MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

KLIP ÉS DALSZEMLE 2023: Íme a 48. hét megjelenései

Mind zeneileg, mind a szövegek terén színes kínálat jellemezte az év 48. hetét. A napokban olyan előadók jöttek ki új dallal, mint Curtis, Lola, Cserpes Laura, vagy éppen B. Nagy Réka.

CURTIS – TARTOM A HÁTAM
Curtis idén főleg közreműködésekben gondolkodott, így alkotott közösen többek között nagy példaképével, Charlie-val is. Az évet azonban nem csak nagykoncerttel, hanem egy önálló szerzeménnyel is lezárja. A „Tartom a hátam” klipje egy igencsak őrült világba kalauzolja el a nézőket, amit nem mellesleg Jimy J. Hollywood rendezett.

„Szerettem volna megint kicsit mást és kicsit újat csinálni hangzásban, mint eddig és szerintem sikerült is Vámos Andrással (NaZ BeatZ) és Vigh Arnolddal közösen. A „Tartom a hátam” kicsit arról is szól, hogy én még mindig az a legismertebb senki vagyok, aki mindig is voltam és ez már így is fog maradni, bárhol is tartok az életemben. Egy rettentő szerencsés embernek érzem magam, hogy kiemelt a külvárosból a Jóisten. Egyedül, ami más lett, az a profibb gondolkodásom, és hogy mindent a Curtis Live zenekarhoz igazítottam” - mondta el Curtis.


LOLA – BÉLYEG
Lola hangjával sokan a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválon találkoztunk először, ahol a „Szerelem” dalával versenyzett. Az énekesnő azóta megannyi számmal lepte meg közönségét, az utóbbi időben például olyan szerzeményekkel, mint a „Te kellesz”, a „Telihold”, a „Beléd estem”, vagy éppen a „Sose vagy egyedül”. Az év 48. hetében új anyaggal jelentkezett, a „Bélyeg” esetében a zenében Vígh Arnold, a szövegben Hasenfracz Bernadett segítette. A dal klipjét Jimy J. Hollywood rendezte, operatőrként pedig Mayer Zoltán bizonyított.


B. NAGY RÉKA, TOLDYUSSO - AZ ÉN SZÍVEM
Népzenei jegyekkel fűszerezte „Az én szívem” című dalát B. Nagy Réka, aki ezúttal toldyuuso produceri, közreműködői energiáival alkotott. A futurisztikus klipet Réka ötletei alapján Radics Tomi rendezte és forgatta.

„A dal az igaz szerelemhez vezető rögös útról szól, amit végig kell járnunk ahhoz, hogy megtaláljuk a számunkra tökéletes párt, aki feltétel nélkül szeret minket és aki mellett igazán önmagunk lehetünk. Az ’Az én szívem’ egy különleges dal lett, de úgy érzem kilóg az eddigiek közül. Gyerekkoromban kórusban főként népdalokat énekeltünk, így közel áll hozzám ez a műfaj, igazán könnyű volt ebből a világból merítkeznem.” - árulta el a fiatal lány.


HŰVÖS – RENDEZŐI VÁLTOZAT
Jövőre kiadja második nagylemezét a Hűvös zenekar. A banda erről az anyagról szállított le újdonságot egy klip formájában. A „Rendezői változat” szövegét Vidiczki Zsombor szerezte. A kisfilmet Fancsali Kristóf rendezte, vágta, az operatőri feladatokat Markó Tamás látta el.

„A Rendezői változat a legfrissebb szerzeményünk az első nagylemezünk, a MIT KERESEK ITT?? megjelenését követően, melynek dalai elég sokáig készültek. Voltak köztük olyanok, amiken már három éve dolgoztunk, mire kiadtuk az egész lemezt. Azoknak is megvan a varázsa, de nem mondanám őket aktuálisnak. Szeretnénk, ha a Rendezői változat mind megszólalásban, mind világképben egy új ajtót nyitna meg a zenekarnak” – mondta el Zsombor. „Az elmúlt egy, másfél évben azt éreztem, mintha csak egy mellékszereplő lennék a saját filmemben. Folyamatosan történtek a dolgok velem, a szeretteimmel, a világban, és nem minden esetben tudtam ezeket megfelelően kezelni. Ahogy mi is idősödünk, egyre több olyan jelenséggel találkozunk, amiről azt hisszük, nem tudjuk megváltoztatni vagy befolyásolni. Ez először megrémiszti az embert, aztán feldühíti. Néha már úgy érzem, mintha tényleg egy csavarokkal, epizódkarakterekkel, drámával teli filmben lennék, ahol csak a befejezés a fix. A refrén egy groteszk attitűddel megkérdőjelezi azt, hogy ha ténylegesen belekényelmesedtünk ebbe az egész filmbe és amúgy minden rendben van, akkor mégis mit csinálunk itt és miért vagyunk szarul” – tette még hozzá.


CSERPES LAURA - MONDD, HOGY NEM KELL TÖBBÉ
Cserpes Laura korábban olyan dalokkal bizonyított, mint a „Szabadon lélegzem”, a „Nem leszek”, a „Minden más”, valamint az „Őszintén”. A gyönyörű énekesnő a 2023-as esztendőt egy balladával zárja. A „Mondd, hogy nem kell többé” zenéjét Létray Ákos, szövegét Hujber Szabolcs szerezte, a felvétel, mix, master teendőket Vígh Arnold látta el. A számhoz fekete-fehér klip forgott Székelyhidi Márk rendezésével.


HÁRSHÁZI SZABI – KARÁCSONYI EMLÉK
Újabb közös munkát készített el Lombos Marci dalszövegíró és Hársházi Szabi. A „Karácsonyi emlék” egy meghitt anyag lett.

„Sokat hezitáltam annak idején, hogy belevágjak-e az előadói karrierembe amikor már volt a fiókomba több olyan zene, amit a magam előadásában éreztem csak hitelesen közvetíthetőnek a közönség felé. Marcival akkoriban volt egy mély beszélgetésem erről. Gyakorlatilag főként ennek a beszélgetésnek köszönhető az, hogy 2022-ben lett egy - a MAHASZ slágerlistán is jól szereplő – bemutatkozó lemezem, s hogy azóta is folyamatosan készítem a dalaimat, amelyekből jópárnak Marci a szövegírója.” – árulta el Hársházi Szabi.

„Engem mindig megdöbbent, mikor gyerekeket életszerű helyzetekben látok, hogy mennyi lehetőség van bennük. Hogy mennyire tudják tiszta fejjel és szívvel nézni a világot, amit aztán mint egy játszótér járnak be. Aztán jövünk mi - felnőttek - a magunk hülyeségeivel, rosszul kódolt reflexeivel, és elhangoljuk őket. Pedig hiszem, hogyha hagynánk őket jobban érvényesülni, és figyelni rájuk, sokkal többet ki lehetne hozni abból a masszából, amit mi életnek hívunk, és ez alatt nemcsak a saját életünket értem, hanem úgy általában ezt a nagy körforgást. Tulajdonképpen erről szól a dal… egy nagy “bárcsak” azért, hogy minden gyereknek lehessen esélye a felnőttek bizalmára, a szeretetre.” – tette hozzá Lombos Marci.

Írta, összeállította: Hatos Niki


2023. december 10. 06:07

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA