MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

KLIP ÉS DALSZEMLE 2023: Íme a 3. hét megjelenései

Beindult a 2023-as szezon. Az év harmadik hetében bőven kaptunk új zenei anyagokat, friss cuccal jelentkezett többek között Rúzsa Magdi, a Blahaloisiana, a Lóci Játszik, valamint az AWS.

BLAHALOISIANA – KEDVENC RÖGESZMÉM
Mindenkinek van egy párja. Egy tökéletes partnere. Vagy nem? Ezt a témát járja körbe a Blahaloisiana újdonsága, ami a „Kedvenc rögeszmém” címet kapta, és amelynek klipjében kielégíthetetlen, igazi szerelmi vérszívók tűnnek fel.

„Lementem öt napra augusztus végén Révfülöpre elszakadni a világtól, lenyugodni, illetve azzal a céllal is, hogy új dal szülessen. Könyvekkel, füstölőkkel, régi olasz filmeket letöltve a laptopra és persze gitárral. Leírtam Szaja szövegét egy füzetbe, és gondolkoztam a parton merre lehetne vinni a sorait. Egy lendületesebb groove alapú ötlet jött. Aztán a teremben a hangszerelésnél mindenki hozzátette a magáét, így lett egy újabb karcos rock dalunk, amit nagyon jó koncerten játszani. Weil Andris producerelte, mixelte és maszterelte, csak úgy, mint az ’Éllek túl’-t, illetve a ’Hozzánk idomult éjjel az ég’ című albumunkat is." – árulta el Jancsó Gábor.


RÚZSA MAGDOLNA – OLÉ
Lotfi Begi volt az a lemezlovas, aki megálmodta az első Fradi albumot, ami a „A nagy Fradi lemez: a zene ereje” címet kapta. A korongon olyanok bizonyítanak, mint a Hősök, Caramel, Hevesi Tamás, vagy éppen a friss klipben is feltűnő Rúzsa Magdi. Átütő énekhang, fülbemászó refrén, buzdító tartalom jellemzi az „Olé”-t.


AWS – ODAÁT
Siklósi Örs hiánya vélhetően örökké érezhető lesz már a hazai zenei világban. Csapata, az AWS méltóképpen őrzi emlékét, akik immáron gyógyító útjukon is elindultak, Stefán Tomi frontemberrel az élükön. Az „Odaát”-hoz készült klipet a Tokay Péter vezette Pixelfilm-nek köszönhetjük.

„Olyan szakmai és emberi bizalmat fektet belém a zenekar, amit talán még soha senki, és ezt minden tőlem telhetővel viszonozni szeretném. Nehéz erről beszélni, gondolkodni sem könnyű rajta, de egy csodálatos dolgot vihetek tovább, és igyekszem kihozni a helyzetből és magamból is az abszolút maximumot. Szerintem a dal hangulata, atmoszférája egyértelműen azt hozza magával, amire mindannyian összpontosítani próbálunk: az újrakezdés, egy folytatás kezdete, amibe annyira pozitívan és elszántan kezdünk bele, amennyire csak lehet. A szöveget is tagadhatatlanul ebbe az irányba vittem, mert ez a dal egy új fejezetet indít. A saját életem elmúlt éveinek is kitörölhetetlen része volt a gyász, és a zenekar is nehéz időszakon van túl, viszont együtt, barátokkal, a családunkkal, a szeretteinkkel, az egész AWS crew-val kéz a kézben indulhatunk tovább. Ez egy gyönyörű dolog, erről szól ez a dal nekem.” – mondta el Stefán Tomi.

„Gyerekek voltunk, amikor elkezdtük ezt a zenekart, a fél életünket ez a közös pont határozta meg. Örs hiánya most már egész életünkben elkísér minket, emléke ott lesz minden este, minden hangban és szóban. Sokáig nem volt világos, hogy merre tovább, de Tomi szemében pont ugyanazt az fanatikus elhivatottságot látjuk, ami minket is jellemzett az elmúlt 16 évben, és ez nagy lendületet adott a folytatáshoz.” – csatlakozott hozzá Brucker Bence.


LÓCI JÁTSZIK – 80 NAP ALATT A FÖLD KÖRÜL (FULL ALBUM)
Koncertszínház előadás készült Jules Verne kaland regényéből, amiben a Lóci Játszik zenekara is feltűnik. A „80 nap alatt a Föld körül” februárban Pesti Színházba költözik be. A darabra épülő, 12 dalt tartalmazó lemez érdekessége, hogy nem csak Lóci, de az előadás színészeinek hangját is hallhatjuk rajta.

„Azért ideális számomra a felkérés, mert most nem a saját gondolataimat, érzéseimet kell megfogalmazni, hanem egy meglévő történetet kell elmesélni zenében, dalban.” – fogalmazott Lóci az alkotói munkálatokról.

https://lnk.to/80napalattafoldkorul


NPL, BONGOR – FÚZIÓ
A tavaly óta NLP néven (korábban No Last Page) aktív csapat a héten az üstökösként felfelé ívelő Bongor oldalán jelentkezett. A „Fúzió”-t Holló és Zeller nyáron Lenti városában álmodta meg.

„Óriási feeling volt egy faházban, mindentől elzárva alkotni. A fő téma kb. fél óra alatt megvolt, de persze azóta gyúrjuk a dalt, például jött a feat ötlet: amikor először írtunk Bongornak, az volt a válasz, hogy tele a naptára, de meghallgatja szívesen, majd elküldtük a dalt és rá egy órára jött az üzi, hogy: „gyerekek ebbe benne kell lennem!” A közös munka is pörgött, egy energikus, frappáns dumás előadóról van szó, akinek innen is ezer puszi a közreműködést. Bongor Akváriumos bulijára mi is beugrunk előadni a dalt, érdemes eljönni, mert élőben olyan energiabomba a csapat, hogy elfelejtesz magyarul. Szeretnénk megcsinálni az újgenerációs metált, ahol a 808 meg a breakdown összeér, de nem úgy, ahogy eddig próbálták, mert mi nem köpünk az előttünk levő rockra, hanem azzal együtt akarjuk nyomni. Nem egy alternatíva lenni, hogy vagy ez vagy az, mert mi is szeretjük pl. A Lazarvst vagy a Down for Whatevert, stb. Mi csak élvezni akarjuk a zenét. Az új generációnak be kell jönnie, de nem gondolom, hogy el kellene távolodni a két tábornak: Pont, hogy ha mi lépnénk fel ezekkel az arcokkal, akkor a new schoolt hallgató emberek megismernék a régi és az új vibeokat. Az NLP egyszerre lefedi azt, ha valaki Limp Bizkitet akar hallgatni vagy Scarlxrdot és az OTL vonalat is. Ez is lenne a hosszú távú cél, amit megálmodtunk: mi legyünk az első metál OTL zenekar!” – nyilatkozta Fehér Holló.


SHAPELESSFACES – SZENTJÁNOSBOGÁR
Friss-ropogós alternatív rock banda a láthatáron! Az öttagú csapat (Etl Krisztián, Kelemen Máté, Mocsári Gábor, Nagy Domonkos, Papp Benedek) szeretne a műfaji korlátokon túllépve arra menni, amerre a zene vezeti őket. „Szentjánosbogár” dalukban az álmukat feladó emberek életét állítják fókuszba. Rafináltan.


MEG EGY CUKORKA - CSAK ÍGY
Gyengeség, ha egy férfi sír? A Meg Egy Cukorka újdonságát pontosan ez a társadalmi sztereotípia ihlette, amelyhez egy ukrán filmes, Kateryna Kotsiuba rendezett klipet.

„Sajnos én olyan srác vagyok, akibe belenevelték, hogy sírni ciki. Hiába tudom mai fejjel, hogy nem az, képtelen vagyok rá. Nem is emlékszem, mikor sírtam utoljára, pedig fontos lenne, hiszen ez egy szelep, amin le lehet vezetni a feszültséget. Úgy hiszem, hogy ezért kezdtem el dalokat írni, hogy valahol mégis távozhasson belőlem az, amit sírással nem engedek ki magamból. Az erősebben sikerült dalaim születésekor azért kicsordul egy-két könnycsepp, meg szipogok kicsit. Ez is haladás. A klipben lett volna rólam sírós snitt és a forgatáson addig el is jutottam, hogy kiguruljon egy-két könnycsepp. Persze nyilván nem akkor, amikor forgott a kamera" – kezdte Hárs Barna.

„A társadalom azt diktálja a férfiaknak, hogy viselkedjenek férfiasan az élet minden területén. Mindenki megérti azt a nőt, aki sír vagy érzékeny, de egy férfitól elvárják, hogy uralkodjon az érzelmei felett és mutassa erősnek magát. A valóság azonban nagyon távol áll ezektől az elvárásoktól, ezzel pedig belső konfliktusoknak teremt helyet. Ezért szerettem volna megmutatni a férfi érzelmeket a veszteség érzelmein keresztül, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy a férfiak is sírnak" – avat be minket még Kotsiuba.


KONKOI – 33000 FEET ABOVE SEA LEVEL
A pianínóval és harmóniummal, analóg szintetizátorral és elektromos zongorával dolgozó, 2019 óta aktív konkoi kiadta idei első, táncos, dinamikus klipjét, amit a „33000 feet above sea level” dalhoz készített.

„A klip dala az egyetlen az albumon, ami utólag, 2022-ben, a lemezfelvétel alatt született. Visszatekintve azt gondolom, annak az időutazásnak a lenyomata, amit a korábban született dalok újrajátszása, a régi érzelmek újraélése hozott magával. Amikor kezdett kialakulni az irány, bevontam a folyamatba Molnár Csaba táncművészt, akinek elmondtam az addigi ötleteket, illetve, hogy miből táplálkozik a dal, mit szeretnék megjeleníteni. Csaba nagyon hamar ráérzett az esztétikára, és már az első improvizációja is nagyon erős volt, utána pedig közösen csiszoltuk tovább a koncepciót. Ekkor került a képbe Soós Géza, a klip operatőre, az ő ötlete volt a helyszín és hogy hogyan haladhatnánk a térben. Az ötórás forgatás olajozottan ment, az utómunka nagyját Géza és én készítettük, de Anna is rendszeresen revízionálta a munkaközi verziókat és Csabinak is voltak jó észrevételei.” - mondta el a hamarosan lemezzel is jelentkező konkoi.


AUDIOPOETA – CSONTOK A SZEKRÉNYBŐL
30 év sebeit, vallomásait, történéseit foglalta keretbe „Csontok a szekrényből” dalával Belényi Mihály, avagy Audiopoeta.

„A „Csontok a szekrényből” tracket a 30. szülinapomon publikáltam, ezt kaptam magamtól ajándékba. Azért is nagy ünnep ez számomra, mert szerintem sem én, sem anyám nem gondolta volna, hogy ezt a kort meg fogom élni. Szerettem volna összefoglalni az eddigi életem és munkásságom mind vizuálisan, mind audiovizuálisan. A szemfülesebbek a zenében és a klipben is észrevehetnek előző kiadványokból utalásokat. Sok emberrel dolgoztam már az évek során, kitekintések gyanánt, de ezt a projektet a mindenkori, jól bevált, általam nagyon szeretett emberekkel akartam elkészíteni. Pátzay Ádám az operatőr, akinek többek között a "Szív Ritmus Zavar" és a "Bolyongunk az űrben" videóklipjét köszönhetjük. Dancsó Péter, aki például a "Kattints rám!" utómunkájában vállalt szerepet. A mindenkori legkedvesebb barátom, a sminkes Bánki Astrid Eszter, aki szinte az összes eddigi klipjeim alapköve volt. Surman Barbi, aki tetováló ugyan, de mindig konstruktív tanácsadó és segítő a gyártás alatt. És a dal alapja természetesen Genoff Patrik nevéhez fűződik, mint sok más szerzeményem is ezelőtt.” – mesélte Audiopoeta.

x


PETER SRAMEK – KI VAGYOK ÉN
December végén jelent meg „A Király – Filmzene & Symphonic” album, ami a Zámbó Jimmy életét feldolgozó, „A Király” című filmben hallható betétdalokat tartalmazza többek között Peter Srámek hangjának hála. A héten egy új klip érkezett erről a korongról, amit a „Ki vagyok én” dalhoz álmodtak meg.

„A dallal szinkronban azt is mondhatnám, hogy egyre többen tudják, hogy „Ki vagyok én”. Annak idején, amikor felkértek, ez volt az a zene, amit először hallottam az albumról és rögtön beleszerettem!” – árulta el Šrámek.


K.KEVIN, L.L. JUNIOR – CSAVARGÓ
A hét utolsó zenei anyagaként egy kissé meglepő közreműködés érkezett, hiszen két generáció előadója találkozik a „Csavargó” című dalban. A szám rögtön a YouTube egyik legfelkapottabb darabja lett, ami nem csoda, hiszen a produkciók külön-külön is nagy népszerűségnek örvendenek. LL. Junior és K.Kevin a szétszórt, kótyagos csibész létet fogta meg közös szerzeményében.

Összeállította: Hatos Niki


2023. január 29. 06:14

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA