Mind zeneileg, mind a szövegek terén színes kínálat jellemezte az év 43. hetét. A napokban olyan előadók jöttek ki új dallal, mint a Hooligans, a Lóci Játszik, vagy éppen Tolvai Reni.
HOOLIGANS – KÖRFORGÁS
Továbbra is karcos hangzással nyomul a Hooligans, akik még az idén kiadják legújabb albumukat. Erről a korongról érkezett a héten egy előfutár „Körforgás” címmel.
„Mindenképp ezzel a dallal szerettem volna indítani a klipeket, hiszen ez jól körül határolja milyen albummal fog találkozni a közönségünk. Persze ismét színes lesz a felhozatal és sokféle hangulat fog kavarogni a lemezen." – árulta el Tóth Tibi. "A lemez és a klipek mellett egy másik cél is a szemünk előtt lebeg. December 28-án jó lesz visszatérni az Arénába, nagyon várjuk, éppen ezért fel kell készülnünk. A pályafutásunk minden részletéből hallhatóak lesznek dalok, már az új lemezről is tudjuk mit fogunk betenni a repertoárba." – tette hozzá Kiss Endi. "Az elmúlt két hétben három videoklipet is forgattunk. Ez azt jelenti, hogy a komplett album sem fog már sokat váratni magára, a 'Körforgással' nyitjuk meg, de hamarosan jön a folytatás, ami elég súlyos lesz, csak éppen más értelemben, de ettől többet nem árulhatok el." – zárta végül Csipa.
LÓCI JÁTSZIK - NEM FOGOK MEGÁLLNI
A Lóci játszik mindig is sokszínű zenékkel építkezett, nincs ez másként az éjszakai életről szóló „Nem fogok megállni” esetében sem, amelyet nyolcvanas évekre jellemző szintetizátorhangzás, gitárszóló, valamint Queenre hajazó énektéma jellemez.
„Ez egy igazi powerrockdal, és nem is akar ennél több lenni. Nincsenek benne nagy megfejtések, csak annyira megörültünk ennek a szintihangszínnek és az óriási gitárszóló lehetőségének, hogy ebből az örömből meg is született a dal. Nagyjából 2010 óta jellemző a könnyűzenére, hogy akármit lehet: csinálj, amit csak szeretnél, nem kell magyarázni sem, ez szerintem nagyon jó. Mi is beszálltunk ebbe a műfai játékba, és ehhez a dalhoz most a nyolcvanas évekből merítettünk.” – árulta el Lóci.
MEHRINGER – 111
Megjelent a Mehringer zenekar első, több stílusból is építkező nagylemeze, amely a „111” címet kapta. Az anyagon 12 dal hallható, az albumról a Music Média téli számában egy nagyinterjúban mesél a frontember.
„Ki az aki megmondja, hogy melyik dolog feljebbvaló a másiknál? Szerintem az a legjobb az egész zenélésben, hogy mindenkinek szól valami, valahogyan, akkor is ha ez másnak nem tetszik. Nincs jó és rossz, mert hát ki is dönthetné el, hogy mi a jó és mi a rossz? Ez a dolog ott eldől, hogy az emberek meghallgatják-e a zenédet vagy sem.” – kezdte ezúttal Mehringer Marci. “2 nap ébrenléttel írtuk meg a badacsonyi hegy tetején, elbújva a világ elől. Utólagosan derült ki a dalról, hogy valami olyasmit dolgozott fel teljesen tudattalanul, ami velünk 2 hónappal később tényleg megtörtént. Hogy egyetlen pillanat alatt összetört az életünk, aztán újra összeállt. Hát akkor van isten? Vagy nincsen? Az egész ennek a játéka.” – tette hozzá.
B. NAGY RÉKA – NÉLKÜLED
Bár boldog házasságban él, most mégis a szakítás témáját állította fókuszba új számában B. Nagy Réka. A „Nélküled” a rossz kapcsolatokból kilépő szingli csajok himnusza is lehetne.
„Nem, nem váltam el férjemtől, továbbra is boldog házasságban élek, de fontosnak tartottam – a zenei szabadság jegyében – , hogy beszéljek ezekről a tapasztalatokról is. Szerettem volna egy csajos klipet, ugyanis az volt a kiindulópont, hogy egy szakítás után óriási szükség van a hozzánk közel állók segítségére. Bízom abban, hogy sikerült átadni ezt a pozitivást, megmutatni ezt az összetartást a barátokkal készült közös jelenetek által” – mondta el Réka.
MIHÁLYFI LUCA – RARI
Háromdalos kislemezt készített Mihályfi Luca, ennek az anyagnak a második száma jelent meg a héten. A felszabadult, bulis „Rari”-hoz vagány klip forgott Gillich Sólyom és Krokovay Ábel munkásságával.
TOLVAI RENI – KURVÁRA FÁJ
2024-ben új lemezt ad ki Tolvai Reni, amiről korábban már megismerhettük a „Nyakadon a lánc” számot. A korongról most egy újabb track érkezett meg „Kurvára fáj” címmel.
„A "Kurvára fáj" című dalom az életem egy fájdalmas időszakában írtam, amikor egyszerűen nem volt elég kifejező azt mondanom, hogy "annyira fáj" vagy "nagyon fáj". Ez a felvétel egy vallomás a szívemből. Tisztában vagyok vele, hogy ez csúnya szónak minősülhet a médiában, de nem az a célom már rég, hogy kompatibilis legyek mindenkinek. Ezt éreztem, ezt tudom adni és ez az egész, érkező albumomra vonatkozik” – mondta el Tolvai Reni. „Az új lemezem életem eddigi legnagyobb büszkesége. Olyan ötletek es dalok jöttek ki belőlem az utóbbi egy évben, mint még soha. A drámai szerelmes vonal mellett párhuzamosan írtam a szexualitásról, a social media bántalmazásról, a nőiességről, apukám hiányáról és nagyon szexi és dögös témákról is. Három feat. lesz az albumon, az egyelőre maradjon meglepetés, hogy kik” – árulta el még Reni.
KRISTOAF – KONTROLL
Izgalmas dokumentumfilmmel mutatta be az alkotói, kreatív folyamatokat kristoaf.
„Az alkotótáborok atmoszférája nagyon különleges, elég nehéz átadni képekben. teljesen más alkotói helyzetet teremt, olyat, ami bizonyos szempontból talán ideálisabb is, mint amikor külön-külön dolgozunk, és van ebben egyfajta kiszakadás is, szóval sok olyan dal születik ilyenkor, amik a tudatalattiból jönnek elő, vagy pedig egymásból hozzuk ki” – árulta el az előadó. „Szerencsés vagyok, mert a bátyámmal folyamatosan együtt dolgozunk kreatívan (akár ténylegesen, akár csak verbálisan), szóval ennél a projektnél adta magát, hogy olyasvalakit hozzak magammal, aki úgy tud dokumentálni mindent, hogy szinte eggyé válik az egésszel, ráadásul mindenki ismeri őt a csapatból. Természetes volt a forgatás. Azt akartam, hogy ezt az oldalamat is megismerhessék. Eleve egy nehezen megfogható figura vagyok, nem tudok leragadni egy stílusnál sem, folyamatosan keresem az utamat a zenét és a hangzást illetően. Ebből a szempontból kaméleon vagyok, és persze a „műhely” lemez is sokszínű, sokrétű lett, ezért is akartam dokumentálni. Ennyi mindent képviselek zeneileg” – tette hozzá.
YEWO - CRYING MANTIS
Ezúttal elektromos gitáron szerezte a Yewo legújabb dalát Kalmár Boti.
„Szövegileg egy tipikus rákenroll témát dolgoztunk fel. Egy srác saját gyávasága miatt túlságosan fél egy lányt közel engedni magához, ezért szakít vele, amin a lány annyira megsértõdik, hogy vadászni kezd rá, hogy megölje. A saját tinédzserkori töketlenkedéseinket és a felelõsség elõl való menekülést szerettük volna megidézni ezzel. Azzal, hogy megbántunk valakit, olyan sebeket okozhatunk amik nehezen gyógyulnak, és ameddig nem nézünk szembe ezzel, addig a múltunk hibáitól sem tudunk nagyon szabadulni. A Crying Mantis hangszerelésileg is egy klasszikus rock nóta, ezúttal elhagytuk a YEWO-ra jellemzõ szintetizátor-kavalkádot, és vissza álltunk egy egyszerû dob-basszus-gitár felállásra, melyben idõnként vendégszerepel csak az orgona, és egy pillanatra feltûnik Erdei Sári is a szaxofonon, akivel elõször a Pretty Sailor dalban kollaboráltunk." - árulta el a csapat.
Írta, összeállította: Hatos Niki
2023. november 4. 08:15