MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

KLIP ÉS DALSZEMLE 2024: Íme a tizenegyedik hét megjelenései

Mind zeneileg, mind a szövegek terén színes kínálat jellemezte a 2024-es év tizenegyedik hetét. Ezekben a napokban olyan előadók jöttek ki új dallal, mint...

HOLYCHICKS – FÉLÚTON
A HolyChicks vagány csajbanda legutóbb decemberben adott ki klipet, a héten pedig megérkezett az első idei videós anyaguk Makk Vata vezetésével. A „Félúton” track megalkotásában Barabás Dávid támogatta a csajokat, aki a felvétel, a keverés, a master teendőkért felelt.


LIL FRAKK, DOÓR – DJANGO
Egy nehéz időszakáról, konkrétabban egy évéről szól Lil Frakk új száma, a Django. A dalt Doór producerrel közösen készítették el, a mesterséges intelligenciával fűszerezett klipet pedig a Drakula Collective álmodta meg. 

„A klip koncepciója Frakk éjjeli sétáját mutatja be a félig fiktív “ARBO” névre hallgató szórakozóhely környékén. Az útja során megfogalmazódik egy lehetséges “NEW ERA” képe, amiben a hamis kapcsolatok és szokások valódiakra cserélődnek. A Collective ebben a projektben is folytatja az “AI”-val való kísérletezést. Ezúttal a gaussian splat és point cloud megoldásokra esett a választás, amik segítségével hátrahagyott és az új világ közti átmenetet igyekeztünk bemutatni.” – mondták el a Drakula Collective tagjai.


BATBOY - BOCSI, KÖSZ, NEM!
Újra személyes világába engedett betekintést Michael Denzel Smith, avagy Batboy. A „Bocsi, kösz, nem!,” tulajdonképpen az előadó áprilisban érkező második nagylemezének újabb előfutára.

„Karácsonykor dolgoztam az új anyagon, és miközben a most megjelenő dalt írtam, éreztem, hogy ezzel kell majd kezdeni. Külföldi előadók is inspiráltak, mint Kanye West és Travis Scott, de leginkább a bennem és körülöttem zajló változások. A cél, hogy minél jobban megismerjen a közönség, és ezzel a dallal el tudom mondani nekik, mi zajlott bennem mostanában. A társaságomról szól, arról, hogy már nem teljesen mindegy, kik vesznek körül. Mint mindenki, én is sokat változom, ahogy megy az idő, de a zene által is: magamat is emlékeztetem a szöveggel arra, hogy figyeljek rá, kik vannak körülöttem” – mondta el az előadó.


LIL G – NE SZERESS BELÉM
Lil G tipikusan az az előadó, aki mindig megosztó volt, és ez vélhetően már így is marad. A rapper az utóbbi időben olyan anyagokkal jelentkezett, mint a „Káosz” albuma, a „Küzdöttem”, az „Egyszer Igazán”, vagy éppen a „Nekem így jó” klipek.  A produkció a héten kiadta „Ne szeress belém” számát, amelynek felvétel, mix, master teendőit Somogyvári Dani látta el, a hozzá készült klipet pedig Matuz Ádám kreálta.

Írta, összeállította: Hatos Niki


2024. március 23. 05:12

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA