MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

KLIP ÉS DALSZEMLE 2023: Íme a 40. hét megjelenései

Mind zeneileg, mind a szövegek terén színes kínálat jellemezte az év 40. hetét. A napokban olyan előadók jöttek ki új dallal, mint az Ocho Macho, a Down For Whatever, vagy éppen T.Danny.

OCHO MACHO – TÖKÉLETES
20 éve már, hogy örömzenélhet az Ocho Macho 8 tagja. A többszörös platinalemezes banda ezúttal a hétköznapok csodáira hívja fel a figyelmet energikus feelgood újdonságában. A dalhoz Makk Vata rendezett klipet.

„A 20 évvel ezelőtti betonlépcsők mára mozgólépcsővé alakultak át a zeneiparban. Egyesével lépegettünk a lépcsőfokokra, hogy el tudjuk érni a közönségünket és a koncertezéshez szükséges mérföldköveket. Plakátoltunk néha fű alatt, idő után már reklámcéggel - de akkor már nagyon jól ment a szekér! Fesztiválokon és klubokban bizonyos tapasztalattal lehetett csak fellépni, hatalmas dolog volt akkoriban, hogy a néhai VOLT és Pannónia Fesztiválon is közönségszavazás útján zenélhettünk! Ma viszont nem feltétlenül kell teljesíteni minden állomást – otthoni stúdiószobából arénákat lehet megtölteni.” – kezdte Kirchknopf Gergő.
„Csodálom a fiatalokat, és persze a lányomat, Lolát is, aki a Savaria TSE elképesztően tehetséges versenytáncosa. Azt látom, hogy könnyen eljutnak bárhova, képesek élhetővé tenni saját maguk számára a világot. Mennyire jó lett volna nekünk is így élni annak idején!” – tette hozzá még.


T. DANNY – AKÁRKI
T. Danny tehetségére szélesebb körben először 2018 februárjában figyelhettünk fel, amikor kijött a „Csak Te” című dala. A következő mérföldkő 2019-ben érkezett meg az „Utoljára sírtam érted”-del. A fiatal srác sok-sok témát dolgozott fel azóta számaiban, ám időről-időre visszatér a szerelem tematikájához. Nincs ez másként legújabb szerzeményében sem, amelyben a hódítás, a várakozás izgalmait írja le. A szám zenéjét Závodi Marcinak köszönhetjük, a klipet pedig Rádli Bence rendezte. 


DOWN FOR WHATEVER – ÉBRESSZ FEL
Ismét egy sötétebb anyaggal jelentkezett a 2015-ben alakult Down For Whatever. Az „Ébressz fel” videóklip felvételeit Bikali Sándor készítette, utómunkálatait pedig Császár Róbert végezte.
"Ez a dal neked szól, ha te is érezted már, hogy átcsapnak a hullámok a fejed fölött és a problémák örvényként húznak a felszín alá. Akármilyen mély lehet az az óceán és sötét az az éjszaka, csak keresd azokat a kezeket, amik kirántanak onnan. Segítséget kérni nem gyengeség, segíteni másokon, pedig a legszebb tulajdonság. Ébreszd fel azt, aki bent ragadt a rémálomban!" - áll a zenekar hírlevelében.


SZABÓ ÁDÁM, SZABÓ JENNIFER – EGYET KÉREK
Szabó Ádám több előadóval is készített már közreműködést (pl: Curtis, T. Danny), ám most felesége, Jennifer oldalán jelentkezik. Romantikus közös számuk, az „Egyet kérek” a páros saját esküvőjén debütált, amelyet most már a nagyérdemű is megismerhetett egy lyric videó formájában. 


MIHÁLYFI LUCA, CSOKY – VALENTINO
Hamarosan érkezik Mihályi Luca első kislemeze, az „Amnézia”. Az EP egy történetet mesél el egy olyan lányról, aki beleszeret egy rosszfiúba. A korong előfutárát a héten kiadott „Valentinó” jelenti.

„A most megjelenő Valentino egy vagány oldalamat mutatja meg, és nagyon szerettem volna egy férfihangot is bele, hiszen mégiscsak szerelmes dal. Csokyval nagyon jóban vagyunk, már az X-Faktor alatt beszéltünk róla, hogy jó lenne együtt dolgozni. Szuper előadónak és fantasztikus karakternek tartom, aki mindezek mellett még jó színész is. A Valentino storyline-ját én írtam és a Shaky Whips csapata készítette, a hamarosan megjelenő Rari kapcsán is konkrét elképzeléseim voltak, a címadó Amnéziát pedig én forgattam a VHS kamerámmal” – nyilatkozta a lány. 

Írta, összeállította: Hatos Niki


2023. október 16. 09:15

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA