MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

KLIP ÉS DALSZEMLE 2023: Íme a 25. hét megjelenései

Június harmadik hetét lendületessé varázsolták a hazai zenei előadók. Új dallal lepte meg közönségét többek között a Tankcsapda, a Margaret Island, továbbá közreműködésben gondolkodott a BSW, valamint a The Biebers.

TANKCSAPDA - EZ A NAP AZ A NAP
Több mint egy év után nyerte el végleges hangzását, címét a Tankcsapda újdonsága, avagy az „Ez az a nap”, amelyhez Nagy Bence rendező és a FINAL Productions készített videoklipet.

„Ezzel a dallal – néhány másik témával együtt – már tavaly elkezdtünk dolgozni. Az első demo és próbahelyi felvételek egy évvel ezelőtt készültek és a stúdió munkák egy része is ekkor zajlott, azonban a végleges formáját ebben az évben nyerte el. Egy-egy új dal vagy lemez megjelenésekor sokszor elhangzó kérdés, hogy mi adja az ihletet. Az ’Ez a nap az a nap’ is jó példa arra, hogy az ötlet bárhonnan jöhet. Ennek a dalnak az alap lüktetését, a versszakok alatt hallható fő zenei motívumot például egy eléggé leharcolt, a szemerkélő esőben jobbra-balra mozogva nyikorgó ablaktörlő lapát adta, és már az első pillanatban egyértelmű volt, hogy ez a riff annyira ’húzós’, olyan a lüktetése, hogy nincs mese, ebből dalt kell csinálni. Ami a szöveget illeti, az pedig egy nagyon személyes, részben a Tankcsapda múltjára visszautaló részben pedig a mai világ szélsőségeire, kettősségeire reflektáló ’önvallomás’. Mindenkinek vannak nehéz élethelyzetei, akár az iskolában, a munkahelyen vagy a magánéletében, amikor úgy érzi, hogy itt az ideje, hogy lépjen egy nagyot. Ezt az érzést járja körül a szöveg, és jelenthet megerősítést bárki számára, aki úgy érzi, hogy változtatnia kell, hogy igen: ’Én is meg tudom tenni, ha akarom’!” – mondta el a frontember.


MARGARET ISLAND – FÉLEMBER
Picit meglepő dallal jelentkezett a Margaret Island, hiszen a „Félember” rock elemeket is tartalmaz. A „Félember” megalkotásában szövegileg Szepesi Mátyás, dobszólamilag pedig Toldi Miklós támogatta a csapatot. A klipet a Toldy Ferenc Gimnáziumban forgatták Generál Kristóf rendezésével.

„Pár hónappal ezelőtt kezdett el kibontakozni a Félember ötlete egy dühös délutánon, amikor úgy éreztem, a világ minden terhe rám nehezedik” – kezdte Törőcsik Kristóf. „Bár nekünk hármunknak is mást jelent ez a szám, mégis mindannyian megtapasztaltuk már, hogy a másik felünk félembernek érzi magát mellettünk.” – mondta el Viki. „Tulajdonképpen azt tűztük ki célul, hogy visszatérjünk az élő hangszerekhez, ami a legutóbbi, Hol marad az én történetem című albumunkra kevésbé volt jellemző” – teszi hozzá Kristóf. „Általában hosszasan csiszolgatjuk a dalötleteinket, próbálgatjuk a hangszereléseket. A Félember kapcsán másképpen szerettük volna ezt csinálni. Meg akartuk őrizni azt a nyers erőt, ahogyan a próbateremben is megszólalt a dal mikor először játszottuk el” – fejti ki Füstös Bálint. „Egyszer mindhárman beálltunk egy mikrofon elé üvölteni a refrént és bevállaltuk, hogy a hamisságával együtt benne hagyjuk az albumverzióban. Ez volt az egyik kedvenc részem az alkotói folyamat során. Továbbra is motiválnak minket a kontrasztok” – zárta végül Viki.


THE BIEBERS, ORSOVAI RENI – LAVINA
Ismét felszállt a Stranger Things vonatra a The Biebers. A „Lavina” című dalukhoz Orsovai Renit kérték fel partnerként, a kliphez pedig Puskás Peti egyik kedvenc sorozata adta meg a kezdő löketet.

„Imádom a Stranger Thingst, ráadásul Orsovai Reni egy kicsit emlékeztet Noah Schnapp karakterére, Will Byersre, én meg rövid hajjal talán hasonlítok a Millie Bobby Brown által alakított Elevenre. Az interneten kerestem eladó retro tárgyakat, aztán kölcsönkértem a haverjaimtól a régi munkás furgonjukat, és azzal mentem el átvenni az ingyen elvihető bútorokat. Vicces volt, amikor egyszer csak megjelentem a lomtalanításokon egy melós kocsival. Látni kellett volna az emberek arcát, ahogy megláttak minket. – mondta el Peti.  „Először azt hittem, csak viccből írta, hogy Will karakterét szánta nekem. Aztán amikor szólt, hogy kéne mennem parókát próbálni, akkor tudatosult bennem, hogy komolyan gondolta. Egyébként a forgatást nagyon élveztem, sokat nevettünk, imádtam az egészet!”  - tette hozzá Orsovai Reni.


BSW, METZKER VIKI – RÉGI SZÉL
Igazi nyári parti himnuszt szállított le Metzker Viki és a BSW. Viki és a hiphop formáció egyik frontembere, Gaben 1 éve fogadott egymásnak örök hűséget, ezt az évfordulót pedig egy életigenlő, fülbemászó dallal ünnepelték meg, amelyben a Fonogram-díjas Viki nem csak producerként, hanem énekesnőként is helyt áll. A számhoz idilli klip forgott a Balatonon.

„Hihetetlen, hogy elrepült ez az egy év az esküvőnk óta… igazából ez az esemény semmit sem változtatott a kapcsolatunkon Gabennel, az életünk egymással teljes” – mesélte a DJ.


MEHRINGER – VOLT, AMI VOLT, BUDAPEST CITY
Két dallal, klippel rukkolt elő a nagylemezt készítő Mehringer Marci és egy éves zenekara. A videók alapját a frontember álmodta meg, akinek ötleteit tovább gondolta, alaposan megtervezte, majd megvalósította Tóth Márton, Zátonyi Márton és Lakatos Péter.


RÁCZ GERGŐ, HORVÁTH TAMÁS – MONDD A SZEMEMBE
A kibeszélés, a hátbatámadás témáit járja körbe közös dalában Horváth Tamás és Rácz Gergő. A keserű hangulatú dalhoz Gergő rendezett, vágott klipet, amelynek felvételeit Herman Péter készítette.


LAZARVS – SCUM
Közeleg a LAZARVS ötödik nagylemeze. Ennek az albumnak az első előfutára érkezett meg a héten. A Bikali Sándor csapata által készült klipben feltűnik a csapat új gitárosa, Balogh Attila, aki Prepelicza Zoltán helyére érkezett a zenekarba.

„Az utóbbi fél évben magunkhoz képest viszonylag csendben voltunk. Ez részben azért is volt, mert minden erőnkkel az ötödik ‘Blackest’ című nagylemezünkön dolgoztunk, ami augusztus 18-án lát napvilágot! Borzasztóan izgatottan, vártuk ezt a mai napot, hogy végre megoszthassuk veletek is, a legjobb lemezünk egy kis darabkáját, amire rendkívül büszkék vagyunk. Eltelt 14 év, mindannyian nagyon sokat változtunk, és annak érdekében hogy tovább tudjunk menni ezen az úton veletek együtt, a zenekar és Prepelicza Zoltán útjai itt most elválnak. Szeretnénk neki őszintén, és hálásan megköszönni mindent, hiszen a testvérünk, és örökké a zenekar része marad. Nektek pedig rendkívül hálásak vagyunk a végtelen támogatásért, kérjük, fogadjátok szeretettel Balogh Attilát, a LAZARVS új családtagját.” - nyilatkozta Áron András és Makai László.

Összeállította, írta: Hatos Niki


2023. július 2. 10:38

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA