron. Így aztán egy-két slágerben megszólaló jellegzetes hangszín után (pl. Genesis - I can’t dance) a hangszer feledésbe merült, illetve a gyűjtők szeme fénye lett (jelen sorok írója legutóbb néhány hete, a berlini UDK egyetem elektronikus zenei stúdiójában látott egy Wavestation A/D-t egy CMI Fairlight (!!!) társaságában, előtte pedig Angliában, egy stúdió felszámolásán, a sarokba állítva, nevetséges áron. Mire azonban jelen sorok írója másnap visszament volna érte, lecsapott rá más, jelen sorok írójának fejét az asztallaphoz veresére ösztönözve. Na, de ennyit a személyes élményekről).
És akkor eljött 2020.
A szintetizátorok kicsik és könnyűek, a hangminták bármekkorák lehetnek, a memória fillérekbe kerül. A popzene ugyan már nem szól annyira jól, mint régen (vö. régen minden jobb volt) de legalább tömeges igény van az érdekes, egyedi hangzásokra. Itt volt az ideje tehát a Wavestation feltámasztásának.
Örömmel jelzem, hogy zombi helyett egy zseniális csodalény született, amiről nem győzök áradozni, főleg az új firmware és a számítógépes editor óta; de nyugodjunk kicsit le, és nézzük a lényeget.
Az új Wavestate (és a régi Wavestation) kapcsán két, nem különösebben elterjedt szintézistípust, a Vector és a Wave Sequencing szintézist szokták emlegetni. Előbbi az, ami megjelenésekor (80-90-es évek, pl. Prophet VS) még érdekesnek számított, de napjainkban inkább egy aranyos játékszernek tűnik. Arról van szó, hogy négy oszcillátor (vagy sample-player, vagy teljesen külön szintetizátor-egység) közötti hangerő-arányokat egy joystick segítségével tudjuk beállítani. A joystick különböző pozíciói így teljesen különböző hangzásokat eredményeznek, ami különösen élő játéknál jó móka. A joystick mozgását hozzárendelhetjük LFO-hoz, Envelope-hoz, vagy egyéb modulációs forrásokhoz.
Viszont amitől ez a hangszer igazán különleges, az a Wave Sequencing, ami egy teljesen új szintézis, vagy inkább hangszíntervezési filozófia. Az eljárás lényege, hogy egy billentyű megnyomására elindul egy előre letárolt hangminták sorozatát tartalmazó szekvencia, magyarul hangminták szólalnak meg egymás után. A szekvencia minden egyes lépése különböző időtartamú, hangmagasságú, hangolású, hangerejű lehet, lassú vagy gyors átmenetekkel (crossfade). Ezen kívül a szekvenciák loopolhatók (előre vagy oda-vissza irányban), szinkronizálhatók belső órajelhez (a felhasználó által beállítható tempóval) vagy egy szekvenszerből érkező MIDI-órajelhez is. Az eredmény egy folyamatosan változó hangzás, amely vagy egymásba úszó hangmintákat, vagy ritmikus szekvenciákat, vagy a kettő kombinációját produkálja.
Ez az eljárás már az “öreg” Wavestation-ben is meglehetősen kreatív hangszíntervezési metódus volt, a Wavestate-ben viszont ugrottak egy szintet. A Wave Sequencing 2.0-nak nevezett szintézis különválasztja az időzítést, a minták sorrendjét és a dallamot, így mindegyiket egymástól függetlenül lehet manipulálni. Új jellemzőkkel is bővült, ilyen pl. a burkológörbe, a gate ideje, és a step sequencer bizonyos értékei. Ezeket az információkat tartalmazó sávokat hívjuk Lane-eknek. Minden Lane különböző számú lépéssel, valamint saját kezdő-, vég- és loop-pontokkal rendelkezhet, lehetővé téve, hogy egy folyton változó, poliritmikus hangzásvilágot hozzunk létre, akár egyetlen billentyű megnyomásával.
Azt is megtehetjük, hogy egy mintához minden lejátszáskor más időtartam, hangmagasság, alak, kapuhossz és lépésszekvencia-érték illesztünk, így egy akkord minden egyes hangja akár teljesen más hangzást is produkálhat. Generatív hangzásokhoz alkalmazhatjuk a különböző véletlengenerátorokat, és a Korgtól újabban megszokott Probability paramétert, ami minden egyes lejátszáskor más előfordulási valószínűséget produkál(hat). Hab a tortán a négy beépített arpeggiátor, ami együttműködve a Wave Sequencinggel még komplexebb hangzásokat kínál.
.jpg)
Egy Patchben a négy oszcillátor mindegyikéhez különböző szekvenciák rendelhetők, így a Wavestate képes négy különböző szekvencia egyidejű lejátszására egyetlen billentyű lenyomásával. Performance módban akár harminckét különálló szekvencia is lejátszható egyszerre nyolc négyhangú patch rétegzésével, bár a lejátszható szekvenciák tényleges száma kevesebb lehet, mivel a crossfade végrehajtásához egy további oszcillátorra van szükség.
Gondolom, nem árulok el nagy megfejtést azzal, hogy ez a szintézis kevésbé alkalmas harsány leadek vagy basszusok létrehozására, viszont ideális atmoszférákra, szőnyegekre, illetve egyéb fantáziavilágok életre keltésére. A Wavestate sound designerei jó munkát végeztek, egy-egy presettel hosszú perceket (órákat?) is lehet lehet tölteni, tekergetve a jól ismert szinti- paramétereket (szűrő, envelope, stb), a nyolc fehér színű, szabadon hozzárendelhető kontrollert, a négy (!) független szinti-engine közti szörfölést lehetővé tévő joysticket, és a zseniális effekteket, amik közül a delay és reverb kimagaslóan jóra sikerült.
Már írtam egy korábbi cikkemben, hogy a Wavestate, hasonlóan a vadonatúj Korg Modwave-hez a legendás kaliforniai Korg R&D fejlesztőcsapat alkotása. Emiatt a két hangszer nagyon hasonlít egymásra, hasonlóak a kezelőszervek, effektek, és a hangszer háza. A legfontosabb közös tulajdonság talán a leginkább agyonhallgatott feature, miszerint mindkét hangszer teljes értékű sample-lejátszóként is működik, amibe saját hangmintákat (és multisample-ket) is tölthetünk az ingyenes Editor/Librarian szoftveren keresztül. Tehát aki “csak” egy baromi jó minőségű sample-lejátszót akar pl. zongora, orgona, vonósok, stb. megszólaltatására, vagy effektek bejátszására, akkor már célba ér a Wavestate-tel.
A már említett Editor/Librarian szoftver egyszerűen zseniális. A hangszert USB-n számítógéphez csatlakoztatva gyakorlatilag kapunk egy komplett képernyőt és egy szoftveres vezérlőfelületet; tekintve, hogy USB-n MIDI kommunikációt is tudunk bonyolítani, így szinte hasonlóan könnyű a munka, mintha egy pluginnel dolgoznánk. Ne feledjük, ettől függetlenül a Wavestate hangját audio jelként fel kell vennünk a hagyományos módon, mivel az USB porton nincs audio kommunikáció, azaz nem tudjuk a hangszert hangkártyaként kezelni. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a pluginekkel ellentétben a Wavestate polifóniája véges (64 hang).
Lejáratott frázisnak tűnhet, hogy “ezt ki kell próbálni”, de ez a közhely a Wavestate-re hatványozottan igaz. Talán nem minden felhasználó fog elmélyedni a szinti elképesztő tudásának bugyraiban, de ez nem is baj; a Wavestate hangbanknak is megéri.
Javaslom tehát, hogy készítsünk némi hideg élelmet, innivalót, és szánjunk időt arra, hogy alámerüljünk a hangszer gyári preseteinek világába a legközelebbi Korg márkaboltban, vagy egy olyan barátunknál, aki már berántott a Wavestate. Tartalmas szórakozás lesz. Jó merülést!
Borosi Gábor
Metropol Stúdió
2022. augusztus 12. 09:11