MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

KLIP ÉS DALSZEMLE 2024: Íme az 1. hét megjelenései

Mind zeneileg, mind a szövegek terén színes kínálat jellemezte a 2024-es év első hetét. Ezekben a napokban olyan előadók jöttek ki új albummal, kislemezzel, mint a Magashegyi Underground, ByeAlex, vagy éppen a Pardon ME!

MAGASHEGYI UNDERGROUND – EGYMÁSHOZ RÖVID AZ ÚT (full album)
„Egymáshoz rövid az út” címmel hét év után adott ki új lemezt a Magashegyi Underground. A korongon található 10 szám zenéjének legjavát Bocskor Bíborka, Toldi Miklós, Fűrész Gábor, Fodor Máriusz szerezte, a szövegeket Tariska Szabolcs írta.

full album: https://www.youtube.com/watch?v=M2FSGYcoVb0&list=PLpLsNeBDPOn7Al7Z_OeMRPqxiJ1Iq7Bu9

"Vizsgálgatva és közel hajolva a közös dolgainkhoz, amelyek átfolynak rajtam és az életemen is, azt gondolom, hogy nagyon tiszta, okos anyag jött össze. Úgy érzem ugyanakkor, hogy az én szűrőm is egy okos eszköz, kicsit kaleidoszkópszerűen szűri és szórja szét bennem a közös alkotás végeredményét, de hogy ne csak lilán szólaljak meg, nagyon jólesik most ez a lemez és a hozzá tartozó képi világ, ami a keletkezése alatt annyit mozgolódott a sok lehetőség között, de akart és lett. Megszületett s ha hátrébb lépek és onnan figyelem, hallgatom, úgy is szeretem, a produceri munkától a dalszerzésig, szövegvilágon át a klipekig, képekig. Ez a saját magunk szeretése sokáig tabu volt számomra, mert mi „nem mondunk ilyet”, mert ez premissza, vagy evidencia, de ma már azt gondolom, lehet, sőt kell mondani, magunknak is és másoknak is, és szórni kell önmagunkról, másoktól önmagunkon át, hogy rögzüljön. A világmozgás olyan, amilyen, a saját privát mozgásaink pedig a tudatlanból jönnek el hozzánk, megismerjük, szeretjük őket s így ők is megtanulnak szeretni minket." – árulta el Bíborka.  "Szerettünk volna visszatérni a nyers folk dalokhoz, de a munka során spontán elkanyarodott az anyag egy összetettebb, színesebb világ felé, ami egyáltalán nem baj. Akusztikus gitárok, ukulelék, élő dobok mellett így nagy szerepet kap a Moog One, ami egy fantasztikus hangszer, a Moog első polifonikus szintetizátora. Nem használtunk számítógépes szimulációkat, úgynevezett VST-ket, minden hang, ami megszólal, valódi hangszerekből jön." – egészítette ki Fűrész Gábor.


BYEALEX – EGY SE SLÁGER (KISLEMEZ)
Január első hetében kislemezzel jelentkezett ByeAlex. A sötét, pimasz, bolondos „egy kis sláger” EP-n négy dalt kapunk, amelyek igazi terápiát jelenthetnek azoknak az embereknek, akik foglalkoznak a saját lelkükkel, akik nem nyomnak el magukban mindent, megélik azt is, amikor rosszra fordulnak, vagy annak tűnnek a dolgok. A számok zenéjét Alex Somogyvári Danival közösen álmodta meg, készítette el, a YouTube-on található vizuális alátámasztásokat Leho csinálta.


THE ANAHIT – MINDENÁRON
A dark R&B-ben, pazar popban utazó The Anahit számai igazi érzelmi hullámvasútat jelentenek, mivel a formáció dalai nagy nyomást, nehézségeket jelentő hétköznapi, komoly témákról mesélnek. A minap megjelent „mindenáron” egy igazán bátor, minden szabályt felrúgó, a társadalmunkat erősen kritizáló és mégis elképesztően fülbemászó track lett.


MORIONES – ADHOC
Második nagylemezét rakta össze Moriones. Az „ADHOC” egy kísérletező hajlamú pop album. „Nagyon szeretem az olyan képeket, amik ahány ember, annyiféle érzést váltanak ki, és talán ez teszi számomra széppé az egyre zajosabb a csend kifejezést. Ha valaki küzd valamiért, amiben hisz és nem adja fel, akkor a magányosan, mások által meg nem értett, vagy kigúnyolt, nehezen eltöltött órái igen is felszínre fognak törni. És olyankor a csend, ami körülvette, ordít majd egy hatalmasat. Olyan hatalmasat, hogy azt mindenki hallhatja. Szeretném, hogy megértse mindenki, hogy a legnagyobb hazugság, amit mondhatnak neki az életben, hogy Ez nem ilyen egyszerű… Az új album különböző lelkületeket vetít ki. Szeretnék szólni azokhoz, akik úgy érzik elvesztek, hogy tökéletes úton vannak, azoknak, akiket elhagytak, hogy sosem lesznek egyedül, illetve azoknak, akik a múltban ragadtak egy-egy szomorú pillanatban, hogy ha ott maradnak, elsuhan a jelen” – mesélte Bakos Kristóf.


DNDV – SHAKE THAT
DJ Nikita és Tiszai Vivi 3 éve találkozott egymással először, a kölcsönös szimpátiából pedig hamarosan közös projekt lett. Ez a DNDV, amely új remixszel indította el az évet. A „Shake that”-ben Nikita 5 ismert dal remixét keveri, Vivi pedig nem a megszokott dobon játszik, hanem egy speciális hybrid felszerelést rakott össze a siker érdekében.


FELLENG – POP
Új dallal jött elő a Felleng, akik a „POP” esetében többek között azzal a témával foglalkoznak, hogy hogyan fognak ránk emlékezni a családtagjaink, a barátaink…
"A POP cím a Pont Olyan Pillanat szövegrészlet rövidítése, ami arra a pillanatra utal, amikor épp altattam a kislányomat, aki a mellkasomon szuszogott. Elgondolkodtam, hogy vajon meddig leszek mellette, és ha egyszer már nem leszek, ő majd hogy emlékszik rám vissza. Milyen apa voltam/leszek? A klip ettől a témától jelentősen eltér. Ha valaki az előbb említett megihletődés tudomása nélkül olvassa, akkor egyértelműen egy szerelmes dalnak tűnik, hiszen ugyanúgy vonatkozik akár a szerelmünkre a kérdés, hogy miként maradunk meg az emlékeiben. " - árulta el Szücsi.


PARDON ME! – AZULA (full album)
A 4 éve megalakult Pardon ME! (Kiss Eszter Shutha - énekes, Götz Blanka - dob, Szántó Bálint - szólógitár, Szabó Imre - basszusgitár) kiadta első nagylemezét. A „State of Her Mind” 7 dalt tartalmaz, amelyek magyar, továbbá angol nyelven is íródtak.


HERSELF – VIHAR VOLT (full album)
Nagylemezzel nyitja az évet a HERSELF is. A zenekar első nagylemeze a Vihar volt címet viseli. A daloknak külön-külön is megvan a maga témája, de egybefűzve egy lélekfejlődési folyamatot mesélnek el. Ez a belső harc a lilahajú lány karakterével arcot is kapott.

Bótyik Borostyán: „Nem véletlenül gördít elénk akadályokat az élet, hiszen így tudunk fejlődni. A lemez dalai nekem is egy olyan nehéz időszakomat idézik fel, amikor nagyon sokat kellett tanulnom magamról, hogy túljussak a viharon. Annyit változtam, annyi mindent tapasztaltam ez idő alatt, hogy mindenképpen megérte a sok megpróbáltatás. Talán ez is a lemez legfőbb üzenete. Nagyon hálás vagyok, hogy belecsöppentem a lilahajú lány történetébe, és hozzátehettem magamból én is. Remélem ezekkel a dalokkal lesz majd, akinek segítünk átvészelni egy rosszabb időszakát.”


HÁRSHÁZI SZABI – RÁMENŐS
Egy rámenős hölgyről írt dalt Hársházi Szabi. „Már demó fázisban - miután Lombos Marcitól megkaptam a dalszöveget – jött az érzés, hogy ez a dal klipet kíván; méghozzá sztorisat, mivel maga a dal is történet mesélős ugyebár. Elkezdtem gondolkozni a koncepción és nagyon rövid idő alatt ki is pattant a fejemből a klip története… Mindenki jól hozza a karakterét szerintem. Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. A videóklipes stábomnak és a közreműködő színészeknek hála olyan lett, amilyennek elképzeltem. S nagy örömömre a Sláger TV zenecsatornán már hamarosan látható is lesz a klip a popzenei műsorsávban." – mondta az előadó.

Írta, összeállította: Hatos Niki


2024. január 14. 05:32

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA