Amíg az év 33. hetében picit behúzták a kéziféket az előadók, az átlaghoz képest kevesen rukkoltak elő friss dallal, klippel, addig az elmúlt napokban egy kisebb megjelenés-cunami csapott le ránk. Újdonsággal lepte meg közönségét Szakács Gergő, Dzsúdló, valamint Azahriah is.
SZAKÁCS GERGŐ - FÉNYKÉP, NAGY HÁTTÉRREL
A Csoóri-szalon, pontosabban Vecsei H. Miki felkérésére egy újragondolással készült Szakács Gergő. A „Fénykép, nagy hátérrel” dalban a gyermekkorát idézi meg az előadó, így kimondottan sok emlékét osztja meg a közönséggel ebben a számban.
„Magamra ismertem benne. Én is ritkán gyakorlom az emlékezést. A felsővadászi helyi iskola a volt Rákóczi kastély, mesébe illő hely és játszótér. De már 27 éve is összevont osztályokkal működött az iskola, azért is költöztünk el, hogy jobb körülmények között kezdhessem meg a tanulmányaimat. A falu felé haladva egyre keskenyebb az út, amerre látsz, zöld, műveletlen lankák szegélyezik. Régen rengeteg szedres volt a domboldalakon. A szeder azóta is a kedvenc gyümölcsöm. Akkoriban azért számolták fel a szedreseket, mert potom áron tudták csak eladni a termelők. Azóta újra aranyárban mérik. Itt minden négyzetméteren tetten érhető az ország rögvalósága. A volt szolgálati ikerházunk kong az ürességtől, így be tudok osonni, elriasztva ezzel egy nyuszit a hátsó kertből. Száll a por, a régi óvodámat is benőtte már a gaz, a templomnak soha nem is volt ablaka. A falu elején még beazonosítható a vidék igazi múzeuma, a termelőszövetkezet maradványa, 30 éve rozsdálló traktor és barátai. Innen kerültem én Szikszóra, ahol így 27 év elteltével lassan pont ugyanaz a világ van, mint amikor ötéves voltam. Négy éve élek a vár alatt, egy I. kerületi tetőtéri lakásban, ahonnan minden nap láthatom a naplementét. A Pauler utca a Vérmezővel a végében, a Dérynével a sarkon, a kifliárus Marika nénivel – egy pici oázis, ahol nagyon jól tudja magát érezni az ember. Olyan hazajönni, mintha nyaralni érkeztél volna. Ez azonban nem a magyar társadalom valósága. Pedig, ha ide születsz, honnan tudhatnád, hogy nem az?” – árulta el Gergő. „Ritkán emlékszem dolgokra, mindig inkább tervezgetek, a jövőben téblábolok. Ez a projekt viszont rákényszerített, hogy emlékezzek a gyermekkoromra, ahogy Csoóri is tette a versben, elevenebbé tegyem a nagyszüleim jelenlétét magamban, fityiszt mutassak az elmúlásnak és előkészítsem a gondolataimat arra az időszakra, amikor majd én leszek a mesélő.” - tette még hozzá.
AZAHRIAH, DESH – CEREMÓNIA
Tavaly a magyar streamelők Azahriah, Desh „Pullup” dalát hallgatták legtöbbször. Egy ennyire bevált formációt kár lenne feladni, így a duó a napokban kiadta ötszámos „tripq” EP-jét. A kislemez zeneileg kísérletezőbb, szövegvilágát tekintve pedig komolyabb, mint a korábban megjelent közös számok.
„Mind az öt szám a Memento elkészülte után íródott, június végén álltam neki az alapok kidolgozásának. Az év elején összeírt terveink között szerepelt egy Azahriah x DESH–kislemez, amiről így, hogy elkészült, úgy érzem, hogy még menőbb lett, mint amire számítottam.” – árulta el Azahriah.
DZSÚDLÓ – KERINGŐ
Kislemezben gondolkodott Dzsúdló is, aki a „Keringő” dalhoz poszt-apokaliptikus világban játszódó videót is társított a Sparhelt Animation jóvoltából.
„Nagyon rég akartam egy animációs videoklipet teljes saját világgal, karakterekkel. Miután megírtam a Keringőt, elkezdtem keresgélni, végül a turnémenedzseremen, Megyeri Mártonon keresztül ismertem meg Szakály Réka munkáit. Mondtam neki, hogy a Keringő kapcsán valamiféle cringe amerikai tinidráma hangulatiságát tudom elképzelni, amiben van a végén valami csavar. Szerettem volna egy fura sztorit, aminek valami vagy valaki eltűnik a végén, de rábíztam, milyen irányba vigye a dalszöveg alapján. Annyit kértem, hogy azokat a motívumokat, amelyek a Kincugi nagylemez anyagaiban eddig feltűntek, valamilyen módon jelenítse meg.” – nyilatkozta az előadó.
BREAKPOINT – DREAMBREAKER
Megjelent a tavaly augusztusban felbukkanó, Czeglédi Gergő (szólógitár), Szabó Bence (ritmusgitár), Balog Máté (basszusgitár), Varga Márk (dob), Stier Olivér, Balogh Flóra (ének) alkotta Breakpoint első nagylemeze, a „Dreambreaker”, ami immáron minden digitális zenei platformon elérhető.
Ateljes album itt érhető el...
MEHRINGER – FŐNÖK
Az egyik legizgalmasabb fiatal feltörekvő bandát Mehringer Marci csapata jelenti. A formáció legutóbb olyan dalokkal rukkolt elő, mint a "Máshol mi vár?", a "Budapest City", valamint a "Volt, ami volt". Az újdonságot jelentő „Főnök” egy igen kritikus, múlt idéző anyag lett, amelynek zenéjét Marcsek Máté, Tormássy Loránd, szövegét Kővári Dániel, Mehringer Marcell álmodta meg. A produceri teendőket Demko Matyi, Mehringer Marcell, a mix, master feladatokat ugyancsak Demko Matyi látta el.
KORINNA – UTAZO
A Kontraszt énekesnője, Mirtse Korinna mostantól szólóban is bizonyít. Rögtön elsőként Petőfi Sándor „Ma egy éve” című versét zenésítette meg Balázs Mihály produceri segítségével.
„Sok dalom, ötletem volt a Kontraszton kívül is, amik a fiókban landoltak évekig, aztán egyszer csak belém nyilallt: végül is miért ne engedhetném őket szabadon? Saját dalszövegeket is nagyon szeretek írni, de elképesztő örömet okoz, amikor olvasok egy verset, és megszólal a fejemben rá egy dallam. Egészen különleges ez találkozás zene és vers között. Ez történt ennél a Petőfi versnél is. Megmutattam az ötleteimet Misinek, akinek megmozgatta a fantáziáját a dal, úgyhogy úgy döntöttünk, együtt keltjük életre, amit megálmodtam.” – mesélte Korinna. „Szeretem, ha valaminek története van. Legyen az egy tárgy, egy dal, vagy akár egy videoklip. Nyár elején Misivel elutaztunk Barcelonába, ami nekem egy nagyon emlékezetes élmény volt, sok új tapasztalással. A kliphez az ott készített videóinkat használtam fel, majd Bikali Sándor barátunk segítségével kiegészítettük ezt néhány felvétellel, melyek keretbe foglalták ezeket az emlékeket. Végül, amikor épp úton voltunk a Művészetek Völgye Fesztiválra, megláttunk egy gyönyörű tájat, és arra gondoltunk: legyen benne ez is! Ezek a felvételek együtt számomra éppen azt az érzést adják át, amiről a vers szól: hogy hiába múlik az élet, ha azzal vagy, akit igazán szeretsz, csak egyre szebb, és szebb lesz.” – tette hozzá.
LAZARVS - PERPETUAL RULE
Augusztus 18-án jelent meg a LAZARVS „Blackest” nagylemeze. Előtte egy nappal egy klip is napvilágot látott a „Perpetual Rule” című szerzeményhez.
„Ez az egyik legnehezebb, és legmélyebbre nyúló szám a lemezen. Az elengedésről, és az azzal együtt járó fájdalomról szól. Nehéz időszakon vagyunk túl lelkileg, ezért is rendkívül érzelmes pillanat volt számomra megírni és felénekelni ezt a szöveget. Egy nagyon őszinte és szép lenyomata lett ennek a borzalmas időszaknak.” – avatott be minket a frontember.
BIBA – OTTHON
A húszas évei végén járó korosztály sodródása, útkeresése ihlette BIBA ÚJ számát, avagy az „Otthon”-t.
„Mindenkinek van egy helye, ahol várják, ha éppen nem bírja tovább a saját éjszakáját. Sokan nem érzik magukat a helyükön és ott van a nyomás is, hogy most már bizony kellene. Mindenki csak haza akar menni valahova. De ne oda akarjunk hazamenni, amit a reklámokban és konzumvilágban vagy a social médiában közvetítenek felénk. Elég frusztráló, hogy mintha a mai világban az határozna meg, hogy mi mindened van vagy nincs, mit értél el, vagy mit nem. Pedig soha nincs olyan, hogy semmid nincs. Mindig van valami kis dolog benned, amivel később akár hegyeket is meg tudsz mozdítani, ha végre képes vagy venni 3 mély levegőt és megnyugodni, megállni egy pillanatra. Miért zuhanunk a mélybe? Egyrészt mert sokszor valahol mi magunk is élvezzük a zuhanást, másrészt mert enélkül soha, de soha, de soha nem fogjuk megtanulni, hogy kik vagyunk mi és hogy valójában minden nálunk van, amire szükségünk lehet az életben. Még ha ezek apróságok is. Számomra valami ilyesmiről szól ez a dal. Sápadtan ég a villany és legyek ülnek a polcon. A klipet Kesztölcön forgattuk egy erdőszéli tanyán, nagyon békés, nyugodt körülmények között. Jól illeszkedik a dal üzenetéhez is: mennyire vágyunk arra, hogy elvonuljunk egy kicsit a világ és a saját zajaink elől. Ez egyébként érdekes kérdés – a hétköznapokon, főleg ha nagyvárosban élünk, sokszor érezhetjük magunkat nyugtalannak. Egy percig sem tudunk a seggünkön megülni, miközben valójában mindenki csak haza akar menni. De hogy ez hol van? Na ez a nagy kérdés, de legyünk pozitívak: mindenkire vár egy ilyen hely valahol. Ez lehet személy, állat, vagy csak a tegnap rendelt kaja a hűtőben, aminek a felét még nem ettük meg. Sokan például csak menekülésképpen választják az önpusztítást, vagy a rohanást, azt gondolják, hogy pont a saját otthonukból menekülnek az ismeretlen felé. Ez egy olyan út, amit mindenkinek végig kell járni. Általában a sztori vége az, hogy olyan messzire próbálunk futni „hazulról”, hogy észre sem vesszük, és már otthon is vagyunk. És ezt lehet jó és rossz értelemben is nézni. Olyan is van, hogy valaki csak pont oda talál vissza, ahonnan elindult. Persze a legtöbben megérdemlik a happy endet.” – mondta el Bittner Dániel énekes-dalszerző.
Írta, összeállította: Hatos Niki
2023. szeptember 2. 08:06